Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Lekció: Dániel 6

Alapige: Dániel 6,23a

„Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem.”

Prófétai ima: „Istenünk, magasztalunk téged, mert egyedül Te vagy dicséretre méltó. Köszönjük, hogy tartalommal töltöd meg a létünket, köszönjük, hogy mindnyájunkkal valami szép terved van! Segíts most is úgy hallgatni igédet, hogy megértsük, mit akarsz, hogy cselekedjünk! Tedd késszé a mi értetlen szívünket, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat s minden parancsodat! Köszönjük, hogy jöhettünk Eléd mindnyájan, mint, akiről tudjuk, pontosan ismered az életünket. Bátoríts minket, hogy addig ragadjuk meg a Te bűnbocsátó kegyelmedet, amíg arra lehetőségünk van! Te taníts mindnyájunkat! Ámen.”

IGEHÍRDETÉS

Drága testvéreim, három hét kihagyás után térünk vissza Dániel próféta könyve magyarázatához, tehát két vasárnap maradt ki konkrétan. Ha az igehirdetésnek címet kellene adni, akkor elég furcsa címet választanék ismét, valahogy így hangzana, hogy „Oroszlánszag vagy Krisztus illata?”

Tudjuk, hogy az előző,  az mi, mire szoktuk mondani.  Nem egy kellemes illat az előző. De Dániel az oroszlánok vermében van, adta magát ez a cím, és ugyanakkor Pál apostol is ezt az utóbbit megfogalmazza, hogy legyetek ti Jézus Krisztusnak a jó illata.

Dániel felett eltelt az idő, a felolvasott történetben közel 90 esztendős. Emlékeztek még rá, nem?   Alig egy pár hete kezdtük el ennek, az alig 15 évesen elhurcolt, rabosított embernek az életét közelebbről megnézni. Ennek az embernek 75-80 esztendeje fogságban zajlott.  Mégis becsülettel kitartva mindenféle mélységben az Istene mellett. Nemcsak királyok jöttek-mentek, míg ő ott volt Babilonban, hanem birodalmak, világbirodalmak dőltek le, és Dániel megmaradt. Dániel pozícióban maradt. Hogyan lehetséges ez? Dániel tényleg jóban volt Nebukadneccarral, Bélsaccar is fel akarta emelni, csak hát már neki nem volt erre ideje, és második-harmadik emberré akarta tenni a birodalomban.

És itt van Dárius, akiről látszik, hogy nagyon-nagyon kedveli Dánielt. Hogyan lehetséges ez, vagy mit üzen ez nekünk? Nekünk, keresztyén embereknek, olykor tényleg olyannak kell lenni, mint a só, amely csíp, amely mar, de tisztítás céljából! Az ilyen embert hosszú távon megbecsülik. A keresztyén embert, a krisztusi embert megbecsülik. Az nem lehet testvérem, hogy te Krisztusban hívő vagy, s rosszban vagy a főnökkel, rosszban vagy a szomszéddal, rosszban vagy az ismerőssel, rosszban vagy a másikkal állandóan! Olyan nincs, az ellentmondás! Viszont hosszú távon Krisztus embere, az Istenben hívő ember, egy megbecsült emberré válhat mindenféle birodalomban.

Közben sok minden Dánielnél nem változott.  Mégpedig a kitartása és a, kicsit anakronizmussal élve, a „vastagnyakú kálvinista” mivolta. Az, hogy ragaszkodik a hitéhez, az megmarad 90 éves koráig is. Mindjárt kiderül, hogy miért. A lelki harcaiban ő ragaszkodik a becsülethez, ragaszkodik az Istenben való hitéhez. Hát ismerték őt már az ellenségei is. Ismerték őt már, hogy, hogy lehet ezt az embert a csávába behúzni. Hiszen ezzel a szándékkal indultak el a királyhoz, hogy akkor, na most 30 napig a király rendeletet ad ki, hogy ha valaki máshoz imádkozik, mint hozzá, ha valaki nem hozzá imádkozik, azt dobják be az oroszlánok vermébe. Ez volt a rendelet! A király hiúságának  tetszett is ez az ötlet! Hát azért vannak ott ezek a hízelgők, hogy ilyen ötleteket adjanak, hogy a királynak a máját hizlalják! És hát ki is adta a rendeletben. Nem gondolta volna, mert látszik rajta, hogy megbánta utólag, amit tett, csak hát a rendeletet nem lehet visszavonni csak úgy. Megbánta, amit tett, mert később kiderül, hogy éppen Dánielt akarták behúzni a kelepcébe ezzel. S hadd mondjam el, hogy ez lelki harc, amit Dániel itt tesz. Figyelj, Dániel megtehette volna azt, hogy: „Akkor 30 napig nem imádkozom! Ezt valahogy kibírom! Az Isten úgyis érti, hallja a gondolataimat, Ő belelát abba, amit gondolok ! Most ezt a 30 napot kibírom valahogy imádság nélkül.”

Meg se fordult a fejében Dánielnek ez! Pedig ez lett volna az ilyen, hát, okos megoldás. Nagyon sokszor ilyen kompromisszumokat kötünk. Mikor azt mondjuk, és meg is nyugtatjuk a lelkünket, mert van rá magyarázat, mindenre van magyarázat, mindent meg tudunk magyarázni, amit teszünk, mindent! Dániel is meg tudta volna magyarázni: „Ó, most 30 napig nem imádkozom, hát megértitek, nem? A király rendeletet mondott. Nem lehet!”

Nagyon sok mindenben mi is magyarázkodunk. S mit szoktunk mondani? Ebben a világban nem lehet becsületesnek lenni! Mert persze itt a templomban lehet szépen imádkozni, lehet szépen viselkedni, de kint csak az érvényesül, aki könyököl, aki az őserdő törvényét betartja, aki erősebb, mint a másik!

Valóban így gondoljuk, mi keresztyének? Ha úgy gondoljuk, ha így gondoljuk? Akkor, nagy a baj! Becsületesnek lenni az őserdő törvényei között… ez a lelki harc! Ez az az állapot, amelyben az Isten megtart az oroszlánok vermében is! Erről szól ez az állapot.

Egyszer egy tanár, egy gyengén látó tanár, bement a diákokhoz, s a diákok már várták az algebra dolgozat tételeit. Tudták azt, hogy ez a tanár szemüveggel is, olyan 4-5 méterre lát el. Mindenki besorakozott a hátsó padokba. (1,5 méter távolság megvolt, meg az 5 méter távolság, de a tanártól, nem egymástól.) El is készítették a maguk kis puskáját, előre elgondolták, hogy jó lesz ez így! Ez a tanár fölállt, s azt mondta:” Figyeljetek ide! Ma két tantárgyból vizsgáztok, kettő tantárgyból! Algebrából és becsületből! Ha algebrából megbuksz, attól még lehetsz jó ember. (Ez nem biztatás akar lenni a diákoknak, de attól még, hogy algebrából megbukik valaki, attól még jó ember talán lehet. Megesik.) De, aki becsületből bukik meg, az semmiképpen sem egyenlő a jó emberrel!

Mit lehet tanulni ettől az embertől? Három dolgot tanuljunk meg a mai istentiszteleten! Jó? Dánieltől, az öreg 90 éves Dánieltől, a mai istentiszteleten! Hogyan lehet ezeket a lelki harcokat becsületesen, egyenesen megvívni?

1. Az első, amit tanulhatunk, az az, hogy nem elég középszerűnek lenni! A keresztyén ember karakter. Dániel nem volt középszerű, ő egy karakter volt. Miért is? Ugye a történet arról szól, hogy 30 napig nem kell, nem szabad imádkozni! Ahogy az előbb mondtam, megtehette volna, hogy nem imádkozik, és ő mégis hozza azt a pluszt, ami a becsületes embernek a plusza, amely a karakternek a plusza, ami nem éri be azzal, hogy valahogy eltengi-lengi az életét középszerű módon, ott a tömegben, hanem azt mondja, a keresztyén ember ilyen helyzetben is kitart. Az Istenben bízó ember az ilyen helyzetben is kitart a becsületesség mellett, és istenhit mellett. Nem vagyunk még olyan korban, habár nagyon sokszor fenyeget a szele ennek, amely már volt többször is a világtörténelem folyamán, hogy keresztyénnek lenni hátrányt jelent. Nem vagyunk még abban a korban, vagy már nem vagyunk abban a korban, hogy azért, mert eljöttél a templomba, kirúgtak az állásodból. Volt ilyen kor, s nem is olyan régen! Volt olyan kor, amikor nem érte meg keresztyénnek lenni! S az ilyen ember, aki a lelki pluszt is bevállalja, az ilyen ember, nem középszerű, hanem karakter!

Hadd mondjak el egy történetet, ezzel kapcsolatosan! Mit jelent az, hogy valaki hozzáteszi a maga pluszát ahhoz, hogy ne csak középszerű, hanem karakter legyen? Egyszer egy idős házaspár 60. házassági évfordulóját ünnepelte, és az éjszakában elindultak, vacsora után, kerestek egy szállodát. 80 év körüliek voltak mind a ketten. Idős házaspár. A recepciós ott állt a maga helyén, de nagyon rossz hírrel fogadta őket, mégpedig azzal: „Ne haragudjon uram, ne haragudjon hölgyem, de sajnos, minden szoba foglalt”. Látszott rajtuk, az idős házaspáron, hogy nagyon el vannak keseredve, és el is indultak már kifelé.   Ez a fiatal recepciós el kezdett gondolkodni, s azt mondta, hogy „Várjanak!  Hölgyem, uram, van még egy lehetőség. A lehetőség az, hogy, ugyan tényleg minden szoba foglalt, de nekem is van egy szobám itt, a saját szobám. Úgyse fogok aludni egész éjjel, mert jönnek-mennek az emberek éjszaka is (hatalmas hotel volt), itt az én szobámban meg tudnak aludni. Nyugodtan használják az én szobámat, én úgyse használom.” Az idős házaspár lepihent.  Reggel, mikor fölkeltek, az öregúr csak annyit mondott a fiatalembernek, hogy” Nagyon szépen köszönjük, nem fogja megbánni, azt, amit most tett, sőt!” Két év múlva ez a George Boldt nevű fiatalember, aki a recepciós volt a  szállodában, lett az első Waldorf Astoria hotelnek az igazgatója. Ugyanis az az ember, akit befogadott, és annak a felesége, akit befogadott, a világ egyik leggazdagabb embere volt abban az időben. Ő így hálálta meg azt, amit tett ez az ember érte.

De figyeljetek ide, miért mondom el ezt a történetet? Nyugodtan elmondhatta volna ez a recepciós:  „Nincs hely. Nincsen hely a hotelben!” S igaza lett volna? Igaza. Természetesen igaza lett volna. De ő hozzátette azt a pluszt, ami nélkül, kedves testvéreim, nem jön az áldás.

Tudjátok, mi, pont fordítva szoktuk tenni. Mi mindig alkudozunk az Istennel, akkor, amikor lelki dolgokról gondolkodunk. Ahelyett, hogy azt mondanánk, például, hogy itt vagyok a délelőtti istentiszteleten, majd hozzáteszem azt a pluszt, hogy délután is eljövök, a helyett elkezdünk magyarázkodni, meg megmagyarázni, hogy „Ezen a délelőtt ezért nem voltam, azon a délelőtt azért nem voltam, most azért nem imádkoztam, most ezért nem foglalkoztam a lelkemmel,” és nem érezzük igazán, hogy voltaképpen saját magunknak teszünk rosszat.

Nézzétek csak, hogyan fogalmazza meg Péter apostol ezt a lelki pluszt, és majd olvassátok el, nagyon lassan otthon is!  Péter 2. levele első részének 5. versétől! Azt mondja Péter:”Éppen ezért, teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben az ismeretet, az ismeretben az önuralmat, az önuralomban az állhatatosságot, az állhatatosságban a kegyességet, a kegyességben a testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak, és gyarapodnak bennetek, nem lesztek az Urunk, Jézus Krisztus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. Akikben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.”

Értitek? Ragasztani hozzá, tenni hozzá! Mi a te lelki pluszod? Vagy megelégszel azzal: „Jól van ez úgy! Eljöttünk, örüljön az Isten, hogy eljöttünk templomba!” Mit teszel még ehhez hozzá?   A hitedhez cselekedetet, a cselekedethez ismeretet stb., stb. Mi az a plusz, amit hozzáteszel? Ez a böjt első, nagyon-nagy kérdése! Mert a botlástól óv a haladás. Az igaz úton való haladás óv bennünket a botlástól. Azt mondja ugyancsak Pál apostol, hogy: „ Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen! De itt nem állásról van szó, hanem haladásról.

2. A második üzenet: a lelki harcban hogy lehetünk erősek? Ott kell legyen bennünk a spirituális fegyelem, vagyis a rendszeres imádság! Nem azt látjuk Dánielnél, hogy ő naponta háromszor, Jeruzsálem felé?… Ő így szokta. Ő tizenéves korától, sőt még azelőtt, egész 90 éves koráig, vagy 95 éves koráig, ő minden nap ezt csinálta.

Volt egy dolog, ami meghatározta az életét, az elejétől, egészen a végéig. Napi háromszoros imádság. Belső fegyelem!  Ez a belső fegyelem, a rendszeres imádság.

És itt nem arról van szó, testvéreim, hogy ugyanazt az imát mondta el mindig, meg ugyanúgy mondta el. Amikor fegyelemről beszélünk, nagyon félreértünk valamit! Mi külső viselkedést értünk alatta. Ezt így kell, ezt úgy kell! Így kell imádkozni, úgy kell imádkozni! Erre fele kell imádkozni! Nem a viselkedés határozza meg a belső fegyelmet!

Emlékeztek arra a hasonlatra, amit sokszor használtam már? És szeretem!  Ha egy tojást kívülről törnek be, az halál. De ha a tojás belülről törik, az élet, és ez a lényeg! A belső fegyelemnél is! Mikor azt mondja Pál apostol is: „Engem a Krisztus szerelme szorongat”, nem azért teszem, mert kívülről elvárják tőlem, sőt nem érdekel, hogy mit várnak el kívülről tőlem. Belülről indít engem, az, hogy ezt és ezt teszem, és imádkoznom kell! Mert ha kívülről valaminek megfelelni akarok, és azért imádkozom, s olyan áhítatos képpel ülök a templomban, az semmi, az nem fegyelem! Ha  megvan bennem a belső alázat, megvan bennem a szabadság. Igen, azért vagyok itt, minden vasárnap az istentiszteleten, mert tényleg Isten szeretete kényszerít erre rá, és ez a belső kényszer, az élet. Ez élet! Isten erre hív, nem külső kényszerre, mert az egy idő után halált jelent! Krisztus katonái ilyenek, testvéreim!

Az imádságban ott van a szóböjt lehetősége. Mit jelent az, hogy én imádkozom?  A szavammal imádkozom. El lehetne gondolkodni a böjti időszakban, hogy mennyi szót mondunk ki hiába, hiába egymásnak! Megbántottad a szüleidet, megbántottad a gyermekeidet, megbántottad a feleségedet, a férjedet ezen a héten, mert kicsúszott valami a szádon, ugye? Mert mondtál valamit, amit nem kellett volna! Lehet, hogy utólag be se vallottad, vagy most jut eszedbe. Ki se mondtad volna! Szóböjt! Nagyon sokszor hiába jár a mi szánk! Gondolkozzunk el rajta, hogy mit beszélünk, és még idejében fojtsuk el, amikor elkezdünk pletykálni másokról, amikor el kezdesz beszélni! Olyan egyszerű! Fogd, kapd rajta magad, amikor el kezdesz valaki olyanról beszélni, aki nincs ott! Fejezd be!  Fejezd be! Amikor ez eszedbe jut, fejezd be azonnal!  Pláne, hogyha rosszat mondasz róla! Jót mondhatsz a háta mögött is! De rosszat, ne! Ne pletyózz, pláne rosszindulatúan! Meg sehogy se! Senkinek se használ!  Pletyka és átok helyett, jó és áldás jöjjön ki a szádon! Az nem lehet, hogy itt ülsz a templomban vasárnap, és elmondod a nagy imádságot, meg a Mi Atyánkat… Aztán kimész, és alig a templomon kívül már elkezdesz rosszindulatúan beszélni másikról: Na, ni, hogy öltözött fel! Na, ni, hogy viselkedett! Na, ni, hogy mit csinált! Na, ni…! Ezt ne! Semmi köze nincs az Istennek ehhez a viselkedéshez!

Aztán az imádság Dániel életében, buzgó imádság! Megvan a helye, megvan a specifikus helye, és megvan a specifikus ideje. És hadd mondjam el itt: azt, hogy Jeruzsálem felé imádkozott, nagyon sokan félreértik: hogy ő Jeruzsálemhez imádkozott. Szó se róla! Jeruzsálem akkor, amikor Jeruzsálem felé imádkozott, egy lerombolt város volt. Egy porig rombolt város volt, Jeruzsálem! Nem a hely felé imádkozott! Hanem a helyért imádkozott, és biztos vagyok benne, hogy 80 éven keresztül, vagy 90 éven keresztül, ahogy imádkozott ott, abban a pozícióban, ő mindig imádkozott azért, hogy: Istenem, tudom, hogy Te a lerombolt várost fel tudod építeni! Imádkozott a városért.

(Jó, hogy nem kampányban vagyunk! El tudom mondani szavakban.) A városodért, szoktál imádkozni? Mert kritizálni, kommentálni, mindent tudunk! Ha fehér, miért nem fekete? Ha fekete, miért nem fehér? Jó az egészséges kritika! Ne értsétek félre! Kell az egészséges kritika! De, aki mindenben a rosszat látja, azzal nagy baj van az emeleten! Nagyon nagy baj!  Ahelyett, hogy imádkoznánk, imádkoznánk a városunkért, a mi Jeruzsálemünkért, a helyett mit csinálunk? Nagyon sokszor átkozódunk. Tehát nem a helyhez, hanem a helyért.

Aztán, melyik volt az a három időszak, lehet, hogy kíváncsiak vagytok, melyik volt az a három időszak, amikor Dániel, aztán minden ószövetségi ember becsületesen imádkozott? Melyik volt az a három időszak? S hogy kezdődik a felsorolás? Olyan össze-visszásnak tűnik a magyar ember számára: este, reggel és délben. Sorrendben ez a három ima, este, reggel és délben. (Volt már, aki azt mondta, hazudtunk reggel, este meg éjjel, de az más kontextus!) Este, reggel és délben! Miért pont ebben a sorrendben?

Aki az IGEszigetet követi, hallgatja, az tudja, hogy a Teremtés-történetben szintén van egy ilyen össze-visszaság.  Nem azt mondja a Teremtés-történet leírója „És  lőn reggel és este első nap” Nem! Ott azt látjuk a Biblia első lapján „És lett este, és lett reggel”első nap. Mert a világosságé az utolsó szó! Mert a világosságé, a feltámadásé az utolsó szó, nem az estéé! Az este is az Övé, az este is az Istené, de a világosságé az utolsó szó! S egyébként is, ha nagyon jól megfigyeljük, az előző esténk mindig meghatározza a rákövetkező napot. Ahogy lefekszünk, amilyen imával lefekszünk, ahogy meg tudunk nyugodni, az rányomja a pecsétjét a következő napra.  Ha te zaklatottan fekszel le este, nem pihened ki magad, a következő napod nagyon, nagyon el van rontva. Vigyázzatok arra, hogy feküsztök le! Este ima, reggel ima és délben ima. Déli imádság. Most olyan példákat tudok hozni, amit én gyakran nézek, és gyakran átélek.  A hölgyektől, meg a focit nem szeretőktől elnézést kérek mindig ilyenkor.  Emlékszem arra, egy-két évvel ez előtt, nagy szenzáció volt az interneten, hogy egy európai bíró valamelyik iszlám államban vezetett egy focimeccset. S nem volt olyan sok ember, pedig akkor még nem volt zárt kapu.  Nem volt sok ember a meccsen, azért hallani lehetett, a mecsetnek a hívó szavát.  Ott volt az idő az imádságra.  S a bíró fújt egyet a sípjába, leállított mindenkit, meccs közben, 50-60.percben.  Ez most az imádság idje! S aki iszlámhívő volt, az letérdelt és imádkozott.

Megrendítő volt számomra. Ehhez képest, mi keresztyének! Nem azt mondom, hogy ők a példa  számunkra, de ehhez képest mi keresztyének, mennyire fegyelmezetlenek vagyunk!  Annyira fegyelmezetlenek vagyunk, hogy sokszor önmagát keresztyénnek hívó embert, még a harang is zavar. Pedig a déli harangszó, az minket sok minden másra is emlékeztet. Az halállal is int, győzelemre emlékeztet bennünket, főleg a mi nemzetünket, népünket! Délben mit csinálsz, amikor megszólal? Lehet meg se hallod! Meg se hallod már.

Én nagyon örülök annak, amikor meghallom a Székesegyház harangjának a hangját, a Láncos templomét, vagy más templom harangjának a hangját, és ennek a harangnak a hangját is.  Akkor megáll az ember egy kicsit. Dél van, imádkozik. Ugye mi nem vetünk keresztet, de kalapunkat levesszük, vagy éppen egy pillanatra megáll az ember. Szereti és imádja az Istenét és imádkozik Hozzá.  Fontos dolgok ezek, testvéreim, fontos lelki gyakorlatok. Ezek olyanok, mintha az ember adna magának két pofont.  Ébredj! Sokszor ez is kell a számunkra! Egy kicsit megmosakodni az Isten kegyelmében és az Isten jelenlétében.

S megint oda térek ki, hogy lehet enélkül is, de az a kevés hit kell!  Isten mindig azt mondja: legyen több hited! Mondjuk azt, hogy: „Gyenge vagyok Uram, kevés a hitem, adj erősebb hitet! S ad. Mert kevés hittel, kevés hittel is el tudod azt érni, hogy Isten fölemeljen téged az égbe, lelkiekben! Lelkiekben, képletesen szólva. Kevés hittel átéled a vasárnapi istentiszteleten azt, hogy phuu, (légegeztem egy nagyot,) Isten kiemelt engem a mélységből, a siralom völgyéből, és úgy érzem most, most ezen az istentiszteleten, mintha a csillagok fölött lennék. Fönn a csillagok felett, halleluja, ámen! – fogjuk énekelni. Most egy kicsit úgy érzem magam, hogy megkönnyebbültem. De Isten nem elégszik meg ezzel! Nem akarja, hogy csak ezzel megelégedj, hanem azt mondja, kevés hittel igen, kevés hittel felemel téged az egekbe. De több hittel az eget hozza le a szívedbe. Az eget hozza le a szívedbe!

Érzitek, hogy mennyivel több ez? Hogy hogyan alakul az, amit énekeltek az ifjak, hogy „Ó, nem én, Krisztus él bennem”  S ha oroszlánszag van a világban, én a krisztusi utat át tudom vinni így, és lehetek áldássá az emberek között. Ez a célja a még több hitnek!  A még több plusznak.  Így leszel Krisztus jóindulatú szolgája.

3. S akkor az utolsó nagy gondolat: az arról szól, hogyha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Hadd mondjam el, ahogy Bethlen Gáborral együtt mondanánk, hogy senki, bizonyára, senki. De olykor tapasztaljuk, nagyon sokan. Én azt mondom, hogy nagyon sokan.  De mit számít az a sok ahhoz képest, hogyha a Legnagyobb van velünk? Ha Isten velem, kicsoda ellenem?   Ha Isten velem van, van belső békességem!

Dániel bekerül az oroszlánok vermébe, és rögtön ott van szintén Péter apostol első levele 5. részének 8. versében, hogy „Vigyázzatok, mert az ördög, mint ordító oroszlán jár körbe, és keresi, hogy kit nyerjen.”  Nekünk nem emberekkel van dolgunk!  Nekünk hatalmasságokkal van dolgunk! Nekünk az ördög ellen van dolgunk!

Megfogják Dánielt, bevetik az oroszlánok vermébe. A király pedig felmegy palotájának hálószobájába, és eljön az este. És nagyon érdekes, Dániel az oroszlánok vermében alszik, a király fenn a palotában, a hálószobában meg nem tud aludni!  Micsoda kontraszt ez!  Kényelmes ágyikóban a király nem tud aludni! Dániel az oroszlánok vermében alszik. Mi történik itt valójában?  Mi történik itt?  A Szentírást mindig teljes egészében kell nézni, nemcsak az adott részt, kiemelve! Mi történik itt?  A szimbólumoknak nagyon sokszor jelentősége van!

Ha megnéztek egy állatokról szóló filmet, akkor láthatjátok azt, hogy minden falkának megvan a vezére. Minden csapatnak megvan a maga falkavezére, a maga domináns jószága. Ugyanígy az oroszlánok között is. Mindig van egy domináns, és mindig van egy falkavezér! Nem tudom, hány oroszlán lehetett ott a veremben, saccolom, olyan 20-30 biztos! De volt egy főnök!  Volt egy főnök, akire mindenki hallgatott.

Azt tudjátok,  hogy, melyik volt az?  Ki volt az? Jelenések könyve így nevezi őt:  „Győzött a júdabeli oroszlán.”  Győzött a júdabeli oroszlán.  Így nevezi a Jelenések könyve Jézus Krisztust. A   Júda-beli oroszlán Jézus Krisztus, és Ő volt a falkavezér odabent, oroszlán képében, de a győztes képében. A feltámadt Jézus Krisztus ott is jelentkezik, mintegy előképként, a falkavezér oroszlánban.

S úgy el tudom képzelni, hogyan csitítja le a falkavezér a többi oroszlánt, hogy: Figyeljetek már ide, ne együk meg már ezt a Dánielt!  Hát nem látjátok, vacsora… Nem szabad  vacsorázni…. úgyis fontos dolog a másnapi jólétem felől… hogy  a vacsora… azt hanyagoljuk!  Figyeljetek ide, reggel, lesz egy bőséges reggeli! Bőséges reggeli volt! Az összes hízelgő, nyalis, bekerült a verembe.  Az összes hízelgő!  Másnap reggel! Ha hallgattátok és végighallgattátok, a történetet. Tehát volt mit enniük. Egy kis türelmet kellett tanúsítani az oroszlánoknak.  A   Júda-beli oroszlán elmagyarázta nekik: „Most nem eszünk, nem eszünk ma este! Ttudom, hogy éhesek vagytok, de most nem eszünk!  De reggel, meglátjátok! Megéri várni,  jön vagy  30 hízelgő!  Jó lesz! Jó!”

Lehet, hogy azt mondjátok, hogy komolytalan vagyok, de nem tudom nem szent humorral nézni ezt a jelenetet, ami ezután jön! A király nem alszik, Dániel alszik. És van egy csodálatos jelenet utána, nem tudom, feltűnt-e nektek, amíg az ifjak olvasták? Nyugodtabb, meghittebb jelenet volt, mint a Rómeó, Júlia erkélyjelenete. Csak ott az erkély egy magasság volt, és a földszínt volt a mélység. Itt arról van szó, hogy a király nem tud aludni egész éjjel, jön hajnalok-hajnalán, a veremben Dániel és ő meg fent. Ugyanaz a távolság, csak Dániel van lenn. És beszélgetnek. Nem mondja, hogy: „húzzál már ki innen, nem látod, hogy az oroszlánok között vagyok?”   Nem! Dániel beszélget.   Nyugodtan, békésen.  „Na, hogy aludtál, király? Hát, én is jól aludtam, na  hát tudod, 90 éves vagyok, már fáj a derekam. Odahúztam 1-2 oroszlánt, hogy puha legyen a párna, de amúgy jól aludtam.  Te, király, hogy aludtál?  Hát nem tudtam aludni!

Érted miről beszél ez a jelenet? Először is arról, hogy Isten embere a mélységben is, az oroszlánok vermében is, az Isten embere. Ott is becsületes, tisztességes úriember.  Nem kezd perelni a királlyal, hogy. „Miért tettél be ide engem?” Jogosan tette volna! Hanem ott a mélységben is tisztelettudó és becsületes marad.

Ez a próbánk, hogy, amikor ráütünk az ujjunkra a kalapáccsal, akkor is az Isten embere maradsz? Itt dől el, hogy viselkedés-e az életed, a keresztyén életed, egy kívülről ráerőszakolt tett, vagy belülről jövő hit? És, amit szinte minden vasárnap hallotok a szószékről áldásként, az itt jelenik meg Dániel életében.   Békesség, mely minden értelmet felülhalad. Az élet a maga vermében, s a maga mélységeiben hoz olyan dolgokat, bele lehet őrülni! Önmagában, ezekbe a dolgokba bele lehet őrülni!  Megállunk koporsó mellett, szerettünk mellett,  ebbe bele lehet őrülni! Betegségről hírt kapni, bele lehet őrülni! Covidos kórházba bemenni, az oroszlánok vermébe, bele lehet őrülni! Ilyen körülmények között, amiben az utóbbi egy évben van az egészségügy, (tisztelet a kivételnek, mert hál’ Istennek, mindig van kivétel,)  azt jelenti, bemenni az oroszlánok vermébe.  Megmaradni az oroszlánok vermében, ezt jelenti a békesség, a minden értelmet felülhaladó békesség.

És testvéreim, végül az utolsó gondolat: Ez a belülről jövő békesség, ez a minden értelmet felülhaladó békesség, ami nélkül beleőrülsz az oroszlánok vermébe, ez az a békesség, amire szüksége van a világnak. Odakint, az őserdő törvényei között, éhes emberek várnak benneteket, lelkileg éhes emberek. Ha a tied az a békesség, amely minden értelmet felülhalad, akkor áldássá lehetünk a siralom völgyében is! Menjünk tehát ki, menjünk, és világítsunk!  És legyünk sók, mert nagy szüksége van ránk,    mert nagy szüksége van rátok az embereknek! Ámen!

Imádság:

Urunk, Istenünk!    Valóban azt érezzük mi is sokszor, hogy az oroszlánok vermében vagyunk, mintha az oroszlánok vermében lennénk. Nagyon sok mindenki támad bennünket, nagyon sok minden támad bennünket, és érezzük azt, hogy nagyon sok minden nem hagy nyugodni bennünket. Köszönjük, hogy a Te békességed nem altató!( Habár megvan az alvásnak a maga ideje)  Nem elaltat, hanem éberen tart bennünket, hogy meg tudjuk tenni azt a pluszt, azt a lelki pluszt. Nemcsak böjt idején, hanem mindig, hogy ne csak álljunk a hitben,   hanem lépjünk előre a hitben! Te segíts ebben bennünket, hogy ne legyünk botladozó emberek, hanem legyünk fejlődő, hitben állandóan fejlődő emberek! Nem tudjuk, nem tudom, hogy kinek, mi az a plusz, amit ma, vagy ezen a héten meg kell tennie,   nem tudom! Te tudod, s kérlek ébressz rá, ébressz rá bennünket erre, még a csendben, ebben a lelki csendben is!

Imádkozunk a gyászolókért, imádkozunk a betegekért, és imádkozunk azokért, akik kórházakban vannak, akik fertőző kórházakban vannak! Ott, ahol koronavírusosokat kezelnek. Te légy ott az oroszlánok vermében   a gyógyító áldott orvos! Te légy életünk mélységeiben  az, aki fölemelsz bennünket! Te adj nekünk békességet, mely minden értelmet felülhalad! Ámen

Elmondta: Rácz Ervin lp.

Utólag leírta: Pesti Mária tanitónő