Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

„Ekkor Izsák hívatta Jákóbot, megáldotta, és ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül! Indulj, eredj el Paddan-Arámba, anyád apjának, Betúélnek a házához, és ott végy feleséget anyád bátyjának, Lábánnak a leányai közül! A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokasága támadjon belőled! Adja neked Ábrahám áldását, neked és utódaidnak veled együtt, hogy birtokba vedd ezt az országot, ahol jövevény vagy, amelyet Ábrahámnak adott az Isten. Így küldte el Izsák Jákóbot, hogy Paddan-Arámba menjen Lábánhoz, az arám Betúél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának a bátyjához. Ézsau látta, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elküldte Paddan-Arámba, hogy ott vegyen feleséget, és amikor megáldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül, és Jákób engedelmeskedett apjának és anyjának, és elment Paddan-Arámba. Látta tehát Ézsau, hogy apja, Izsák a kánaáni leányokat rosszaknak tartja. Elment ezért Ézsau Izmaelhez, és feleségül vette addigi feleségei mellé Mahalatot, Ábrahám fiának, Izmaelnek a leányát, Nebájótnak a húgát. Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek – azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Móz 28)

A kiszolgáltatottság érzése lett úrrá Jákóbon. Anyuci kedvencének először kellett elmennie a háztól, és máris azt érezhette, nincs semmije, csak egy kő csupán, amire lehajthatja a fejét. Az ember ilyenkor úgy érzi, nincs lejjebb. Ilyen a kiúttalanság érzése is, amit pályája elején érezhet akár egy fiatal, de élete derekán is érezhet egy problémákkal küzdő ember. Rengeteg olyan élettörténetet hallottam már, és én is átmentem már ilyeneken, amelyek ezt vázolják fel: egyik ezek közül egy gyerekkori barátom bizonyságtétele, aki elmondta nekem, hogy érettségi után vette nyakába a világot, a nagy Budapestre költözött, és voltak napok, amikor enni sem volt mit. Eltelt egy pár év, és egy igencsak menő és jól jövedelmező állást kapott, és a mai napig is sikeresnek és áldottnak mondható. De a mai napig is úgy emlékszik vissza azokra a nehéz napokra, hogy Isten vele volt és kisegítette a bajból.

Jákób talán egy kicsit hamarabb várta volna az áldás hatásait. Ez lenne az atyai áldás, hogy itt fekszem a semmi közepén? Ugyanakkor terhelhette a bűntudat is. Álnok módon verte át az apját és a testvérét. Bosszankodhatott, de ami akkor este történte, arra még ő sem számított. Isten meglátogatta őt. Ha volt valaki, aki nem érdemelte meg ezt a találkozót, az ő volt, a fenn említett dolgok miatt. De ott akkor, váratlanul bejelentkezett Isten az életébe. Már nem csak az apukája Istene volt, hanem az övé volt. Igaz, ez még a változásának a kezdete volt. Messze még az út vége.

Amit Jákób látott ott az álmában, azaz az égig érő létra, az sok akkori ember elképzelése is volt a transzcendensről. A zikkurat (vagy zikkuratu) egy ókori, mezopotámiai lépcsős templomtorony, amely egymásra rakott, csökkenő teraszokból állt, tetején szentéllyel. A pap ment fel a lépcső legfelsőbb fokáig, és végezte közvetítői szerepét. Ezt egy kapunak, vagy egy kapocsnak tartották az égiekkel. Egy lépcsőfokot alkottak, amin keresztül elérhetik az Istent. Természetesen ez egy vágy, egy álom maradt. Amit Jákób álmodik, az valamiben mégis más: nem lentről felfelé épült a lépcső, hanem fentről lefelé. Az angyalok fentről lefelé jöttek. És ez az újdonság a történetben, ugyanakkor az egyetlen esélyünket jelképezi. Isten utat ad és felemel. Ez az üzenete Jákób álmának. De hogy mégjobban megértsünk azt, hogy mi történik itt, három újszövetségi történetet is ide kell hozzak. Az ó- és újszövetség egymástól nem elválasztható.

1. Nátánáel elhívása

Egy férfi sétál a maga gondjaiba burkolódzva, kb. kétezer évvel ezelőtt Izraelben. Jézus is arra jár. (Jn 1) Hirtelen megszólítja: Íme egy igazi ember! (nem pont szószerint, de így is lehet fordítani) Mire a megszólított kihúzza magát, mert végre valaki pozitívan lájkolja őt. Erre Jézus azt mondja neki, hogy látta őt a fügefa alatt… Nem lehet tudni, mit csinált ott, csak találgatni tudunk. De egy biztos, Jézus ezzel szíven találja őt és rátapint a lényegre. Erre a szeretetteljes ismeretre hittel válaszol, mire Jézus ezt mondja: “Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni. És hozzátette: Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” (Jn 1,50-51) Jézus visszautal Jákób álmára és elmondja Nátánáelnek, hogy az a lépcső, amit Jákób álmodott, az nem más, mint maga Jézus. Ő nem azért szeret, mert mi erőlködünk a lépcsőn felfelé, hanem megteszi azt, amiért szeret, és felemel. Ez a mi egyetlen lehetőségünk.

2. Tékozló fiú

Ézsau és Jákób több tekintetben is hasonlít a jézusi példázatra. Jákób a kisebbik megyek el otthonról, az apját átverve, a nagyobbik pedig nem tudja értékelni azt, hogy otthon van. Ézsau úgy tesz, mintha engedelmeskedne, próbál olyan feleségeket venni már, ami az otthoniaknak is tetszik, de ezt csak megfelelési kényszer hatására teszi. Jákób még nem látja a visszautat, habár a disznók vályújának szaga megcsapja már az orrát. Jézus ma az ilyenek számára lépcső. Van-e olyan a mi gyülekezetünk, hogy befogadja az ilyeneket? Fiam, gyermekem, örülök, hogy hazaérkeztél! – fogadja-e őket ilyen köszöntés? Amig Ézsauk vannak a gyülekezetben, addig mi magunk állunk az ajtóba, elrekesztve az utat. A gyülekezet nyitott ajtó kell legyen azok számára, akik a disznók vályújától tartanak hazafelé. A gyülekezet, a templom az a hely, ahol nem a magunk hősködésére figyelünk, hanem állandóan rácsodálkozunk azokra a cselekedetekre, amit Isten tesz, akár még általunk is.

3. István vértanú

Az első keresztyén vértanú élete utolsó pillanatában lát valami hasonlót, mint Jákób: “Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” (ApCsel 7,55-56) Nem kell addig várni, míg utolsót dobban a szíved. Már most hiheted, hogy ha letelik az életed, valahol szeretettel fognak várni. Ott nem fog számítani az, hogy hányszor voltál mélyponton. Nem lesz a fejedre olvasva az, amit akkor gondoltál vagy tettél, ha Isten elé vitted. Megérkezel, hazaérkezel.

Nézz fel, lásd meg, hogy Jézus a lépcsőd. Az esélyed, aki felemel a legnehezebb helyzetekben is. Ha ezt látod, akkor a hála fog motiválni, és ez a hála fog erőt adni, hogy jót cselekedj. A vele való találkozás egyetlen esélyét se szalaszd el. Egyik dicsőítő ének így fogalmaz ezekről a jákóbi találkozásokról:

„Amikor körülvesznek egyhangú hétköznapok, van egy vágy, egy vágy a szívemben:
Egy égig érő lajtorjáról álmodom, amiről az eget elérhetem.
Néha éjszakánként egy kis dallamot dúdolok, olyan jó a csend, olyan jó a békesség.
Szívem megnyitom és egy találkozásra készülök, azzal, akit sohasem láttam még.

Refr.: S hirtelen megnyílik az ég, közel jön hozzám a mindenség,
A szívemben olthatatlan tűz lobog, amely magával ragad és visz feléd!

Szívem szárnyaid rejtekében megpihen, innen kint reked a lárma a sötétség.
Arcod tiszta fénye a végtelen csendben, a láncokat ócska rongyként tépi szét.
A tiszta fényben gyönyörködöm benned, mindent elfelejtett ez a közelség,
Végtelen dallá formálódik bennem, a kis dallam mellyel indultam feléd.
Refr.:
//: Közben éjfél elmúlt rég, lassan szűnik a sötétség,
De a Te szereteted nem múlik el sosem, Jézus Te itt maradsz velem! ://”

Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„Akkor Izsák ezt mondta Jákóbnak: Gyere közelebb, hadd tapogassalak meg, fiam, hogy csakugyan te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem? Jákób közelebb ment apjához, Izsákhoz, aki megtapogatta, és ezt gondolta: A hang Jákób hangja, de a kéz Ézsau keze. Nem ismerte meg őt, mivel szőrös volt a keze, mint bátyjának, Ézsaunak a keze, ezért áldotta meg őt. De megkérdezte: Te vagy az, fiam, Ézsau? Ő így felelt: Én vagyok. Akkor ezt mondta: Hozd ide, hadd egyem a fiam vadpecsenyéjéből, hogy utána megáldjalak téged! Odavitte neki, és ő megette. Bort is vitt neki, ő pedig megitta. Akkor ezt mondta neki az apja, Izsák: Gyere közelebb, és csókolj meg, fiam! Erre odament, és megcsókolta őt. Amikor Izsák megérezte ruhájának az illatát, megáldotta őt, és ezt mondta: Lám, fiam illata olyan, mint a mező illata, amelyet megáldott az Úr. Adjon neked az Isten égi harmatot, zsíros földet, sok gabonát és mustot! Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy ura testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott, aki téged áld! Miután elmondta Izsák Jákób felett az áldást, Jákób éppen csak kijött apjától, Izsáktól, amikor a bátyja, Ézsau is megjött a vadászatból. Ő is elkészítette a finom falatokat, bevitte apjának, és ezt mondta neki: Kelj föl, apám, egyél a fiad vadpecsenyéjéből, és azután áldj meg engem! De az apja, Izsák, ezt kérdezte tőle: Ki vagy te? Ő így felelt: Én vagyok az elsőszülött fiad, Ézsau. Ekkor megrendült Izsák, nagyon-nagyon megrendült, és ezt kérdezte: Ki volt akkor az, aki vadat lőtt, behozta nekem, meg is ettem mind, még mielőtt megjöttél? Én őt megáldottam, és áldott is lesz! Amikor meghallotta Ézsau apja szavait, hangosan és igen keservesen fölkiáltott, és azt mondta apjának: Áldj meg engem is, apám! De ő ezt felelte: Öcséd álnok módon bejött, és elvette az áldásodat. Ézsau így felelt: Méltán nevezték el Jákóbnak, hiszen már másodszor csapott be engem! Elvette az elsőszülöttségi jogomat, most pedig elvette az áldásomat is. Majd ezt kérdezte: Nem tartottál meg nekem az áldásból valamit? Izsák ezt felelte Ézsaunak: Már úrrá tettem őt feletted, és szolgájává tettem valamennyi testvérét. Gabonával és musttal is őt láttam el. Mit tehetnék hát érted, fiam? Ézsau ezt mondta apjának: Csak az az egy áldásod volt, apám? Áldj meg engem is, apám! És Ézsau keserves sírásra fakadt. Apja, Izsák erre megszólalt, és ezt mondta neki: Nem zsíros földön lesz a lakóhelyed, nem hull rád égi harmat. Fegyvered éltet, öcsédet szolgálod. De ha nekifeszülsz, letöröd igáját nyakadról! Ézsau azonban bosszút forralt Jákób ellen az áldás miatt, amellyel megáldotta őt az apja. Ezt mondta magában Ézsau: Közelednek már a napok, amikor majd apámat gyászoljuk. Akkor majd megölöm az öcsémet, Jákóbot. De Rebekának hírül vitték nagyobbik fiának, Ézsaunak a szavait, ezért magához hívatta kisebbik fiát, Jákóbot, és ezt mondta neki: Bátyád, Ézsau bosszút forral ellened, és meg akar ölni. Azért, fiam, hallgass a szavamra: indulj, menekülj bátyámhoz, Lábánhoz Háránba! Maradj nála egy ideig, amíg bátyád haragja elmúlik. Ha majd elfordul rólad bátyád haragja, és elfelejti, hogy mit követtél el ellene, akkor majd érted küldök, és hazahozatlak onnan. Miért veszítenélek el mindkettőtöket ugyanazon a napon? Izsáknak pedig ezt mondta Rebeka: Megutáltam az életemet a hettita leányok miatt. Ha Jákób is a hettita leányok közül vesz feleséget, olyat, mint ezek, ennek az országnak a leányai közül, mit ér akkor az életem?” (1Móz 27,21-46)

Ezt a korabeli úgymond farsangi történetet két részben tárgyaljuk. Előző alkalommal az áldásról szóltam, most pedig szintén a teljes történet alapján, szeretnék arról beszélni, hogy melyek az okai egy közösség, egy család szakadásának. Természetesen lehetnek más okozók is, de a fenti történetben négy olyan jelenség tárul fel, ami ma is szétdobálóként működik a családokban:

1. Favorizálás – kivételezés

Izsák Ézsaut szerette, Rebeka pedig Jákóbot. Nincs erre épkézláb magyarázat, de valószínű szimpátia alapján döntöttek: Izsáknak a vadhús jött be, amit Ézsau tudott szolgáltatni, Rebeka pedig a kedveskedő fiát láthatta meg Jákóbban. Egyik szívéhez ez, a másikéhoz az állt közelebb. Mi a baj a favorizálásban? Versenyhelyzetet teremt. A szeretetet ebben ez esetben el kell nyerni. Az ilyen kompeticióknak azonban semmi keresnivalója nincs a családban. A szeretet nem valami olyan, amit el kell nyerni, vagy ki kell érdemelni. Nem lehet a szeretetért versengeni. Az elutasítás érzését élheti át a vesztes, aminél rosszabb nem nagyon van. És mi lesz ennek a következménye? Ézsau lesz a problémagyerek, a „csakazértis” ellenkező irányba menő, dacos gyerek, aki anyja bosszantására pogány lányokat vesz el feleségül. Jákób pedig Ézsau akar lenni, mert látja, hogy az apja akkor fogja szeretni, ha olyan lesz, mint Ézsau.

Szeressétek gyermekeiteket! Szeressétek őket egyformán! Nem pedig aszerint, hogy melyik mennyi jót tesz veletek. Ne legyetek személyválogatóak!

2. Manipulálás – kontrollmánia, szerepjátékok

Rebeka módszerei, és általában a családban a gyengébb nem húzásai ezek, de nem minden esetben. Az alapgondolat az, hogyha nem csinálok valamit, akkor nem fog jól elsülni. Minden úgy van jól, ahogy én csinálom, véletlenül sem bízom másra, vagy a véletlenre. Rebeka nagyon ügyesen, szinte minden eshetőséget végiggondol: az ételt vadason készíti el, szőrrel borítja Jákób kezét, szerintem hangpróbát is tartanak, de végül kiderül egyvalamit elfelejt. Egyszer minden ki fog derülni. Mégpedig akkor, amikor Ézsau hazajön. Ennek az lesz a következménye, hogy a történet után már nem fogja látni a fiait életében. Ma is sokan manipulálják családtagjaikat: biztos már nem is szeretsz! Ha ezt nem teszed, szomorú leszek, ha nem tanulsz, akkor szégyenbe kerülök… Annyi módja van ennek, és általában a manipuláló felveszi ilyenkor az áldozati státuszt, bebújik egy áldozatszerepbe, és elkezdődik a játszmázás, ami kitaszítja az őszinte hangulatot a csalásdból. Fejezzük ezt be, mert bár egy ideig uralni tudjuk ezeket, de tragédiákhoz vezethetnek.

3. Hazugság, csalás

A hazugság olyan, mint a dominó. Az első ártatlannak tűnik, de az ember bekerül egy hazugságspirálba, mert csak egy újabb hazugság tudja fedezni az előzőt. Egyszer szembe kell nézni az igazsággal! Minél hamarabb, annál jobb. Az igazság kapcsolatot teremt, a hazugság pedig távolságot. Sokszor azért is kiabálunk egymással, mert távol van a lelkünk egymástól. Nincs két életem – egy életem van, s az örök. Jákób Ézsau életét akarja élni. Légy önmagad, mindenki más már foglalt! Éppen ezért ne akarjuk más életét élni.

4. Kommunikáció hiánya

Nagyon feltűnő az, hogy Izsák családját nem látjuk együtt sosem. Pedig a családi megbeszélések nagyon fontosak.  Lehet helye ennek a nappali, a terasz, a konyha, vagy az út templomban menet. A ki nem mondott szavak pusztítanak a legtöbbet. Egyszer egy katolikus pap azt találta mondani a prédikációjában: „Kedves férjek! Hallgassátok meg a feleségeiteket, mert ha nem, akkor nekem kell őket meghallgatni a gyónás idején!” És ez nincs rendjén. Tudom azt is, hogy a férjek nem szeretnek munka után beszélgetni, inkább pihennének, de pihenés után mégis próbáljanak időt szakítani a közös megbeszélésekre.

Tudom, hogy mindenki hoz magával egy modellt, családi megszokást az új családjába, megoldási stratégiákat, rossz csomagot is bőven. De van egy jó hírem, a batyudat leteheted. Meddig akarod nyalogatni a sebeidet? Isten ad erőt a változásra és az új utakra. A bűn szétdobál, a kegyelem rendbe tesz. Jézus Krisztus a Golgotán a legigazságtalanabb, legrosszabb helyzetből a legigazabb, legjobb helyzetet hozta ki. A család összetartása csak Istennel lehetséges, de vele lehetséges. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

“A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása.” (Jn 9,15)

Talán mindannyian voltunk már látásvizsgálaton. Egy tábla áll előttünk, betűkkel vagy fel-, le-, jobbra-, balra ágazó E-betűkkel. Fent nagyobb, lent kisebb formátumú karakterek vannak. A lenti sort már nagyon kevesen látják. Ebben a történetben csak Jézus megy át a látásvizsgálaton, a többieket valami megakadályozza a látásban.

Jézus meglátja a vak koldust. Nem csak egy embert lát ott, hanem látja azt is, hogy mire van szüksége. Mi sokszor a mellettünk levőt nem látjuk, pedig szüksége lenne arra, hogy meglássuk és segítsünk rajta, akár annyival, hogy meghallgatjuk.

A tanítványok látása már romlott és ítélkező. Ferde szemmel néznek a vak koldusra, és azt silabizálják ki, hogy biztos bűnös, vagy a szülei bűnösek, mert vakon született. Ítélkeznek. És lehet, hogy önmagukat akarják igazolni ezzel.

A szomszédok látása elbizonytalanodott. Tudják, hogy volt ott egy vak koldus, de már így, hogy meggyógyult, nem biztosak benne. Lehet nem is volt vak? Eddig annyira egybeolvadt a térrel, hogy nem képesek arra, hogy visszajátsszák magukban a valós eseményeket, pláne így, hogy tétje lett tanúságuknak. Félnek is.

A farizeusok látását a gyűlölet jellemzi. Nemhogy örülni nem tudnak a vak meggyógyulásának, de egyenesen idegesek lesznek emiatt. Be kellene látni, hogy ők tehetetlenek, és sárral dobálják azokat, aki látnak. A gyűlölet elvakít, a szeretet láttat.

A szülők látása talán a legérthetetlenebb. Félelemvezérelt látásmód ez. Örülniük kellene fiúk gyógyulásának, ehelyett szégyenkeznek. Ma is sokakat megfélemlít a média, a hatalom, saját maguk érdekei miatt. Minket ne a félelem vezéreljen! Legyen szívünk tiszta, és meglátjuk az Istent. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka