Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

„Jákób tusakodása

De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóleányát és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. Fogta és átvitte őket a patakon, majd átvitte mindenét, amije volt. Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób azt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő így válaszolt: Miért kérded a nevemet? És megáldotta őt. Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam. Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére. Ezért nem eszik meg Izráel fiai mindmáig a csípő forgócsontján levő inat, mert ütés érte Jákób csípőjének forgócsontján az inat.” (1Móz 32,23-33)

Nincsen áldás sebek nélkül. Mindjárt a prédikáció elején érdemes megfogalmazni az egyik legfőbb üzenetet. Ez az üzenet azoknak is szól, akik hordoznak magukon sebhelyeket, akár császármetszés, vagy más műtét következtében is. Legyenek büszkék rá, jó értelemben!

Ez a mi harcunk. Jákób egyedül maradt, de mostmár ez a bátorságának is a jele. Nem tesz maga elé senkit, itt Ő próbál szembenézni a dolgokkal. Lelkiharcaink elé nem is lehet mást küldeni, ez a mi tusakodásunk.

Egy nap van az Ézsauval való találkozásig. Az előtte levő éjszaka izzadtságos. Olyan ez, mint várni a diagnózisra: jót vagy rosszat mond az orvos a leletek alapján. Vagy, mint a vizsga előtti utolsó éjszaka, lehet még a lónak abrakot adni a hegy alatt, de a vizsgadrukk fokozottan ott él az emberben. A hosszú idő óta megfogalmazott kérdésre holnap választ fogok kapni. Holnap minden el fog dőlni. Leizzadunk, a párna vizes. Álmatlanság.

Aztán másnap jön a tusakodás. A titokzatos birkózás Istennel. Nem olyan küzdelem ez, mint ami első olvasatra látszik. Legalábbis én azt gondoltam sokáig ennél a jelenetnél, hogy Jákób felülkerekedett az angyalon. De nem azt írja, hogy ő volt felül, hanem azt, hogy győzött. Talán jobban megértjük ezt a részt, ha megnézzük azt, hogy mintegy évezreddel később Hóseás próféta mit ír erről a jelenetről: “Küzdött az angyallal és győzött, sírva könyörgött neki. Bételben talált rá, ott beszélt vele.” (Hóseás 12,5-6) Sírva győzött. Azaz sírva kapaszkodott az angyalba, mert már nem tudott a saját lábára állni. Kétségbeesett kapaszkodás volt ez. Képtelen volt a saját lábán tovább menni. Eddig mindig meg voltak a saját ötletei, a B verziója, a jákóbi csele, de most mindenben rá kell hagyatkozzon az Istenre. Most rá van utalva és rá meri bízni magát az Úrra.

Életre szóló sebeink, kudarcaink, gyászunk, a csaladkozásaink ide vezetnek bennünket. Ilyenkor jó azt észrevenni, hogy a Jézus szenvedéseiről szóló Zsoltár, a 22. így jövendöl a Krisztus kálváriájáról: „Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. (Zsolt 22,15-16) Amit átél Jákób és később a zsoltáros, amit mi is megélünk tusakodásainkban, lám Krisztusunk is átérzi. Erőm végeztetik el erőtlenség által, hogy Jézus sebeivel gyógyulunk meg. Ilyen győzelem a világon nincs, csak a kereszten.

Kórház. Ezért is hangsúlyozom sokszor azt, hogy a templom az inkább egy kórházra kellene hasonlítson, és nem egy múzeumra. Ide gyógyulni járjanak, ne bámészkodni. A gyülekezeti közösség Jézus sebei által gyógyuló közösség. És amikor a mélységeket vele éljük meg, akkor döbbenünk rá egy nagy igazságra:

„Egy mérföldön át volt társam az öröm S csak beszélt és beszélt szüntelen, de szavaitól nem lettem bölcsebb. Mintha nem is jött volna velem.

Egy mérföldön át szegődött mellém a bánat, egy árva szót sem szólt, mégis mennyit tanultam, míg velem volt.” (Robert Browning Hamilton)

Bűnvallás. Mi a neved? – kérdezi Isten. No, nem a személyi igazolványát kérdi Ő. Nem az identitására kérdez rá. Tudja az Isten hogy kik vagyunk mi. Nem indentitás kifejezése ez, hanem bűnbánat és bűnvallás. El kell mondani azt, akik eddig voltunk. Igen! Én vagyok a csaló, én vagyok a szüntelen félelem, a képzelgés, a bebeszélés, a sértődöttség, az irigység, a mimóza lelkület, a képmutatóság, a pénzsóvárság, az alkoholizmus, a függőségek, a hatalomvágyás… és még sorolhatnánk azt, hogy mik vagyunk. De a régi névhez Isten nem ragaszt újat. Jákób kimondja, leteszi ezt a nevet, és egy új nevet kap. Az új név Izrael: Isten uralkodik.

Isten képes bennünket átformálni. Mi meg hajlamosak vagyunk egy életen át is futni tőle. Nemrég egy szürreális jelenet zajlódott le Lengyelországban: vaddisznókat kergetett egy robot Varsó utcáin. Kb. ilyen vicces az, amikor rejtőzködni akarunk az Isten elől, aki azonban mindenütt ott van, akárhova is akarunk menekülni tőle. (Zsolt 133) Egyszer eljön a megdöbbentő kérdés a számodra is: hova tartasz, hova futsz, merre tart az életed? Einstein a nagy tudós egyszer a vonaton elvesztette a jegyét, és amikor a kalauz legyintett, hogy neki nem is kell megmutassa, mert elhiszi, hogy vásárolt jegyet, akkor kétségbeesetten ennyit mondott: „nem maga miatt van szükségem a jegyre, hanem magam miatt, mert a jegyen van ráírva az, hogy hol kell leszállnom. Nem tudom hol kell leszállni.” Te tudod? Azt, hogy mikor kell leszállni, azt senki sem tudja, de a Biblia azt mondja, hogy a hely ismert, ahova tarthat az életünk.

Ez az Isten arca. A tusakodás helyszíne Pénuel. Jákób látta Istent arcát, mégsem halt meg, ezért adta ezt a nevet e helynek. Ha bele tudsz nézni Isten szemébe, akkor Ézsauval is szembe tudsz nézni. Ha imával kezded a napot és realizálod, hogy kivel kommunikáltál reggel, akkor aznap bárkivel szót tudsz érteni, bárkinek a szemébe bele mersz nézni. Nem tudom mi vár rád: romok eltakarítása, karriered rendezése, betegség, konfliktusok megoldása, nehéz feladatok…. Vele meg tudod csinálni!

Istennel való kapcsolatunk erősődése és mélyítése erőt ad a hétköznapok harcaira. Az ember nézhet Isten arcába, ott a kereszten, hogy ereje legyen a valódi harcában. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Jákób követeket küld Ézsauhoz

„Reggel fölkelt Lábán, megcsókolta unokáit és leányait, és megáldotta őket. Azután elment Lábán, és visszatért lakóhelyére. Jákób is útnak indult. Ekkor találkoztak vele Isten angyalai. Amikor Jákób meglátta őket, ezt mondta: Isten tábora ez! És elnevezte azt a helyet Mahanajimnak. Azután követeket küldött Jákób maga előtt bátyjához, Ézsauhoz Széír földjére, Edóm mezejére, és ezt parancsolta nekik: Mondjátok meg uramnak, Ézsaunak: Ezt mondja a te szolgád, Jákób: Lábánnál voltam jövevény, ott tartózkodtam mostanáig. Szereztem marhákat, szamarakat és juhokat, szolgákat és szolgálóleányokat. Azért küldök neked üzenetet, uram, hogy elnyerjem jóindulatodat. 

A követek ezzel tértek vissza Jákóbhoz: Elmentünk bátyádhoz, Ézsauhoz: jön is már eléd, de négyszáz férfi van vele! Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet meg a juhokat, marhákat és tevéket. Mert úgy gondolta: Ha eléri Ézsau az egyik tábort, és levágja azt, legalább a másik tábor megmenekülhet.Jákób azután ezt mondta: Ó, atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, Uram, aki ezt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, és jót teszek veled! Méltatlan vagyok mindarra a hűségre és szeretetre, amiben szolgádat részesítetted. Hiszen csak egy vándorbottal keltem át itt a Jordánon, most pedig két táborom is van. Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből, mert félek, hogy ha idejön, megöl engem és az anyákat is gyermekeikkel együtt. Hiszen te mondtad: Sok jót teszek veled, és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, amely olyan sok, hogy nem lehet megszámolni. Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékokat válogatott ki bátyjának, Ézsaunak mindabból, amire szert tett: kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot, húsz kost, harminc szoptatós tevét csikóstul, negyven tehenet és tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsődört. Szolgáira bízott minden nyájat külön-külön, és ezt mondta szolgáinak: Keljetek át előttem, de hagyjatok távolságot a nyájak között! Az elsőnek azt parancsolta: Ha találkozik veled a bátyám, Ézsau, és megkérdezi, hogy kinek a szolgája vagy, hová mégy, kié ez a jószág előtted, akkor ezt mondd: Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk. Ezt parancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindazoknak, akik a nyájak után mentek: Így beszéljetek Ézsauval, amikor találkoztok vele! Ezt is mondjátok: Szolgád, Jákób itt van mögöttünk. Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán akkor szívesen fogad. Az ajándék tehát elindult előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát.” (1Móz 32,1-22)

Jákób kibékül Lábánnal és ezt jó volt látni az előző alkalmon. Lehet így is élni, lehet szövetséget kötni és ennek a szövetségnek az alapja az a Valaki, aki akkor is lát minket, amikor mi nem látjuk a másikat vagy magunkat. Főhősünk érzi, hogy nincs jó helyen, útnak indul, mert tapasztalja, csupán az idő nem old meg semmit. Az idő önmagában nem megoldás. Lehet elmulasztani, amikor az idő múlik, fogy. Lehet tölteni az időt, amikor megtöltjük értékes tartalommal. A kérdés, mi van belül, telünk vagy múlunk. A külső, ahogy a fiatalok mondják, az „outfit” lehet rendben, jónak tűnhet, de ami belül van, az előbb-utóbb kifele is hat. Belül ha harc van és félelem, akkor értelmetlen a smink. A gyász nem fog megoldódni csupán az idővel, kell a gyászmunka, szükségünk van a Vigasztalóra. A konfliktusaink nem fognak maguktól rendbe jönni, kell megtegyünk lépéseket egymás felé. Az üresség nem fog magától telítődni, kell, hogy töltsünk bele értékeket! De hogyan?

1. Mahanaim

Jákóbnak istenélménye van Mahanaimnál. Az Úr tábora ez! – ezért nevezi el Mahanaimnak azt a helyet. Tapasztalja, hogy van az életnek egy másik dimenziója, nemcsak az őserdőszabályok fémjelezte valóság van. Ez egy olyan dimenzió, ahol van lelkiismeret, ahol a lelki értékek számítanak a legtöbbet, ahol van békesség és nyugalom, ahol van őszinte szó. Tapasztaljuk ezeket Isten jelenlétében, de nem lehet kettős életet élni! Ha az, amit itt tapasztalunk, nincs kihatással az életünkre, akkor nem sok értelme van ezt tapasztalni. Isten azért ad lehetőséget átmenni Mahanaimba, hogy ott erőt kapjunk jót tenni. Annak erejével kell megoldani életünket, az ott kapott bölcsességgel és higgadtsággal. A kettős élet, a skizofrénia csak gyengít, és csak szétcsúszunk tőle. Nincs két életünk, egy a templomban és egy a mindennapokban. Amit Istentől kapunk a templomban, a Mahanaimunkban, azt jól is fel tudjuk használni a mindennapokban.

2. Játszma

Jákób ezzel szemben még mindig a saját játékát játssza. Amit kitalál, kísértetiesen hasonlít arra a játékra, amit egyik televíziós csatornánk láthattunk egy ideig. Az 50 milliós játszma (eredetileg A 40 milliós játszma, TV2) lényege, hogy egy kétfős csapat 50 millió forint készpénzzel kezdi a játékot, melyet 8 kérdésen keresztül kell megőrizniük. A pénzt csapóajtókra (válaszmezőkre) kell tenniük 1 percen belül; a rossz válaszra helyezett összegek a mélybe zuhannak. Jákób ezt nem pénzzel játssza, hanem a családjával. A csapóajtó pedig Ézsau haragja lenne az ő elgondolásában. Mi lehetett a fejében? Amíg hozzá ér Ézsau „darálógépe”, addig megnyugszik, és valahogy megússza? Ilyen szánalmasak sokszor a mi megoldásaink. Ekképpen tesszük mi is a mi játékainkban érdemszerző cselekedeteinket, és azt gondoljuk ezzel tudjuk kiengesztelni Isten bűn elleni haragját. Pedig a megoldás adott, Isten értünk adta Fiát, kiengesztelte ezt a haragot és már nem érdemszerzésként, hanem hálából tudjuk életünket neki szentelni. Ez lenne a felszabadult élet kulcsa és nem a mi saját kútfőnkből eredeztető játszmázásaink.

3. Ima

Az Ószövetség egyik legszebb imája hangzik itt el Jákóbtól. És hiszem, hogy ez őszinte volt, és nemcsak a félelem préselte ki belőle. Őszintén megvallja Isten előtt, hogy egy vándorbottal indult el. A semmije volt az elején és a mindene lett Istenben. Jó azért erre időről időre visszagondolni, mert hajlamosak vagyunk elszállni eredményeiktől. Honnan jöttél? Mennyi mindened van? A másikhoz való hasonlítgatás nem vezet célhoz, mert attól csak elkeseredünk, mert ami a másikból látunk, az nem a teljes valóság, hanem az, amit láttatni akar magából. És, amikor látja Jákób, hogy mennyi mindent kapott Istentől, érdemtelenül, akkor őszintén elmondja: Uram, méltatlan vagyok hűségedre és szeretetedre. Nem a saját méltóságára, hanem Isten hűségére és szeretetére alapoz. Ments meg! – mert félek. Ez is milyen őszinte, egy férfi ezt nem sokszor vallja be. Félek a jövőtől, félek a múlttól és annak következményeitől, félek a betegségtől, félek a haláltól, félek az élettől, félek a felelősségtől, félek… – ezt mindet el tudod mondani az Istennek. Az ébresztő árnyak el tudnak vezetni ide. Isten válasza: megmentelek, foglalkozom én Ézsauval is, de előbb veled foglalkozzunk egy kicsit. Ezek a beszélgetések Istennel felszabadítóak, de csípősen tisztítóak is. Értünk vannak.

4. Alázat

Isten válaszol az imára, de nem a körülményei és a környezet, hanem a karaktered megváltoztatásával. Mélyebbre akar menni, és neked is mondja, mint egykor Péternek: Evezz a mélyre!

„Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal.” (Márai Sándor) – Isten ezzel a fegyverzettel övez fel minket.

„Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat, az önmegtagadás iskoláját.” (Széchenyi István) Jó tanulást!

„Ha nem vagy alázatos, az élet tesz róla, hogy meg legyél alázva.” (Mike Tyson) Ne a földön fetrengj, hanem alázattal és nem áldozati pózban éld tovább az életed!

Ha a Mahanaimunk, azaz az Istennel való találkozásaink megerősítik a vele való kapcsolatunkat, és ne a magunk játszmáit játsszuk, hanem benne bízunk és egészségesen alázatosak maradunk, akkor jó úton járunk, vándortársak. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Lábán csak harmadnap értesült arról, hogy Jákób elment. 

„Akkor maga mellé vette hozzátartozóit, és hétnapi járóföldön át üldözte, míg utol nem érte Gileád hegyvidékén. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz álmában azon az éjszakán, és ezt mondta neki: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! Amikor Lábán utolérte Jákóbot, Jákób már sátrat vert a hegyen. Lábán is Gileád hegyvidékén vert sátrat hozzátartozóival együtt. Lábán ezt mondta Jákóbnak: Mit tettél?! Engem rászedtél, leányaimat meg elhajtottad, mint a hadifoglyokat! Miért titokban szöktél el, és miért szedtél rá engem? Miért nem szóltál nekem? Akkor örömmel és énekszóval, dobbal és citerával bocsátottalak volna el! Még azt sem engedted meg, hogy megcsókoljam unokáimat és leányaimat. Ostoba dolgot tettél! Volna erőm hozzá, hogy elbánjak veletek, de atyátok Istene a múlt éjjel ezt mondta nekem: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! De ha már mindenáron el akartál menni, mert nagyon kívánkoztál apád házába, miért loptad el a házibálványomat? Jákób erre így felelt Lábánnak: Mert féltem, és azt gondoltam, hogy elveszed tőlem erőszakkal a leányaidat. De akinél megtalálod a háziistenedet, az ne maradjon életben! Hozzátartozóink előtt vizsgáld meg, mi van nálam, és vidd a magadét! Jákób ugyanis nem tudta, hogy Ráhel ellopta azt. Bement tehát Lábán Jákób sátrába, Lea sátrába és a két szolgálóleány sátrába, de nem találta. Azután kijött Lea sátrából, és bement Ráhel sátrába. Ráhel közben fogta a házibálványt, egy teve nyergébe tette, és ráült. Lábán pedig fölforgatta az egész sátrat, de nem találta. Ráhel ugyanis ezt mondta az apjának: Ne haragudjék az én uram, hogy nem tudok fölkelni előtte, mert asszonyok baja van rajtam. Kutatott tehát utána, de nem találta a házibálványt. Ekkor Jákób haragra lobbant, és perlekedni kezdett Lábánnal. Azt mondta Jákób Lábánnak: Mi a bűnöm, és mi a vétkem, hogy üldözőbe vettél? Hiszen fölforgattad minden holmimat! Találtál-e valamit, ami a te házadból való? Tedd ide az én hozzátartozóim és a te hozzátartozóid elé, döntsenek ők kettőnk ügyében! Már húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, nyájad kosait nem ettem meg. Amit a vad széttépett, nem vittem hozzád, magam térítettem meg, tőlem kérted számon; meg azt is, amit elloptak tőlem nappal vagy éjjel. Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, szememet kerülte az álom. Ilyen húsz esztendőm volt a házadnál: tizennégy évig szolgáltalak két leányodért, hat évig meg juhaidért. Te pedig tízszer is megváltoztattad a béremet. Ha atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelmetes Istene velem nem lett volna, akkor most üres kézzel bocsátanál el. Isten azonban látta nyomorúságomat és kezem munkáját, ezért figyelmeztetett téged a múlt éjjel.

Lábán kibékül Jákóbbal

Lábán azt felelte Jákóbnak: A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim, a nyáj az én nyájam, minden az enyém, amit látsz. De tehetnék-e most már bármit is a magam leányai ellen vagy fiaik ellen, akiket szültek?! Jöjj hát, kössünk szövetséget egymással, az legyen a tanú köztünk! Ekkor fogott Jákób egy követ, és fölállította azt szent oszlopként. Majd ezt mondta Jákób a hozzátartozóinak: Gyűjtsetek köveket! Azok köveket szedtek, csináltak egy kőrakást, és ettek a kőrakásnál. Azután elnevezte azt Lábán Jegar-Száhadútának, Jákób pedig elnevezte Gal-Édnek. Lábán ugyanis ezt mondta: Ez a kőrakás a tanú köztünk! Ezért nevezik Gal-Édnek, de Micpának is, mert ezt mondta: Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymást! Ha leányaimmal rosszul bánsz, ha leányaimon kívül más feleségeket is veszel, azt közülünk ugyan senki nem fogja látni, de Isten lesz a tanú köztünk. Majd ezt mondta Lábán Jákóbnak: Itt van ez a kőrakás és a szent oszlop, amelyet közém és teközéd emeltem. Tanú ez a kőrakás, és tanú ez a szent oszlop, hogy sem én nem megyek át e kőrakás mellett tehozzád, sem te nem jössz át e kőrakás és e szent oszlop mellett énhozzám ártó szándékkal. Ábrahám Istene és Náhór Istene, az atyák Istene ítéljen fölöttünk. Akkor megesküdött Jákób Izsáknak, atyjának félelmetes Istenére, majd áldozatot mutatott be Jákób a hegyen, és meghívta hozzátartozóit az áldozati lakomára. És miután ettek, a hegyen töltötték az éjszakát.” (1Móz 31,22-54)

A szökés

Lehetne talán egy ilyen címet is adni ennek a résznek, ha nagyon hollywoodi módon akarnánk leírni a történetet. Jákób se szó, se beszéd eltűnik Lábán házából. Volt oka annak, hogy bizalmatlanul ekképpen cselekedjen. Apósa sokszor becsapta, és csak ezt a módját látta alkalmasnak cselekedni a szétválásnak. Isten kihívta őt és a harapófogó helyzetből egyelőre igy próbál kimenekülni, de érzi, hogy hamarosan meg kell oldja kapcsolatait. Nem maradhat ez így! – gondolta. Azt, hogy így oldotta meg és lelécelt, ne ítéljük el. Ne törjünk pálcát a feje felett.

A védelem

Bátornak tűnik Jákób, de a védelem és a biztonság az nem a vakmerőségének köszönhető, hanem annak, hogy van valaki, aki tesz róla és ne legyen bántódása. A védője maga az Isten, aki rászól Lábánra, el a kezekkel az Ő emberétől. Valahogy úgy, ahogy később is fogalmaz: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zakariás 2,8) Te is szeretnél ilyen védelmet, ugye?

A bálvány

A Bibliában először itt találkozunk a bálvány fogalmával. Igazából szabály sincs leírva ezzel kapcsolatosan, mégha sejthetjük is azt, hogy aki a láthatatlan Istent imádja, nem szorul rá bálványimádásra. Szatirikusan írja le a bálványt, mint jelenséget, ez az első történet. Milyen isten az, aki a fenekem alá tudok tenni? Milyen bálvány az, amit meg tudok szentségteleníteni azzal, hogy tisztáltalanul magam alá tudom gyűrni? Vicces a történet, de mégis ragaszkodik bálványaihoz a kedvenc feleség, Ráhel.

„Az ember szíve egy bálványgyár.” – mondta Kálvin. A szívem trónján a pozíció kiadó, a státusz nem szűnik meg: ha nem Isten foglalja el, akkor majd más. Ma, ha szó szerint nem is térdelünk le egy szobor, mondjuk Afrodíté szobra előtt, de mégis vannak olyan nők, nem is kevesen, akik depresszióban szenvednek és étkezési zavarokban, mert megszállottan a külsejükkel vannak elfoglalva. Talán nem gyűjtünk tüzet Artemisz templomában vagy oltárán, de azok, akik a meggazdagodás és a megbecsülés reményében törtetnek előre az életben, szeretteiket és barátaikat elhanyagolva, mégis áldozatot mutatnak be. Minden kultúra felépíti a maga oltárait, és valamennyinek megvannak a saját papjai és úgymond szertartásai. Tehát a bálvány ma is égető probléma.

Bálvány az, amiről az gondolom, meg fog menteni, meg fog váltani, ami biztosítja nekem a jövőt és amiért érdemesnek tartom élni. Minden bálvány, melyet méltóbbnak tartunk imádni az Istennél, vagy másként megfogalmazva, mindaz, amely az Atya és az ember közé befurakodik. Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam. Egyszer azonban minden bálvány ledől! És akkor hova fogunk kapkodni?

A különbség

Mi a különbség a bálvány és az Isten között? Az előbbiről azt gondolom, hogy meg fog menteni, az utóbbi pedig valóban megment. Mi a különbség a bálványimádó és az Isten imádó között? Láthatjuk Lábán és Jákób között a szemmel látható differenciát. Mind a kettő hasonló karakter, de:

Lábán csaló, agresszív, képes megváltoztatni a szavát, de nem magát, amikor csak akarja. Mindent a maga kedvéért cselekszik, másokat átver, nem lehet benne megbízni. És aztán csodálkozik, hogy menekülnek tőle.

Jákób is csalóként indul. Az Istennel való kapcsolat lassanként megváltoztatja. Becsületesebb lesz, felelősséget vállal, egyre inkább tisztességesen jár el. Nem saját bölcsességéből merít, Isten hűsége vezeti a megszentelődés útján.

A különbség tehát nem az, hogy a bálványimádó hibás és az istenhívő hibátlan, hanem az, hogy a hívő ember elindul a változás útján. Nem tökéletes, de a megszentelődés folyamata látszik.

A batyu

Ráhelnek a bálványai voltaképpen egy batyuba beleférnek. Mindenki egy batyuval indul el, és sokszor észrevétlenül viszi magával az otthon látott, tanult mintákat, élethelyzet-megoldásokat. A családi minták, a megoldási stratégiák vannak ott minden házasulandó fél láthatatlan batyujában. Akár ennek tudatában, akár tudtán kívül, de ezek hatással vannak rá.

Mit visz magával Ráhel? Az idegenbe az otthon szimbólumát. Külső szemlélőként mások számára értéktelen tárgyakat, azonban mélyebb üzenetként: azt, ami eddig meghatározta az életét. Viszi: a békét, az áldást, a védelmet és oltalmat, a szokásokat, a hagyományokat, az értékrendet. Neked mi van a batyudban?

A szerződés

Lábán végül utoléri Jákóbot, de mivel Isten inti őt, nem tesz rosszat Jákóbbal. A saját lánya átveri, hogy eldugja előle bálványait. Lábán és Jákób békét kötnek egymással, azaz pontosabban megnemtámadási szerződést. És ennek a hazug, csaló, bálványimádó Lábánnak a szájából olyan mondat érkezik meg, ami aranymondásként is használható: „Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymás!” (1Móz 31,49) Milyen nagyszerű esketési Ige ez! Micpa neve ezt jelenti: őrtorony. Gyakoriak voltak akkor a névadások, akkor még nem volt falinaptár. ???? No, de komolyra fordítva a szót, tényleg igaza van Lábánnak, gyakran nem látjuk egymást. Lelkileg vakok vagyunk látni azt, ami valójába a másik emberben zajlik. Ennek az is oka, hogy próbáljuk takargatni érzéseinket. Nem látjuk egymást a házasságban, a családban. Nem látja férj a feleségét, feleség a férjét, szülő a gyermekét, gyermek a szüleit. Gyakran széttárjuk csak a karjainkat, és nem tudjuk, hogy mi miért történik, mi miért robban fel a családban. Nem tudjuk, visszatérve egy előző gondolatra, mit hozott a másik ember a batyujában, gyakran még azt sem tudja, aki hozta. Még magunkat sem látjuk igazán. Nem látjuk a barátunkat, valójában. Nem tudhatjuk mi lesz az a vicc, amit ért, és min sértődik meg, mert nem tudjuk milyen élethelyzetből érkezik meg találkozási színhelyünkre. A sajtó sokszor tesz arról, hogy ne lássuk valóságában a közéleti eseményeket, vagyis kiemeli az egyik oldal erényeit, a másikét pedig földbe tiporja. Nem tudjuk, kinek hihetünk már igazán, mert úgy érezzük, hogy saját igazságukat porként hintették a szemünkbe. Elvakult követőket látunk, akik hatalmasat csalódnak, ha nem úgy alakul egy-egy választás, ahogy ők gondolták. Nem látnak, nem látunk igazán.

Lábán érzi, hogy még saját magában sem bízhat igazán. Ezért hívja segítségül az Urat: az Úr legyen közted és köztem! Az Úr álljon őrt ma is családi kapcsolatainkon, házasságunkban, baráti közösségeinkben, gyülekezeteinkben, nemzetünkön, a népek között, mert mi magunk még magunkat sem látjuk igazán! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, az apánkéból szerezte minden gazdagságát. Lábán arcán is látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. Akkor ezt mondta az Úr Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! Üzent tehát Jákób, és kihívatta magához Ráhelt és Leát a mezőre a nyájhoz, és ezt mondta nekik: Látom apátok arcán, hogy nem olyan hozzám, mint azelőtt, pedig az én atyám Istene volt velem. Ti tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. De apátok becsapott engem, és tízszer is megváltoztatta a béremet. Isten azonban nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. Ha így szólt: A pettyesek lesznek a béred! – az egész nyáj pettyeseket ellett. Ha pedig így szólt: A csíkos lábúak lesznek a béred! – az egész nyáj csíkos lábúakat ellett.  Így vette el Isten apátok jószágát, és nekem adta. Mert a nyáj párzása idején álmomban föltekintettem, és azt láttam, hogy a nyájban párzó bakok csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! Én azt feleltem: Itt vagyok. Azt mondta: Tekints föl, és lásd meg, hogy a nyájban párzó bakok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled. Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most indulj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! Ekkor Ráhel és Lea ezt válaszolta neki: Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában? Nem számítunk-e neki idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte. Különben is a mienk és a fiainké mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett. Tégy hát mindent úgy, ahogyan Isten megmondta neked! Ekkor Jákób fölkelt, föltette gyermekeit és feleségeit a tevékre. Elhajtotta minden jószágát és minden szerzeményét, amit szerzett – a Paddan-Arámban szerzett jószágát és vagyonát –, hogy elmenjen apjához, Izsákhoz Kánaán földjére. Amikor Lábán elment a juhait nyírni, Ráhel ellopta apja házibálványát. Így szedte rá Jákób az arám Lábánt: nem mondta meg neki, hogy el akar menni, hanem elszökött mindenével. Fölkerekedett, átkelt a folyamon, és Gileád hegyvidéke felé tartott.” (1Móz 31,1-21)

Ifjúkoromból emlékszem arra a reklámra, ami egy ifjúsági fesztivált promovált a következő szöveggel: „Anya! Leviszem a szemetet… egy hét múlva jövök.” Jákóbnál eltelt húsz év. Nem így tervezte, de egyszerűen elpörögtek az évek: két feleség, két szolgálóleány, 12 gyermek, rengeteg juh, kecske, gazdagság… Nem telt értelmetlenül ez a húsz év, összességében áldás volt, de mégsincs a helyén. Isten döntésre hívja őt, hogy induljon haza, rendezze a konfliktusait. Jákób életének ezen szakaszából négy dolgot tanulhatunk meg.

1. Ne áldozd fel életedet a Mammon oltárán!

Ma is vannak olyan emberek, akik mindent feláldoznak a pénz oltárán. Az anyagiasságra, a materiális javak (pénz, tulajdon) előtérbe helyezésére, illetve az önzőbb, kézzelfogható dolgokra fókuszáló életmódra helyezkedett be Jákób, akarva akaratlanul. A pénzt csak eszköz, nem lehet életcél, nem adhatja az élet értelmét, mert egyre nagyobb űrt tapasztal az ember, aki ezt hajszolja. Emberi tragédiákat látunk olyanok életében is, akik ezt még talán magukon nem veszik észre, sőt meg vannak sértődve, ha figyelmeztetünk rá.

Hadd kérdezzem: Neked mi van a szíved közepén? A pénz, az anyagiak? A harácsolásba egyszerűen belebolondulsz, tönkre mész bele. Csak ezen a héten két példát is láttam erre. Egyik egy gyülekezeti tagunk, aki abba ment tönkre szellemileg, hogy valaki anyagilag átverte. A körülményei meg lennének arra, hogy normálisan éljen tovább, de az átverés annyira megérintette, hogy idegösszeroppanást kapott, pszichiátriai kezelésre szorul, nem lehet beszélni vele, támad, mindenki az ellenesége. Mindennek a fő oka az, hogy élete értelmét tette rá a pénzre, és amikor valamit elveszített belőle, nem tudta mindmáig feldolgozni. Nem tudta elmondani Jóbbal együtt: az Úr adta, az Úr vette, áldott legyen az Úr neve. A másik találkozásom Budapesten egy aluljáróban volt, egy hajléktalannal. Sok hajléktalannal beszélgettem már, és újból visszahallottam azt a tipikus történetet, mely szerint családtagjai forgatták ki a vagyonából, és tették ki a szűrét. Persze tudom, vagy igaza volt, vagy nem, mert mindig meg kellene hallgatni a másik felet is, de sok ilyen családi tragédia van. Tönkrement családok fizetnek eszméletlenül sok pénzt ügyvédre, ahelyett, hogy békességben, szeretetben megbeszélnék dolgaikat. Miért? Azért, mert a pénz az istenük és teljesen kiforgatja őket.

2. Isten nem kényszerít arra, hogy toxikus környezetben élj.

Nem mindenki képes elviselni mások ragyogását. Nem mindenki örül a sikerednek. Sokan szeretnének inkább a sajnálóid és az együttérzőid lenni, mint az elismerőid és gratulálóid. Lábán és fiai gonosz tekintettel tekintenek Jákóbra. A toxikus légkörre jellenző: az irigység, az ítélkezés, a pesszimizmus, a nárcizmus, a manipulálás, a felszínesség, a pletyka, az állandó figyelem követelése, az áldozati pózok versenye… Ha te nem ilyen vagy, áldás lehet egy ilyen környezetben is, akár a munkahelyen, más másr életteredben.

De fel kell tegyek ma neked egy kérdést, amit magadat alaposan megvizsgálva válaszolhatsz csak meg. Te okozója vagy elszenvedője vagy ennek a légkörnek? Ha okozója vagy, változtass rajta minél hamarabb és ne keresd a kifogásokat, miszerint minden ember ilyen és csak így lehet érvényesülni! Ha elszenvedője vagy, tudnod kell azt is, hogy Isten nem várja el minden esetben azt, hogy tűrj, tűrj és mindig csak tűrj. Jákóbot kihívja ebből a toxikus környezetből. Ez nem mindig jelent menekülést vagy gyávaságot, de jelentheti azt, hogy önbecsülésemnek van alapja: Isten csodálatos alkotására, azaz magamra is ügyelnem kell.

3. Indulj el, vagy gyere vissza!

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9) Az Egyház a kihívottak közössége. Az Eklézsia szavunk, ami az Egyházat jelöli, erre utal, ezt jelenti: kihívottak. A sötétségből a világosságra hívattunk ki, a halálból az életbe, a bizonytalanságból a biztosra, háborúból a békébe, a gyűlöletből a szeretetbe…

Indulj el! – szól a kihívás Ábrámnak. És szól ma is több konfirmandusnak, tévelygőnek és mindazoknak, akik nem az Isten által kijelölt úton járnak.

Gyere vissza! – szól az újbóli hívás Jákóbnak. És szól ma is azoknak, aki valamikor elindultak az Isten útján, de jobbnak látták azt, hogy eltérjenek attól, eltévelyedtek. Ne tékozold el az életedet egy Isten nélküli életre!

4. Isten ki tud hozni harapófogó helyzeteidből.

Két hegy áll Jákób mellett, egyik jobbra, másik balra. Vagy egyiknek, vagy másiknak neki kell indulnia. A konfliktusokat meg kell oldania, de nem mindig könnyű szembenézni problémákkal. A harapófogó egyik foga Lábán, a másik Ézsau.

Lábán: egy ideig ez tűnik kényelmesebbnek. Kellemetlen a környezet, de elvan az ember a langyos sárban is. Komfortzónáját kialakítja, de mindig is érezni fogja, nem ez az otthona. Ézsau: egyre nehezebb elkerülni. Az idő mégsem old meg mindent. Gondolta elfelejti, de emlékeiben, álmaiban elő-előjön. Nem tudja kiverni a fejéből, mind a cipőben a kavics, minden lépésnél fáj.

Változás, vagy beleragadni a nyomorúságba? – ez a kérdés voltaképpen. Isten útja gyakran a konfliktusok felvállalásán keresztül vezet. Néha tovább kell lépnünk, határt kell húznunk, a másik szemébe kell néznünk, kimondva az igazat vagy bevallva a vétket.

Nagyhét közelében látnunk kell azt, hogy Jézus bevállalta a legnehezebb utat, a Via Dolorosát. Nem könnyű út a keresztút. Aki tudja, aki tapasztalta a szenvedések útját, tudja. Jézus nem egy könnyű útra hív el bennünket, nem a wellness-keresztyénséget ajánlja ma sem. „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (Mk 10,38) Ezen az úton Ő velünk lesz: ahova hív, ott nem hagy magunkra. Ha érzed Isten távol van tőled, te gyere közelebb. Ma is azt ígéri: én veled leszek, de te kövess engem! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre! Add ki a feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked! Hadd menjek el, hiszen te tudod, hogy mennyit dolgoztam nálad! Lábán azt felelte neki: Bárcsak elnyerném jóindulatodat! Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az Úr. És hozzátette: Szabd meg a béredet, amit szeretnél tőlem, és én megadom neked! Jákób azt felelte neki: Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett nálam a jószágod. Az a kevés, amid érkezésem előtt volt, sokra szaporodott, mert megáldott téged az Úr a lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is? Ekkor Lábán azt kérdezte: Mit adjak hát neked? Jákób így felelt: Nem kell adnod nekem semmit, ha megteszed ezt az egyet: Tovább legeltetem és őrzöm a nyájadat. De ma végigjárom egész nyájadat. Különíts el abból minden pettyest és tarkát, meg minden feketét a juhok közül, és a kecskék közül is a tarkát és a pettyest: ez legyen a bérem. Az mutatja meg, hogy igaz ember vagyok-e, hogy majd amikor eljössz megnézni a béremet, lopott jószág lesz nálam mindaz, ami nem pettyes vagy tarka a kecskék között, és nem fekete a juhok között. Lábán ezt mondta: Jó, legyen úgy, ahogy mondod! És elkülönítette még azon a napon a csíkos lábú és tarka bakokat, minden pettyes és tarka kecskét, mindazt, amelyiken valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és a fiaira bízta. Majd háromnapi járóföldet hagyott maga és Jákób között. Jákób pedig tovább legeltette Lábán többi juhait. Jákób ekkor gyenge nyárfa-, mandulafa- és platánfavesszőket vágott, majd fehér csíkokat faragott beléjük úgy, hogy lecsupaszította a vesszőket a fehér részig, és odarakta a kecskenyáj elé a csíkos vesszőket a vályúkba és itatókba, ahová inni járt a nyáj. Mert akkor szoktak párzani, amikor inni jártak. Ott párzott a nyáj a vesszők előtt, és ezért csíkos lábúakat, pettyeseket és tarkákat ellett a nyáj. Azután különválasztotta Jákób a juhokat, és szembefordította a nyájat Lábán csíkos lábú és fekete nyájával. Így szerzett magának külön nyájakat, amelyeket nem eresztett Lábán juhai közé. Valahányszor a nyáj fejlettebb állatai pároztak, odarakta Jákób a vesszőket a vályúkba a nyáj elé, hogy a vesszőket látva pározzanak. De amikor satnya volt a nyáj, nem rakta oda, úgyhogy Lábánnak jutottak a satnyák, Jákóbnak pedig a fejlettebbek. Így ez az ember egyre jobban gyarapodott: lett neki sok nyája, szolgálóleánya, szolgája, tevéje és szamara.” (1Móz 30,25-43)

Hiszem azt, hogy a teljes írás Istentől ihletett és azt is, hogy minden a javunkra és tanulságunkra íródott meg. Március idusán is kifejezhetjük és megbizonyosodhatunk arról, hogy a Szentírás identitásunk adója és erősítője. Még az anyagi dolgokhoz való hozzáállásunkat is meghatározhatja: Jákób meggazdagodási története is ezt mutatja. A juhok, mint a kor bitcoinjai jelképezik ezt az anyagi növekedést.

Ebből a fölöttébb fura történetből négy olyan üzenetet szeretnék átadni, amit hiszem, hogy fel tudunk használni ma is hitéletünkben:

1. Ne élj csak túlélés üzemmódban! Élj!

A túlélési üzemmód egy olyan állapot, amiben felörlődnek a tartalékaid. A túlélési üzemmód az, hogy “csak ezt a napot éljem túl”, vagy csak ezt a hetet, csak ezt az évet. De utána mi lesz? Meddig mehet ez így? Hosszú távon a végkimerülés határára jutsz. Tulajdonképpen mit is akarsz túlélni? Túlélni egy-egy vészes helyzetet, vészes időszakot lehet, de az életet nem. Nem élhetsz állandóan túlélési üzemmódban, mert azt nem éled túl.

Jákób túlélési üzemmódban él. Végre szül szeretett felesége is, Ráhel. És itt, ezen a pontos elgondolkodik. Néha az ünnepeink adnak alkalmat arra, hogy ezen elgondolkodjunk, vagy életünk fontos állomásai. Több az élet, mint az evés-ivás, bár éppen az ünnepeken akarnak rácáfolni erre sokan. Tartozom valahova, haza akarok menni, ez a messzi idegen nekem csak ideiglenes lakóhely, itt csak vándor vagyok. Átélheti ezt a valóságot az, aki nyugatra vagy messzeföldre települt, és hiányzik az otthona. De átéli ezt minden keresztyén ezt akkor, amikor a Mennyi Hazára gondol, mert érzi, itt csak vándor, de a vándor tudja honnan jön, és hova tart. Te tudod?

2. Ne csak az áldás keljen, hanem az áldó is!

Jákób megtalálja az emberét. Megtalálta a zsák a foltját. Igazi edzésmunka ez Jákób számára, megvan az edzésterve. Lábán számára a veje csak eszköz. Áldás származik belőle és általa. Az áldás kell, de Isten nem. Ha a keresztyénség elmúlt két évezredét nézzük, akkor éppen ezt látjuk megvalósulni időről időre. A keresztyén közösségek áldott közösségek, és jó odatartozni, odadörgölőzni hozzájuk, mert sokaknak érdeke fűződik ahhoz, hogy ezeket kihasználják. Politikai közösségek, hatalom, érdekek – mindig belülről bomlasztották, rohasztották az ilyen közegeket.

Jákóbot nem lehet kilóra megvenni. Úgy dönt, hogy a maga családjáért is tenni akar valamit. És az Isten ebben segíti őt egy nagyon nehéz terepen, ahol az após mindent elkövet ellene. Ravasz, okos, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb. Nagyon nehéz ilyen helyzetben lavírozni, de Isten ad napról napra bölcsességet, hogy a megfelelő és jó döntéseket hozzuk.

3. Az Istennel való kapcsolat hoz áldást. A rítus eszköz.

Egy budapesti turista csoport megindultan szemléli a idilli Hargitát. A távolból egy juhnyáj közeledik, pásztoruk János bácsi, akit a turisták könnybe lábadó szemmel csodálnak, minthogy ez valószínuleg teljes harmóniában él a természettel. Az egyik turista megszólítja az öreget:
– Aztán adnak-e tejet ezek a juhok?
– A fehérek adnak – feleli János bácsi.
– És a feketék?
– Hát, azok is.
– És gyapjút adnak-e ezek a juhok?
– A fehérek adnak.
– És a feketék?
– Hát, azok is.
– De hát János bácsi, miért tesz mindig különbséget a fehér és a fekete juhok között?
– Mert a fehérek mind az enyémek.
– És a feketék?
– Hát, azok is.

A fekete és a fehér is Jákóbé lesz. Hozhat Lábán bármilyen döntést, Isten mindig úgy igazítja a dolgokat, hogy Jákób jöjjön ki jól belőle. Lehet fehér vagy fekete, vagy éppen csíkos és tarka, amit Jákób választ, ő jön ki győztesen belőle. Nem ajánlom, hogy ebből a részből állattenyésztési tanácsokat olvassunk ki. A korabeli hiedelem szerint az állatra hatással volt az, hogy mire néz ellés közben. Babonásnak tűnik ez az egész jelenet, de Isten még ezt a helyzetet is kihasználja. Jegyezzük meg jól: Az Istennel való kapcsolat hoz áldást. A rítus eszköz. Jézus sarat ken a vak szemére, de sár csak eszköz Jézus kezében, mi nem tudunk mit kezdeni egy darab sárral, de a teremtő igen. Szólhatunk mi az ötvösnek, hogy alkosson egy rézkígyót, de ha ez nincs Isten tervébe, nézhetünk mi rá, nem fogunk meggyógyulni. Jézus ruháját, akár a torinói lepelt is megfoghatjuk, nem lesz belőle gyógyulás, csak ha Jézus is úgy akarja. A rítus, az istentiszteleti liturgia csak eszköz, de imádkozzunk, hogy ez Isten kezébe legyen, és nem a mienkbe, hogy legyen áldásunkra. Legyen élő kapcsolatunk Vele!

1. Te mit teszel nemzetedért, egyházadért, családodért?

Jákób tenni akar a családjáért. Nem önmegvalósításban gondolkodik, mint ahogy teszik azt ma sokan, hanem a közösségéért akar tenni.

Nemzeti ünnepünk van (március 15) és talán nem véletlen, hogy pontosan mára esik ez a történet, ami megkérdezi tőlünk: te mit teszel a magyarságodért? Érte és nem mások ellen! Kisebbségi létünkben ez a kérdés mindennap feltevődik: értékes színei leszünk annak a közegnek, ahol élünk, vagy beolvadunk és elolvadunk? Van-e olyan vágy bennünk, mint Jákóbban, hogy tenni is akarunk a közösségünkért?

Mit teszel az egyházadért? Nem az egyházadóra vagy az adakozásra akarok itt feltétlenül rátérni. De szeretném, ha éreznéd, hogy amit a saját közösségednek adsz, azt nem valami rajtad kívül eső ügyre adod, hanem mivel te is benne vagy, magadnak is adod. Ha az egyház Ura benned van, akkor amikor adsz, akkor magadnak adsz, ha nincs, akkor mindig morogni fogsz, hogy valamivel megrövidítettek. Szeretetközösségedért mit teszel, hogy az befogadó és növekedő legyen?

Mit teszel a családodért? Ahhoz, hogy a nemzetünk és a gyülekezetünk erős legyen, ahhoz erős családokra van szükségünk. Tudom, hogy sokszor azért kerül háttérbe az egyház ügye, mert a családi dolgaink előbbrevalók. De kérem, hogy ne játsszuk ki ezeket egymás ellen, mert egymás megerősödésére és nem egymás gyengítésére valók. Erősítsük közösségeinket, és ne csak túlélési üzemmódban éljünk, hanem a feltámadás fényében, hogy mindig megújuló erővel építsük közösségeinket és majd egykor vándorként hazaérhessünk! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka