Egységben, szolgálatkészségben – imahét Szigetlankán

Erősödött és épült a szigetlankai gyülekezet az idén megszervezett imahét által is. Fontos ünnepsorozat ez az év elején, mely erőt, lendületet és tartást ad a közösségnek. Idén az egységről és a szolgálatról szólt az üzenetcsomag, üzenve, hogy legyünk méltóak az elhíváshoz.

Az elmúlt héten, vasárnaptól vasárnapig nyolc meghívott lelkipásztor hirdetett Igét. Elsőként Vadas Krisztián nagykárolyi görögkatolikus pap szolgált, a hét további részében református lelkészek hirdettek Igét: Balázs Zoltán Szilágyerkedről, Varga Tamás Túrterebesről, Botos Csaba Somosdról, Elek Arnold Szárazberekről, Illyés Tamás Érszőlősről, Kása Szabina Kismajtényból, Lakatos Norbert pedig Hagymásláposról érkezve prédikált.

Az Ige Pál apostolnak efézusbeliekhez írott leveléből szólt, felosztva nyolc részre „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra.” (Ef 4,1-13)

Minden alkalom úgy kezdődött, hogy kezet fogtak az őket körülvevőkkel a jelenlevők, majd elmondták együtt a Filippi levélben található Krisztus-himnuszt. Állandó kezdő és záró ének volt, mindkettő a Krisztusban levő egységre mutatott rá.

Szolgáltak énekkel a gyülekezet dicsőítő csapatai, a Landa Duó és a szIGEt. Énekeltek a bibliaórások, a kátésok, a gyermekek. Minden napra jutott legalább egy szavaló. John Roedel író, humorista „Hey God. Hey John” című művéből szinte minden napra jutott egy darab, a gyülekezet elő hozva egy-egy párbeszédet Istennel. Az alkalmakat az ifjúság szolgálatának az éve után, az imádság évében a fiatalok imái zárták.

Az imahétzáró alkalomra a Nagybányai Református Egyházmegye ifjúsági csapata a Thábor Együttes érkezett. Együtt dicsérte az Urat a gyülekezet, mely együtt erősödött hitben és szolgálatkészségben.

Világos

„Ismét szólt hozzájuk Jézus, és azt mondta: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, sosem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)

Jézus „én vagyok” mondásai nagyon sűrűek, tömörek, velősek, lényegre törőek.

Én vagyok! – mondja Jézus, létezem, veled vagyok. Ott vagyok, ott voltam, ott leszek. Tehát egy olyan világosság, ami már most elérhető, beépíthető saját életünkbe.

Johann Wolfgang von Goethe 1832. március 22-én a legenda szerint Friedrich nevű szolgájának mondta élete utolsó szavait: Több fényt! A teljes mondat így hangzott: „Ugyan, nyisd már ki a másik ablaktáblát, hogy több világosság jöjjön be!”. Egy egyszerű utasítás, vagy az élet fő kérdése, vágya, ami egy nagy elmétől származik. Az ember vágyik erre, mert érzi, hogy szüksége van rá, mégis olykor saját maga utasítja el, mert szégyelli azt, ami a világosságban kiderülhet.

Jézus mondatából egyszerű következtetést vonhatunk le: aki sötétségben jár, az bizony nem követi Jézust: lemaradt, eltért, rossz úton jár… Ha úgy érzed tehát, hogy elsötétült körülötted az élet, kérd Őt, hogy mutassa neked meg az utat, te pedig szégyenérzetedet győzd le és kövesd Őt hűen, mindhalálig. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Megtalálható

A zsidók pedig keresték őt az ünnepen, és kérdezgették: Hol van ő? A tömegben nagy zúgolódás támadt miatta. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások pedig azt mondták, hogy nem az, hanem félrevezeti a népet.” (Jn 7,11-12)

A tömeg. Nem egy pozitív fogalom. Gyakran inkább akadály, mint segítség. Miatta nem tud bemenni Jézushoz a négy barát, aki a bénát viszi. (Mk 2,1-12) Az ötezrek megvendéglése is inkább tömeget szolgált ki, mint közösséget. Igaz, sikerült leültetni őket. (Jn 6)

A vélemény. Mindenkinek van, csak senki nem kíváncsi a másikéra. Kinek a pap, kinek a papné. Ízlések és pofonok. Senki sem tetszhet mindenkinek. Lám, Jézus sem tetszik mindenkinek. Ez lehet vigasz is, amikor mások kritizálnak, de helyretehet bennünket akkor, amikor mindenkinek meg akarunk felelni. Ne tegyük.

Keresők. Keresték őt a tömegben. Persze sokan a szenzációéheségüket próbálták kielégíteni, amikor keresték, mert sokmindent hallottak róla: tán egy csodát is akartak látni „prinplánban”, élőben. De hiszem, hogy sokan valóban szükségből keresték Őt. És hiszem, hogy ma is sokan keresik Őt. A mai jó hírem: megtalálható. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Lencsevégen – Jákób élete (2. rész)

„Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau a vadászathoz értő, szabadban élő ember lett, Jákób ellenben a szokásokat tisztelő sátorlakó. Ezért Izsák Ézsaut szerette, mert ízlett neki a vad, Rebeka viszont Jákóbot szerette. Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsau fáradtan megjött a mezőről. Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak. De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! Ézsau ezt mondta: Mindjárt éhen halok; mit számít nekem az az elsőszülöttségi jog? Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, és eladta az elsőszülöttségi jogát Jákóbnak. Jákób ekkor adott neki kenyeret és lencsefőzeléket. Ézsau evett, ivott, azután fölkelt, és elment. Ennyire semmibe vette Ézsau az elsőszülöttségi jogot.” (1Móz 25,27-34)

Felfelé néző emberekre nézünk ebben a prédikáció-sorozatban, különös tekintettel Jákóbra és családjára. De nem mindenki volt közülük ilyen. Ézsau ösztönlény volt, érdemes őt is meglátni, hátha tükröt tart a számunkra.

A történetünkben megszületik egy ikerpár, egyik ilyen, másik olyan: Ézsau vadász apa kedvence, Jákób hagyománytisztelő „anyámasszonykatonája.” Teljesen más a két ember, pedig ikrek és a körülményük ugyanaz.

A magyar könnyűzene első koncertalbuma 1984-ben jelent meg, a Hobo Blues Band nagysikerű együttes Arany János A walesi bárdok című versének feldolgozásában, a Lakoma jelenetben a következő sorok állnak:

„Legyen ebéd vagy vacsora, Életformánk a lakoma.
Aki magyar, addig eszik,Míg a koporsóba teszik.
Klára, Erzsi, Kati, Olga, Táncol körben a sok szolga.
Ráér, hiszen semmi dolga. Úgy tesz, mintha boldog volna.”

Enni jó. És nem is ezt tiltja az Isten, de ez az énekrészlet sugallja, hogy nem minden az evés, és csak látszatboldogsághoz vezet az, ha az élvezetekben keressük az örömünket. És, hogy mennyire nem elégít ki csupán a földi jó? Ezt Teréz anya is megfogalmazza: ,,Az éhinség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.” Igen, képtelenség betölteni az Isten alakú űrt a szívünkben Isten nélkül. Még akkor is, ha úgy teszünk, mintha jól menne dolgunk. Ézsau nem látta az elsőszülöttségi jog hasznát, csak a hasa érdekelte, és az étvágyát nem tudta igazán csillapítani.

Mi is az az elsőszülöttségi jog? Miért kellett ez Jákóbnak? Az akkori kor szokása szerint az elsőszülött dupla örökséget kapott, de ami Jákób számára még vonzóbb volt, hogy vezető- és spirituális főszerep jutott és atyai áldás az elsőszülöttnek. Ezt nem látta Ézsau és valószínű a duplaörökség sem, mert nem tartotta azt valami soknak, ráadásul várni is kellett rá, arra pedig nem volt türelme. Nem sokat ér ez a mai ember számára sem, csak a felfelé néző emberek veszik észre az elsőszülöttségi jog valódi hasznát.

Mi az étvágy? Pontosabban, mi a vágy? Mi az, ami annyira becsapta Ézsau érzékelését? A vágyat valójában Isten teremtette az emberbe. Lehet jóra is vágyakozni. A bűn azonban eltorzította. Soha semmi nem elég, nem vagyok már hálás, ha ez eltorzul az életemben. Mivé torzult ez Ésaunál! Az Újszövetségben ezt olvassuk róla: „Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, atyja megtagadta tőle, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.” (Zsid 12,16-17) Kétségbeejtő és szánalmas az, amivé Izsák nagyobbik gyermekének az élete válik. Pedig nem lehetett volna ez másképp is!

Ha lenne egy időgépünk, és Ézsaunak akarnánk valami jót, és óvnánk ettől a ballépésétől, talán visszamennénk és szólnánk neki: Ne tedd! Vigyázz, mert csapda!

Erről egy vicc jut eszembe. A férj a nappaliban tévét néz, és közben kommentálja az eseményeket: Vigyázz! Ne tedd! Ne menj be a templomba! Csapda! A feleség érdeklődve kérdezi: Mit nézel, drágám? Jött is a lesújtó válasz: Az esküvőnket.

Komolyra fordítva a szót, Ézsaunak is mondanánk! Ne edd meg a lencsét, mert rengeteget veszítesz vele. Képzeld el, ha ezt most visszautasítod, nem fogsz meghalni, sőt… Lesz majd 12 fiad, áldott leszel… A fiaid Egyiptomban lesznek nagy néppé, és majd ugyan párszáz évig ott fognak élni, nagyrészt fogságban, de Isten csodálatos módon ki fog titeket szabadítani. Lesz egy Mózes nevű utódod, aki majd így mutatja be az Istent a fáraónak: Ő Ábrahám, Izsák és … Ézsau Istene…

Nem érdekel! Hagyj békén ezzel! Most vagyok éhes! – jönne a válasz.

No, de várj! Mondok jobbat! Párezer év múlva megszületik a Messiás. A róla szóló egyik tudósításban, amit milliárdok fognak olvasni, egy Máté nevű tanítvány így fogja leírni az családfáját: „Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia… Ézsau…”

Teljesen hidegen hagy. Nem foglalkozom ilyesmivel Nem foglalkozom vallással. Nem foglalkozom hittel. Nem érdekelnek a hitéleti dolgok. Csak az érdekel, hogy jól lakjak. Most! Egyek és igyak! Hagyj békén a hülyeségeiddel! – ezek egy mai modern ember gondolatai is lehetnek. És sokszor így gondolkodnak ma az emberek, és csodálkoznak, hogy miért sivár és örömtelen az életük.

Ne hagyd, hogy a ma élménye ellopja a jövő áldását, az igazi értékeket!

Mit ad a most? Élvezetet, élményt, fájdalommentességet, LIKE-ot (mások tetszikelését) szórakozást, kényelmet… Nem mondom, hogy ezek egyáltalán nem kellenek, de ha ezek a mindennél fontosabb dolgok, akkor elveszíted azt, amire igazán szükséged van:

Mire van igazán szükséged? Béke, tartós öröm, valódi értékek, egészség, kapcsolatok, értelem, önbecsülés. Isten pedig elsősorban ezt akarja neked nyújtani. Ne cseréld fel! Ne áldozd fel a valódi szükségleteidet az igényeid kedvéért! Ne add fel a családi minőségi idődet a karrieredért, a belső békédet a sikerért! Hányan teszi ezt ma is! Mert ma akarnak boldogok lenni, akár még egy magzatot is képesek „eltávolítani”, megölni, csak azért, hogy még legyen pár év „nyugtuk”.  Vagy éppen a pillanatnyi bódulásért, élvezetekért képesek eldobni az egészségüket is. Neked mi a lencséd? Mi az, ami kísértésként ott áll az életedben, ami miatt a valódi értékeket eldobod?

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Mt 16,26) – kérdezi ma tőled is Jézus. A lelked fontosabb, mint a világ bármilyen ajándéka. És te pedig fontosabb vagy Isten számára, mint azt elgondolnád. Mennyire?

„Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1Pt 1,17-19)

Egy tál piros lencsén elveszíted a legfontosabbat. Egy csepp piros vér pedig, ami ott a kereszten folyt érted, megmenti a lelkedet. Olyan önbecsülést és áldást kapsz ezáltal, amit nemhogy egy tál lencse, de semmi más a világban, nem tud megadni neked. Ha eszerint éled az életed, egy olyan dimenzióban élsz, ahol az értékek a helyére kerülnek, és nem csak az ösztöneid fognak vezetni, hanem az Isten Lelke, aki belülről vezet és éltet, örökké! Lencsevég helyett legyen öröklét! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Élet

„…mert az az Isten kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak.” (Jn 6,33)

János evangéliuma több olyan történetet is leír, ami bizonyítja: az ember mennyire el tudja rontani azt, ami jó. A gyógyításnak örülni kellene, ehelyett kötekednek azzal, hogy szombaton történt. Mindenki jól lakott, erre királlyá akarják tenni azt, aki már amúgy is a királyok királya. Nem értik, hogy ez miért is történt valójában. De Jézus türelmesen magyaráz, és mondja nekünk ma is, mire van valójában szükségünk.

Egy ószövetségi történetet hoz fel a mi Urunk. A manna történetét, amit az akkor élő nép már úgy unt, mint majom a banánt, de az utókor nosztalgiázva tekint az akkor egyáltalán nem értékelt „ingyenkonyhára.” Tényleg mindennek el kell múlnia ahhoz, hogy értékeljük? Nem lehetne az, hogy a hálánkat a mostért most éljük meg? Jobban járnánk.

A mennyből jövő kenyér ad erőt a hétköznapi harcokhoz, és adjon ez erőt a terhek hordozásához, és adjon ez okot arra, hogy örüljünk, mert minden okunk megvan rá. Olyan ígéretünk van és olyan gazdagságunk, ami nem elvehető és nem elveszíthető. Aki az Úr Jézus Krisztusban hisz, annak örök élete van. De ez az élet már most a mienk lehet: tele erővel, reménységgel, bizalommal, szeretettel. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Fölfelé – Jákób élete (1. rész)

„Ez Izsáknak, Ábrahám fiának a nemzetsége: Ábrahám nemzette Izsákot. Izsák negyvenesztendős volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arám Betúél leányát, az arám Lábán húgát Paddan-Arámból. És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége. De fiai tusakodtak a méhében. Akkor ezt mondta Rebeka: Ha így van, minek is élek? Elment azért, hogy megkérdezze az Urat. Az Úr pedig ezt mondta neki: Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek. Elérkezett szülésének a napja, s íme, ikrek voltak a méhében. Világra jött az első: vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc. Ezért Ézsaunak nevezték el. Azután világra jött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákóbnak nevezték el. Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek megszülettek.” (1Móz 25,19-26)

Új igehirdetés-sorozatba kezdünk. Mindig izgalommal tekintek az új felé, így vagyok ezzel a sorozatok tekintetében is. Habár nem vagyok sorozatnéző, legalábbis a filmek tekintetében, de az igehirdetésben még is szeretem ezt alkalmazni, mert Isten Igéje így valóban olyan, mint a kenyér, szeletelve, sorrendben érkezik, ne kiválogatva, hanem éppen az, ami jön. És ez így jó.

Minden ember élete alkalmas lenne arra, hogy könyvet írjunk róla, de Jákób élettörténetét nem kell megírni, itt áll előttünk a Bibliában. Jákób próbái, gyűrődései, gyúródásai, vívódásai, harcai a mienk is. Nagyon könnyen észre lehet venni azokat a hidakat, amelyek az ő élete és a mi életünk között rajzolódnak ki. És miért az ő életével foglalkozunk? Jakab levelével foglalkoztunk, és úgy gondoltam, hogy éppen itt az ideje az ószövetségi druszájával, névazonosával is foglalkozni. És bár a magyarázat erre ennyire egyszerű és banális, úgy gondolom nem fogjuk megbánni, hogyha végig járjuk ezt az utat.

A Teremtés könyvében, vagy másképpen Genézis, vagy Mózes első könyvében, háromféleképpen szoktuk nevezni, az első 11 fejezetben olvasunk az őstörténetekről, azt követően, az 50. fejezetig, azaz a végégig, az ősatyákról. Isten egy ember választ ki Ábrahám személyében, aki három mai világvallás számára is ősi példa: a keresztyénség mellett a judaizmus és a mohamedánok is így gondolnak rá. Jákób nagyapjáról beszélünk, és fogjuk is őt érinteni többször is a sorozat folyamán. De látunk ebbe a könyben nemzetségtáblázatokat is, amit nagyon ritkán olvas az ember figyelmesen, mert valljuk meg őszintén, unalmasak. Olybá tűnik ez, mint egy tömeg fentről fotózva: az ember szinte csak hajakat, sapkákat, fejbőröket lát. Sok tömegfotót készítettem én is, főként március idusán. Ha egy tömegből azonban valaki fölfelé emeli a tekintetét, arra érdemes ráfókuszálni. Ez történik Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, felfelé néző család lesznek.

Említettük Jákób nagyapját. tekintsük meg a szüleit, azaz Izsákot és Rebekát. Álomesküvő! Talán így lehetne leírni azt, ami akkor történt. Rengeteg fotó kinn lenne ma róluk a közösségi oldalakon. Minden menyasszony olyan akarna lenni, mint Rebeka és minden vőlegény, mint Izsák. Klappolt minden. De aztán telt az idő, jöttek a mindennapok… nyugi, majd jön a gyermek. Eltelt egy év, kettő, három… tizenkilenc. És nem jött az utód. Íme megérkezett az első nagy próba: a meddőség. Az élet vívódásait az imádság területére viszik, a lehető legtermészetesebb módon.

Magyar Református Egyházunkban a 2026-os esztendő az Imádság Éve. Érdemes nekünk is az élet harcait imaharccá formálni. A hozzáállásunk azonban nagyon suta. Mi sokszor olyankor megyünk az Úr elé, amikor azt mondjuk: itt már csak az ima segíthet. Betegségünket, problémáinkat érdemes az Úrnál kezdeni, és nemcsak végső mentsvárként, utolsó szalmaszálként használni. Nem azért, mert az Isten sértődős lenne, hanem magunk miatt, mert sok áldásról lemaradunk így.

Az imádság nem mindig változtatja meg a körülményeket, de az imádkozót biztosan. Ez egy alapgondolat, amikor az imádságról szólunk. Izsákék esetében változik ugyan a körülmény is, de leginkább Izsákék változnak. Ezt honnan veszem? Onnan, hogy nem követik el ugyanazt a hibát, amit a szüleik. Transzgenerációs bűnöknek nevezzük ezeket. Mire gondolok pontosan? Izsák édesanyja, amikor ugyanezzel a problémával küzdött, az imádság mellett, sőt felett, saját ötlettel állt elő: beküldi Hágár Ábrahámhoz, akitől lesz egy gyermek, Iszmáel. Nehéz ezt most így röviden leírni, vele később is, meg utódaival is sok gond lesz, és van. Izsák és Rebeka nem folyamodik ehhez az ötlethez, mert látták a következményét. Magyarán tanultak az elődeik hibájából. Imádságuk kitartást eredményezett. Transzformáld te is problémáidat az imádság területére, változni fog a szíved, erősödni fog a hited, megszilárdul a kapcsolatod Istennel.

Izsák családja tehát imádkozó, de nem emberek elvárása szerinti mintacsalád. Teljesen természetesen mennek az Úr elé, mindennapi cselekedetük ez. Húsz év után aztán mégiscsak megérkezik a gyermek, rögtön kettő. Furcsa dolgokat érez ott belül Rebeka, ekográfia hiányában az Úrhoz fordult kérdésével. Ekkor tudta meg, hogy két baba, két egymással viaskodó gyermek van odabenn. Jelképezi ez a jelenet belső harcainkat: „Kívül harc, benne bélelem.” (MRÉ 296) – fogalmazza meg egyik énekünk, de belül is szokott harc lenni bőven. Látunk ott belső harcokat is, amelyek folytatódnak az anyaméhen kívül is a testvérek között. Jól emlékszem, amikor az én fiaim dulakodtak a fodrásznál, vagy az ÁBC-ben, megkaptam a kritikát: hát hogy lehetnek papgyerekek ilyen csintalanok, neveletlenek. Sok „szentcsalád” küzd ezzel, és itt nem a látszat fenntartása a megoldás. Az, hogy a gyermekek csintalanok, ezzel csak egy bibliai igazságot erősítenek meg, mégpedig azt, hogy bűnben születtünk. Nem a bűneink eltakarásában kell fáradozni, és nem a látszat fenntartásában, hanem a konfliktusaink valódi megoldásaiban.

Istennek terve van velünk. Rebeka, mivel akkor még nem volt falinaptár, igazán egyedi neveket talál fiainak. Ézsau, jelentése vörös, szőrös. Jákób sarokfogó, csaló. Említettem, hogy sorozatokat nem nézek, de focit igen. Eszembe is jutott a fenti kép, ezért tettem a mai alapigénket mellé: egy focista az ellefele sarkát fogta meg, hogy az ne tudjon továbbhaladni. Erre egy sportszergyártó cég ezt kihasználva meg is tette reklámképnek ezzel a szöveggel: mindenkinek kell belőle egy pár!  No, de visszatérve Jákóbékra, nem tudom, hogy mit szólnál hozzá, ha neked is így adtak volna nevet a szüleid, azaz az első róla alkotott benyomásuk alapján: sírós, kiabálós, korai, késő, hisztis… Nem biztos, hogy szívesen hordanánk ezeket a plecsniket. Nem kell tűrnünk a megbélyegzéseket! Hősünk, akinek az életét elkezdjük szemlélni, megkapta a sarokfogó nevet, a csalót, aki jobb akar lenni, mint a másik. És kamaszkorában így küldött a figyelemért, az elsőségért, az elismerésért (Apa figyelj, rám figyelj!)… de ezt a következő részekben meglátjuk.

  Te kinek a sarkába kapaszkodsz? Kinek akarsz bizonyítani? Mit akarsz bizonyítani? Miért gyűjtöd az elismeréseket? Mindenben te akarsz görcsösen a legjobb lenni. Majd te megmutatod! – emeled a kezedet fel dühösen. És ezzel válik az életünk megfelelési kényszerektől terheltté, nehézzé, elviselhetetlenné.

Jákób lassan elkezdi felfelé emelni a fejét. Vívódásai, gyúródásai változást hoznak. A tömegből az emeli ki őt, hogy egyre inkább számít neki Isten szava és egyre kevésbé mások előítélete. Az Ő szava legyen az első számunkra is, ebben az évben is! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka