Úr a vizeken – konfirmáció Szigetlankán

Öt lány és tizenegy fiú konfirmált Szigetlankán. Az ifjak bizonyságot tettek hitükről és ismét bizonyosságot szerezhettek arról, hogy az Istennel való közösség igenis érdekes és kalandos. Érzelmeket lehet megélni vele, és konfirmálni azt jelentette számukra, hogy megerősödött a hitük és soha nem felejtik el azt a napot, amikor egyházuk önálló tagjává váltak. Az élet számukra is tartogat viharokat, sőt sokan már eddig is szenvedtek hajótörést, de ha Jézus lép a hajójukba, akkor békességük lesz, sőt megtapasztalják, hogy nem a víz az Úr, hanem az, aki a vizeken is tud járni.

Rácz Ervin lelkipásztor a János evangéliuma 14. részének 22-től 33-ig terjedő versei alapján hirdette az Igét. A történet arról szól, hogy Jézus lecsendesíti a tenger, vízen jár, Péter is addig míg Jézusra néz. Hét üzenet hangzott el az Ige alapján: A parton „party” van, ünnep és hála, ami arra ad erőt, hogy továbbmenjünk és nem arra, hogy ott maradjunk. Nincs élet viharok nélkül. Jézus úr a vizeken, ezért érdemes benne bízni és rá hallgatni. Az élet hoz kihívásokat, fontos, hogy kire nézünk olyankor. Jézus hoz igazán csendet és békét az életünkbe. Hitvallást tehetünk bátran mások előtt is életünk hajójában, ami az Egyház jelképe. Minden nappal egyre közelebb vagyunk a túlsó parthoz, ami nem is annyira szörnyű, ha tudjuk, ki vár ránk odaát.

Az igehirdetés után az egész gyülekezet fennállva énekelte el a világszerte jól ismert dicsőítő éneket: „Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol nélküled elsüllyedek. Ebben megtalállak téged, a mélységben megtart hitem…”

16 konfirmandus tett vallást hitéről a konfirmáció alkalmával: Butka Bence, Csorján Kristóf, Csorvási Tamara, Devecska Mandeli Dominik, Dudás Kevin István, Gyöngyösi Emese, Lukács Kristóf, Marcu Thekla Mara, Nagy Márk, Nemes Abigél, Őri Balázs, Rácz Péter, Silaghi Henrik Henk, Szomju Ervin Barna, Tóth László Krisztián, Turos Anikó. Négy körben kaptak kérdéseket: kiskáté, Heidelbergi káté, bibliai aranymondás, egyházi ének. Közben közösen énekeltek és a végén, miután megvallották hitüket, áldást kaptak.

Gyöngyösi Emese és Rácz Péter a konfirmandusok nevében köszöntötte a gyülekezetet. Barakonyi Dorottya és Rácz Máté meghívta őket az ifjúsági közösségbe. Csorvási Béla Igével bíztatta a konfirmandusokat: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsolt 32,8)

Maradék

„Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint.” (Róma 11,5)

Sokszor úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk lelki harcunkban. Pál apostol Illés próféta magányára emlékezik vissza ebben a részben. Isten azzal vigasztalja a prófétát, hogy van egy maradék, egy maroknyi nép, akit meghagyott. Nem tökéletesek, de nem borultak le a bálvány előtt. Erre a markonyi népre testvéreiként tekinthet. Lehet, hogy mi sem vagyunk annyira sokan a gyülekezetben, mint ahogy elvárnánk, de testvéreink ők, tökéletlenségük ellenére is, és enyhíthetik magányosságérzésünket.

Ha ételként nézünk a maradékra, az sokszor az eldobandó kategóriába kerül. Sajnos! Pedig milyen sokan jól laknának még belőle. Ha azonban Jézus is bele kerül a történetbe, akkor eszünkbe juthat az ötezrek megvendéglése és a tizenkét tele kosár. Azaz az a bőség, amit Jézus ad. Jézus azért jött, hogy boldogágunk legyen, sőt bővölködjünk. (Jn 10,10)

Neked mi marad meg? Mi maradt meg pl. a tegnapi igehirdetésből? Fontos lenne ezt átbeszélni minden hazafelé vezető úton vagy vasárnapi ebédnél. Ez a maradék építőtégla életünk és hitünk fejlődésében. És ez is kegyelem. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Javunkra

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak.” (Róma 8,28)

Az ember többször kerül életveszélyes helyzetbe. Sokszor egy hajszálon múlik az, hogy akár egy közúti baleset folyamán rosszul süljenek el a dolgok. Egy műtéten is millimétereken múlik az, hogy tovább élünk vagy nem. Egy ártatlan focimeccsen eshet úgy a hobbifocista, hogy akár a nyakát is törheti. És amikor az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket megússzuk, akkor felsóhajtunk és hálát adunk az Istennek.

Sokszor az ilyen helyzetek hosszútávon még hasznosak is. Minimum elgondolkodunk. Magunkba szállunk. És egészen más döntés hozunk, mint terveztük. Ezt nem tettük volna meg, ha az a tragédiaközeli esemény nem történik meg. De így, hogy megtörtént, talán átgondolunk sok mindent.

Van ennek a fordulópontnak egy kulcskérdése. Ez az, amit Péter hallott Jézustól ott a Tibériás tengerénél: „Szeretsz-é engem?” Ha igen, akkor megfogod tapasztalni, hogy a javadra fognak válni a legijesztőbb dolgok is. Isten a legigazságtalanabb eseményt, Jézus halálát, a javunkra tudta fordítani és üdvösséget tud általa adni nekünk. Bízz benne, ő ebben a legmélyebbre lehajuló mozdulatba téged sem hagy ott öleletlenül. Ő a javunkat akarja, nem a javainkat. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

(H)arcunk – Jákób élete (13. fejezet)

„Jákób tusakodása

De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóleányát és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. Fogta és átvitte őket a patakon, majd átvitte mindenét, amije volt. Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób azt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő így válaszolt: Miért kérded a nevemet? És megáldotta őt. Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam. Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére. Ezért nem eszik meg Izráel fiai mindmáig a csípő forgócsontján levő inat, mert ütés érte Jákób csípőjének forgócsontján az inat.” (1Móz 32,23-33)

Nincsen áldás sebek nélkül. Mindjárt a prédikáció elején érdemes megfogalmazni az egyik legfőbb üzenetet. Ez az üzenet azoknak is szól, akik hordoznak magukon sebhelyeket, akár császármetszés, vagy más műtét következtében is. Legyenek büszkék rá, jó értelemben!

Ez a mi harcunk. Jákób egyedül maradt, de mostmár ez a bátorságának is a jele. Nem tesz maga elé senkit, itt Ő próbál szembenézni a dolgokkal. Lelkiharcaink elé nem is lehet mást küldeni, ez a mi tusakodásunk.

Egy nap van az Ézsauval való találkozásig. Az előtte levő éjszaka izzadtságos. Olyan ez, mint várni a diagnózisra: jót vagy rosszat mond az orvos a leletek alapján. Vagy, mint a vizsga előtti utolsó éjszaka, lehet még a lónak abrakot adni a hegy alatt, de a vizsgadrukk fokozottan ott él az emberben. A hosszú idő óta megfogalmazott kérdésre holnap választ fogok kapni. Holnap minden el fog dőlni. Leizzadunk, a párna vizes. Álmatlanság.

Aztán másnap jön a tusakodás. A titokzatos birkózás Istennel. Nem olyan küzdelem ez, mint ami első olvasatra látszik. Legalábbis én azt gondoltam sokáig ennél a jelenetnél, hogy Jákób felülkerekedett az angyalon. De nem azt írja, hogy ő volt felül, hanem azt, hogy győzött. Talán jobban megértjük ezt a részt, ha megnézzük azt, hogy mintegy évezreddel később Hóseás próféta mit ír erről a jelenetről: “Küzdött az angyallal és győzött, sírva könyörgött neki. Bételben talált rá, ott beszélt vele.” (Hóseás 12,5-6) Sírva győzött. Azaz sírva kapaszkodott az angyalba, mert már nem tudott a saját lábára állni. Kétségbeesett kapaszkodás volt ez. Képtelen volt a saját lábán tovább menni. Eddig mindig meg voltak a saját ötletei, a B verziója, a jákóbi csele, de most mindenben rá kell hagyatkozzon az Istenre. Most rá van utalva és rá meri bízni magát az Úrra.

Életre szóló sebeink, kudarcaink, gyászunk, a csaladkozásaink ide vezetnek bennünket. Ilyenkor jó azt észrevenni, hogy a Jézus szenvedéseiről szóló Zsoltár, a 22. így jövendöl a Krisztus kálváriájáról: „Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. (Zsolt 22,15-16) Amit átél Jákób és később a zsoltáros, amit mi is megélünk tusakodásainkban, lám Krisztusunk is átérzi. Erőm végeztetik el erőtlenség által, hogy Jézus sebeivel gyógyulunk meg. Ilyen győzelem a világon nincs, csak a kereszten.

Kórház. Ezért is hangsúlyozom sokszor azt, hogy a templom az inkább egy kórházra kellene hasonlítson, és nem egy múzeumra. Ide gyógyulni járjanak, ne bámészkodni. A gyülekezeti közösség Jézus sebei által gyógyuló közösség. És amikor a mélységeket vele éljük meg, akkor döbbenünk rá egy nagy igazságra:

„Egy mérföldön át volt társam az öröm S csak beszélt és beszélt szüntelen, de szavaitól nem lettem bölcsebb. Mintha nem is jött volna velem.

Egy mérföldön át szegődött mellém a bánat, egy árva szót sem szólt, mégis mennyit tanultam, míg velem volt.” (Robert Browning Hamilton)

Bűnvallás. Mi a neved? – kérdezi Isten. No, nem a személyi igazolványát kérdi Ő. Nem az identitására kérdez rá. Tudja az Isten hogy kik vagyunk mi. Nem indentitás kifejezése ez, hanem bűnbánat és bűnvallás. El kell mondani azt, akik eddig voltunk. Igen! Én vagyok a csaló, én vagyok a szüntelen félelem, a képzelgés, a bebeszélés, a sértődöttség, az irigység, a mimóza lelkület, a képmutatóság, a pénzsóvárság, az alkoholizmus, a függőségek, a hatalomvágyás… és még sorolhatnánk azt, hogy mik vagyunk. De a régi névhez Isten nem ragaszt újat. Jákób kimondja, leteszi ezt a nevet, és egy új nevet kap. Az új név Izrael: Isten uralkodik.

Isten képes bennünket átformálni. Mi meg hajlamosak vagyunk egy életen át is futni tőle. Nemrég egy szürreális jelenet zajlódott le Lengyelországban: vaddisznókat kergetett egy robot Varsó utcáin. Kb. ilyen vicces az, amikor rejtőzködni akarunk az Isten elől, aki azonban mindenütt ott van, akárhova is akarunk menekülni tőle. (Zsolt 133) Egyszer eljön a megdöbbentő kérdés a számodra is: hova tartasz, hova futsz, merre tart az életed? Einstein a nagy tudós egyszer a vonaton elvesztette a jegyét, és amikor a kalauz legyintett, hogy neki nem is kell megmutassa, mert elhiszi, hogy vásárolt jegyet, akkor kétségbeesetten ennyit mondott: „nem maga miatt van szükségem a jegyre, hanem magam miatt, mert a jegyen van ráírva az, hogy hol kell leszállnom. Nem tudom hol kell leszállni.” Te tudod? Azt, hogy mikor kell leszállni, azt senki sem tudja, de a Biblia azt mondja, hogy a hely ismert, ahova tarthat az életünk.

Ez az Isten arca. A tusakodás helyszíne Pénuel. Jákób látta Istent arcát, mégsem halt meg, ezért adta ezt a nevet e helynek. Ha bele tudsz nézni Isten szemébe, akkor Ézsauval is szembe tudsz nézni. Ha imával kezded a napot és realizálod, hogy kivel kommunikáltál reggel, akkor aznap bárkivel szót tudsz érteni, bárkinek a szemébe bele mersz nézni. Nem tudom mi vár rád: romok eltakarítása, karriered rendezése, betegség, konfliktusok megoldása, nehéz feladatok…. Vele meg tudod csinálni!

Istennel való kapcsolatunk erősődése és mélyítése erőt ad a hétköznapok harcaira. Az ember nézhet Isten arcába, ott a kereszten, hogy ereje legyen a valódi harcában. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Vándor – Jákób élete (12. rész)

Jákób követeket küld Ézsauhoz

„Reggel fölkelt Lábán, megcsókolta unokáit és leányait, és megáldotta őket. Azután elment Lábán, és visszatért lakóhelyére. Jákób is útnak indult. Ekkor találkoztak vele Isten angyalai. Amikor Jákób meglátta őket, ezt mondta: Isten tábora ez! És elnevezte azt a helyet Mahanajimnak. Azután követeket küldött Jákób maga előtt bátyjához, Ézsauhoz Széír földjére, Edóm mezejére, és ezt parancsolta nekik: Mondjátok meg uramnak, Ézsaunak: Ezt mondja a te szolgád, Jákób: Lábánnál voltam jövevény, ott tartózkodtam mostanáig. Szereztem marhákat, szamarakat és juhokat, szolgákat és szolgálóleányokat. Azért küldök neked üzenetet, uram, hogy elnyerjem jóindulatodat. 

A követek ezzel tértek vissza Jákóbhoz: Elmentünk bátyádhoz, Ézsauhoz: jön is már eléd, de négyszáz férfi van vele! Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet meg a juhokat, marhákat és tevéket. Mert úgy gondolta: Ha eléri Ézsau az egyik tábort, és levágja azt, legalább a másik tábor megmenekülhet.Jákób azután ezt mondta: Ó, atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, Uram, aki ezt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, és jót teszek veled! Méltatlan vagyok mindarra a hűségre és szeretetre, amiben szolgádat részesítetted. Hiszen csak egy vándorbottal keltem át itt a Jordánon, most pedig két táborom is van. Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből, mert félek, hogy ha idejön, megöl engem és az anyákat is gyermekeikkel együtt. Hiszen te mondtad: Sok jót teszek veled, és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, amely olyan sok, hogy nem lehet megszámolni. Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékokat válogatott ki bátyjának, Ézsaunak mindabból, amire szert tett: kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot, húsz kost, harminc szoptatós tevét csikóstul, negyven tehenet és tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsődört. Szolgáira bízott minden nyájat külön-külön, és ezt mondta szolgáinak: Keljetek át előttem, de hagyjatok távolságot a nyájak között! Az elsőnek azt parancsolta: Ha találkozik veled a bátyám, Ézsau, és megkérdezi, hogy kinek a szolgája vagy, hová mégy, kié ez a jószág előtted, akkor ezt mondd: Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk. Ezt parancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindazoknak, akik a nyájak után mentek: Így beszéljetek Ézsauval, amikor találkoztok vele! Ezt is mondjátok: Szolgád, Jákób itt van mögöttünk. Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán akkor szívesen fogad. Az ajándék tehát elindult előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát.” (1Móz 32,1-22)

Jákób kibékül Lábánnal és ezt jó volt látni az előző alkalmon. Lehet így is élni, lehet szövetséget kötni és ennek a szövetségnek az alapja az a Valaki, aki akkor is lát minket, amikor mi nem látjuk a másikat vagy magunkat. Főhősünk érzi, hogy nincs jó helyen, útnak indul, mert tapasztalja, csupán az idő nem old meg semmit. Az idő önmagában nem megoldás. Lehet elmulasztani, amikor az idő múlik, fogy. Lehet tölteni az időt, amikor megtöltjük értékes tartalommal. A kérdés, mi van belül, telünk vagy múlunk. A külső, ahogy a fiatalok mondják, az „outfit” lehet rendben, jónak tűnhet, de ami belül van, az előbb-utóbb kifele is hat. Belül ha harc van és félelem, akkor értelmetlen a smink. A gyász nem fog megoldódni csupán az idővel, kell a gyászmunka, szükségünk van a Vigasztalóra. A konfliktusaink nem fognak maguktól rendbe jönni, kell megtegyünk lépéseket egymás felé. Az üresség nem fog magától telítődni, kell, hogy töltsünk bele értékeket! De hogyan?

  1. Mahanaim

Jákóbnak istenélménye van Mahanaimnál. Az Úr tábora ez! – ezért nevezi el Mahanaimnak azt a helyet. Tapasztalja, hogy van az életnek egy másik dimenziója, nemcsak az őserdőszabályok fémjelezte valóság van. Ez egy olyan dimenzió, ahol van lelkiismeret, ahol a lelki értékek számítanak a legtöbbet, ahol van békesség és nyugalom, ahol van őszinte szó. Tapasztaljuk ezeket Isten jelenlétében, de nem lehet kettős életet élni! Ha az, amit itt tapasztalunk, nincs kihatással az életünkre, akkor nem sok értelme van ezt tapasztalni. Isten azért ad lehetőséget átmenni Mahanaimba, hogy ott erőt kapjunk jót tenni. Annak erejével kell megoldani életünket, az ott kapott bölcsességgel és higgadtsággal. A kettős élet, a skizofrénia csak gyengít, és csak szétcsúszunk tőle. Nincs két életünk, egy a templomban és egy a mindennapokban. Amit Istentől kapunk a templomban, a Mahanaimunkban, azt jól is fel tudjuk használni a mindennapokban.

  1. Játszma

Jákób ezzel szemben még mindig a saját játékát játssza. Amit kitalál, kísértetiesen hasonlít arra a játékra, amit egyik televíziós csatornánk láthattunk egy ideig. Az 50 milliós játszma (eredetileg A 40 milliós játszma, TV2) lényege, hogy egy kétfős csapat 50 millió forint készpénzzel kezdi a játékot, melyet 8 kérdésen keresztül kell megőrizniük. A pénzt csapóajtókra (válaszmezőkre) kell tenniük 1 percen belül; a rossz válaszra helyezett összegek a mélybe zuhannak. Jákób ezt nem pénzzel játssza, hanem a családjával. A csapóajtó pedig Ézsau haragja lenne az ő elgondolásában. Mi lehetett a fejében? Amíg hozzá ér Ézsau „darálógépe”, addig megnyugszik, és valahogy megússza? Ilyen szánalmasak sokszor a mi megoldásaink. Ekképpen tesszük mi is a mi játékainkban érdemszerző cselekedeteinket, és azt gondoljuk ezzel tudjuk kiengesztelni Isten bűn elleni haragját. Pedig a megoldás adott, Isten értünk adta Fiát, kiengesztelte ezt a haragot és már nem érdemszerzésként, hanem hálából tudjuk életünket neki szentelni. Ez lenne a felszabadult élet kulcsa és nem a mi saját kútfőnkből eredeztető játszmázásaink.

  1. Ima

Az Ószövetség egyik legszebb imája hangzik itt el Jákóbtól. És hiszem, hogy ez őszinte volt, és nemcsak a félelem préselte ki belőle. Őszintén megvallja Isten előtt, hogy egy vándorbottal indult el. A semmije volt az elején és a mindene lett Istenben. Jó azért erre időről időre visszagondolni, mert hajlamosak vagyunk elszállni eredményeiktől. Honnan jöttél? Mennyi mindened van? A másikhoz való hasonlítgatás nem vezet célhoz, mert attól csak elkeseredünk, mert ami a másikból látunk, az nem a teljes valóság, hanem az, amit láttatni akar magából. És, amikor látja Jákób, hogy mennyi mindent kapott Istentől, érdemtelenül, akkor őszintén elmondja: Uram, méltatlan vagyok hűségedre és szeretetedre. Nem a saját méltóságára, hanem Isten hűségére és szeretetére alapoz. Ments meg! – mert félek. Ez is milyen őszinte, egy férfi ezt nem sokszor vallja be. Félek a jövőtől, félek a múlttól és annak következményeitől, félek a betegségtől, félek a haláltól, félek az élettől, félek a felelősségtől, félek… – ezt mindet el tudod mondani az Istennek. Az ébresztő árnyak el tudnak vezetni ide. Isten válasza: megmentelek, foglalkozom én Ézsauval is, de előbb veled foglalkozzunk egy kicsit. Ezek a beszélgetések Istennel felszabadítóak, de csípősen tisztítóak is. Értünk vannak.

  1. Alázat

Isten válaszol az imára, de nem a körülményei és a környezet, hanem a karaktered megváltoztatásával. Mélyebbre akar menni, és neked is mondja, mint egykor Péternek: Evezz a mélyre!

„Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal.” (Márai Sándor) – Isten ezzel a fegyverzettel övez fel minket.

„Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat, az önmegtagadás iskoláját.” (Széchenyi István) Jó tanulást!

„Ha nem vagy alázatos, az élet tesz róla, hogy meg legyél alázva.” (Mike Tyson) Ne a földön fetrengj, hanem alázattal és nem áldozati pózban éld tovább az életed!

Ha a Mahanaimunk, azaz az Istennel való találkozásaink megerősítik a vele való kapcsolatunkat, és ne a magunk játszmáit játsszuk, hanem benne bízunk és egészségesen alázatosak maradunk, akkor jó úton járunk, vándortársak. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Békességről, mint legnagyobb anyák napi ajándékról Szigetlankán

Nincs nagyobb ajándék egy édesanyának, mint az, ha a gyermekei békében és szeretetben élnek egymással. Ezt a témát a Jákób életéről szóló igehirdetés-sorozatban éppen anyák napjára rendelte ki az Isten Szigetlankán. Imádkozunk a családok békességéért.

Vasárnap a délelőtti istentiszteleten Kürti Boglárka vallástanárnő felkészítésében énekeltek és verset mondtak a gyermekek az édesanyáknak, a nagymamáknak és minden jelenlevő szülőnek, nagyszülőnek. „Édesanyából csak egy van a világon, a világon/ És amiből csak egy van azt vigyázom, vigyázom.” – biztosították őket szeretetükről. De a szülők is kedveskedtek a gyermekeknek képösszeállításban megmutatták neki, hogy milyenek voltak picikorukban és melléjük tették aktuális képüket is. Ezt az összeállítást egy videócsokorba téve tekinthette meg a gyülekezet.

A műsor után a gyülekezet bekapcsolódhatott a Jákóbb élettörténetéről szóló üzenetsorba, amit Rácz Ervin lelkipásztor tolmácsolt. Mózes első könyvének 33 fejezetében arról olvasunk, miként békült ki húsz év harag után a két testvér: Ézsau és Jákób. A kibékülés lépcsőfokai ma is ezek: A gyógyulás az én szívem megváltozásával kezdődik. Aztán következnek a konkrét cselekedetek a változásért: alázat, békülési szándék kinyilvánítása, bocsánatkérés…  A saját részünkért mi vagyunk felelősek, a többit Isten intézi. Ézsau azt tudja mondani, hogy elégedett, Jákób ennél többet mond: mindenem megvan. Mindenem megvan Istenben. El tudjuk ezt mondani? Ahol ilyen családtagok vannak, ott garantált a békesség és ez minden édesanya legnagyobb öröme. Rebeka, Ézsau és Jákób édesanyja, ezt már valószínűleg nem élte meg, nem látta meg. Mi tegyük meg békelépéseinket, amíg nem késő! – szólt a konkrét, sokaknak fájdalmas, de gyógyító üzenet.

Kihasznál

„Mert a bűn kihasználta a parancsolat által adott lehetőséget, megcsalt engem, és megölt általa.” (Róma 7,11)

Fel tudja-e használni a rossz a jót? Személyesen megtapasztaltuk, és megtapasztaljuk alkalomról alkalomra. Olyan ez, mint a báránybőrbe bújt farkas. Farkas a farkasok között keményen kell, hogy harcoljon, mert emberére, azaz farkasára akad. A bárányközegben azonban nyert ügye van, egy dolga van csupán, beépülni. A bűn és a törvény viszonya is hasonló. A bűn kihasználta az amúgy szent és jó törvényt és teljesen az emberiség ellen fordította.

Ugyanez gyülekezeti szinte is megtörténik. A jóhiszeműség és a jóindulat kihasználása teljesen felborítja a rendet. Ez nem azt jelenti, hogy a gyülekezet, mint közösség káros lenne, de egyszerűen, ha beépül a rosszindulat, a törvényeskedés és az ítélkezés, az amúgy jó közeg mérgezetté és elviselhetetlenné válik. Nem a jóindulattal van gond, sőt kifejezetten elvárható egy ilyen közegben, hanem azzal, hogy sokan kihasználják a maguk javára. Ezért sem szeretem azt a közmondást, mely megfogalmazza: „A pokol felé vezető út is jóindulattal van kikövezve.” Nem a jóindulattal van baj, hanem a pokolfajzatokkal és a bennük lakozó bűnnel. Nem a törvénnyel van baj, hanem a bűnnel.

Mindig lesznek olyan, akik kihasználják jóságunkat, de attól mi még ne torzuljunk el! Tartsunk ki és kövessük a mégis szeretet, a mégis kegyelem és a mégis jóság elvét. Ha ezt kihasználják, azzal majd számoljanak el ők! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Köztünk – Jákób élete (11. rész)

Lábán csak harmadnap értesült arról, hogy Jákób elment. 

„Akkor maga mellé vette hozzátartozóit, és hétnapi járóföldön át üldözte, míg utol nem érte Gileád hegyvidékén. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz álmában azon az éjszakán, és ezt mondta neki: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! Amikor Lábán utolérte Jákóbot, Jákób már sátrat vert a hegyen. Lábán is Gileád hegyvidékén vert sátrat hozzátartozóival együtt. Lábán ezt mondta Jákóbnak: Mit tettél?! Engem rászedtél, leányaimat meg elhajtottad, mint a hadifoglyokat! Miért titokban szöktél el, és miért szedtél rá engem? Miért nem szóltál nekem? Akkor örömmel és énekszóval, dobbal és citerával bocsátottalak volna el! Még azt sem engedted meg, hogy megcsókoljam unokáimat és leányaimat. Ostoba dolgot tettél! Volna erőm hozzá, hogy elbánjak veletek, de atyátok Istene a múlt éjjel ezt mondta nekem: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! De ha már mindenáron el akartál menni, mert nagyon kívánkoztál apád házába, miért loptad el a házibálványomat? Jákób erre így felelt Lábánnak: Mert féltem, és azt gondoltam, hogy elveszed tőlem erőszakkal a leányaidat. De akinél megtalálod a háziistenedet, az ne maradjon életben! Hozzátartozóink előtt vizsgáld meg, mi van nálam, és vidd a magadét! Jákób ugyanis nem tudta, hogy Ráhel ellopta azt. Bement tehát Lábán Jákób sátrába, Lea sátrába és a két szolgálóleány sátrába, de nem találta. Azután kijött Lea sátrából, és bement Ráhel sátrába. Ráhel közben fogta a házibálványt, egy teve nyergébe tette, és ráült. Lábán pedig fölforgatta az egész sátrat, de nem találta. Ráhel ugyanis ezt mondta az apjának: Ne haragudjék az én uram, hogy nem tudok fölkelni előtte, mert asszonyok baja van rajtam. Kutatott tehát utána, de nem találta a házibálványt. Ekkor Jákób haragra lobbant, és perlekedni kezdett Lábánnal. Azt mondta Jákób Lábánnak: Mi a bűnöm, és mi a vétkem, hogy üldözőbe vettél? Hiszen fölforgattad minden holmimat! Találtál-e valamit, ami a te házadból való? Tedd ide az én hozzátartozóim és a te hozzátartozóid elé, döntsenek ők kettőnk ügyében! Már húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, nyájad kosait nem ettem meg. Amit a vad széttépett, nem vittem hozzád, magam térítettem meg, tőlem kérted számon; meg azt is, amit elloptak tőlem nappal vagy éjjel. Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, szememet kerülte az álom. Ilyen húsz esztendőm volt a házadnál: tizennégy évig szolgáltalak két leányodért, hat évig meg juhaidért. Te pedig tízszer is megváltoztattad a béremet. Ha atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelmetes Istene velem nem lett volna, akkor most üres kézzel bocsátanál el. Isten azonban látta nyomorúságomat és kezem munkáját, ezért figyelmeztetett téged a múlt éjjel.

Lábán kibékül Jákóbbal

Lábán azt felelte Jákóbnak: A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim, a nyáj az én nyájam, minden az enyém, amit látsz. De tehetnék-e most már bármit is a magam leányai ellen vagy fiaik ellen, akiket szültek?! Jöjj hát, kössünk szövetséget egymással, az legyen a tanú köztünk! Ekkor fogott Jákób egy követ, és fölállította azt szent oszlopként. Majd ezt mondta Jákób a hozzátartozóinak: Gyűjtsetek köveket! Azok köveket szedtek, csináltak egy kőrakást, és ettek a kőrakásnál. Azután elnevezte azt Lábán Jegar-Száhadútának, Jákób pedig elnevezte Gal-Édnek. Lábán ugyanis ezt mondta: Ez a kőrakás a tanú köztünk! Ezért nevezik Gal-Édnek, de Micpának is, mert ezt mondta: Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymást! Ha leányaimmal rosszul bánsz, ha leányaimon kívül más feleségeket is veszel, azt közülünk ugyan senki nem fogja látni, de Isten lesz a tanú köztünk. Majd ezt mondta Lábán Jákóbnak: Itt van ez a kőrakás és a szent oszlop, amelyet közém és teközéd emeltem. Tanú ez a kőrakás, és tanú ez a szent oszlop, hogy sem én nem megyek át e kőrakás mellett tehozzád, sem te nem jössz át e kőrakás és e szent oszlop mellett énhozzám ártó szándékkal. Ábrahám Istene és Náhór Istene, az atyák Istene ítéljen fölöttünk. Akkor megesküdött Jákób Izsáknak, atyjának félelmetes Istenére, majd áldozatot mutatott be Jákób a hegyen, és meghívta hozzátartozóit az áldozati lakomára. És miután ettek, a hegyen töltötték az éjszakát.” (1Móz 31,22-54)

A szökés

Lehetne talán egy ilyen címet is adni ennek a résznek, ha nagyon hollywoodi módon akarnánk leírni a történetet. Jákób se szó, se beszéd eltűnik Lábán házából. Volt oka annak, hogy bizalmatlanul ekképpen cselekedjen. Apósa sokszor becsapta, és csak ezt a módját látta alkalmasnak cselekedni a szétválásnak. Isten kihívta őt és a harapófogó helyzetből egyelőre igy próbál kimenekülni, de érzi, hogy hamarosan meg kell oldja kapcsolatait. Nem maradhat ez így! – gondolta. Azt, hogy így oldotta meg és lelécelt, ne ítéljük el. Ne törjünk pálcát a feje felett.

A védelem

Bátornak tűnik Jákób, de a védelem és a biztonság az nem a vakmerőségének köszönhető, hanem annak, hogy van valaki, aki tesz róla és ne legyen bántódása. A védője maga az Isten, aki rászól Lábánra, el a kezekkel az Ő emberétől. Valahogy úgy, ahogy később is fogalmaz: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zakariás 2,8) Te is szeretnél ilyen védelmet, ugye?

A bálvány

A Bibliában először itt találkozunk a bálvány fogalmával. Igazából szabály sincs leírva ezzel kapcsolatosan, mégha sejthetjük is azt, hogy aki a láthatatlan Istent imádja, nem szorul rá bálványimádásra. Szatirikusan írja le a bálványt, mint jelenséget, ez az első történet. Milyen isten az, aki a fenekem alá tudok tenni? Milyen bálvány az, amit meg tudok szentségteleníteni azzal, hogy tisztáltalanul magam alá tudom gyűrni? Vicces a történet, de mégis ragaszkodik bálványaihoz a kedvenc feleség, Ráhel.

„Az ember szíve egy bálványgyár.” – mondta Kálvin. A szívem trónján a pozíció kiadó, a státusz nem szűnik meg: ha nem Isten foglalja el, akkor majd más. Ma, ha szó szerint nem is térdelünk le egy szobor, mondjuk Afrodíté szobra előtt, de mégis vannak olyan nők, nem is kevesen, akik depresszióban szenvednek és étkezési zavarokban, mert megszállottan a külsejükkel vannak elfoglalva. Talán nem gyűjtünk tüzet Artemisz templomában vagy oltárán, de azok, akik a meggazdagodás és a megbecsülés reményében törtetnek előre az életben, szeretteiket és barátaikat elhanyagolva, mégis áldozatot mutatnak be. Minden kultúra felépíti a maga oltárait, és valamennyinek megvannak a saját papjai és úgymond szertartásai. Tehát a bálvány ma is égető probléma.

Bálvány az, amiről az gondolom, meg fog menteni, meg fog váltani, ami biztosítja nekem a jövőt és amiért érdemesnek tartom élni. Minden bálvány, melyet méltóbbnak tartunk imádni az Istennél, vagy másként megfogalmazva, mindaz, amely az Atya és az ember közé befurakodik. Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam. Egyszer azonban minden bálvány ledől! És akkor hova fogunk kapkodni?

A különbség

Mi a különbség a bálvány és az Isten között? Az előbbiről azt gondolom, hogy meg fog menteni, az utóbbi pedig valóban megment. Mi a különbség a bálványimádó és az Isten imádó között? Láthatjuk Lábán és Jákób között a szemmel látható differenciát. Mind a kettő hasonló karakter, de:

Lábán csaló, agresszív, képes megváltoztatni a szavát, de nem magát, amikor csak akarja. Mindent a maga kedvéért cselekszik, másokat átver, nem lehet benne megbízni. És aztán csodálkozik, hogy menekülnek tőle.

Jákób is csalóként indul. Az Istennel való kapcsolat lassanként megváltoztatja. Becsületesebb lesz, felelősséget vállal, egyre inkább tisztességesen jár el. Nem saját bölcsességéből merít, Isten hűsége vezeti a megszentelődés útján.

A különbség tehát nem az, hogy a bálványimádó hibás és az istenhívő hibátlan, hanem az, hogy a hívő ember elindul a változás útján. Nem tökéletes, de a megszentelődés folyamata látszik.

A batyu

Ráhelnek a bálványai voltaképpen egy batyuba beleférnek. Mindenki egy batyuval indul el, és sokszor észrevétlenül viszi magával az otthon látott, tanult mintákat, élethelyzet-megoldásokat. A családi minták, a megoldási stratégiák vannak ott minden házasulandó fél láthatatlan batyujában. Akár ennek tudatában, akár tudtán kívül, de ezek hatással vannak rá.

Mit visz magával Ráhel? Az idegenbe az otthon szimbólumát. Külső szemlélőként mások számára értéktelen tárgyakat, azonban mélyebb üzenetként: azt, ami eddig meghatározta az életét. Viszi: a békét, az áldást, a védelmet és oltalmat, a szokásokat, a hagyományokat, az értékrendet. Neked mi van a batyudban?

A szerződés

Lábán végül utoléri Jákóbot, de mivel Isten inti őt, nem tesz rosszat Jákóbbal. A saját lánya átveri, hogy eldugja előle bálványait. Lábán és Jákób békét kötnek egymással, azaz pontosabban megnemtámadási szerződést. És ennek a hazug, csaló, bálványimádó Lábánnak a szájából olyan mondat érkezik meg, ami aranymondásként is használható: „Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymás!” (1Móz 31,49) Milyen nagyszerű esketési Ige ez! Micpa neve ezt jelenti: őrtorony. Gyakoriak voltak akkor a névadások, akkor még nem volt falinaptár. ???? No, de komolyra fordítva a szót, tényleg igaza van Lábánnak, gyakran nem látjuk egymást. Lelkileg vakok vagyunk látni azt, ami valójába a másik emberben zajlik. Ennek az is oka, hogy próbáljuk takargatni érzéseinket. Nem látjuk egymást a házasságban, a családban. Nem látja férj a feleségét, feleség a férjét, szülő a gyermekét, gyermek a szüleit. Gyakran széttárjuk csak a karjainkat, és nem tudjuk, hogy mi miért történik, mi miért robban fel a családban. Nem tudjuk, visszatérve egy előző gondolatra, mit hozott a másik ember a batyujában, gyakran még azt sem tudja, aki hozta. Még magunkat sem látjuk igazán. Nem látjuk a barátunkat, valójában. Nem tudhatjuk mi lesz az a vicc, amit ért, és min sértődik meg, mert nem tudjuk milyen élethelyzetből érkezik meg találkozási színhelyünkre. A sajtó sokszor tesz arról, hogy ne lássuk valóságában a közéleti eseményeket, vagyis kiemeli az egyik oldal erényeit, a másikét pedig földbe tiporja. Nem tudjuk, kinek hihetünk már igazán, mert úgy érezzük, hogy saját igazságukat porként hintették a szemünkbe. Elvakult követőket látunk, akik hatalmasat csalódnak, ha nem úgy alakul egy-egy választás, ahogy ők gondolták. Nem látnak, nem látunk igazán.

Lábán érzi, hogy még saját magában sem bízhat igazán. Ezért hívja segítségül az Urat: az Úr legyen közted és köztem! Az Úr álljon őrt ma is családi kapcsolatainkon, házasságunkban, baráti közösségeinkben, gyülekezeteinkben, nemzetünkön, a népek között, mert mi magunk még magunkat sem látjuk igazán! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka