Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Lábán csak harmadnap értesült arról, hogy Jákób elment. 

„Akkor maga mellé vette hozzátartozóit, és hétnapi járóföldön át üldözte, míg utol nem érte Gileád hegyvidékén. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz álmában azon az éjszakán, és ezt mondta neki: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! Amikor Lábán utolérte Jákóbot, Jákób már sátrat vert a hegyen. Lábán is Gileád hegyvidékén vert sátrat hozzátartozóival együtt. Lábán ezt mondta Jákóbnak: Mit tettél?! Engem rászedtél, leányaimat meg elhajtottad, mint a hadifoglyokat! Miért titokban szöktél el, és miért szedtél rá engem? Miért nem szóltál nekem? Akkor örömmel és énekszóval, dobbal és citerával bocsátottalak volna el! Még azt sem engedted meg, hogy megcsókoljam unokáimat és leányaimat. Ostoba dolgot tettél! Volna erőm hozzá, hogy elbánjak veletek, de atyátok Istene a múlt éjjel ezt mondta nekem: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! De ha már mindenáron el akartál menni, mert nagyon kívánkoztál apád házába, miért loptad el a házibálványomat? Jákób erre így felelt Lábánnak: Mert féltem, és azt gondoltam, hogy elveszed tőlem erőszakkal a leányaidat. De akinél megtalálod a háziistenedet, az ne maradjon életben! Hozzátartozóink előtt vizsgáld meg, mi van nálam, és vidd a magadét! Jákób ugyanis nem tudta, hogy Ráhel ellopta azt. Bement tehát Lábán Jákób sátrába, Lea sátrába és a két szolgálóleány sátrába, de nem találta. Azután kijött Lea sátrából, és bement Ráhel sátrába. Ráhel közben fogta a házibálványt, egy teve nyergébe tette, és ráült. Lábán pedig fölforgatta az egész sátrat, de nem találta. Ráhel ugyanis ezt mondta az apjának: Ne haragudjék az én uram, hogy nem tudok fölkelni előtte, mert asszonyok baja van rajtam. Kutatott tehát utána, de nem találta a házibálványt. Ekkor Jákób haragra lobbant, és perlekedni kezdett Lábánnal. Azt mondta Jákób Lábánnak: Mi a bűnöm, és mi a vétkem, hogy üldözőbe vettél? Hiszen fölforgattad minden holmimat! Találtál-e valamit, ami a te házadból való? Tedd ide az én hozzátartozóim és a te hozzátartozóid elé, döntsenek ők kettőnk ügyében! Már húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, nyájad kosait nem ettem meg. Amit a vad széttépett, nem vittem hozzád, magam térítettem meg, tőlem kérted számon; meg azt is, amit elloptak tőlem nappal vagy éjjel. Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, szememet kerülte az álom. Ilyen húsz esztendőm volt a házadnál: tizennégy évig szolgáltalak két leányodért, hat évig meg juhaidért. Te pedig tízszer is megváltoztattad a béremet. Ha atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelmetes Istene velem nem lett volna, akkor most üres kézzel bocsátanál el. Isten azonban látta nyomorúságomat és kezem munkáját, ezért figyelmeztetett téged a múlt éjjel.

Lábán kibékül Jákóbbal

Lábán azt felelte Jákóbnak: A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim, a nyáj az én nyájam, minden az enyém, amit látsz. De tehetnék-e most már bármit is a magam leányai ellen vagy fiaik ellen, akiket szültek?! Jöjj hát, kössünk szövetséget egymással, az legyen a tanú köztünk! Ekkor fogott Jákób egy követ, és fölállította azt szent oszlopként. Majd ezt mondta Jákób a hozzátartozóinak: Gyűjtsetek köveket! Azok köveket szedtek, csináltak egy kőrakást, és ettek a kőrakásnál. Azután elnevezte azt Lábán Jegar-Száhadútának, Jákób pedig elnevezte Gal-Édnek. Lábán ugyanis ezt mondta: Ez a kőrakás a tanú köztünk! Ezért nevezik Gal-Édnek, de Micpának is, mert ezt mondta: Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymást! Ha leányaimmal rosszul bánsz, ha leányaimon kívül más feleségeket is veszel, azt közülünk ugyan senki nem fogja látni, de Isten lesz a tanú köztünk. Majd ezt mondta Lábán Jákóbnak: Itt van ez a kőrakás és a szent oszlop, amelyet közém és teközéd emeltem. Tanú ez a kőrakás, és tanú ez a szent oszlop, hogy sem én nem megyek át e kőrakás mellett tehozzád, sem te nem jössz át e kőrakás és e szent oszlop mellett énhozzám ártó szándékkal. Ábrahám Istene és Náhór Istene, az atyák Istene ítéljen fölöttünk. Akkor megesküdött Jákób Izsáknak, atyjának félelmetes Istenére, majd áldozatot mutatott be Jákób a hegyen, és meghívta hozzátartozóit az áldozati lakomára. És miután ettek, a hegyen töltötték az éjszakát.” (1Móz 31,22-54)

A szökés

Lehetne talán egy ilyen címet is adni ennek a résznek, ha nagyon hollywoodi módon akarnánk leírni a történetet. Jákób se szó, se beszéd eltűnik Lábán házából. Volt oka annak, hogy bizalmatlanul ekképpen cselekedjen. Apósa sokszor becsapta, és csak ezt a módját látta alkalmasnak cselekedni a szétválásnak. Isten kihívta őt és a harapófogó helyzetből egyelőre igy próbál kimenekülni, de érzi, hogy hamarosan meg kell oldja kapcsolatait. Nem maradhat ez így! – gondolta. Azt, hogy így oldotta meg és lelécelt, ne ítéljük el. Ne törjünk pálcát a feje felett.

A védelem

Bátornak tűnik Jákób, de a védelem és a biztonság az nem a vakmerőségének köszönhető, hanem annak, hogy van valaki, aki tesz róla és ne legyen bántódása. A védője maga az Isten, aki rászól Lábánra, el a kezekkel az Ő emberétől. Valahogy úgy, ahogy később is fogalmaz: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zakariás 2,8) Te is szeretnél ilyen védelmet, ugye?

A bálvány

A Bibliában először itt találkozunk a bálvány fogalmával. Igazából szabály sincs leírva ezzel kapcsolatosan, mégha sejthetjük is azt, hogy aki a láthatatlan Istent imádja, nem szorul rá bálványimádásra. Szatirikusan írja le a bálványt, mint jelenséget, ez az első történet. Milyen isten az, aki a fenekem alá tudok tenni? Milyen bálvány az, amit meg tudok szentségteleníteni azzal, hogy tisztáltalanul magam alá tudom gyűrni? Vicces a történet, de mégis ragaszkodik bálványaihoz a kedvenc feleség, Ráhel.

„Az ember szíve egy bálványgyár.” – mondta Kálvin. A szívem trónján a pozíció kiadó, a státusz nem szűnik meg: ha nem Isten foglalja el, akkor majd más. Ma, ha szó szerint nem is térdelünk le egy szobor, mondjuk Afrodíté szobra előtt, de mégis vannak olyan nők, nem is kevesen, akik depresszióban szenvednek és étkezési zavarokban, mert megszállottan a külsejükkel vannak elfoglalva. Talán nem gyűjtünk tüzet Artemisz templomában vagy oltárán, de azok, akik a meggazdagodás és a megbecsülés reményében törtetnek előre az életben, szeretteiket és barátaikat elhanyagolva, mégis áldozatot mutatnak be. Minden kultúra felépíti a maga oltárait, és valamennyinek megvannak a saját papjai és úgymond szertartásai. Tehát a bálvány ma is égető probléma.

Bálvány az, amiről az gondolom, meg fog menteni, meg fog váltani, ami biztosítja nekem a jövőt és amiért érdemesnek tartom élni. Minden bálvány, melyet méltóbbnak tartunk imádni az Istennél, vagy másként megfogalmazva, mindaz, amely az Atya és az ember közé befurakodik. Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam. Egyszer azonban minden bálvány ledől! És akkor hova fogunk kapkodni?

A különbség

Mi a különbség a bálvány és az Isten között? Az előbbiről azt gondolom, hogy meg fog menteni, az utóbbi pedig valóban megment. Mi a különbség a bálványimádó és az Isten imádó között? Láthatjuk Lábán és Jákób között a szemmel látható differenciát. Mind a kettő hasonló karakter, de:

Lábán csaló, agresszív, képes megváltoztatni a szavát, de nem magát, amikor csak akarja. Mindent a maga kedvéért cselekszik, másokat átver, nem lehet benne megbízni. És aztán csodálkozik, hogy menekülnek tőle.

Jákób is csalóként indul. Az Istennel való kapcsolat lassanként megváltoztatja. Becsületesebb lesz, felelősséget vállal, egyre inkább tisztességesen jár el. Nem saját bölcsességéből merít, Isten hűsége vezeti a megszentelődés útján.

A különbség tehát nem az, hogy a bálványimádó hibás és az istenhívő hibátlan, hanem az, hogy a hívő ember elindul a változás útján. Nem tökéletes, de a megszentelődés folyamata látszik.

A batyu

Ráhelnek a bálványai voltaképpen egy batyuba beleférnek. Mindenki egy batyuval indul el, és sokszor észrevétlenül viszi magával az otthon látott, tanult mintákat, élethelyzet-megoldásokat. A családi minták, a megoldási stratégiák vannak ott minden házasulandó fél láthatatlan batyujában. Akár ennek tudatában, akár tudtán kívül, de ezek hatással vannak rá.

Mit visz magával Ráhel? Az idegenbe az otthon szimbólumát. Külső szemlélőként mások számára értéktelen tárgyakat, azonban mélyebb üzenetként: azt, ami eddig meghatározta az életét. Viszi: a békét, az áldást, a védelmet és oltalmat, a szokásokat, a hagyományokat, az értékrendet. Neked mi van a batyudban?

A szerződés

Lábán végül utoléri Jákóbot, de mivel Isten inti őt, nem tesz rosszat Jákóbbal. A saját lánya átveri, hogy eldugja előle bálványait. Lábán és Jákób békét kötnek egymással, azaz pontosabban megnemtámadási szerződést. És ennek a hazug, csaló, bálványimádó Lábánnak a szájából olyan mondat érkezik meg, ami aranymondásként is használható: „Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymás!” (1Móz 31,49) Milyen nagyszerű esketési Ige ez! Micpa neve ezt jelenti: őrtorony. Gyakoriak voltak akkor a névadások, akkor még nem volt falinaptár. ???? No, de komolyra fordítva a szót, tényleg igaza van Lábánnak, gyakran nem látjuk egymást. Lelkileg vakok vagyunk látni azt, ami valójába a másik emberben zajlik. Ennek az is oka, hogy próbáljuk takargatni érzéseinket. Nem látjuk egymást a házasságban, a családban. Nem látja férj a feleségét, feleség a férjét, szülő a gyermekét, gyermek a szüleit. Gyakran széttárjuk csak a karjainkat, és nem tudjuk, hogy mi miért történik, mi miért robban fel a családban. Nem tudjuk, visszatérve egy előző gondolatra, mit hozott a másik ember a batyujában, gyakran még azt sem tudja, aki hozta. Még magunkat sem látjuk igazán. Nem látjuk a barátunkat, valójában. Nem tudhatjuk mi lesz az a vicc, amit ért, és min sértődik meg, mert nem tudjuk milyen élethelyzetből érkezik meg találkozási színhelyünkre. A sajtó sokszor tesz arról, hogy ne lássuk valóságában a közéleti eseményeket, vagyis kiemeli az egyik oldal erényeit, a másikét pedig földbe tiporja. Nem tudjuk, kinek hihetünk már igazán, mert úgy érezzük, hogy saját igazságukat porként hintették a szemünkbe. Elvakult követőket látunk, akik hatalmasat csalódnak, ha nem úgy alakul egy-egy választás, ahogy ők gondolták. Nem látnak, nem látunk igazán.

Lábán érzi, hogy még saját magában sem bízhat igazán. Ezért hívja segítségül az Urat: az Úr legyen közted és köztem! Az Úr álljon őrt ma is családi kapcsolatainkon, házasságunkban, baráti közösségeinkben, gyülekezeteinkben, nemzetünkön, a népek között, mert mi magunk még magunkat sem látjuk igazán! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, az apánkéból szerezte minden gazdagságát. Lábán arcán is látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. Akkor ezt mondta az Úr Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! Üzent tehát Jákób, és kihívatta magához Ráhelt és Leát a mezőre a nyájhoz, és ezt mondta nekik: Látom apátok arcán, hogy nem olyan hozzám, mint azelőtt, pedig az én atyám Istene volt velem. Ti tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. De apátok becsapott engem, és tízszer is megváltoztatta a béremet. Isten azonban nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. Ha így szólt: A pettyesek lesznek a béred! – az egész nyáj pettyeseket ellett. Ha pedig így szólt: A csíkos lábúak lesznek a béred! – az egész nyáj csíkos lábúakat ellett.  Így vette el Isten apátok jószágát, és nekem adta. Mert a nyáj párzása idején álmomban föltekintettem, és azt láttam, hogy a nyájban párzó bakok csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! Én azt feleltem: Itt vagyok. Azt mondta: Tekints föl, és lásd meg, hogy a nyájban párzó bakok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled. Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most indulj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! Ekkor Ráhel és Lea ezt válaszolta neki: Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában? Nem számítunk-e neki idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte. Különben is a mienk és a fiainké mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett. Tégy hát mindent úgy, ahogyan Isten megmondta neked! Ekkor Jákób fölkelt, föltette gyermekeit és feleségeit a tevékre. Elhajtotta minden jószágát és minden szerzeményét, amit szerzett – a Paddan-Arámban szerzett jószágát és vagyonát –, hogy elmenjen apjához, Izsákhoz Kánaán földjére. Amikor Lábán elment a juhait nyírni, Ráhel ellopta apja házibálványát. Így szedte rá Jákób az arám Lábánt: nem mondta meg neki, hogy el akar menni, hanem elszökött mindenével. Fölkerekedett, átkelt a folyamon, és Gileád hegyvidéke felé tartott.” (1Móz 31,1-21)

Ifjúkoromból emlékszem arra a reklámra, ami egy ifjúsági fesztivált promovált a következő szöveggel: „Anya! Leviszem a szemetet… egy hét múlva jövök.” Jákóbnál eltelt húsz év. Nem így tervezte, de egyszerűen elpörögtek az évek: két feleség, két szolgálóleány, 12 gyermek, rengeteg juh, kecske, gazdagság… Nem telt értelmetlenül ez a húsz év, összességében áldás volt, de mégsincs a helyén. Isten döntésre hívja őt, hogy induljon haza, rendezze a konfliktusait. Jákób életének ezen szakaszából négy dolgot tanulhatunk meg.

1. Ne áldozd fel életedet a Mammon oltárán!

Ma is vannak olyan emberek, akik mindent feláldoznak a pénz oltárán. Az anyagiasságra, a materiális javak (pénz, tulajdon) előtérbe helyezésére, illetve az önzőbb, kézzelfogható dolgokra fókuszáló életmódra helyezkedett be Jákób, akarva akaratlanul. A pénzt csak eszköz, nem lehet életcél, nem adhatja az élet értelmét, mert egyre nagyobb űrt tapasztal az ember, aki ezt hajszolja. Emberi tragédiákat látunk olyanok életében is, akik ezt még talán magukon nem veszik észre, sőt meg vannak sértődve, ha figyelmeztetünk rá.

Hadd kérdezzem: Neked mi van a szíved közepén? A pénz, az anyagiak? A harácsolásba egyszerűen belebolondulsz, tönkre mész bele. Csak ezen a héten két példát is láttam erre. Egyik egy gyülekezeti tagunk, aki abba ment tönkre szellemileg, hogy valaki anyagilag átverte. A körülményei meg lennének arra, hogy normálisan éljen tovább, de az átverés annyira megérintette, hogy idegösszeroppanást kapott, pszichiátriai kezelésre szorul, nem lehet beszélni vele, támad, mindenki az ellenesége. Mindennek a fő oka az, hogy élete értelmét tette rá a pénzre, és amikor valamit elveszített belőle, nem tudta mindmáig feldolgozni. Nem tudta elmondani Jóbbal együtt: az Úr adta, az Úr vette, áldott legyen az Úr neve. A másik találkozásom Budapesten egy aluljáróban volt, egy hajléktalannal. Sok hajléktalannal beszélgettem már, és újból visszahallottam azt a tipikus történetet, mely szerint családtagjai forgatták ki a vagyonából, és tették ki a szűrét. Persze tudom, vagy igaza volt, vagy nem, mert mindig meg kellene hallgatni a másik felet is, de sok ilyen családi tragédia van. Tönkrement családok fizetnek eszméletlenül sok pénzt ügyvédre, ahelyett, hogy békességben, szeretetben megbeszélnék dolgaikat. Miért? Azért, mert a pénz az istenük és teljesen kiforgatja őket.

2. Isten nem kényszerít arra, hogy toxikus környezetben élj.

Nem mindenki képes elviselni mások ragyogását. Nem mindenki örül a sikerednek. Sokan szeretnének inkább a sajnálóid és az együttérzőid lenni, mint az elismerőid és gratulálóid. Lábán és fiai gonosz tekintettel tekintenek Jákóbra. A toxikus légkörre jellenző: az irigység, az ítélkezés, a pesszimizmus, a nárcizmus, a manipulálás, a felszínesség, a pletyka, az állandó figyelem követelése, az áldozati pózok versenye… Ha te nem ilyen vagy, áldás lehet egy ilyen környezetben is, akár a munkahelyen, más másr életteredben.

De fel kell tegyek ma neked egy kérdést, amit magadat alaposan megvizsgálva válaszolhatsz csak meg. Te okozója vagy elszenvedője vagy ennek a légkörnek? Ha okozója vagy, változtass rajta minél hamarabb és ne keresd a kifogásokat, miszerint minden ember ilyen és csak így lehet érvényesülni! Ha elszenvedője vagy, tudnod kell azt is, hogy Isten nem várja el minden esetben azt, hogy tűrj, tűrj és mindig csak tűrj. Jákóbot kihívja ebből a toxikus környezetből. Ez nem mindig jelent menekülést vagy gyávaságot, de jelentheti azt, hogy önbecsülésemnek van alapja: Isten csodálatos alkotására, azaz magamra is ügyelnem kell.

3. Indulj el, vagy gyere vissza!

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9) Az Egyház a kihívottak közössége. Az Eklézsia szavunk, ami az Egyházat jelöli, erre utal, ezt jelenti: kihívottak. A sötétségből a világosságra hívattunk ki, a halálból az életbe, a bizonytalanságból a biztosra, háborúból a békébe, a gyűlöletből a szeretetbe…

Indulj el! – szól a kihívás Ábrámnak. És szól ma is több konfirmandusnak, tévelygőnek és mindazoknak, akik nem az Isten által kijelölt úton járnak.

Gyere vissza! – szól az újbóli hívás Jákóbnak. És szól ma is azoknak, aki valamikor elindultak az Isten útján, de jobbnak látták azt, hogy eltérjenek attól, eltévelyedtek. Ne tékozold el az életedet egy Isten nélküli életre!

4. Isten ki tud hozni harapófogó helyzeteidből.

Két hegy áll Jákób mellett, egyik jobbra, másik balra. Vagy egyiknek, vagy másiknak neki kell indulnia. A konfliktusokat meg kell oldania, de nem mindig könnyű szembenézni problémákkal. A harapófogó egyik foga Lábán, a másik Ézsau.

Lábán: egy ideig ez tűnik kényelmesebbnek. Kellemetlen a környezet, de elvan az ember a langyos sárban is. Komfortzónáját kialakítja, de mindig is érezni fogja, nem ez az otthona. Ézsau: egyre nehezebb elkerülni. Az idő mégsem old meg mindent. Gondolta elfelejti, de emlékeiben, álmaiban elő-előjön. Nem tudja kiverni a fejéből, mind a cipőben a kavics, minden lépésnél fáj.

Változás, vagy beleragadni a nyomorúságba? – ez a kérdés voltaképpen. Isten útja gyakran a konfliktusok felvállalásán keresztül vezet. Néha tovább kell lépnünk, határt kell húznunk, a másik szemébe kell néznünk, kimondva az igazat vagy bevallva a vétket.

Nagyhét közelében látnunk kell azt, hogy Jézus bevállalta a legnehezebb utat, a Via Dolorosát. Nem könnyű út a keresztút. Aki tudja, aki tapasztalta a szenvedések útját, tudja. Jézus nem egy könnyű útra hív el bennünket, nem a wellness-keresztyénséget ajánlja ma sem. „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (Mk 10,38) Ezen az úton Ő velünk lesz: ahova hív, ott nem hagy magunkra. Ha érzed Isten távol van tőled, te gyere közelebb. Ma is azt ígéri: én veled leszek, de te kövess engem! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre! Add ki a feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked! Hadd menjek el, hiszen te tudod, hogy mennyit dolgoztam nálad! Lábán azt felelte neki: Bárcsak elnyerném jóindulatodat! Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az Úr. És hozzátette: Szabd meg a béredet, amit szeretnél tőlem, és én megadom neked! Jákób azt felelte neki: Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett nálam a jószágod. Az a kevés, amid érkezésem előtt volt, sokra szaporodott, mert megáldott téged az Úr a lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is? Ekkor Lábán azt kérdezte: Mit adjak hát neked? Jákób így felelt: Nem kell adnod nekem semmit, ha megteszed ezt az egyet: Tovább legeltetem és őrzöm a nyájadat. De ma végigjárom egész nyájadat. Különíts el abból minden pettyest és tarkát, meg minden feketét a juhok közül, és a kecskék közül is a tarkát és a pettyest: ez legyen a bérem. Az mutatja meg, hogy igaz ember vagyok-e, hogy majd amikor eljössz megnézni a béremet, lopott jószág lesz nálam mindaz, ami nem pettyes vagy tarka a kecskék között, és nem fekete a juhok között. Lábán ezt mondta: Jó, legyen úgy, ahogy mondod! És elkülönítette még azon a napon a csíkos lábú és tarka bakokat, minden pettyes és tarka kecskét, mindazt, amelyiken valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és a fiaira bízta. Majd háromnapi járóföldet hagyott maga és Jákób között. Jákób pedig tovább legeltette Lábán többi juhait. Jákób ekkor gyenge nyárfa-, mandulafa- és platánfavesszőket vágott, majd fehér csíkokat faragott beléjük úgy, hogy lecsupaszította a vesszőket a fehér részig, és odarakta a kecskenyáj elé a csíkos vesszőket a vályúkba és itatókba, ahová inni járt a nyáj. Mert akkor szoktak párzani, amikor inni jártak. Ott párzott a nyáj a vesszők előtt, és ezért csíkos lábúakat, pettyeseket és tarkákat ellett a nyáj. Azután különválasztotta Jákób a juhokat, és szembefordította a nyájat Lábán csíkos lábú és fekete nyájával. Így szerzett magának külön nyájakat, amelyeket nem eresztett Lábán juhai közé. Valahányszor a nyáj fejlettebb állatai pároztak, odarakta Jákób a vesszőket a vályúkba a nyáj elé, hogy a vesszőket látva pározzanak. De amikor satnya volt a nyáj, nem rakta oda, úgyhogy Lábánnak jutottak a satnyák, Jákóbnak pedig a fejlettebbek. Így ez az ember egyre jobban gyarapodott: lett neki sok nyája, szolgálóleánya, szolgája, tevéje és szamara.” (1Móz 30,25-43)

Hiszem azt, hogy a teljes írás Istentől ihletett és azt is, hogy minden a javunkra és tanulságunkra íródott meg. Március idusán is kifejezhetjük és megbizonyosodhatunk arról, hogy a Szentírás identitásunk adója és erősítője. Még az anyagi dolgokhoz való hozzáállásunkat is meghatározhatja: Jákób meggazdagodási története is ezt mutatja. A juhok, mint a kor bitcoinjai jelképezik ezt az anyagi növekedést.

Ebből a fölöttébb fura történetből négy olyan üzenetet szeretnék átadni, amit hiszem, hogy fel tudunk használni ma is hitéletünkben:

1. Ne élj csak túlélés üzemmódban! Élj!

A túlélési üzemmód egy olyan állapot, amiben felörlődnek a tartalékaid. A túlélési üzemmód az, hogy “csak ezt a napot éljem túl”, vagy csak ezt a hetet, csak ezt az évet. De utána mi lesz? Meddig mehet ez így? Hosszú távon a végkimerülés határára jutsz. Tulajdonképpen mit is akarsz túlélni? Túlélni egy-egy vészes helyzetet, vészes időszakot lehet, de az életet nem. Nem élhetsz állandóan túlélési üzemmódban, mert azt nem éled túl.

Jákób túlélési üzemmódban él. Végre szül szeretett felesége is, Ráhel. És itt, ezen a pontos elgondolkodik. Néha az ünnepeink adnak alkalmat arra, hogy ezen elgondolkodjunk, vagy életünk fontos állomásai. Több az élet, mint az evés-ivás, bár éppen az ünnepeken akarnak rácáfolni erre sokan. Tartozom valahova, haza akarok menni, ez a messzi idegen nekem csak ideiglenes lakóhely, itt csak vándor vagyok. Átélheti ezt a valóságot az, aki nyugatra vagy messzeföldre települt, és hiányzik az otthona. De átéli ezt minden keresztyén ezt akkor, amikor a Mennyi Hazára gondol, mert érzi, itt csak vándor, de a vándor tudja honnan jön, és hova tart. Te tudod?

2. Ne csak az áldás keljen, hanem az áldó is!

Jákób megtalálja az emberét. Megtalálta a zsák a foltját. Igazi edzésmunka ez Jákób számára, megvan az edzésterve. Lábán számára a veje csak eszköz. Áldás származik belőle és általa. Az áldás kell, de Isten nem. Ha a keresztyénség elmúlt két évezredét nézzük, akkor éppen ezt látjuk megvalósulni időről időre. A keresztyén közösségek áldott közösségek, és jó odatartozni, odadörgölőzni hozzájuk, mert sokaknak érdeke fűződik ahhoz, hogy ezeket kihasználják. Politikai közösségek, hatalom, érdekek – mindig belülről bomlasztották, rohasztották az ilyen közegeket.

Jákóbot nem lehet kilóra megvenni. Úgy dönt, hogy a maga családjáért is tenni akar valamit. És az Isten ebben segíti őt egy nagyon nehéz terepen, ahol az após mindent elkövet ellene. Ravasz, okos, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb. Nagyon nehéz ilyen helyzetben lavírozni, de Isten ad napról napra bölcsességet, hogy a megfelelő és jó döntéseket hozzuk.

3. Az Istennel való kapcsolat hoz áldást. A rítus eszköz.

Egy budapesti turista csoport megindultan szemléli a idilli Hargitát. A távolból egy juhnyáj közeledik, pásztoruk János bácsi, akit a turisták könnybe lábadó szemmel csodálnak, minthogy ez valószínuleg teljes harmóniában él a természettel. Az egyik turista megszólítja az öreget:
– Aztán adnak-e tejet ezek a juhok?
– A fehérek adnak – feleli János bácsi.
– És a feketék?
– Hát, azok is.
– És gyapjút adnak-e ezek a juhok?
– A fehérek adnak.
– És a feketék?
– Hát, azok is.
– De hát János bácsi, miért tesz mindig különbséget a fehér és a fekete juhok között?
– Mert a fehérek mind az enyémek.
– És a feketék?
– Hát, azok is.

A fekete és a fehér is Jákóbé lesz. Hozhat Lábán bármilyen döntést, Isten mindig úgy igazítja a dolgokat, hogy Jákób jöjjön ki jól belőle. Lehet fehér vagy fekete, vagy éppen csíkos és tarka, amit Jákób választ, ő jön ki győztesen belőle. Nem ajánlom, hogy ebből a részből állattenyésztési tanácsokat olvassunk ki. A korabeli hiedelem szerint az állatra hatással volt az, hogy mire néz ellés közben. Babonásnak tűnik ez az egész jelenet, de Isten még ezt a helyzetet is kihasználja. Jegyezzük meg jól: Az Istennel való kapcsolat hoz áldást. A rítus eszköz. Jézus sarat ken a vak szemére, de sár csak eszköz Jézus kezében, mi nem tudunk mit kezdeni egy darab sárral, de a teremtő igen. Szólhatunk mi az ötvösnek, hogy alkosson egy rézkígyót, de ha ez nincs Isten tervébe, nézhetünk mi rá, nem fogunk meggyógyulni. Jézus ruháját, akár a torinói lepelt is megfoghatjuk, nem lesz belőle gyógyulás, csak ha Jézus is úgy akarja. A rítus, az istentiszteleti liturgia csak eszköz, de imádkozzunk, hogy ez Isten kezébe legyen, és nem a mienkbe, hogy legyen áldásunkra. Legyen élő kapcsolatunk Vele!

1. Te mit teszel nemzetedért, egyházadért, családodért?

Jákób tenni akar a családjáért. Nem önmegvalósításban gondolkodik, mint ahogy teszik azt ma sokan, hanem a közösségéért akar tenni.

Nemzeti ünnepünk van (március 15) és talán nem véletlen, hogy pontosan mára esik ez a történet, ami megkérdezi tőlünk: te mit teszel a magyarságodért? Érte és nem mások ellen! Kisebbségi létünkben ez a kérdés mindennap feltevődik: értékes színei leszünk annak a közegnek, ahol élünk, vagy beolvadunk és elolvadunk? Van-e olyan vágy bennünk, mint Jákóbban, hogy tenni is akarunk a közösségünkért?

Mit teszel az egyházadért? Nem az egyházadóra vagy az adakozásra akarok itt feltétlenül rátérni. De szeretném, ha éreznéd, hogy amit a saját közösségednek adsz, azt nem valami rajtad kívül eső ügyre adod, hanem mivel te is benne vagy, magadnak is adod. Ha az egyház Ura benned van, akkor amikor adsz, akkor magadnak adsz, ha nincs, akkor mindig morogni fogsz, hogy valamivel megrövidítettek. Szeretetközösségedért mit teszel, hogy az befogadó és növekedő legyen?

Mit teszel a családodért? Ahhoz, hogy a nemzetünk és a gyülekezetünk erős legyen, ahhoz erős családokra van szükségünk. Tudom, hogy sokszor azért kerül háttérbe az egyház ügye, mert a családi dolgaink előbbrevalók. De kérem, hogy ne játsszuk ki ezeket egymás ellen, mert egymás megerősödésére és nem egymás gyengítésére valók. Erősítsük közösségeinket, és ne csak túlélési üzemmódban éljünk, hanem a feltámadás fényében, hogy mindig megújuló erővel építsük közösségeinket és majd egykor vándorként hazaérhessünk! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Jákób gyermekei

De az Úr látta Lea megvetett voltát, és megnyitotta a méhét; Ráhel ellenben meddő maradt. Lea teherbe esett, és fiút szült. Rúbennek nevezte el, mert azt mondta: Meglátta az Úr nyomorúságomat, most már szeretni fog a férjem. Azután ismét teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: Bizony, meghallotta az Úr, hogy milyen megvetett vagyok, azért adta nekem ezt is. És elnevezte őt Simeonnak. Majd újra teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki. Ezért nevezte el őt Lévinek. Megint teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: Most már hálát adok az Úrnak. Ezért nevezte el őt Júdának. Azután nem szült egy ideig. Amikor Ráhel látta, hogy ő nem szülhet Jákóbnak, féltékeny lett Ráhel a nővérére, és ezt mondta Jákóbnak: Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok! Jákób megharagudott Ráhelre, és így szólt: Talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled az anyaméh gyümölcsét? Ő pedig ezt felelte: Itt van Bilha, a szolgálóleányom, menj be hozzá, és ha majd a térdemen szül, az ő révén nekem is lesz fiam. Így adta hozzá feleségül Bilhát, a szolgálóleányát, Jákób pedig bement ahhoz. Bilha teherbe esett, és fiút szült Jákóbnak. Akkor ezt mondta Ráhel: Ítélt ügyemben Isten, meghallgatta szavamat, és adott nekem fiút. Ezért nevezte el őt Dánnak. Megint teherbe esett Bilha, Ráhel szolgálója, és másik fiút szült Jákóbnak. Ráhel ezt mondta: Isten volt velem a küzdelemben, amikor a nővéremmel küzdöttem, és győztem is. Ezért nevezte el őt Naftálinak. Amikor látta Lea, hogy egy ideje nem szül, fogta a szolgálóleányát, Zilpát, és feleségül adta Jákóbhoz. És Zilpa, Lea szolgálóleánya fiút szült Jákóbnak. Akkor ezt mondta Lea: Szerencsém van! Ezért nevezte el őt Gádnak. Zilpa, Lea szolgálója másik fiút is szült Jákóbnak. Akkor ezt mondta Lea: Boldog vagyok! Bizony, boldognak mondanak engem a leányok. Ezért nevezte el őt Ásérnak. Egyszer Rúben búzaaratáskor kint járt a mezőn, mandragórát talált, és elvitte anyjának, Leának. Ráhel azt mondta Leának: Adj nekem a fiad mandragórájából! De ő azt felelte neki: Nem elég neked, hogy elvetted a férjemet, még a fiam mandragóráját is el akarod venni? Ráhel azt mondta: Veled hálhat az éjszaka a fiad mandragórájáért! Amikor este megjött Jákób a mezőről, Lea eléje ment, és ezt mondta: Hozzám gyere be, mert bérbe vettelek a fiam mandragóráján! És Jákób vele hált azon az éjszakán. Isten pedig meghallgatta Leát, aki teherbe esett, és egy ötödik fiút szült Jákóbnak. Akkor ezt mondta Lea: Megadta Isten annak a bérét, hogy szolgálóleányomat a férjemhez adtam. Ezért nevezte el őt Issakárnak. Megint teherbe esett Lea, és hatodjára is fiút szült Jákóbnak. És ezt mondta Lea: Megajándékozott engem az Isten egy szép ajándékkal: Most már énvelem fog lakni a férjem, mert hat fiút szültem neki! Ezért nevezte el őt Zebulonnak. Azután leányt szült, és Dinának nevezte el. De megemlékezett Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta a méhét. Ő teherbe esett, fiút szült, és ezt mondta: Elvette Isten a gyalázatomat! És elnevezte Józsefnek, mert ezt mondta: Adjon nekem az Úr még másik fiút is! (1Móz 29,31-30,24)

Innen szép nyerni! – szokták mondani azok, akik előtt reménytelennek tűnő feladat áll. Én is így voltam ezzel, amikor a felolvasott Igéről kellett üzenetet továbbadni. Csak úgy kapkodjuk a fejünket: GYEREKVERSENY. Olyan van családi napokon, hogy feleség-cipelő verseny, de hogy gyermekversenyt tartanának, az nagyon bizarr. Szappanopera, keleti mese? Benne egy átvert férj, négy nő, és tizenkét gyermek, merthogy a 11 fiú mellett volt ám 1 lány is, akit nemcsak azért említünk meg, mert nőnap van, de sokatmondó a történetben az, ahogy bántak akkor a gyengébbik nemmel.

3500 éves nomád történet áll előttünk. A nőkkel azért már csak nem bánnak így és az embereknek jogaik vannak. Még jó, hogy ma nincsenek ilyen és ezekhez hasonló dolgok. Tényleg? Egy használat után tárgyként kezelt és odébb dobott nők, lányok, esetleg férfiak és fiúk nincsenek? Válások, családi tragédiák, családon belüli erőszak, sok ház fala, ha beszélni tudnak, lenne mit meséljen. Valahol Jákób talán még nem is annyira kegyetlen, mint ma az emberek. Ő a „megunt” Leát nem dobja ki, nem ereszti a szélnek, hanem továbbra is gondoskodik róla és a gyerekeiről. Ugye tudjuk, hogy ma nem mindig van így. Nem mosni akarom Jákób tetteit, csak óvni szeretnék mindenkit attól, hogy másokat megszóljon, anélkül, hogy a saját háza körül seperne.

Mi folyik itt? Az erkölcsi nívó nem a legmagasabb. Féltékenység, irigység, versengés, testvérharc… kaini örökség. Szép kis tükre a társadalomnak. Lea szül, de nem szereti a férje. Ráhelt szereti férje, de nem szül. A névadások visszadják az anya lelkiállapotát: nyomorúság, megvetettség, kétségbeesett ragaszkodás, frusztráció, versengés. És a végén a nagy sóhaj: mostmár HÁLÁT adok.

Észlelhető ebben a történetben is a transzgenerációs minta megléte. Népi bölcsességgel azt szokták mondani: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” vagy „Nem esik messze az alma a fájától.” Egyrészt ott van a szolgálólány, mint megoldás, mint alternatíva. Nem ismerős valahonnan? Sára és Hágár, Iszmáel születéstörténete éppen ezt adta mintaként, amit elkövet az unoka is. A másik a furcsa mandragóra-história pedig emlékeztet a lencsefőzelékes történetre. Benne van a biológiai szükséglet és annak a kihasználása. Ott van a hihedelem és az okkultizmus, hogy majd ez fog segíteni, ha már Isten nem cselekszik. Nincs varázsfőzet, veszélyes az ördöggel cimborálni és hasonló pótcselekvésekkel élni. Ezt akkor is mondom, ha ma sokan megsértődnek ezen és azt mondják: ha nem használ, nem is árt. De! Árt!

Lea és Ráhel imádkoznak a gyermekek megszületéséért. Kényszerpályán mozognak, de kinek a hibája mindez? Az apa, a hagyomány őket versenyhelyzetre kényszerítette. No, de mentsük fel őket, nem tudják kezelni a kialakult helyzetet, nem is volt erre előtte mintájuk. De mi a helyzet ma? Ma is sok baj van a családi otthonokban. Sötét, gonosz erők fordítanak egymás ellen családtagokat. Elmérgesedik a helyzet, a másikban ellenséget látunk: házastárs, testvér, szülő, gyermek… És ilyenkor kinek a pártján áll az Isten? Őt is belerángatnánk vitáinkba. Tegyen Ő igazságot, persze úgy, hogy nekem adjon igazat! Imádkozunk és ez jó! De mi van akkor, ha mind a két fél imádkozik, ugyanolyan intenzitással, lelkesedéssel. Kinek a pártján állt az Isten: egy focimeccsen, egy háborúban, egy családi konfliktusban…? Isten nem a vitát akarja eldönteni, de mindig erősíti a gyengét, vigasztalja az elnyomottat.

Ráhel végre szül. Megszületik József, a később cifraruhás, elkényeztetett gyermek. De eszköz lesz, hangszer lesz Isten kezében. Általan kerülnek majd Egyiptomba, ahol nagy néppé lesz Izrael. Az emberi logika az lenne, hogy majd az ő utódja közül szülessen majd a Messiás. De nem. Júda, Lea gyermeke utódjai közül lett Messiásunk. A mi gondolataink nem az Isten gondolatait. Az Ő gondolatai nem a mieink. Más logika működik. Ebből is látszik, hogy a Szentírás nem emberi alkotás. Jézus az elnyomott, vigasztalásra szoruló Lea utódjaként jön el a világra. Elvette Isten a gyalázatot.

Lesz egy gyermek, aki az egész világra áldást hozott. És pont Máriára hozott egy ideig gyalázatot, aki magyarázhatta a kornak a Szentlélektől való fogtantást, nem sokan hitték ezt el a környezetben. Sőt magára vette gyalázatunkat! Mégis Ő az, aki ma is elveszi szégyenünket, meggyógyítja lelkünket. Lássuk be, hogy sokszor emberileg nincsenek megoldásaink konfliktusainkra, irgalomra van szükségünk. De van irgalom. Jézus tud kiemelni a lehetetlen helyzetekből, a megoldhatatlannak tűnő szituációikból.

Mostmár hálát adok, mondja Júda születésénél Lea. Te tudsz hálát adni? Nos, éppen ez a hála tud minket is mozgatni naponként. Ez egy olyan erőforrás, amit Jézus Krisztus által naponként alkalmazhatunk mindennapjainkban. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka