Rendíthetetlen

“…mint amikor rettenetes dolgokat cselekedtél, amelyeket nem vártunk; leszálltál, és a hegyek megrendültek előtted.” (Ézs 64,2)

A Biblia több helyen ír földrengésről. Nemrég szembesültünk a törökországi és szíriai földrengés hírével, mi is megrendeltünk ennek hallatán és a képek láttán. Rettenetes dolgok ezek, amiket nem vártunk. Imádkoztunk a túlélőkért és a mentőcsapatokért, ugyanakkor felerősödött bennünk a halandóság érzése. És továbbra is imádkozunk azok felépüléséért, akik túlélték a rengéseket.

Öt pusztító természeti erőről tudunk: a vihar, a tűz, az árvíz, a vulkán és a földrengés. Ezek közül, mégha a hegyek is rendülnek meg, a földrengés leginkább arra veszélyes, amit az ember épített. Az összedőlt épületek ölik meg az embereket. Nem ítélkezni szeretnék, de a földrengésben a hazug épületek omlanak össze, és azt mondják, hogy leginkább azok az épületek, amelyekből kipórolják az anyagot, azaz a profitéhség üt vissza. Amit önmagáért építünk, az előbb utóbb ránk omlik. Hol volt ilyenkor az Isten? – kérdezték sokan ebben az időszakban? De a valódi kérdés az, hogy hol volt az ember, aki mindig Bábel tornyát akar építeni? Gyarlók és esendők vagyunk. Háború és földrengés híre is ezt kiáltja bele a világba.

A Biblia azonban ír egy jótékony földrengésről is, ami Jézus feltámadásakor történt. Amikor Isten lerombolta azt, amit a bűn épített. A bűn halált épít, de legyőzetik. Ennek a földrengésnek örülünk, mert tudjuk, hogy mégiscsak van örök élet, van ami megmarad. Isten az általunk emelt falakat dönti össze, de ezáltal börtönből is kiszabadít.

Végül csak az marad meg, amit Isten épít bennem, minden más megrendül. Megrendül sokszor az egymásba vetett bizalom a házasságban, a kapcsolatokban. De ezeket a kapcsolatokat is ehhez érdemes építeni. Az Ő hűsége megmarad. Ez a rendíthetetlen alap. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Szentjobbon az önfeledt örömről

A Bihar megyei Szentjobbon, a református gyülekezetben, csendeshetet tartanak, ahova előadókat hívnak minden nap, hogy lelki témákkal erősítsék a hitüket.

Szentjobb Nagyváradtól 40 km.-re fejszik a Berettyó jobb partján. Szentjobb nevét Szent István király kézereklyéjéről, a Szent Jobbról kapta. Az első magyar király már elenyészett teteméről leválasztott, épen megmaradt jobb karját Mercurius, a székesfehérvári királyi bazilika őrkanonokja vitte az akkor Berekisnek nevezett településre 1061 körül, minden bizonnyal azért, hogy az ereklyét megóvja az akkortájt kitört pogánylázadásoktól. István székesfehérvári szarkofágjának a király szentté avatása kapcsán történt 1083-as felnyitása után Szent László királynak tudomására jutott, hogy a jobb kezet hol őrzik. Ekkor elzarándokolt a faluba, amelynek a Szentjobb nevet adta.  

A szatmári egyházmegyéből ketten is tartottak előadást ezen a héten Szentjobbon, Kedden Drs. Simon Attila szatmárudvari lelkipásztor a gyászszokások régi és új arcáról szólt, csütörtökön pedig Rácz Ervin Szatmár-szigetlankai lelkipásztor, generális direktor pedig az önfeledt örömről beszélt. „A felnőttkor az önfeledt öröm hiánya? Nem hiszem, és nem is akarom ezt hinni. Annyira be vagyunk feszülve mindennapi munkánkba, gondunkba, hogy nem merünk már örülni. Igen, néha a piros lap jár érte. Nem fog sikerülni minden, de a piros lap nem a kárhozat jele. Vannak következmények, amiket a helyén kell kezelni, sem felfújni nem kell, sem bagatellizálni. Ha tökéletes vagy (legalábbis ezt gondolod magadról) és nem vagy boldog, mit érsz vele? Még a Bíró is mosolyog! A piros lap jár ugyan, mert mindennek van következménye, de nekem olyan Istenem van, akinek van humorérzéke, és a legnagyobb jóindulattal és szeretettel néz rám. Csak ez a szeretet tud megváltoztatni. Ha boldog vagy, akár önfeledten is boldog és ez neked jó, ugyanakkor senkinek és semminek nem ártasz vele, hiszem, hogy Isten veled örül. – mondta az előadó.

Joó Katalin szentjobbi lelkipásztor megköszönte a vidító előadást. Férje Dr. Ledán M. István érköbölkúti lelkipásztor, debreceni teológiai tanár pedig a soron következő rádióadásban, a HarangSzó Rádióban szól hivatásáról, szolgálatáról. Ezt szombaton 11 órától lehet majd hallani a City Rádióban.

Boldog keserűek

Bihar megyében Érmihályfalvától délre, Érkeserűben járt a szigetlankai lelkipásztor és a Lanka Duó. A mintegy ötszáz lelkes gyülekezet imahetén szolgáltak.

Szerdán délután Oroszi Magda helybéli lelkipásztor fogadta a szigetlankaiakat. Férje Oroszi Kálmán, aki a szomszéd faluban, Kiskerekiben, szolgál, szatmári származású, tehát földiként várták őket.

Az imaheti alkalmon Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor a Máté evangéliuma 5. részének 4. verse alapján hirdetett Igét: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4) Ellentmondásnak tűnik ez a mondata Jézusnak, de éppen ez a feszültség gyújt fényt az életünkbe. Nemcsak az örömkönnyekről szól ez az Ige, hanem a sírni tudásról és a vigasztalás elfogadásáról. Érzékenyít Jézus, de nem úgy teszi, ahogy a világ. Észrevehetjük mások könnyeit, amit ha megteszünk, szívből segíthetünk nekik. Forrást meríthetünk erre attól az Istentől, aki velünk együttérző Isten, szenvedő, bántalmazott, elutasított, ezáltal olyan mélységeket járt be, hogy nincs olyan élethelyzetünk, amikor elmondhatnánk, senki nem ért meg, mert Ő átélte és mellettünk van ilyenkor, ilyenkor a legközelebb áll hozzánk. Ha ezen az úton járunk, akkor a végén azt is meg fogjuk tapasztalni, amit a Jelenések könyve ír: az út végén Ő letöröl a szemünkről minden könnyet. Megszületett a felolvasott Ige helyspecifikus fordítása is: „Boldogok a keserűek, mert az ő életüket meg lehet édesíteni.”

A Lanka Duó, azaz Papp Krisztina szigetlankai kántornő és Csorvási Mihály szigetlankai presbiter gyönyörű és új énekekkel dicsérte az Urat: „Tökéletes Jézus, Bízzál Izráel, Amikor teljes sötétség borul reám, Átmegyek a folyókon, Örvendjetek, mert Isten úgy szeret, Járom a Jézus lábnyomát, A mennyben fent a trónusnál.” – ezekkel énekekkel rímeltek rá az igehirdetés üzenetére, a gyülekezet pedig szívesen fogadta a számukra újszerű stílust, amit tudtak együtt énekelték is a duóval. Áldott alkalom volt.

Ma folytatódik az imahét Érkeserűben, szintén a szatmári egyházmegyéből érkezik lelkipásztor, Máthé Róbert vetési lelkész és pszichológus.

Hálateremtő

“Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét. Békesség, békesség a távol- és közellévőknek! Így szól az ÚR: Meggyógyítom őt!” (Ézs 57,19)

Olykor egész egyszerűen képtelenek vagyunk megköszönni valamit. Valamiért vagy elfelejtünk hálát adni, vagy elfelejtjük megköszönni Istennek ajándékait. Pedig Istentől vannak ajándékaink: időnk, erőnk, intelligenciánk, lehetőségeink, kapcsolataink, erőforrásaink…

Érdekes, mert a hála itt gyümölcsként jelenik meg. Valami olyan gyümölcseként, ami belül teremtődik. Azaz mondjuk mi sokszor, csak úgy a szánkkal, hogy hál’ Istennek, de belül nem érzünk semmi, csak a szánk mondja. Ugyanolyan keserűen vagyunk, szúrósak, mogorvák… Lehet így is hálát mondani, de ez nem hálaadás. Ne csodálkozzunk, ha hatástalan. Ha erőltetjük, akkor van legfeljebb álvigyor, műmájerkedés, szirup…

Ami belül teremtődik békességet áraszt távol- és közellévőnek. Ellenállhatatlan hatása van. Ezt csak Isten teremtheti meg bennünk, kérjük ma Őt erre!

De az Ige azt mondja, hogy nemcsak mások felé van ez hatással, hanem magam felé is. Gyógyító. Ha engedem Istent, hogy képessé tegyen hálát adni, ezáltal meggyógyulok. Fantasztikus erőforrás ez, ami rendelkezésemre áll. Magam erejéből nincs tehát igazi hála, de van teremtő Istenem, aki a semmiből valamit, a kőszívből hússzívet teremt. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Előre a cél felé – erőt adó imahét Szigetlankán

Áldott imahét után adhat hálát Istenének a Szatmár-szigetlankai református gyülekezet. Ökumenikus volt az alkalomsorozat, felekezettől függetlenül mindenkit szeretettel vártak az istentiszteletekre és szép számban jelen is voltak mind a nyolc alkalommal, azon kívül az online közvetítéseknek köszönhetően azokhoz is eljutott az evangélium, akik nem tudtak részt venni személyesen.

Az elmúlt héten minden alkalmon a 136. zsoltár egy részletét mondták el együtt, melyben refrénszerüen ismétlődik a bizonyság Istenről: „mert örökké tart szeretete.” Jó volt ebből az örökké tartó szeretetből kapni minden istentiszteleten.

Jó volt azt is látni, hogy a gyülekezet korosztálytól függetlenük is megmozdult. A presbiterek a vendéglátó szerepet vállalták. Aktivak voltak a gyülekezetben működő kiscsoportok is. Énekelt a Lanka Duó, a szIGEt és a nemrégiben alakuló felnőtt dicsőitő csapat is Papp Krisztina kántornő vezetésével. Minden napra jutott több szavaló, szolgáltak az ifjak, a konfirmandusok, a gyermekek. Szavaltak a kölcseys fiatalok is Fehér Imola vezetésével.

Kezdő vasárnapon Oláh Mihály Zilah-ligeti lelkipásztor vezette fel a hét témáját: „Tanuljatok meg jót cselekedni!” (Ézs 1,17) Hétfőn Zelicskovics József túrterebesi görögkatolikus lelkész szolgált az ökumené jegyében. Kedden városunkban először hirdetett Igét püspökként Bogdán Szabolcs János. Szerdán Kiss Szabolcs apai lelkész hozta az örömüzenetet. Csütörtökön Tőtős Beáta hadadi lelkésznő identitáserősítő prédikációját hallhatta a gyülekezet. Pénteken Szilágyi István Róbert dabolci lelkipásztor bátorított. Szombaton Győrbíró Sándor Kiskolcsról érkezett hirdetni Isten Igéjét.

A vasárnapi záró alkalom, egyben SZIKE istentisztelet is volt. Érzelemdús, megható, hiteles, csodás… és még fokozhatnánk azokat a jelzőket, melyeket olyankor mondunk, amikor érezzük Isten jelenlétét. Kárpátaljaiak érkeztek Igét hirdetni és dicsőíteni. Sipos József tiszakeresztúri lelkipásztor prédikált, a Laudis Band pedig énekelt. Az, hogy milyen élni egy olyan országban, ahol a háború zajlik, sokszor fűtés és áram nélkül, mi elképzelni se nagyon tudjuk. Az erről szóló beszámolót és az ebből a közegből hozott prédikációt nem tudta könnyek nélkül hallgatni a gyülekezet. A kisebbségben élő közösségek jobban megértik egymást, ez azért érződött ezen az alkalmon is, még akkor is, hanem nem mindenben összehasonlítható most a helyzet. A Laudis Band tehetséges ifjai, szinte mind, a háború kitörésének napjától kénytelenek otthonuktól távol lakni. Az Anyaországban kaptak új lehetőséget, de nem telik el pillanat, amikor ne gondolnának haza. Szívszakadva láthatta a gyülekezet ezeket a problémákat és mérlegre tehette saját ügyes-bajos dolgaival, és ha józanésszel gondolhatta végig, már nem siránkozott saját helyzete miatt. Felejthetetlen pillanatok voltak, előadók és gyülekezet számára is, és csak úgy áradt a remény az énekekből: „Az életem Rád bízom. Nálad van az otthonom,” … “Csak Istenben, nyugszik meg a lelkem, Tőle kapok segítséget.” … “Nem nézek már hátra, csak előre a cél felé,” … “Velem vagy mindig, velem vagy mindig, Előttem jársz, védesz, nem hagysz el ha félek.”  Az alkalom végén a himnusz eléneklése Isten ölelését kérte egész Kárpát-medencére, különösen a Kárpátaljaikra.

Az egész hét feltöltődés volt a gyülekezet számára. Kaptak erőt, hogy jót cselekedjenek és, ahogy a Laudis énekelte, előre menni a cél felé.

Nyelv

“Az én Uram, az ÚR olyan nyelvet adott nekem, hogy beszédemmel erősíteni tudjam a megfáradtat; minden reggel fölébreszt, serkenti fülemet, hogy hallgassam, miként a tanítványok.” (Ézs 50,4)

Mire adta Isten a nyelvedet? Eleve egy nyelvet adott és két fület, hogy legalább kétszer annyit hallgassunk, mint beszéljünk. És még azt a nyelvet is lécek (fogak) mögé helyezte, hogy legyen fék azon, amit mondunk. Borzasztóan bántóak tudunk lenni vele.

Ellenben tudunk gyógyítást is hozni a nyelvvel. Egy-egy biztató szót mindennap tudunk mondani. Ma már bátorítottál valakit? Szebbé tudod tenni a világot, a fogak pedig nemcsak fékre valók, hanem mosolyra is. Nem gúnyos nevetésre, hanem szép, csillogó szemű mosolyra.

A hallásod pedig a sorok között is olvashat. A férjed, feleséged, gyermeked, szüleid, barátaid … ki nem mondott szavait is le tudod olvasni, meg tudod hallani szívvel. Figyelj oda, bátoríts, biztass ma is! Ámen!

 Rácz Ervin,

Szigetlanka