Templomszentelés Újszentesen

Hálát adtak a felújított templomért az újszentesiek. A helyi lelkipásztor valamikor Szatmárnémetiből indult a lelkipásztori pálya felé, az egyházkerületi nevében áldást tolmácsoló lelkipásztor szintén szatmári.

Istentiszteletet tartottak virágvasárnap délután a Temesvár melletti Újszentes református templomában, hálát adva a műemlék épület teljes körű felújításáért. Az ünnepségen Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is részt vett. Szentesről is érkeztek vendégek, az Igét hirdető Fehér Csaba és Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetését Rácz Ervin Lajos generális direktor, Szatmár-szigetlankai lelkipásztor képviselte. Örömre és hálára buzdított a lelkipásztor és arra, hogy töltsék meg minél többször a templomot. Ez nehezebb feladat, mint felújítani, de a Szentlélek szele fúj, vele lehetséges. Isten áldását kérte Újszentes templomos népére.

Szűcs András Ottó helyi lelkipásztor, aki Szatmárnémetiből származik, keresztelt is az ünnepségen, a legszebb momentuma volt az alkalomnak. A lelkész felidézte, hogy a települést az 1891-ben Szentes városából idetelepült őseik alapították. A 120 éves műemlék templomot Pecz Samu budapesti építész tervezte neogótikus stílusban. Köszönetet mondott azoknak, akik hozzájárultak a megújulásához, a templomot „hitünk és nemzeti hovatartozásunk védőbástyájának” hívta. Az egy évig tartó felújítással az eredeti stílus, formák, színek betartására törekedtek, a restaurálás a templom minden négyzetméterére, az orgonára is kiterjedt. Továbbá elmondta, hogy a 498 főt számláló újszentesi gyülekezet tagjai „lelkes, igazi magyarok”, akik bár kisebbségbe kerültek, ragaszkodnak történelmi, hitbeli gyökereikhez.

Gyönyörű templom, érdemes meglátogatni, ha arra járunk.

Legyek ura – Tízparancsolatról a szigetlankaiak konfisok táborában

Csapatösszerázó hétvégén, tanulságos kiránduláson vettek részt a Szatmár-szigetlankai Református Egyházközség konfirmandusai. Ez az élménydús két nap a konfirmációi oktatás szerves része Szigetlankán.

Pénteken indult egytucatnyi konfis Rácz Ervin lelkipásztor vezetésével a szigetlankai templomtól Hadad felé. Első megállójuk az erdődi vár volt, ahol nemcsak az idegenvezető, hanem (biztos, ami biztos) az őket vezető lelkipásztor részéről is hallhattak történelmi érdekességeket. Az erdődi református templomban tarthatták az első bibliaórát, egyébként ezen a hétvégén a tízparancsolat volt az alaptéma. Ákos felújított műemléktemplománál Dobai Zoltán lelkipásztor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye főjegyzője várta az ifjakat.

E két fontos helyszín meglátogatása után Tövishátra indultak, ahol a hadadi Degenfeld-kastélyban szállhattak meg, Tőtős Beáta lelkipásztornő fogadta őket. A bibliaórák mellett szabadidős tevékenységekre is jutott idő. Ezzel a rendkívül mozgékony, vidám csapattal nem is lehetett volna másképpen. Veréb Nikolett volt szigetlankai gyakornoklelkész tartotta nekik az esti áhítatot, a hadadi ifjak is csatlakoztak az ifjúsági istentisztelethez. Együtt énekeltek, dicsérték az Urat. Később tanulságos kisvideókon keresztül szembesültek azzal, hogy hova vezet az, ha a bűn elhatalmasodik életükben: családon belüli erőszak, alkohol, drog, abortusz, öngyilkosság témájában is elmélyülten beszélhettek. De azt is megérthették, mit jelent a megváltás. Meglepő, hogy milyen érettséggel, tájékozottsággal álltak hozzá a témákhoz, ugyanakkor a keresztyén szempontokat is érdemes volt elsajátítani bennük.

Másnap reggel William Golding A legyek ura című regényének filmes feldolgozását nézhették meg. Ez a regény és film arról szól, hogy egy csoport angol iskolás fiú, hat és tizenkét év közöttiek, valami szerencsétlenség miatt egy lakatlan kis szigetre vetődik, ami a Csendes-óceánban van. Felnőtt nélkül kell berendezkedniük ezen a szigeten az őserdő tövében. Szépen indul minden. Vezért választanak maguknak, törvényeket alkotnak, amelyek csakugyan segítik és szabályozzák az együttélésüket. Aztán egészen különös vad indulatok bújnak elő a gyerekekből, és egyre borzalmasabb tetteket követnek el.  A gyerekszívekben egyre inkább elhatalmasodik a félelem valamiféle szörnytől, amely állítólag ott lakik a szigeten, de még senki sem látta. Ez a félelem még agresszívebbé teszi őket. Egyre nagyobb a káosz, és többen bele is halnak ebbe, ölik egymást. Azzal fejeződik be a regény, hogy a hamuvá égetett sziget romjai mellett állva, a megmentő szerepét betöltő tengerész rácsodálkozik arra, hogy mire voltak képesek a gyerekek. Mi is így szakadtunk el Istentől, és így leszünk egyre vadabbakká. Ezért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Ezt a változást semmi mással nem lehet elérni senkinek az életében. Ezt a változást senki más nem tudja végrehajtani, megvalósítani, csak az érettünk emberré lett Isten Fia, maga Jézus Krisztus. Ő viszont mindenféle rabságból ki tud szabadítani minket, és nincs az a nyomorúság az emberi életben, amire Ő ne tudna érdemi, tényleges, tartós megoldást adni. Ő legyen Urunk! – hallhatták a tanulságát a történetnek a konfirmandusok.

Szombaton délután a szigetlankai presbiterek és a szülők közül néhányan érkeztek a táborhelyre, hogy finomságot készítsenek az ifjaknak, akik hálásak voltak érte. Fáradtan, de lelkileg feltöltődve tért haza a csapat, fontos lépést megtéve a konfirmáció bizonyságtétel felé.

Szépség

“Csalárd a kedvesség és hiábavaló a szépség, de az Urat félő asszony dicséretet szerez magának!” (Péld 31,30)

Sokszor elmondtam már a gyülekezetnek, amikor panaszkodtak, hogy egy kicsit hosszabb az istentisztelet: bezzeg amikor a műkörmösnél vagy a fodrásznál kell ülni órákig, nincs panasz. Megjegyzem férfiak esetében egy focidrukkert sem hallottam panaszkodni, hogy jaj milyen hosszú a meccs, szinte pislogás nélkül végignézik.

Pedig az istentiszteleti közösség messze túlhaladja a szépségszalonok hatékonyságát. Összehasonlíthatatlanul. Ha a nők (és persze a férfiak is) tisztába lennének azzal, hogy milyen belülről áradó szépséget szerezhetnek a templomban, sokkal többen eljönnének. Ez nem smink, hanem belső fény, ami Isten dicsőségéből árad és áthat az emberen, ezért szerez dicséretet magának, aki közösségben van vele.

Az Igével kapcsolatosan jutott eszembe, hogy egy ifjúsági ének fogalmazza meg a múlandó szépség és időszakos kedvesség felett mit lehet kapni Istennél, gyönyörködés közben:

“Jöjj Jézushoz, még nem késő, Jézus a te megmentőd.

Ő az Út, az Igazság, Ő általa élhetsz tovább…

Elmúlik minden e világon, Jézusban mindent megtaláltam

Boldogságot, békét, örömöt Csak Jézusban gyönyörködöm.”

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Hűtőmágnes

A hűtőmágnes kétélű dolog. Nem a fizikai állapotára gondolok, hanem inkább az üzenetértékére. Amikor gyönyörű helyeken, külföldön járunk, eszünkbe jutnak szeretteink, barátaink, akik nem lehetnek ott, ezért valami kis, könnyen hazahordható kedvességet nézünk neki. A hűtőmágnes kitűnő eszköz és egy jó gesztusnak tűnik. Igen ám, de biztos, hogy jogos elvárás, hogy barátunk egy olyan képet nézegessen a hűtőjén, amit élőben sohasem látott? Nincs jogos alapja semmiféle irigységnek, de néha ez mégis ezt generálhatja.

Pál apostol lelki értelemben csodálatos helyeken jár. Ilyen szállóigékké lett mondatokat mond a Róma 8-ban: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk… Akik Istent szeretik, azoknak, minden javukra van… Semmi nem választhat el Isten szeretetétől…” Csodás lelki tájak. De valahogy még sem tudja felhőtlenül élvezni ezt, mert a Róma 9-nem, rögtön ezután eszébe jutnak szerettei: „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.” (Róma 9.1-4)

Aki Isten útján kezd el járni, sok áldást kap, de egy lelki terhet is vesz magára. Aggódást a szerettei üdvösségéért. Te hogy vagy ezzel? Három kérdés megválaszolásában vizsgáljuk meg lelki érzékenységünket ezzel kapcsolatosan.

  1. Téged érdekel a Krisztus nélkül élők élete?

Érdekel, hogy vannak barátaid, családtagjaid, kollegáid…, akik Krisztus nélkül élnek? Szokott ez érdekelni?

No, de nem pletykálkodás, kibeszélés miatt kell nekünk érdeklődni! Tudom, sokszor emiatt tesszük és, hogy méricsgéljük az ő hitüket a mienkkel. Ilyenkor megkönnyebbülünk, de nekünk nem hozzájuk kell mérni magunkat. A mérce Krisztus és az Ő Igéje. Azzal nem érünk semmi, ha a hitetlenekhez képest mi jobbak vagyunk. Az a borzasztó, ha rosszabbak vagyunk. Kis krisztusocskák vagyunk, azaz Krisztus él bennünk, ezt az jelenti, hogy ránk is jellemző kell legyen: azért jöttem, hogy megkeressem az elveszetteket. A missziós lelkületű embereket ennek a tüze kell, hogy táplálja belülről.

Amikor megértjük, hogy a gyülekezeteink nem klubok, ahol jól elvagyunk, amikor megéljük, hogy azok, akik templomban vannak, azért vannak, hogy világítsanak azok felé, aki még nincsenek ott, akkor kezdjük betölteni gyülekezetként a szerepünket. Legyünk szeretetközösség, ahova vágynak mások is jönni, és ne legyünk annyira korlátoltak. Más is tudjon bejönni, képes legyen belépni a közösségbe!

  1. Fáj az elveszettek sorsa?

„Sietve kezdjenek elsiratni minket; a mi szemünk is hadd lábadjon könnybe, a mi szemünkből is omoljon a könny!” (Jer 9,17) – fejezi ki fájdalmát Jeremiás a népet látva. Mózes hasonlóképpen küzd a népéért a pusztában: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” (2Móz 32,32) A mi Urunk Jézus Krisztus pedig virágvasárnap siratja Jeruzsálemet ezekkel a szavakkal: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől.” (Luk 19.41-42)

Számodra a gyermekednek a karrierje a fontosabb vagy az üdvössége? Nem kell szembefordítani a kettőt egymással, de kétségbeejtően keveset foglalkozunk az előbbivel az utóbbihoz képest. Fáj, hogy van BMV-je, egzisztenciája, szép háza, de nincs Krisztusa?

Nem irigylek és semmitől semmit, de a sorrend állításával vannak nagy problémák. Mindig megdöbbentenek a kifogások. Nem tudok jönni az Úr jelenlétébe, mert dolgom van, mert vendégeim vannak, mert születésnapom van… A dolgodat lehet, hogy egy-két órácskára félre lehet tenni. A vendégeidet, ha nem szégyelled templomodat, magaddal hozhatod vendégedet a templomba. A születésnapod? Hát, igen! Kinek is köszönheted az életed? Nem az lenne a legméltóbb szülinap, ha eljössz megköszönni az életet annak, aki életet adott? Nemcsak 70 évesen, hanem már 18 esztendősen! Csak sírni tudok azok felett, akik ezt nem értik.

Fáj, ha még nem értik? Fáj, ha látod, hogy távol vannak az Úrtól? Sürgős, kitartó és felelősségteljes imaharc vár rád. Amig még élnek! Nem akkor kell imádkozni értük, amikor már meghaltak. Teljesen felesleges haláluk után imádkozni a lelki üdvükért. Aki felelősségteljesen gondolkodik, nem hagyja ezt a döntést halála utánra. Ez a földi életet azért éljük, hogy eldöntsük, hol szeretnénk az örökkévalóságot tölteni. Azért imádkozzunk, hogy tudjanak dönteni Krisztus mellett még ma! Ma még lehet! Most! Azonnal!

  1. Milyen áldozatot hozol értük?

Pál azt mondja, hogy inkább elkárhozik, csak hogy helyette a nemzete, családja üdvözüljön. Tudja ő is, hogy ilyet nem lehet, de annyira érzéki, emocionális megnyilvánulás ez, hogy nem lehet nem érezni a szeretetet családja, nemzete, népe iránt. Mi szeretjük ennyire a mieinket? Foglalkoztat az ügyük? Mit kell ezért beáldozni? Az üdvösségünket nem tudjuk becserélni az ő üdvösségükre. Az életünket mi nem kell odaadjuk, bár a mártírhalált vállalták és vállalják sokan ma is ezért, de mártírkodni nem kell!

Mit kell nekünk beáldozni? Önként, kényszer nélkül. Előszöris a büszkeségünket. Mert a keresztyén élet megélésében, az evangélium hirdetésében sokan meg fognak sérteni. Leszólnak, szívatnak, maradinak tartanak, gúnyolnak. Pattanjon le ez rólad! Dolgozd ki úgy az érzékiséged, hogy ezek ellen legyél érzéketlen, és ne a szeretteid lelki üdvével kapcsolatosan. Az élet kemény, de te ne légy érzéketlen. Ne sértődj meg és ne sérts! Tudom, hogy piszok nehéz, de kitartó imával kimunkálható ez a készség. Amit még be kell áldozni, az a komfort és a komfortzóna. „Küldj fiaidból, akik nem hiába Élvezik kincsed: hirdessék szavad;” – fogalmaz a 419. énekünk. Fotelből nem lehet misszionálni. A keresztyén le tud mondani kényelméről, mert éppen ez a kényelem kényelmetlen számára. A Starbucks-keresztyénség nem működik. Amikről még le kell mondani, mert sokszor ez is jellemző ránk, azok a rutinszerű automatizmusok, klisészerű igei szirupöntögetések, amivel azt hisszük, hogy megoldhatóak a helyzetek. Idegesítőek az okoskodások és fontoskodások. Mire gondolok konkrétan? Imádkozunk, hogy a Szentlélek munkálja ki a gyülekezet növekedését! – hallom sokszor. És ez jó. Önmagában igaz. De a Szentlélek kikben működik? Nem emberekben? Te is egy embertől hallottad először az Igét, egy másik ember tanított meg imádkozni. Jó esetben a szülőktől, nagyszülőktől, de nem mindenki nőtt fel ilyen áldott helyzetben. Van, akit felnőttkorában vezettek Krisztushoz, de onnantól kezdve, hogy Krisztusé, feladata, hogy másokat is odavezessen! – ezt kell megérteni.

Kívánom neked kedves olvasó, hogy amikor eljön a király ítélni élőket és holtakat, (Mt 25) akkor te a juhok között és a ne a kecskék között legyél. És még valamit kívánok! Amikor összegyűl a nyáj ott fenn, azon a helyen, amihez hasonlót még senki sem látott, nem hallott, sőt még meg sem gondolt, ott legyenek olyanok, aki rád tekintve fogják azt mondani: Neki köszönhetem, hogy itt vagyok, mert tőle hallottam először Megváltómról, aki üdvösséget szerzett nekem. Fantasztikus érzés lesz, leírhatatlan. Szívből kívánom, hogy éld ezt ott át!

És mi van a hűtőmágnessel. Bátran ajándékozz olyat! Igekártyák, bátoritó mondatok, üdvbizonyosságot sugárzó, boldog és boldogitó megnyilvánulások által. És imádkozz, küzdj azért, hogy mások is azon az úton járjanak, ahol te, ha krisztuskövető vagy. A küzdelem meg sírás közepette azért ne felejtsd el megélni és láttatni, hogy békességed minden értelmet felülhalad. Ne csak elirigyeljék, hanem el is sajátítsák azt! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Ügyes!

“Más dicsérjen téged, és ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad.” (Péld 27,2)

Öndicséret gyalázat. – szól a közmondás. És az Ige is ezt támasztja alá.

Mindig elcsodálkozom azon, hogy kampány idején, mindegy, hogy politikai vagy egyházi választásról van szó, hogyan tudja egy-egy jelölt önmagát magasztalni. Nyilván a választás megnyerése miatt alkot olyan képet magáról, ami másnak is tetszhet, de annyira sántít ez, hogy keserű szájízt hagy maga után.

Természetesen láttatni kell jócselekedeteinket és nem felfújni. Láttatni, hogy azért Istent dicséjék. Dicsérjen meg a munkánk! Dicsérjen meg más, de attól se szálljak el, hanem utaljam át Istennek: SDG – Egyedül Istené a dicsőség. Egyedül a házastársam dicsérete az enyém. Azt viszont fogadjam el, ha őszinte, márpedig miért mi értelme lenne hazudni egy házasságon belül?

Vegyük észre mások erényeit. Próbáljunk meg biztatni másokat. Ha önmagunkat biztatjuk, nem jutunk előre, de a kölcsönös biztatás áldott légkört teremt. Ügyes vagy! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Tekintet

“A fennhéjázó tekintet és a kevély szív az istentelenek lámpása, s bűn az.” (Péld 21,4)

Legyen tartásod! Húzd ki magad! Ne lássák rajtad, hogy gyenge vagy! – Ezek lehetnek olyan bátoritások, melyek helyesek lehetnek, de általában büszkeségre, kevélységre indítanak. Bűn az. Van mire alázatosnak lenni.

Sok arcot, tekintetet fotóztam már, fotósként egyházi eseményeken. Néha, amikor van egy kevés időm, el is tűnődöm egy-egy arcon. Legtöbbször nem örülnek annak, hogy fotózok. Mérgesek rám, de saját maguknak ártanak, mert olyan kép kerül fel róluk. Mérgeske kép. Vannak olyanok is, akik gyorsan előszedik a legbájosabb arcot. Ez jó is. De vannak kevély tekintetek, nem csak az én fotóimon, hanem úgy általában. Ezek jól tudják takarni azt, ami valójában belül van. Erősnek mutatom magam, de csak Isten látja, hogy mi van ott legbelül. Tudnak ezek a nézések ártani is.

A fennhéjázó tekintet mögött valóban sokszor kevély szív lakozik, de legtöbbször kapott sebek miatt megkeményedett szív az.  Világit ez a lámpás is, de nem messzire és nem sokat, no és nem szívből. Felszínes szépség. Ez azért istentelenség, mert nincs benne Isten.

Isten kész a szívedet formálni. Ott belül munkálkodni, és ami a meggyógyult szívből árad, az fénylik igazán és tartósan. Isten szépségszalonjában időző ember őszinte bájt áraszt. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Szabadság madara – nemzeti ünnep Szigetlankán

Egy héten belül másodszor is megszólalt a tárogató csodálatos hangja a szigetlankai református gyülekezetben. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. érfordulójához közeledve vasárnap délelőtt ünnepelt a gyülekezet.

Rácz Ervin lelkipásztor sorozatban a 26. alkalommal szolgált Pál apostolnak rómabeliekhez írott levele alapján. Nem véletlen, hogy éppen nemzeti ünnepünkhöz közel álló vasárnapon érkezett a 8. fejezet 31-ik verséhez: „Mit mondjuk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” az évezredek során több keresztyén embernek, így Bethlen Gábornak is jelszavává vált ez az Ige. Ő azt válaszolta az Igében feltett kérdésre, hogy: senki, bizonyára senki. De akik megpróbálnak Isten útján járni, azok érzik, hogy a válasz: sokan, nagyon sokan. De mit számít az, ha Isten velünk? Az igehirdető óvva intett attól, hogy önmagunk igazának igazolására használjuk ezt az Igét. Ő velünk, értünk van, nem indiferens, nem érdekltelen velünk szemben, a kérdés az, hogy mi vele vagyunk-e? Van-e kapcsolatunk vele? Ha ezt az Igét valóban elsajátítjuk, akkor kényszerek és önvád nélkül élhetünk szabadon, bátrabbak leszünk a jócselekedetekre és láthatjuk a láthatatlantá, hogy mégis többen vannak velünk, mint ellenünk. – mondta az igehirdető. A gyermekek közben az Emmaus Gyülekezeti Házban vehettek részt foglalkozáson.

A Lanka Duó két csodálatos éneket is hozott az ünnepi alkalomra, Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter a Szabadság madara és a Ha én rózsa volnék kezdetű énekekkel gyönyörködtetett.

Hétfőn Nagy Csaba hozta a tárogatót a nőszövetségi bibliaórára, vasárnap Zágonyi Mihály tárogatóművész játszott hazafias dalokat, csodálatos és különleges érzés volt hallgatni az Ott ahol, zúg az a négy folyó kezdetű dalt. Többen énekelve csatlakoztak a művészhez. A Kárpát-medencei Vitézi Rendet képviselve Dr. Keresztesi Csaba történelemtanár tartott tartalmas előadást. A Nemzeti dal elhangzásának körülményéről és a Pilvax kávézóról szólva, egy ritkán említett névre hívta fel a figyelmet: Szikra Ferencére. Petőfi Sándor 1848. március 13-án, két nappal a forradalom kitörése előtt írta verset, melynek kezdősora a hagyomány szerint Szikra Ferenc hatására megváltozott: amikor Szikra meglátta az eredeti kezdősort (Rajta magyar, hí a haza!) azt a megjegyzést tette Petőfinek, hogy: „Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!” Petőfi megfogadta a tanácsot és átírta a sort. Szintén a rend képviseletében mondott saját verset Seres Ferenc költő.

Az igehirdetés és több ének is a szabadság érzését erősítette a gyülekezetben: „Halld meg hát újra Magyarország: Most jön fel rád a világosság. Szól hozzád csendesen tajtékzó tengeren. Erősebb ez a szó minden viharnál. Felemel magas kősziklára. Betakar szárnya árnyékába. Szabadság madara, szállj rá most vállamra. A Tiéd legyek én ma valahára!” – szólt énekben az ima.