Egyszer fenn… s aztán? – gondolatok az év elején
Lassan beindult az élet az új esztendőben is. Nyílnak az üzletek, indul a munka, a suli… A rövid ünnepi szünet után megy minden tovább a régi kerékvágásban, vagy elkezdődik valami új? Az esztendő új, vagy mi is hajlandóak vagyunk megújulni?
Jólvan már! – még a hétköznapokon is ilyen kérdéseket szegez elénk az Élet? Igen! Főleg a hétköznapokon. Mert vasárnap könnyű felvenni az ünnepi ruhát, de vajon mi van a mindennapok harcaiban? Akkor is érvényesül az Igazság?
Az elmúlt év végén egy nagyszerű Igére találtam, ami hétköznapjainkról szól: „Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték. Ezek látták az Úr tetteit, csodáit a mélységes tengeren. Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok. Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben. Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok.” (Zsolt 107,23-29) Ezek a múlt tapasztalatai a hétköznapokon, a munkában, az élet harcaiban, de iránymutatóak is az előttünk álló esztendőben.
Szél
Forgószél támad szavára. A Szél a Szentlélek jelenlétét szimbolizálja és fúj, ahova akar. (Jn 3,5) Egyházi épületeink, templomok, gyülekezeti házak, egyre inkább rendben vannak. Nem mondom, hogy nincs mit tenni, de panaszkodni valónk sincs. Sokszor hallom, hogy nah, ezt már csak megtölteni kell. Itt a baj, mert a szél fúj, ahova akar. Izzadságszagú cselekedeteinknek pedig nem szoktak ilyen jellegű eredményei lenni. Itt nem lehet kivinni az embereket erőszakkal a tapstérre. Vagy fúj a szél vagy nem. Nem elég a ventilátor, nem elég a légkondi, Széllökésre van szükségünk az új évben is.
Egyszer fenn
Valamikor felemelnek a hullámok. Sőt az égig emelnek. Óriási magasságokat képes elérni az ember, sikerek övezhetik életét. Mit kezdjünk ezzel? Keresztyénként hogyan reagálhatunk erre?
A magyaros választ már hallom: meglesz ennek még a böjtje! Már látom is a fenyegető kezet, főleg, ha másról alkotunk ítéletet: magasról lehet ám nagyokat esni! – mintha ez lenne a kívánságunk. Elképesztő, hogy mennyire irigyek tudunk lenni másra, ha valamiben sikeres. Ezekkel az keserű emberekkel pedig foglalkozni nem érdemes. Egyszerűen örüljünk, önfeledten, de nem vakon. Isten örül, ha mi örülünk. A boldog Isten azt akarja, hogy mi boldogok legyünk.
A tragédiánk az, hogy legtöbbször észre sem vesszük, ha valami jó történik velünk. Annyi gazdag embert hallottam már panaszkodni! És annyi szegény embert hálát adni! Ma is vannak szegény gazdagok és gazdag szegények. Nemrég hallottam egy török közmondást: „Egy fal kidől, messze hallszik. Nő az erdő? Ki hallja?” Ha valami rossz történik velünk, azonnal tudunk kiabálni, rinyálni, panaszkodni. Rossz hírekkel tele van az internet. Szenzáció messzire reccsen. Kommentszekció tele van. Ha valami nő, az a természetes. Ha valami jó, fel sem vesszük. A jó sokszor nem ír kommenteket. Vagy csendben hálás, vagy fel sem tűnik neki, hogy valami jó történt.
Pedig jó volna hálát adni. A magunk érdekében. A magaslati levegő akkor ad erőt, ha teleszívjuk magunkat, hogy jusson a mélyre is. A lelkünknek is kell adni ám ilyenkor üzemanyagot, táplálékot. Nem fog jóllakni szalmakrumplival. Merjünk hálánkat megélni, és feltölt Ő.
Egyszer lenn
Mélybe is zuhanunk. Imbolygunk, tántorgunk, bölcsességünk is odalesz. Okoskodni sem tudunk már olyankor. Szorul a helyzet. És ilyenkor mi a megoldás? Mire jó ez?
Amikor lenn vagyunk, kénytelenek vagyunk megállni. Kórházi ágyban, börtön ajtaja mögött is láttam ezt sokszor. A nagy STOP tábla befigyel. Ez lecsiszolja a feleslegest, lefejti a felszínest. Nos erre jó, de mit tegyünk?
Arra kell gondolni, hogy ez csak egy szakasz az életünkből. A jó is van, persze ilyenkor már eszünkbe jut, hogy de jó is volt akkor! Az örökkévalósághoz képest pedig megrövidülnek a szenvedésünk napjai, ha merünk úgy gondolkodni!
Tudom, hogy ilyenkor jönnek ám a szkeptikus válaszok, belülről is. Áh! – ez csak önszuggesztió, önbecsapás! Miért? A rossz mozizása nem az? Amikor annyi mindent beképzelünk, már az úton képesek vagyunk magunkat leamortizálni. Az élet előre megy, éljük előrefelé! Egy-egy szenvedésekkel teli napunk is közelebb visz a túlsó parthoz. És ugye tudjuk, hogy ott ki vár ránk?
Amikor pedig nagy mélységekben vagyunk, jusson eszünkbe, hogy patakokban, sőt egy lavorban is tud Isten csodát tenni, de az csak pancsolás. A mélységekben is megláthatjuk az Úr tetteit. Kiáltsunk bátran Hozzá!
Járjunk nyitott szemmel az új esztendőben is és lássuk meg, halljuk meg és érezzük Őt minden nap! S aztán? Hullámok mögött ott a túlsó part, de addig is ott van velünk az, aki nemcsak, hogy le tudja csendesíteni a tengert, de járni is tud rajta. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Felhangol
“Ezért mint a citera, sír a bensőm Móábért és szívem Kir-Hereszért!” (Ézs 16,11)
Zenei hasonlat az együttérző Istenről. Ugye milyen jó az, ha valaki olyannak mondod el a problémáidat, aki megért? Nos, amikor imádkozol, őszintén, pontosan ezt teszed. Hallja, s a lélek húrjain összhangra találtok.
Karácsonykor a „gyermekistennel” találkozol. Azzal, aki olyan traumákat élhetett meg, hogy menekülnie kellett az egész családnak, mert egy őrült, név szerint Heródes, kiirtotta az összes kortársát, abban bízva, hogy őt fogja kiiktatni. De mégis bízott bennünk, és ezzel bizalmat indíthat ma is emberek között.
No, de tovább kell mutassak a „gyermekistennél”, mert bármennyire ringattuk, (szentfiú aludjál!) közben felnőtt: tanított, csodákat tett, meghalt bűneinkért és legyőzte legnagyobb ellenségünket, a halált. Olyan Istenünk van, aki mindent átélt, szenvedéstől diadalig, hogy minket is átvigyen ebbe a győzelembe. De míg harcoljuk mindennapunkat, tudnunk kell és lehet minden lépésünkben, hogy tudja minden tettünket, gondolatunkat, hallja minden szavunkat, sóhajtásunkat, mellettünk van életünk minden napján!
Hallja minden gondolatunk, akkor is, ha fals, disszonáns hangokat pendít meg lelkünk. De nemcsak megérteni akar és meghallani, hanem fel is hangolni. Játsszon lelkünk szép muzsikát, mely másokat is a Mesterhez hív! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
A szigetlankai gyülekezet élete 2022-ben
Megjelent a 2023-as szigetlankai kalendárium
Negyedik alkalommal ad ki saját évkönyvet a Szatmári-Szigetlankai Református Egyházközség. Ebben visszatekintenek az elmúlt év eseményeire, hálát adva azokért, és erőt kérnek a következő évre alkotójuktól.
Rácz Ervin lelkipásztor és a könyv szerzője az előszóban a következő gondolatokat közvetíti: „Kedvesség. Apró, mindennapi dolog. Apró, mindennapi gesztus. Vagyis nem mindennapi, sajnos sokszor hiányzik ez a napunkból. No, de megtehetnénk, és tehetnénk szebbé mások napját, olyan dolgokkal, amelyek még pénzbe sem kerülnek.
Az egyházi év csalfasága az, hogy az ünnep- és vasárnapokon történnek a nagy események, amelyekről jó képeket lehet készíteni, de igazán az apró, kedves gesztusok azok, amelyek az igehirdetésben hallott szeretetet megpróbálják.
Ebből a szempontból nem tud mindent megmutatni ebből az elmúlt évből ez a könyv. A szigetlankai gyülekezet életének jelentős része a lakásban, a munkahelyen, a piacon, a plázában, az utcán, az autóban… zajlik. De egy pillanatot sem tölthetünk Isten jelenléte nélkül. A tőle kapott kedvesség a mindennapokban mutatkozhat meg a legélesebben.
Nagyon sok mindenért adhatunk hálát, mi szigetlankaiak az elmúlt évre visszatekintve: csodás imahetünk volt, minőségi előadók jártak nálunk (Lackfi, Bolyki, püspök, Élő Kövek…), a gyülekezet lelkésze volt Párizsban, a gyülekezet kirándulni volt, nem felhőtlen élményekkel…
Van miért hálát adni és hiszem, hogy lesz miért hálát adni az előttünk álló évben is. Éppen ezért egy kihívásra is hívom az olvasót. A könyv elején nem csak a hónapok, és annak napjai vannak feltüntetve, hanem helyet adunk a hála megnyilvánulásának is. Minden hónap végén bátran írjuk le, hogy miért vagyunk hálásak az adott hónapban! Az év végén várom és szívesen meg is tekintem a hálaözönt. De legfőképpen mi magunk nézzük vissza! Ha mindenért hálát adunk, amit Isten ad, nem marad üres sor panaszra, bár tudom, Isten azt is meghallgatja.” – írja Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor.
A könyv ára 30 lej és már az óévi istentisztelet előtt és után is megvásárolható, ami Szilveszter napján, 17 órakor kezdődik. De azt követően is megkapható a gyülekezet lelkipásztori hivatalában.
Reménységgel az új év felé
Hatalmas nagy legyintés van előttem. A bölcsekről beszéltem egy bölcs, de most már beteg embernek, amikor vittem neki a betegek úrvacsoráját: hol van már az én bölcsességem? Hol van az már? – mondogatta egy jó nagyot legyintve. Sokan a jövő felé is ilyen kézmozdulattal tekintenek és elfelejtenek reménykedni.
Mi a remény? Bizakodás a jövőben és annak beteljesedésében, ami kívánunk, biztató kilátás. A remény ellentétje a félelem. Míg a remény szabaddá tesz, a félelem börtönbe csuk, feszültté, depresszióssá változtat.
Mi az akadálya a reménységnek? Éppen a félelem, ami rettegés a csalódástól. Nincs élet csalódások nélkül. Akármit is vettünk gyermekeinek karácsonyra, vagyis akármit is hozott a Jézuska, vagy az angyalka (kinek ki), már van bennük csalódás: mást vártak. Aztán jönnek a kamaszkori csalódások és felnőttkoriak… Az élet továbbra is fog „nem”-eket hozni számukra, a kérdés csupán az, hogyan fogják kezelni. Emiatt ne alakuljon ki bennük, bennünk az a hamis biztonság és belső törvényszerűség, mely azt mondatja: én a rosszra készülök fel, nehogy csalódjak. Ez buta, önpusztító gondolkodásmód, mely a csalódásokra épít. Mit tanultunk otthon, mit tanítunk otthon ezzel kapcsolatban? Milyen szavak hangzanak el? Áh mindegy, hagyjuk, nem érdekes, úgysem fog sikerülni… és folytathatnánk. Magyar családokban gyakran hangzik el ilyen, míg Amerikában szinte minden gyermek úgy nő fel, hogy még akár elnök is lehet. Mit sugárzunk még, ami akadálya a reménységnek? A reménység tanítható.
Hogyan reménykedjünk? – ha már meg akarjuk tanulni. Legyen bátor hitvallásunk a reménység, mert az nem szégyenit meg (Róma 5,5a). El kell tudni gyászolni a sebeinket, a csalódásainkat. Ki kell tudni beszéni! Ki! Nem pedig be! Panaszkodjunk, de ne rinyáljunk! Forduljunk bátran Istenhez és szeretteinkhez panaszainkkal, de igyekezzünk el is elengedni azokat. Nem leszel hős, ha a sok problémádat állandóan említed. Ugyanakkor jó józanésszel mérlegelni az úton: hogyan érdemes azt megtenni reménykedve, vagy remény nélkül? Döntsd el!
A remény viszonyulás az élethez, nem pedig jóslat! – ezért butaság a rosszra felkészülni. Ez folyamat, ami az addig vezető utat teszi szebbé, elviselhetőbbé. Gyakorolni kell! – olyan, mint az izomzat. Jó edzést! A reménység görcsoldó, kreatívabbá tesz és a legjobb antidepresszáns. Aktivizál, nem pedig filozofál. A reménység egyszerre vár és cselekszik. Meglátja a téli tájban a tavaszt, a meddőségben a gyermeket, a rossz leletekben a gyógyulást, az üres bukszában a kifizetett számlát, a magányban a társat, a válásban az új kezdetet, a fáradtságban az erőt, a legküzdhetetlenben a győzelmet, az emberben az Istent.
Sokszor ködös úton megyünk. Mit nem szabad tenni a sofőrnek a ködös úton? Nem szabad félreállni, mert nem tudjuk, hogy hol van félre, vagyis a széle. És nem szabad megállni. Egy humorista mondta, hogy egyszer úgy oldotta meg a ködös úton való közlekedést, hogy besorolt szorosan valakinek a háta mögé. Aztán ez, akit követett, megállt és hátra szólt, hogy tolasson hátrébb, mert szeretné bezárni a garázs ajtaját. Ha ennyire szorosan fogjuk követni a ködös úton is Krisztus, Ő nem fog hátráltatni minket, nem fog elutasítani és a Mennyország ajtaját sem fogja előttünk becsukni. Addig is jó utat! Reményteljeset!
A remény karácsonya az együttérző Istennel Szigetlankán
Háromszor is teljesen megtelt az ünnep során a szigetlankai református templom. Szentestén két istentiszteletet tartottak, ünnep első és második napján is volt úrvacsorai közösség, másodnap délután pedig a szatmárnémeti baptistáknál szolgáltak a szigetlankai reformátusok. Tartalmas és áldott ünnep volt.
Szentestén 17 és 19 órától is tartottak istentiszteletet. Az első alkalmon a gyerekek és kiskátésok bizonyságtételét hallhatták a jelenlevő gyülekezeti tagok. Veréb Nikolett felkészítésében ügyesen adták át a rájuk bízott üzenetet. Szépen énekeltek Papp Krisztina kántornő és Kovács Zsolt ifjú vezetésével. Szólt az Ige is: „És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lk 2,6-7) Van-e szívedben hely Jézus számára? – szólt a személyes kérdés a gyermekistentisztelten.
A későbbi, második szentesti istentiszteleten a gyülekezet igehirdetést hallgatott az együttérző Istenről, aki Hóseás könyvében ezt a „szerelmes levelet” küldi az embereknek: “Még gyermek volt Izráel, mikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem ismerték fel, hogy én viselem gondjukat. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.” Isten szeretete részvéttel és együttérzéssel teljes. Ő minden fájdalmunkat többszörösen átérezte és átérzi. Jézus megszégyenített Isten, akinek jászolban kellett megszületnie és ma is a legmaradibb hitvallás Krisztusban hinni. Ő bántalmazott Isten, Heródes minden kortársát megöleti Betlehemben annak reményében, hogy őt végzi ki. Milyen pszichiátriai eset lenne ez ma, gyerekkori trauma? Összesúgnak gyerekkorában, ifjúkorában a háta mögött, nem hitték a Szentlélektől való fogantatást, Ő tudja milyen, ha összesúgnak a hátak mögött. Bántalmazott volt nemcsak veréssel, hanem szóban is. Olyan lelkigondozónk lett, aki nemcsak hallja, hanem átérzi fájdalmunkat. Elutasított, minél jobban közeledik, annál jobban távolodunk. Ennek ellenére irgalmas és kegyelmes. Irgalom az, amikor nem kapjuk meg, amit megérdemelnénk. Mert nemcsak sebzettek vagyunk, hanem agresszorok is. Bűntudatunk vigyen közelebb Istenhez! Kegyelem az, amikor megkapjuk azt, amit nem érdemlünk. Arcához emel, és megláthatjuk szerető arcát Krisztusban. – mondta igehirdetésében Rácz Ervin lelkipásztor. A gyülekezet felnőtt dicsőitő csapata és a Lanka Duó énekelt, a nagykonfirmandusok és Kozák Karolina versekkel szolgáltak. A presbiterek hagyományosan megkántálták a lelkipásztort és családját.
Ünnep első napján délelőtt szintén tele volt Isten háza. Rácz Ervin lelkipásztor a reményről szólt: „A reményég nem szégyenit meg.” (Róma 5,5a) A remény bizakodás a jövőben és annak beteljesedésben, amit kívánunk, biztató kilátás. A remény ellentéte nemcsak a reménytelenség, hanem a félelem. A remény szabaddá tesz, a félelem pedig feszültté, depresszióssá. Mi a remény akadálya: 1. Félünk a csalódástól 2. hamis belső törvények: pl. a rosszra készülünk fel. 3. nem tanultuk meg, hogy kell reménykedni. Hogyan reménykedjünk? 1. legyen a remény a hitvallásunk, ne szégyelljük! 2. el kell gyászolni és elengedni sebeinket. 3. mérlegeljünk, mi éri meg jobban, reménykedni vagy nem reménykedni! A remény tehát viszonyulás az élethez, egy folyamat, egy út, nem pedig jóslat. Gyakorolni kell, mert görcsoldó, antidepresszáns, kapcsolatépítő. – mondta a lelkipásztor. A szIGEt együttes dicsőitő énekekkel hangolt és válaszolt a prédikációra.
Ünnepi legátusa is volt a gyülekezetnek. Horváth Alexandra Sarmaság-Bányatelep Református Egyházközségből érkezett és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetből. Ünnep másodnapján a napkeleti bölcsekről prédikált és irányította a figyelmet a csillagra, a bölcsek felismerésére és az abból következő hódolatra. A napkeleti bölcsek felismertek valamit és kifejezték hódolatukat. A csillagban a zsidók királyát ismerték fel. A csillag pedig valóban királyszimbólum kultúráról függetlenül. Jézus tehát király. Ez sok terhet levesz a válladról. Nem vagy hontalan zsellér, hanem Isten országának a polgára, aki gondoskodik az övéiről. Egy olyan nép fia vagy, akiért királya a vérét ontotta, megvívta a végső harcot és győzedelmeskedett. Ő tartotta oda az arcát a verőknek, szakállát a tépőknek. Van tehát egy fensőbb instancia, ahová segítségért folyamodhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy ügyedet igazán bírálják el. Mi több, már el is bírálták. Ma is kézbesítik neked: tied az örök élet. Mi más marad nekünk hátra, mint mindezért dicsérni Istenünket, magasztalni Megváltónkat, halával énekelni Szentlélek Istenünknek. Övé a dicséret és a dicsőség, erő, hatalom mennyen és földön, méltóság és tisztesség mindenek felett. „Hódolat, tisztelet és hála Neked Istenünk. Látjuk csillagodat, eljöttünk, hogy köszönetet mondjunk neked! Imádunk téged.” – prédikálta és imádkozta a legátus.
Több családhoz eljutott az ünnep során a betegek úrvacsorája. Megerősödtek Jézus Krisztus testének és vére jegyeinek magukhoz vétele által.
Ünnep másodnapjának délutánjára Rácz Ervin lelkipásztor és a szIGEt Együttes meghívást kapott a Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezetbe. Kovács József lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet és a vendégeket, a reformátusok szolgálata mellett még számos bizonyságtétel és ének elhangzott Isten dicsőségére.
