Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Az elmúlt egyházi esztendő eseményeit, áhítatait, igehirdetéseit és jegyzeteit magába foglaló gyülekezeti évkönyvet ajánlja szeretettel a szerző Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor:    

Keresztelek… Csodálatos érzés, a lelkipásztor egyik leghálásabb feladata.  A gyermek, aki már közel jár a harmadik életévéhez, türelmesen, keresztanyja karjaiban hallgatja a rövid(!) igehirdetést. Olyan tekintetekkel találkozom ilyenkor, melyek szinte levesznek a lábamról. Csillogó, tiszta szempár, mintha értenék a prédikációt. Ez a kisfiú azonban tényleg értette, figyelt és válaszolt. Felteszem az ilyenkor szokásos kérdést: Akarjátok–e, hogy ez a kisgyermek az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba a szent keresztség által befogadtassék? Jön a válasz: Akarjuk… Térnék is rá a következő kérdése, mire a kisgyermek félhangosan felkiált: ÉN IS AKAROM! Ez annyira jól esett, nevettem, de aztán már elcsukló hangon tettem fel a következő kérdést: Ígéritek-e, hogy e kisgyermeket mostantól fogva úgy nevelitek és neveltetitek, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istenbe vetett hitéről majd ő maga önként tegyen vallást a gyülekezet előtt a konfirmáció alkalmával? Ígéritek-e? Jött is a válasz: ígérjük. És a gyermek is mondta: ÉN IS IGÉREM… és a gyülekezet ígérte, hogy mindent megtesz a gyermekek hitbeli nevelés érdekében…

No, de az, hogy egy alig három éves gyermek, akit keresztelünk, saját szavaival is bizonyságot tesz, lelkipásztori szolgálatom egyik legnagyobb élménye lett. Milyen mély bizonyságtétel van ebben, hogy ÉN IS AKAROM? Sok ember azt vallja, hogy: segíts magadon, ISTEN IS megsegít. A baj ezzel az, hogy az Urat ez a második, vagy a sokadik helyre teszi, s ez így semmiképpen nem működik. De az, hogy valamit Isten tesz, valamire Ő elhív, én pedig erre válaszképpen elmondom: én is akarom, nos ekkor kezdődik az a krisztusi élet, mely az Ő fényét világolja tovább, életünk legsötétebb szakaszában is… A világosság márpedig a sötétségben fénylik.

Megpróbáltatásokkal és tragédiákkal tűzdelt éven vagyunk túl. 2020 adventjétől 2021 adventjéig, mindamellett, hogy a világjárvány rávetítette árnyékát életünkre, több szívünkhöz közel álló személyt veszítettünk el, de a feltámadott Jézus Krisztus ereje megtartott, és tovább vitt bennünket. Csak a feltámadás hitének fényében lehet továbbmenni. De úgy lehet!

Gyülekezetünkben közben, hála Istennek, pezsgett az élet. Nem győzök hálát adni azért, hogy olyan presbitereink vannak, akik nemcsak lenni akarnak, hanem tenni is, bár mind a kettő fontos. A szolgálatok rendjén minden korosztályban vannak olyanok, akik odateszik a vállukat. Szolgálnak olyankor, amikor vigasztalni kell, sőt a diakóniai munkában sem maradtam még egyedül és még olyanok is vannak, akik leírjak a lelkipásztor igehirdetésemet… Ugyanakkor beindult az ún. vasárnapi iskola, több lelkes tanitónéni, önkéntes dada, önzetlenül és szeretettel ügyel a gyermekekre a vasárnap délelőtti istentiszteletek idején.

Idei évkönyvünkben először a gyülekezet lelkészeit, presbitereit és szolgálattevőit (a teljesség igénye nélkül) mutatjuk be. Ezt követően néhány jegyzetet olvashatnak. Három, szintén mondhatom, szolgatársamnak köszönhetem, hogy a Dániel könyvéről szóló igehirdetés-sorozatomat, annak elmondása után, leírták. Köszönöm ezt a munkát Pesti Mária nyugalmazott tanitónőnek, valamint Sólyom Enikő és Csorvási Orsolya gyülekezeti tagoknak. Továbbá megállhatunk egy-egy szóra, elolvasva néhány áhítatot. S, hogy mi minden történt Szigetlankán az elmúlt esztendőben? Cikkekben már megjelent a honlapunkon (szigetlanka.refszatmar.eu). Ezeket csokorba szedtük, áradjon belőle Krisztus jó illata és fénye, maradjon meg szép emléknek, mely bátorit is a jövőre nézve! Mindenért egyedül Istené a dicsőség!

Ezekkel a szavakkal ajánlja az évkönyvet Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor. Megjelent a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában, készült a Szatmárnémeti Somesul nyomdában. Boritóterv Wagner Erik, tördelőszerkesztő Petrikó Ildikó. A könyv kapható a szigetlankai gyülekezet lelkészi hivatalában, ára 25 lej.

Nullától százig.,. Ha azt kérném az olvasó tól, hogy számoljon el most százig, sok mindenkinek nem lenne türelme hozzá. Pedig nem nagy idő. Ha azt kérném, hogy csak gondoljunk bele, mi minden történhet száz perc, száz óra, száz nap, száz év alatt, fel sem tudnánk mérni annak nagyságát és gazdagságát… Pedig az örökkévalósághoz képest ez sem nagy idő.

Az örökkévaló Úr Igéje szólt az év első napján egy keresztelő és egy századik születésnap alkalmából. A Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség legfiatalabb és legidősebb tagját ünnepelhették a 2022-es év első napján. Szebben talán nem is indulhatott volna az év Szigetlankán.

Rácz Ervin lelkipásztor szombaton délelőtt 10 órától az idei református falinaptáron legnagyobb betűkkel jelzett Ige alapján szolgált: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5,9) Jézus azt akarja, hogy boldogok legyünk és békesség legyen a szívünkben. Feladatot ad erre az évre, mégpedig azt, hogy békekövetek legyünk. A hídember szerepe nem mindig hálás, mert azt mindkét oldalól támadhatják, de Istentől kapott megoldandó feladatunk ez a következő esztendőben. Igyekezzünk a békességre, teremtsünk békét, és akkor ránk fognak ismerni, mint Isten gyermekeire! – buzdított a lelkész.

Soha rosszabbul ne induljon az év egy gyülekezetben sem! Az év első istentiszteletén keresztelőre került sor: Szabó Csenge Flóra szülei, keresztszülei, családja és nagycsaládja a gyülekezete örült együtt annak, hogy Isten gyermeke lett.

Az istentiszteletet követően a lelkipásztor születésnapot ment ünnepelni, úrvacsorai közösségbe. Özv. Hiripi Sándorné Boros Terézia, a gyülekezet tagja a napokban töltötte be századik életévét. A lelkipásztor, akit nagy szeretettel fogadtak, a 100. zsoltárral köszöntötte az ünnepeltet: „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája. Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” Dédnagymamától dédunokáig látszott, tapasztalható volt ez a szeretet és ez a hűség. A lelkipásztor megkérdezte az ünnepeltet, mi az, amire a legszívesebben emlékezik vissza az elmúló évszázadban. Szinte kapásból jött a válasz: esküvője, gyermekek-, unokák-és dédunokák születése. Az ember biztosan kíváncsi arra, hogy mi lehet a titka a hosszú életnek. Ha az ő életére tekintünk, akkor kapunk egy választ a kérdésre: a hálatelt szív. Elmondta, hogy ha valami gond, bosszúság vagy harag került az életébe, tudott fátylat tenni rá. Ebben segített neki az úton az az Isten, akiről egy szép verset is elmondott: “Nincsen olyan ember, akit le ne verne/ az életnek ezer gondja, búja, terhe,/ sok szomorúsága;/ kinek, ha előtte veszni látszik minden,/ ne szállna Hozzád, nagy kegyelmű Isten,/ könyörgő fohásza…/ Oly jólesik tudnunk, hogy Te élsz felettünk,/ örvénybe süllyedni nem hagyod a lelkünk,/ amelyet Te adtál./ Te vagy a nagy, örök, biztató szivárvány./ Mindent elveszítve mégsem bolygunk árván,/ ha Te, jó Istenünk,/ szívünkben maradtál!” (Krüzselyi Erzsébet: Isten)

Szenteste, valamint ünnep első és másodnapján is két-két alkalommal tartottak ünnepi istentiszteletet a szigetlankai református templomban. Szólt az üzenet az áldani, imádni méltóról.

Szenteste 17 órától a gyermekek és konfirmandusok bizonyságtétele tette meghitté, családiassá az alkalmat, Törő Nikolett gyakornoklelkész és Papp Krisztina kántornő felkészítésében szólt a vers és az ének, valamint az üzenet: Jézus a világosság.

Rácz Ervin lelkipásztor szenteste 19 órától a Máté evangéliuma 2. részének 6. verse alapján hirdetett Igét: „Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.” Mennyire örömhír az nekünk, hogy uralkodó született? Csak mesének gondoljuk a karácsonyi történetet, vagy megélhető valóságnak? Ha megtapasztaljuk azt, hogy mennyire képtelenek vagyunk uralkodni még saját magunk érzésein, beszédén, viselkedésén is, átélhetjük, mekkora öröm, hogy van fejedelmünk, uralkodónk. Csak Ő a méltó arra, hogy letegyük lábai elé életünket, szívünket, és ő helyes útra terel bennünket.

Karácsony első és másodnapján is úrvacsorai közösségben lehettek a hívek. Ünnep első napjának délelőttjén a mozgósítás üzenete szólt: „menjünk el Betlehembe!” (Lk 2,15) Nem elég csak ámulva meghallgatni az angyali üzenetet, hanem azt gyakorlatba is kell ültetni, nem elég a szeretetről hallani, a szeretet tett kell legyen, nem elég a megbocsátásról szólni, át kell élni annak gyakorlatiságát. Karácsony első napja délelőttjén a gyülekezet ifjai szolgáltak énekkel és hívtak az Úr színe elé. A szIGEt Együttes mellett énekelt a Lanka Duó is az ünnepen.

Karácsony másodnapja délelőttjén Törő Nikolett gyakornoklelkész a Titushoz írott levél 3. részének 4-től 7-ig terjedő versei alapján szólt: „De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” A jóság Istenből fakad. Ezt vették észre sokan Jézusban, amikor a földön járt, és ma is benne láthatjuk meg igazán Isten jóságát. Isten jóságába vetett hitünk elengedhetetlen az egészséges keresztény élethez. Ha nem hiszünk a teremtés eredeti jó voltában, vagy a jó végső győzelmében, akkor nem lesz reményünk a személyes jövőnkkel kapcsolatban sem. kapaszkodjunk erős hittel ebben az igazságba: hogy Isten jó. S az Ő jósága mindent átfogó. Ő annyira jó, hogy a legapróbb hétköznapi dolgainkkal is törődik. Nem akar magunkra hagyni, ha szükséget látunk, ha gondunk van az emberi kapcsolatainkkal, vagy a Vele való kapcsolatunkkal. Örömmel tesz jót velünk, teljes szívével és lelkével – szólt a bátoritás.