Önfeledt öröm

Ha csak időm van rá, akkor is, ha furcsa időszakban van, adventben, nézem a katari világbajnokság meccseit. Bár korrupció miatt sok minden beárnyékolja az eseményt, de a foci az foci.

Vannak kedvenc csapataim, drukkolok is néha egy-egy csapatnak, de nem tudom nem keresztyén szemmel nézni, és nem is akarom. Örülök, amikor egy játékos megvallja a hitét, akár úgy, hogy égre emeli gólja után kezeit, vagy éppen úgy, hogy egy interjú során beszél arról, hogy milyen fontos neki a hite. Most azonban nem egy ilyen idézetet hozok ide, hanem egy jelenetet, ami engem megragadott, és hiszem, hogy Isten is tanitani akar vele.

A csoportmeccsek utolsó körében Kamerun labdarúgó csapatának válogatottjában egy bizonyos Aboubakar nevezetű játékos megmosolyogtató dolgot tett. Tudta, hogy nem fog már továbbjutni a csapata, de hát mégicsak Brazília volt az ellenfél, minden megtettek a győzelemért. Ami össze is jött. Megnevezett hősünk az utolsó percekben meglőtte élete gólját, amivel legyőzték a rekordvilágbajnokot. Önfeledt örömében a gólja után levette a mezét és a szurkolóik felé indulva ünnepelni kezdett. Nem szokott ezzel baj lenni, sárga lap jár érte, de valamikor belefér. Itt azonban ez már nem fért bele, mert a mérkőzés során már összeszedett egy sárgát. Tehát könyörtelenül jött is a piros. Mosoly kíséretében Ismail Elfath az amerikai bíró kiállította a focistát. Kicsivel hamarabb ment zuhanyozni.

A felnőttkor az önfeledt öröm hiánya? Nem hiszem, és nem is akarom ezt hinni. Annyira be vagyunk feszülve mindennapi munkánkba, gondunkba, hogy nem merünk már örülni. Még mindig sokan felkapják a fejüket, ha ezt a gondolatot hallják templomban, vagy olvassák egy keresztyén honlapon, pedig nem kellene ennek így lennie. Isten tényleg azt akarja, hogy boldogok legyünk, nem mindig önfeledten, de ha úgy jön, akkor úgy is.

Mikor táncoltál utoljára? Konyhában is lehet, jó zenét hallgathat a szomszéd is. Mikor ugráltál utoljára? Akár a gyermekeiddel. Nagyobb ajándék lenne nekik minden Mikulásnál. Mikor nevettél utójára? Akár önfeledten is? Rég? Noh! Akkor itt van most ennek is az ideje…

Igen, néha a piros lap jár érte. Nem fog sikerülni minden, de a piros lap nem a kárhozat jele. Vannak következmények, amiket a helyén kell kezelni, sem felfújni nem kell, sem bagatellizálni. Ha tökéletes vagy (legalábbis ezt gondolod magadról) és nem vagy boldog, mit érsz vele?

Még a Bíró is mosolyog! A piros lap jár ugyan, mert mindennek van következménye, de nekem olyan Istenem van, akinek van humorérzéke, és a legnagyobb jóindulattal és szeretettel néz rám. Csak ez a szeretet tud megváltoztatni. Ha boldog vagy, akár önfeledten is boldog és ez neked jó, ugyanakkor senkinek és semminek nem ártasz vele, hiszem, hogy Isten veled örül.

Isten nevet, ezért is nevét dicsérem.

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Kedves

„Akkor ismét megérintett engem az az emberhez hasonló lény, és megerősített engem. Azt mondta: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked! Légy bátor és erős! És amint szólt hozzám, megerősödtem, és azt mondtam: Szólj, Uram, mert megerősítettél engem!” (Dán 10,18-19)

Angyali érintés, mely erőt ad. Tudom, hogy nem mindenkinek az érintés az elsődleges szeretetnyelve, de hiszem, hogy az angyali érintés mindenkinek erőt tud adni. Tudod, hogy te is lehetsz angyal? Nem kell ehhez meghalnod, csak legfeljebb úgy, ahogy Pál mondja: „Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem…” (Gal 2,20)

Isten küldöttje váratlanul és szokatlanul kedves, ez eldurvult világban is. Ezt a kedvességet bele tudja látni a másik emberbe is. A kedves angyal kedvesnek szólítja Dánielt. Te mit látsz bele a melletted levőbe? A feleségedbe, a férjedbe, a gyermekedbe…? Áldd őt szavaiddal és ne állandóan azt hajtogasd, hogy mire nem képes!

A megerősített ember hálás és figyelmes. Te milyen biztatást kaptál tegnap az Igéből? Erőt és bátorságot adó Istened, a te Urad is. Ha Urad, akkor engedelmeskedj neki: Az Ő akarata nemcsak ma az, hogy légy te is kedves! Tudom, hogy nem mindig megy ez zsigerből, sok az idegesítő ember, de az Ő kedvességéből ragadhatna rád is. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Antroposz

“Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, az égre emeltem szememet, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsértem és dicsőítettem az örökké Élőt, akinek hatalma örökkévaló hatalom, és országa megmarad nemzedékről nemzedékre.” (Dániel 4,31)

Nebukadneccarnak agyára ment a dicsőség. Konkrétan likantrópiában szenved, amit egy olyan betegség, amelyben a beteg úgy gondolja, hogy farkassá vált. El se tudjuk képzelni, hogy mennyi ehhez hasonló beteg fordul meg pszichiátrián. Van kikért imádkozni. Egy jellegzetes adventi arc jelenik meg előttünk. Az erejét fitogtató Augusztus császár, a hatalmát féltő Heródes király sorába beleillik. Ők a lenézők.

Aztán eljön egy adott pont, amikor ismét emberré válik, antroposszá. Az antroposz azt jelenti: felfelé néző. Elkezdi dicsérni az Örökkévalót és egy gyógyító hatású számára. Úgy érzed, őrülsz meg? Kezd el Őt magasztalni és ez hidd el, ez helyretesz. Én is tapasztaltam.

Arra, hogy ismét ember legyél, ez eltorzult és eltorzító világban, úgy nyílt esély a számodra, hogy valaki emberré lett. Ő nemcsak lenézett ránk, hanem közénk jött. Lenézhetővé vált, hogy felemelje ismét tekintetünket. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Csúnya vagyok?

Lelkipásztor magyarázta a megdöbbentő, őt is megrázó történetet. Istentisztelet előtt a templom bejáratánál rászólt egy gyermekre egy kicsit hangosabban, mint ahogy kellett volna. Az izgalomnak is betudható volt ez a reakció, mert minden felelősségteljes szolgálattevő izgul mielőtt szólna. Tapasztaltabbak is ezt mondják. Ez a lelkész azonban észrevette magát. Tudta, hogy hangos szavával megbántotta a rakoncátlankodó kisgyermeket és bocsánatot kért. Bocsáss meg, gyere ide, hadd öleljelek meg! – szólt a gyermekhez. A válasz lesokkolta. Nem megyek, mert én csúnya vagyok…

Hasonló élményem nekem is volt. Sajtósként van egy másokat zavaró hibám. Ezt bevallom. Fotózok, videózok és szeretek mindent, amit lehet közzétenni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy töltsük meg isteni széppel is a virtuális teret. Ha már annyi lesújtó dolog van fenn, egyensúlyozzuk valamivel. Egyik vallásórán nagyon szépen énekeltek a gyermekek, én azt rögzítettem és a gyülekezet közösségi oldalára akartam feltenni. Az egyik kislány tiltakozott és kiabálva mondta, hogy ne tegyem fel. A magyarázat ugyanaz volt, ami a fenti történetben: mert csúnya vagyok.

Hogy lehet egy gyermek csúnya? Mi viszi ezeket a kicsiket arra, hogy ezt válaszolják? Bevallom őszintén, sokat agyaltam ezen. Aztán eszembe jutott, hogy Istennel szemben, mi is hasonlóképpen reagálunk. Nem megyek az öledbe, nem mutatkozom veled, mert kiderül, hogy csúnya vagyok. „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8) – mondja Péter is Jézusnak.

Minden istentisztelet egy tükörtartás elénk. Már ha értjük, mi történik ott. Bevallom, tényleg nem kellemes ez mindig. Meglátszik a kosz, amit úgy szívesen takarnánk. Meggyőződésem, hogy sokan azért sem akarnak templomba menni, mert szembesítés kellemetlen. Jogos, hogy attól még, hogy tükörbe nézek, nem változnak a dolgok, csak kiderülnek. De mégis egy lépés ez előre: „Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.” (Gal 3,24) “Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (Róma 3,20) Ott a törvény, de ez még önmagában nem megoldás.

Ha szembesítünk egy alkoholistát azzal, hogy mit csinál, ezzel még nem érünk el semmit. Tudja ő ezt, de nincs ereje változtatni. Ha egy abortuszt átélő anyukajelöltnek elmondjuk, hogy gyilkosság volt, amit tett, mit használunk vele? Vajon nem tudja ezt? Nem gyötrik a rémálmok anélkül is, hogy ezt mondanánk neki? Méginkább rájön arra, hogy tehetetlen és egyre távolabb kerül a megoldástól. Az elváló feleknek, ha elmondjuk, hogy bűn, amit tettek, mert amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét, mit oldunk meg ezzel? Semmit! Okoskodunk, moralizálunk, ítélkezünk… Hány elvált ember azért nem mer elmenni a templomba, mert ott kapja a legelitélőbb tekinteteket? Pont arra van szüksége ugye? Kibeszélik a háta mögött, éppen ezért inkább nem megy sehova. Tudja ő, hogy csúnya, nem kell azt neki más is elmondja. Elképesztő, ahogy éppen mi, egyháziak, gyülekezeti tagok, taszítunk el sok embert Isten ölelésétől!

Ha bemegyünk a fürdőszobába, belenézünk a tükörbe, szeretnék ajánlani még dolgokat, amik ott vannak: ott a csap, a szappan és a kagyló. Na, ez a megoldás. Ha a törvény betűjébe belenéztünk, vezéreljen ez Krisztus felé! Ahogy a koszt letudjuk mosni az arcunkról, olyan egyszerűen és hatékonyan mos le Krisztus vére minden bűnt rólunk. Megszabadít, megtisztit.

Bűnbánati hetünk van. Isten ezen a héten is kitárja teremtő, gondviselő, átölelő, átformáló karját feléd. Lehet ellenkezni, de attól még semmi nem fog változni. Elódázhatatlanul bele kell majd ott nézni a tükörbe is, de nemcsak azért szembesítsen, hanem azért, hogy rájöjj: Isten annyira, de annyira szeret, hogy még attól is meg tud szabaditani, meg tud mosni. Lemosni akar, nem leforrázni! Nemcsak a fejedet akarja megmosni, hanem teljes valódat.

Nem vagy csúnya! Természetesen vannak bűneid, hibáid, melyekre egyedül nem találsz megoldást. Az a lelkiismertfurdalás, ami távol tart Istentől, az nem Istentől van, hanem a Sátán vádolása. Ne hallgass a szétdobálóra. Bátran szaladj hozzá! Isten gyönyörködni akar benned. A világ leghatékonyabb kozmetikusa, lelki edzője, coach-a, lelki szépségápolója… vár téged. Azt akarja, hogy úgy élj, hogy gyönyörködhessen benned. Ezt Szentlelke által lehetővé is teszi. Éld át és vedd komolyan: GYÖNYÖRŰ VAGY!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

ÁLDOTT ÉLET

,,Isten az udvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt”
Dániel 1,9

Volt egy időszak az életemben, amikor sokat utaztam vonattal és nem egyszer nehéz csomagjaim voltak. Gondoltam fiatal vagyok még, elbírom egyedül is. De tényleg nem volt könnyű, a vonat lépcsői pedig magasak voltak. Vagy sok lépcsőn keresztül jutottam el az aluljáróban a megfelelő vonathoz.

Ilyen esetekben pedig áldás volt megtapasztalnom, hogy Isten annyi ismeretlen embert jóindulatra indított. Többször felajánlották a segítségüket a csomagok emelésében, már mielőtt szétnéztem volna ki lehetne potenciális, elég erős személy , mégiscsak segítséget kérni.
S szinte mindig, kedvesen megjelent valaki, aki kérés nélkül, szívesen segített.

Mennyei Atyánk képes gondoskodását így is kifejezni, hogy lehet az Ő szeretetét nem ismerőket is felhasználja az Övéi életében.
Ahogy Dániel próféta is megtapasztalta, idegen helyen, idegen emberek között, Isten ott is vele volt, jóindulatra indítva akár hitetleneket is.
Lehet új munkahely vár rád, vagy költözés miatt új közösség. Esetleg egyre több új emberrel kell együtt dolgoznod naponként. Vagy továbbképzésben, vizsgaszituációkban kell részt venned. Milyen nagy ajándék, hogy bízhatunk Istenben, ilyen módon is megmutatja hatalmát, jelenlétét. Mégpedig abban is, hogy emberséges szeretetre, befogadásra vagy megértő támogatásra indíthat olyan embereket is, akiktől legkevésbé feltételezzük vagy vártuk volna.

Bátorítás és megerősítés a mai üzenet az ismeretlen, új helyzetekre, emberek nézve. S egyben meghívás Isten jelenlétében egy olyan áldott életre, melyben áldáshordozókká formálódhatunk. Vagyis áldottan, áldássá válni, akár olyan emberi életekben is, akikkel lehet csak egyszer találkozunk, vagy olyanok számára, akiket lehet kevesen vesznek észre. Nem kellenek nagy szavak; mosoly, jelenlét, ölelés, figyelés pillanatai ezek , melyben ajándékká lehet életed.

Mennyei Atyánk ma is árassza kegyelmét és szeretetét rajtunk keresztül is! Ámen!

Veréb Nikolett,

Szigetlanka

Horror

„A vének eltűntek a kapuból, és nem zenélnek már az ifjak.” (JerSir 5,14)

Horrorfilmjelenet. Őszi időt képzelhetünk hozzá, most nagyon nem is kell képzelődni. Kinézünk az utcára, teljesen üres és elhagyatott. Ordító halálcsend, de reménykedve teszünk meg további lépéseket. A bejárati kapuk előtti padok üresek, pedig ilyenkor is azért tele voltak, kissé idegesítő, meg pletykálkodó szépkorú emberekkel. A korhadó padokon senki sem ül. Reménykedve futunk a központ felé, hátha legalább a büfé előtt életjelet észlelünk, de ahogy közeledünk, kezdjük elveszíteni a reményt. Nem szüremlik ki zene, semmi életjel. Olyan, mint egy rémálom, nehezedő, tompa léptek, sehol senki. Szeretnénk felébredni. Azt mondják, hogy jobb félni, mint megijedni, de itt a félelem tartós, bárcsak legalább megijedni lehetne, mert annak vége van. A félelem végtelennek tűnik… Hát valami ilyesmit élhetett meg Jeremiás a lerombolt Jeruzsálem utcáin járkálva. Romok, pusztulás, élettelenség.

Ezeket a sorokat olvasva én most hálát adok azokért a szépkorú testvéreimért, akik a házak előtti padokon pletykálkodnak. Sokat szoktam a pletyka ellen prédikálni. Nemcsak azért, mert engem zavar, hanem azért mert romboló azok számára is, akik művelik, az azok számára is, akiket kibeszélnek. De most örülök annak, hogy tegnap volt gyülekezetünkben istentisztelet, és utána többen megálltak beszélni a templom előtt, az utcasarkon, az ÁBC előtt… Annak a jele ez, hogy élet van. Örülök, hogy élünk.

Az ifjaink is zenélnek. Szomszédjaik is jó zenét hallgatnak, ha akarnak, ha nem. Bár már inkább fülessel hallgatják. Szemtelenek, nem igazán értjük a drum and bass, house, meg a hip hopp, és ki tudja milyen zenei stílusban kifejezett életérzésüket. De van életük, és ezekért az életekért is hálás vagyok.

Adjunk ma hálát azért, hogy van élet. És oda, ahol esetleg az Igéhez hasonló képek fogadnak, egy-egy elnéptelenedő faluban, kérjük a feltámadás csodáját. Benne mindig van remény! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka