A gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk – Lankadatlanul

Teltház volt a szigetlankai református templomban. A Lankadatlanul nyitott bibliaórán még nem voltak ilyen sokan. Olyan téma került terítékre, ami elkerülhetetlenül jelen van, vagy jelen lesz az ember életében: a gyász folyamatáról dr. Bodó Sára egyetemi docens beszélt.

Csütörtökön 18 órától Rácz Ervin lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, a különböző gyülekezetekből érkezőket. Kocsis Leila segédlelkész ötlete volt az, hogy dr. Bodó Sárát a Debreceni Hittudományi Egyetem tanárát hívják meg a soron következő Lankadatlanulra, aki annak ellenére, hogy betegséggel küzd, vállalta az utat és az előadást.  Sokan meghallották a hívó hangot.

A Lanka Duó, azaz Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter hosszú idő után először dicsőitett együtt. A lelki énekek remekül felvezették az előadást, a feltámadás örömüzenete ott volt mindegyik énekben: A mennyben fenn a trónusnál, Új eget és új földet, Nem láthat bár e földi szem…

Dr. Bodó Sára előadásában elmondta: a gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk. A szeretetnek ára van, nem születik velünk, nem örököljük, hanem tanuljuk. Jézus hozta be az agapé-szeretetet a világba. A gyász egy komplex érzelem, melyben azt ismerem fel, hogy akit szeretek, nincs itt. És ez akkor is megvan, ha hiszek a feltámadásban. A keresztyén hit bizonyos szempontból megkönnyítheti a gyászt, mert halálon túli reménységet ad, könnyűvé mégse teszi, mert ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy a földi valóságra nézve végérvényes az elválás. Akinek szilárd a hitük, könnyebben túlvannak a hiányérzésen, de akik bizonytalanok, keresőbbek, megtörténik a haláleset, az ő hitük a semmibe porlad. Kár azt hinni, hogy az majd észhez teríti őket. Az előadó bibliai példákat is hozott. Kiemelten foglalkozik Jákób történetével, aki szembesül fia halálhírével: „Fiai és leányai mind vigasztalni próbálták, de nem akart megvigasztalódni, hanem ezt mondta: Gyászolva megyek le fiamhoz a holtak hazájába! Így siratgatta őt az apja.” (1Móz 37,35) Ne ítéljük meg egymás gyászát! – ez egy nagyon fontos dolog. Nem gyászolunk egyformán, még keresztyén emberként sem. Ne szóljuk le a mély gyászt, mert a gyászoló árat fizet a szeretetért. Nincs két egyforma gyász és még azt sem lehet konkrétan megmondani, hogy mennyi a normális gyászidő. Meddig tart a gyász? Addig, ameddig úgy érezzük, hogy ő lefoglal bennünket. Meddig lehet ebben élni? Addig, ameddig tudunk benne élni. Amikor nem tud a gyászoló a mindennapokkal megküzdeni, elhanyagol mindent, nem gondoskodik önmagáról sem, amikor érezhető, hogy életvezetésében komoly akadályok vannak, akkor mindenképpen érdemes külső segítséget kérni. Legyünk türelmesek a gyászolókkal! Az előadó a gyász szakaszait vázolta fel a sokszerű állapottól, a kontrolált szakaszon keresztül, a tudatosulás és átdolgozáson keresztül az adaptációig.

A gyász valóban a belső útra kelés bátorságát kívánja. Ez az út nem rövid, és az első intenzív szakaszt felváltja egy csendesebb szakasz. Nehéz a feladat, mert nemcsak elengedni kell az elhunytat, hanem emlékként vissza is kell fogadni. De ezt az utat nem kell egyedül megtenni. Az Istenbe vetett bizalom ebben segít. Isten belső útitárssá válhat, akinek elfogadó jelenléte, nem az űrt pótolja, hanem erősítő. Isten jelenlétének megtapasztalása segít elhinni, hogy gyász idején érezhetjük, hogy megállt az élet, mégis van folytatás. Nagyon fontos, hogy gyülekezetben, közösségben éljük meg a gyászt. Járjunk istentiszteletre, ahol minden vasárnap egy halálesetről hallunk: Jézus meghalt és feltámadt. Merjünk beszélni bibliaórákon róla, tudjuk kimondani, ami bennünk van, mert az segíteni fog.

A résztvevők közül többen bátran kérdeztek, mertek kérdezni a gyásszal kapcsolatosan: haragról, öngyilkosságról, a gyermekek temetésen való részvételéről, saját tapasztalataikat emelték be. Egyik kérdés például a halottról igazat vagy semmit kérdéskörét hozta, melyre az előadó frappánsan válaszolt: A hazugság nem más, mint az igazság ártó szándékkal történő meghamisítása. Az élet végén a szeretet sokkal fontosabb, mint az igazság.

Síró és vigasztalódó tekintetek, hálás jelenlevők, és utólag is hálájukat kifejező, az élő közvetítést figyelemmel kisérők. – ez volt a Lankadatlanul novemberi kiadása. Isten adjon vigasztalódást minden gyászolónak!

Borsó

“Mert sok beszéd van, ami csupán a hiábavalóságot szaporítja, és mi haszna van belőle az embernek?” (Préd 6,11)

A magyar nyelv napján az Úr Igéje a hiábavaló beszéd elhagyására buzdít. Sok a bla-bla, sok a pletyka és sokmindenkinek van véleménye olyasmiről, amihez nem ért. Aki pedig értene hozzá, inkább hozzá se szól, mert nem süllyed le arra a szintre.

De mi a hiábavaló beszéd és mi nem az? Érdemes tisztázni. Hiábavaló a dicsekvés, ami önmagamra mutat. Hiábavaló a sok beszéd, cselekvés nélkül. Hiábavaló a szép beszéd, rút lélekből. Hiábavaló a mások kibeszélése, annak háta mögött, mikor védekezni sem tud ezellen. Hiábavaló a rothadt beszéd, akkor is, ha hirtelen úgy érzni az ember, hogy legalább kiadta magából: bizony szégyen az, hogy az jött ki belőle. Másokat mérgez vele, még akkor is, ha úgy érzi, megkönnyebbült.

Van azonban olyan helyzet, amikor az ember hiábavalónak érzi azt is, ha igazat szól. Sok igehirdető, tanár, szülő, nevelő érzi azt, hogy hiábavaló volt, amit mondott: falra hányt borsó. Lepergett. “Van hallgatód? Nincsen?/ Te mondd, ahogy Isten/ Adta mondanod,” – biztat versében Arany János.

Az embernek azért van két füle és egy szája, hogy legalább kétannyit hallgasson, mint amennyit beszél. Hallgass! Hallgass meg mást, mielőtt beszélsz, és ha beszélsz, biztass, buzdíts, nevelj! Még akkor is, ha az sokszor hiábavalóságnak tűnik. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Örömundor

“Azt mondtam a szívemben: rajta, próbálkozz a vigassággal, hogy lásd meg, mi a jó! És íme, az is hiábavalóság!” (Préd 2,2)

Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk. Erre számtalan igeidézetet hozhatnék. Ez a vers azonban mégis azt mondja, hogy még a szívben elhatározott vigasság is hiábavaló. Mi lehet a baj?

Nem kell mindennel próbálkozni! És nem kell mindent kipróbálni. Ezt azoknak is ajánlom, akik annyit és annyi mindenkiben csalódtak, mindamellett még magukat is sajnáltatják. Ez nem elégedettséget, telítettséget, hanem sokszor bizony undort eredményez. Megcsömölni a vigasságtól is lehet. Az undornak az oka az, hogy habzsoltuk a jót, de elfelejtettünk érte hálát adni. Csak az a rinya! (Nem Azariah)

A vigasság nem öncélú, hanem valaminek a következménye. Valamitől megvigasztalódom, valami, amit csinálok, örömöt okoz. Önmagában az öröm nem gerjeszt örömöt. Örülj az Úrban! Az Úr örömöt ad a szívembe, és rettenetesen hiányzik, ha nincs ott. Nem lehet semmivel sem pótolni.

Nem elég csak a jót látni. És nem elég csak a rosszat észrevenni. Ezt a kettőt együtt kell menedzselni az életünkben. Rosszat látok? Kétségbe eshetek vagy segítek, hogy jobb legyen, esetleg hálát adok, hogy nem engem ér az a rossz. Jót látok? Irigykedhetek, vagy töltődök belőle és elfogadom mint Isten ajándékát. Ha jól csináljuk, semmiképpen sem lesz ez hiábavalóság. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Mi van a halál után? – vigasztalás a Mátyás király utcai temetőben

Szólt az evangélium vigasztaló üzenete a Mátyás király utcai temető kápolnájában, hogy ne csak a gyertyák világítsanak, hanem az Ige fénye hassa át a szíveket.

November 2-án 18 órától hét különböző Ige világított egy láthatatlan hétágú gyertyatartóból: “És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.” (Zsid 9,27) Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él! Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív. A bölcsek a gyászolók házára gondolnak, az ostobák pedig a vigadozók házára. (Préd 7,2-4) És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket. (Jel 14,13) Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. (Fil 1,21) Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4,17-18) “Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24) “Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

Az igehirdetés arra a kérdésre kereste a választ, hogy: Mi van a halál után? Gondoljunk a halálra, de ne félelemmel, hihedelemmel és babonával a szívben, hanem az Ige világosságával, a feltámadás reménységével. Ez a gondolkodás az életet átjárja és megváltoztatja. Isten ajándékba adja a hitet és az örömhírt. Mit kezdünk vele? Hogyan használjuk? Isten, akit szeret, megpróbálja, formálja és ez sokszor fájdalommal jár. Isten azonban nem fentről nézi végig szenvedésünket, megpróbáltatásainkat, gyötrődésünket, szenvedésünket, hanem együttérez, jelenlétével biztosit és azt akarja, hogy kezdjünk el az Ő dicsőségére élni és olyan dolgokat tenni, amit nem bánunk meg életünk utolsó perceiben sem. – mondta Rácz Ervin lelkipásztor.

Imát mondott Kovács Tibor algondnok, lelki énekekkel magasztalták Istent, ami vigaszt is adott mindazoknak, akik kilátogattak a temetőkben, mert megerősödtek abban, hogy: „Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád, Aki Jézussal járt, s benne hitt,” (MRÉ 484)

Reménységről a Reménység Szigetén, az Erdélyi Halottak Napján

Budapesten a Reménység Szigetén emlékező és vigasztaló istentiszteletet tartottak úrvacsorai közösségben. A Reménység Szigetén található Erdélyi Gyülekezet temploma, a Romániai Református Egyház Királyhágómelléki Egyházkerületének magyarországi gyülekezete.

Dr. Fazekas István vezető lelkész szervezésében november 1-én az Erdélyi Halottak Napján, az esti istentiszteleten Rácz Ervin-Lajos református lelkész, Szatmárnémeti-Szigetlanka lelkipásztora, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora hirdette Isten igéjét, a Jer 29,11 alapján. “Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” A jövő felé vezető úton csak úgy lehet igazán haladni, ha megbecsüljük a múltat, és a múlt úgy válik élővé a számunkra, ha továbbsegít bennünket előre, a jövendő felé. Isten bátorit, de nem a problémamentességet, hanem a jelenlétét ígérve. Sokmindent nem értünk abból, amit Isten tervez, de amikor jóra fordítja sorsunkat, akkor rádöbbenünk, hogy végig velünk volt. Lesz azonban olyan, amire csak az utolsó napokban döbbenünk rá, vagy odaát értünk meg. Mi azonban ezekre az időkre születtünk és a jelenben kell világítsunk a sötétségben.  – szólt az igehirdetés bátorítása.

Az istentiszteleten Kaszta Mónika helyi kántornő és Nagy Norbert a szigetlankai gyülekezet egykori gyakornoklelkésze énekekkel szolgált. Elkisérte a szigetlankai gyülekezet lelkipásztorát Kovács Tibor algondok.

Az úrvacsorás istentisztelet után a gyülekezet zászlaja és a Váradi Biblia mögött felsorakozva, zsoltárénekléssel körbejárták az Erdélyi Halottak Emlékkertjét, megállva a szatmári részlegnél, s a feldámadás hitével és mindannyiunkat vigasztaló és bátorító reménységével emlékeztek kedves halottaikra.

Kárpát-medencei imaéjjel Szigetlankán

Néhány fiatallal megtartották az imaéjjel programját Szigetlankán. Kocsis Leila segédlelkész vezetésével, ha nem is egész éjjelre, de egy hosszabb estére való programban vehettek részt az ifjak.

Október utolsó péntekjén gyűltek össze a Szigetlankai Emmaus Gyülekezeti Házban. Nemcsak Szigetlankán, hanem Kárpát-medence különböző részein is megtartották az Magyar Református Egyház Zsinati Ifjúsági Osztályának rendezvényét a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjelt. Az imaéjjel célja, hogy minden résztvevő a saját közösségén belül tudja megélni az egységet azáltal, hogy a gyülekezetén, ifijén belül maradva, együtt imádkozik, beszélget, dicsőít a társaival, így pedig, ha nem is egytérben, de egyidőben, több száz fiatallal, de elsősorban Istennel vállal közösséget.

Az Imaéjjel idei témája Az Út volt. – “Válaszd hát az életet, hogy élhess, te is, és utódaid is.” (5Mózes 30:19b). a témához kapcsolódóan készült igei, zenei segédanyag, amiből fel is használtak Szigetlankán. Volt imaséta a templomban, amiből épülhettek a fiatalok. Zsiroskenyér és tea volt a lelki táplálék után a menü.