Szigetlankai ifjak misszióban, betegek és idősek között

Kórházban és idősek otthonában szolgáltak a szigetlankai református ifjak karácsony bűnbánati hetében. Áldott szolgálat volt ez, mely segített megtalálni az ünnepi valódibb, mélyebb értelmét.

Még az adventi időszak előtt jött az ötlet, hogy a szigetlankai ifjak karácsonyváró foglalkozásának eredményeit (adventi koszorúk, díszek) úgy értékesítsék, hogy annak bevételét kórházmissziós célokra adományozzák, és ehhez az adományhoz a gyülekezet advent első vasárnapi perselypénze is hozzácsatolódott, Kaszaniczki Csongor kórházlelkész szolgálatát is segítve ezzel. Vele egyeztetve és közreműködve karácsony bűnbánati hetében a Szatmár Megyei Kórházba és az helyi állami idősotthonba is ellátogattak: üzenetet és ajándékot vittek.

Kedden délután az újkórházban három csoportba oszolva, Kaszaniczki Csongor, Kocsis Leila és Rácz Ervin lelkipásztorok vezetésével, látogattak betegeket, beszélgetve és imádkozva velük. Igét olvastak, az ifjak pedig imádságos füzeteket, traktátusokat, naptárakat nyújtottak át.

Szerdán a város egyik idősotthonában hirdetett Igét Rácz Ervin lelkipásztor: „Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.” (2Kor 7,4) A szigetlankai kiskonfirmandusok színdarabot adtak elő, Fodor Fiona hegedűn játszott és verset szavaltak bentlakó idősek, valamint együtt kántáltak.

A látogatást követően az ifjak lelkipásztoraiknak kifejezték a beteglátogatással kapcsolatos érzéseiket: „Én tudtam, hogy Isten ott van és segít a betegeken. Örültem, hogy tudtam segíteni és kézbesíteni Istenek igéit.” Egy másik ifjú ezt mondta: „Az, hogy az embereknek mosolyt tudtunk csalni az arcukra, az nekem örömöt okozott. Olyan jó volt látni, hogy ők is reménykednek, hisznek és bíznak Istenbe, akkor is, ha ilyen helyzetben vannak. Számomra ők ezzel a hozzáállással példaképeim lettek, nagyon sokat tanultam és tudnék még tanulni tőlük, ezért is remélem, hogy a közeljövőben még számos ilyen alkalom lesz.” Szintén fiatal mondta: “Új volt a számomra a helyzet a kórházban, mert még nem voltam bent korábban, ahogyan láttam az arcokat jól esett nekik, hogy ott voltunk és bátorítottuk az ottlévőket.” Egy fiatal így fogalmazta meg gondolatait, imádságos szívvel: „Leírhatatlan volt az, amit a kórházban láttam. Abba belegondolni, hogy a karácsonyt is benn kell töltsék, fáj, de szeretném, hogy gyógyuljanak. Voltak eléggé súlyos esetek is, melyeknek látványa és hallása is már nyomot hagy az emberben. Isten segítse meg őket és ne féljenek, bízzanak meg Benne!” Isten hallgassa meg imádságukat. Áldott ünnepet kívánunk a betegeknek és ápolóiknak. Ő adjon erőt a kórházmisszió szolgálatában!

Az engedelmesség semmivel sem pótolható – Szamos-negyediek Szigetlankán

Szamos-negyed új lelkipásztorait hívta meg szolgálni a szigetlankai református közösség. Elkísérte a lelkipásztor-házaspárt a gyülekezet kórusa is. Advent harmadik vasárnapján öröm volt együtt lenni.

A Deák (Titulescu) téri református templomban vasárnap délelőtt Maior Erneszt hirdetett Igét a Lukács szerinti evangélium első fejezetéből olvasva a textust: Zakariás és Erzsébet története alapján. Az Isten áldásvárakoztatása meglátszik az embereken. Zakariás és Erzsébet is ilyen problémával küszködött, de nem adták fel, igaz emberek voltak és imádságban szüntelen az Istent keresték. Isten terve megvalósult. Mi hisszük azt, hogy ami a Bibliában van az igaz és hiteles? – tette fel a kérdést az igehirdető: komolyan vesszük vagy elutasítjuk? Ők engedelmeskedtek. Istennek mi kellünk, ránk van szüksége, az Isten iránti engedelmesség semmivel nem pótolható. Az adventi evangélium is arra hívja fel a figyelmünket, hogy engedelmeskedjünk, hogy lássuk Isten nagyságát. – szólt a prédikáció bátorítása.

Az igehirdetést követően Maior Ildikó lelkipásztornő vezényletével három gyönyörű adventi énekkel szolgált a Szamos-negyediek kórusa: Ó jöjj Üdvözítő, Ajtódon valaki kopog, Jöjj le Messiásunk. Szavalt Varga Katalin és Nagy Méhész Anna, utóbbi saját versét mondta el.

Rácz Ervin házigazda lelkipásztor elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy városon belül legyen meg a gyülekezetek közötti egység, hiszen első sorban Krisztusban testvérek közös célokkal. Ugyanakkor több minden más is összeköti a két gyülekezetet: a szigetlankai lelkipásztor Szamos-negyedi nevelés, a két templomnak ugyanaz volt a tervezője néhai Szilágyi Kálmán személyében, ugyanakkor a két gyülekezet segédlelkészei Kocsis Norbert és Leila házasok.

Szatmáriak Krisztusra Hangolva Nagyváradon

Krisztusra hangolva címmel dicsőítő délutánra, adventi hangolódásra került sor a nagyváradi Salem Keresztény Központban.

A Bihari Református Egyházmegye ifjúsági rendezvényére Szatmárnémetiből egy nagybusznyian indultak el. Szamos-negyedi és szigetlankai ifjak, valamint szigetlankai konfirmandusok töltötték meg az ötvenes buszt és közben azért ők is feltöltődtek.

Együtt énekeltek, hallgatták az igehirdetéseket mintegy háromszázan. Mikló István Boldizsár nagyszalontai lelkipásztor, szervezőként köszöntött. Igét hirdetett Bogdán Szabolcs János püspök és Vékony Zsolt egyházkerületi ifjúsági előadó tanácsos. Énekelt a Krasznai Renditő, a bihari KRISZBI, valamint az érmelléki KABÁT. A zárókoncertet az Élő Kövek dicsőitő együttes tartotta. A Mike Pál vezette csapat állandó részvevője a rendezvénynek, sőt a nevét az első Krisztusra Hangolván kapta. Örömös ének, ünnepre hangoló krisztusvárás – érkezhet a karácsony, csak mi is érkezzünk meg!

A Szamos-negyedi és a szigetlankai fiatalok a hazaúton folytatták a közös éneklést és egy rövid ideig Nagykárolyban is megálltak, az ottani adventi hangulatot is magukba szívva.

Gyümölcs

“Azt kérdezte tőlem az Úr: Mit látsz, Jeremiás? Így válaszoltam: Fügéket. A jó fügék igen jók, de a rosszak igen rosszak, sőt ehetetlenek.” (Jer 24,3)

Gyümölcseiről ismerszik meg az ember. Nem tudom, csak hogy látta-e Jeremiás azokat a fügéket, vagy kóstolta is, de mindenesetre érezte a különbséget.

Mi a gyümölcs, lelki értelemben? Az az érzet, ami a hitéletünk termel és amit kénytelenek érzékelni belőlünk a környékünkön élő emberek. A rothadt beszéd vagy a kedves szó. A szúró tekintet vagy a biztató nézés. Úgy forgolódunk a világban, hogy másokat súrolunk meg vele, vagy ölelünk és simogatunk. Csak mondjuk, hogy jót teszünk, vagy meg is tesszük, esetleg még viszonzás várása nélkül is.

Van olyan gyümölcs is, ami keserű és savanyú, de jótékony hatású. Ez igaz. Ilyen is kell, erre is szükség van: a lényeg a jótékony hatás, még mindig jobb, mint a műméz, ami édes ugyan, de nem őszinte.

Milyen gyümölcs kerül az ünnepi asztalra? Ez teljes mértékben attól függ, hogy hol és hogy érlelődött. Ha az Ige táplálja, istentiszteleti táptalaja lesz, akkor áldott és jótékony hatású gyümölcsök lesznek az asztalon. Ha a világból táplálkoznak azok a gyümölcsök, akkor rothadt gyümölcsök lesznek ott. És olyan csokimikulások, amelyeknek a csomagolása szép, de amikor kibontják, megfehéredett, borzasztó ízű, avas csokit tartunk a kezünkben. Sántító, de érthető képe ez a ma embere Isten nélküli ünnepének. Járja át a Szentlélek ünnepünket, teremjen bennünk olyan gyümölcsöket, amelyeket jó elfogyasztani! Legyünk áldássá! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Szigetlankaiak Nagyvárad-Velencén, Márton bácsi Szigetlankán

Advent második vasárnapján, párhuzamosan, ugyanabban az időben, két helyen is szolgáltak szigetlankaiak. Nagyváradon a Lanka Duó hangolt, Szatmárnémetiben Ruben Saillens színdarabja a kiskonfirmandusok készített az ünnepre.

Nagyváradon, a Kolozsvári úton található templomba hívta a vendég szolgálattevőket Visky István lelkipásztor. A Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ünneprehangolásában Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor prédikált, a Lanka Duó, azaz Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter az igehirdetésre tökéletesen válaszoló énekekkel dicsőitette az Urat. Az igehirdetés a háborgó tenger lecsendesítéséről, a csend előtti viharokról szólt, Máté evangéliuma 8. fejezetének 23-tól 27-ig terjedő versei alapján. Akkor is érhetnek bennünket viharok, ha Jézus ott van a hajóban. A belső viharaink veszélyesebbek és károsabbak, Jézus igyekszik először azokat lecsendesíteni. Jézus nem pánikol a viharokban, és segít bennünket felülemelkedni azokon. Végül minden vihar feladja Jézussal szemben, mert úgy csendesíti le azt, olyan könnyedén, ahogy egy anya a gyermekét. A dicsőitő énekek a tökéletes Jézusról szóltak, aki eljött hozzánk, és kész nálunk maradni, ha behívjuk életünkbe.

Közben, ugyanabban az időpontban a szigetlankai református templomban a kiskátésok egy színdarabot játszottak el, amivel próbálták különlegessé tenni ezt a vasárnapot. Mit jelent várni Istent, hogyan ismerhetjük fel? Isten nem mindig a nagy a dolgokban van, ott van a hétköznapokban. Eljön azon az emberen keresztül, akik enni kér, aki szállást kér, aki ruhát kér. A kiskonfirmandusok nagyon ügyesen és érthetően adták át az üzenetet. Márton bácsi karácsonyi vendége, Rubens Saillens műve alapján ezt üzente, Kocsis Leila segédlelkipásztor felkészítésében, aki a Zsoltárok könyve 37. fejezetének 4. verse alapján prédikált: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” Akkor tudok gyönyörködni Istenben, ha van vele személyes kapcsolatom. Az Isten akarja ezt a kapcsolatot, váljunk nyitottá arra, hogy gyönyörködjünk benne, az Ő terveiben, adjunk időt magunknak arra, hogy megpihenjen a lelkünk nála!

Vigyáz

“Azt mondja az Úr: Vigyázzatok lelketekre…!” (Jer 17,21a)

Csodálatos dolog az, hogy olyan Istenünk van, aki törődik velünk, vigyáz ránk, szerető szeme figyel, gondoskodik rólunk.

Vigyázz magadra! – engedte el sok szülő ma iskolába ezekkel a szavakkal gyermekét. Ebben ott van a féltő szeretet, amire szüksége van mindenkinek. Ugyanakkor nemcsak aggódás és gondoskodás van e szavakban, hanem bizalom, hogy képes a gyermek vigyázni magára.

Pár évvel ezelőtt egy ifjúsági tábor elején egy apuka hozta gyermekeit az egy hetes eseményre. Én megköszöntem azt, hogy ránk meri bízni a gyermekeit, mire az apuka határozott, de egyáltalán nem bántó választ adott: nem magukra bízom őket, hanem Rá! – és felfelé mutatott. Egy pillanatra rosszul esett, de igaza volt, elsősorban Benne kell bízni.

Ő az, aki nemcsak a testünk épségére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a lelkünkre figyeljünk oda. Ünnep előtt úgy gondolom, ez hatványozottan igaz. Most sokan mindent megtesznek azért, hogy az ünnepi asztal tele legyen majd finomsággal, szép díszek övezzék a lakást, sőt – amit nem nagyon értek, mert ez új divat – sokak házában már fel van állítva karácsonyfa. Mindeközben a lelkünk táplálására már nem nagyon van idő és lelkünk korgása jó, ha eljut figyelmeztetésképpen fülünkig.

Vigyázz! – érthető adventi felszólítás ez. S ha lelked a felnyitott akna felé sétál, jó ha még ma meghallod az aggódó figyelmeztetést! Ámen.

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Karácsonyváró gyermekfoglalkozás

Adventi gyermekfoglalkozást tartottak Szigetlankán.

Kocsis Leila segédlelkész adventi üzenetekkel, karácsonyi énekekkel, érdekes játékokkal, kézműves foglalkozásokkal készült. Az ifjak segítettek neki. A lelki feltöltődés mellett nem hiányozhatott a testi táplálék sem. A bennünk kiscsengőként felhangzó üzenet lényegéről szólt a tanitás.

A legkisebbek is ügyeskedtek tehát, készültek a karácsonyfadíszek és képeslapok. A vallásórások részt vehettek egy karácsonyra hangolódó foglalkozáson. Játszottak, énekeltek, kézműveskedtek. Áldott és vidám alkalom volt.

Kincsünk az evangélium – Kárpát-Medencei Imanap Szigetlankán

A Kárpát-medencei református nőszövetségek kezdeményezésére 2006 óta december első vasárnapján rendezik meg a Kárpát-medencei imanapot. A Szatmári Református Egyházmegyében minden évben megtartották a programot: idén először nem Szamos-negyed, hanem Szigetlanka volt házigazda. Nagy Erika megbízott egyházkerületi nőszövetségi elnök kezdeményezésére minden évben más házigazdája lesz az imaalkalomnak.

Vasárnap délután tizenhat gyülekezet képviseltette magát az imanapon: Szatmár-Láncos, Szatmár-Németi, Szatmár-Kültelek, Szatmár-Szamos-negyed, Szatmár-Szigetlanka, Amac, Apa, Patóháza, Pettyén, Szatmárgörbed, Kakszentmárton, Sárközújlak, Lázári, Halmi, Szatmárpálfalva és Ombod.

Az Igét, az erre az alkalomra választott tesxtus alapján Kocsis Leila szigetlankai, házigazda segédlelkész hirdette: “A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” (2Tim 1,14) A kincs az evangélium, ami nemcsak a keresztyének mantrája, hanem tényleg az örömhír, hogy van ki vezessen. A Szétdobáló pontosan azon munkálkodik, hogy ezt a kincset ne tudjuk megőrizni. Fontos, hogy megőrizzük a tiszta tanítást. Megőrizni a kincset azt jelenti, hogy továbbadom az evangéliumot. Olyan érdekes, hogy ahol a Szentlélek megjelenik, ott mindig valami cselekvésről van szó. Az evangélium megőrzése nem a vallási hagyomány megőrzését jelenti. Mi őrizzük az evangéliumot, de ott van az Igében, hogy: a Szentlélek által. Ez magunktól nem megy. Miközben mi őrködünk, az evangélium is megőriz bennünket. Megőrzi az életünket. Amikor újból és újból rácsodálkozunk a kincsre, akkor éppen újból és újból beállítjuk életünk fókuszát. Tekintetünket a mennyre, Istenre emeljük, így nem tudja más elvonni a figyelmünket, a kísértés, a félelem, az aggodalmaskodás, a világ zaja – mondta igehirdetésében Kocsis Leila segédlelkész.

A Dunamelléki Református Egyházkerület által összeállított Kárpát-medencei liturgia tolmácsolói a Szatmári Református Egyházmegyében a nőszövetségi elnökség tagjai: Szilágyi Noémi társelnök, egyházkerületi titkár, Korda Ildikó megyei alelnök, egyházkerületi pénztáros a Szatmár- Láncos templom gyülekezetéből, Varga Katalin, alelnök, Szatmár- Szamos-negyedi gyülekezetből, Gyapai Klára, alelnök, Szatmár-Kültelek gyülekezetéből, Genda Bernadett megyei titkár Pettyénből, Marozsán Andrea megyei titkár Halmiból. A liturgiában szereplő verset elmondta Maskulik Klára a Szatmár-szigetlankai gyülekezet nőszövetségének elnöke, Pap Krisztina szigetlankai kántornő vezette az éneklést. Imádkoztak a Kárpát-medencében folyó nevelésért, oktatásért, a női szolgálatainkért, békéért, békességért és a keresztyén hitünkben való megmaradásért.

Köszöntötte a gyülekezetet a házigazda lelkipásztor Rácz Ervin generális direktor, meglepetésvendégként Bogya Kis Mária volt nőszövetségi elnök is elérkezett és szólt a gyülekezethez. Igei gondolatokat osztott meg az egyházmegyei vezetőség nevében Kiss József főjegyző. Szeretetvendégség és adventi vásár zárta az alkalmat.

Minden évben egy-egy egyházkerület nőszövetsége készíti el az imanapi liturgia anyagát, amelyet megküld a helyi csoportoknak, gyülekezeteknek, akik a mellékelt ismertető anyag segítségével előkészítik helyben az imanap megtartását. A Kárpát-medencei imanap nem csak istentiszteleti alkalom, hanem kapcsolódhat hozzá az ismertető anyag megbeszélése, s minden év december első vasárnapján egy kötetlen, szeretetvendégséggel egybekötött összejövetel. Az idei imanap háttéranyagát a Dunamelléki Református Nőszövetség állította össze. „Mi az Igében élünk, az Ige népe vagyunk és az Ige népe akarunk lenni. Erről szól évről évre a Kárpát-medencei Ima napunk is, melynek lényege, hogy mi, magyar reformátusok áldást adjunk és áldássá legyünk a világban” – írja a kiadvány bevezetőjében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

A kiadvány letölthető az alábbi linken: https://reformatus.hu/reformatus-egyseg/esemenyek/karpat-medence/karpat-medencei-imanap-2023/