Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Elek György|április 29, 2024| – szamos.ro

Rácz Ervin református lelkipásztorral, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktorával arról beszélgettem, hogy milyen szerepet töltenek be az életünkben az anyagiak és a lelkiek.

– Egy olyan világban élünk, ahol az emberek nagy része az anyagiakra hajt és egyre kevesebbet foglalkozunk a lélekkel? Lelkipásztorként hogyan látod ezt?

– Lehetne jó nagy közhelyeket mondani arra a kérdésre, hogy milyen világban élünk. Ha erre a kérdésre lelkipásztor válaszol, nagyon sokan azt mondják: na a tiszteletes úr most prédikál egyet. Ha prédikál, sokan azt mondják: nem az életről szól a prédikáció. Én úgy gondolom, minden prédikáció meg kell célozza az életet is, és életre szóló kell hogy legyen. Az, ami elhangzik az igehirdetésben, az az életben kell hogy folytatódjon. A reformátusoknál 2024 az Élő Ige Éve. Ez azt jelenti, hogy amit az igehirdetésben mondok, az a gyakorlatban kell hogy megjelenjen. Ha nem így történik, akkor a prédikáció csak egy szép beszéd. Ha azt mondom, hogy anyagias a világ és jobban oda kell figyelni a lelkünkre, a lelkünknek is enni kéne adni, akkor azt nem csak azért mondom, hogy elpotyogtassunk néhány könnycseppet a szép gondolatok kapcsán, hanem tudatosan figyeljünk oda a lelkünkre is, mert összezsugorodik, alultáplált lesz és ennek meglesznek a súlyos következményei, ami kihat a testre is.

– Melyek lehetnek ezek a következmények? Honnan tartunk hova?

– 1982-es születésű vagyok. Ahogy már többen megénekelték, az 1990-es években minden más volt. Lehet, hogy az emlékek és az idő megszépítette, abban az időszakban boldog és reményteljes embereket láttunk annak ellenére, hogy anyagilag fényévnyi különbség volt a mostani jó helyzethez viszonyítva. Én azt gyanítom, hogy az akkori boldogság amiatt volt, mert egy kicsit felszabadult a világ, volt remény arra vonatkozóan, hogy egy jobb világ jön. Most azt látom, hogy az emberekben ott van a csalódottság. Akkor nem így képzelték el a jövőt. Sok minden megváltozott: az utak járhatóak, megújultak a települések központjai, a lakóházak, megjelentek a bevásárlóközpontok stb., mégis sokkal több szomorú emberrel találkozunk. Mondhatnánk úgy is, lemaradt a lelkünk. Számtalan területen tapasztalunk fejlődést, boldogságot viszont nem tud adni senki. Az egészségügyi intézetekben egyre hosszabb a várakozási idő, legtöbben a pszichológust és a pszichiátert keresik.

– Miként lehetne elhitetni az emberekkel, hogy az anyagiak mellett nagy szükség van a lelki épülésre is?

– Nem szeretnék közhelyekbe bocsátkozni, mert kiválthat örömöt az anyagi gyarapodás is, vagy az, ha vásárolok valamit, nincs is ezzel gond, ha valaki mértékletesen használ anyagi javakat, viszont azt látom, nem hagyunk időt annak, hogy ez valódi örömmé változzon bennünk. Vannak sikereink az életben, a keresztyén ember sokszor meg is magyarázza magának, hogy Istené a dicsőség, menni kell tovább, nincs idő leszedni a gyümölcsét annak, amit tettem. Túl vagyunk egy eseményen, már készítjük a következőt. Nem várjuk meg, hogy tudjunk örülni az előzőnek, tudjunk erőt meríteni abból. Ennek hosszú távon megvannak a hatásai.

– Általában a társadalom viszi magával az egyéneket. Mit tehet az egyén, hogy ne a hullám sodorja, hanem ő irányítsa az életét, egyénként fejlődjön lelkileg?

– Az egyén egyre inkább önzővé válik. Egyre inkább saját magára figyel. Ennek az egyik legláthatóbb jele, hogy az emberek több mint nyolcvan százaléka nárcisztikus. Önimádó. A lelki problémákat is egyéni úton próbálják kezelni, holott soha nem lesz teljes gyógyulás, ha csak az egyénben gondolkodnak. Elfelejtettünk közösségben lenni. A közösségi média világában teljesen elmagányosodik az ember. Nemrég beszéltem egy lelki gondozó pszichológussal, azt kérdeztem tőle, hogy tudna a pszichológia és az egyház közösen lelkeket menteni. Létre lehet-e hozni olyan intézményeket, ahol teológus és pszichológus együttműködve gyógyít? Azt mondta: ha az egyházak közösségként működnének, akkor nem lenne szükség pszichológusokra. Ha mernénk gyógyító közösséget építeni, kevesebb dolga lenne a pszichológusnak. Itt talán magyarázat, hogy az 1990-es évektől elkezdődött az egyházi ingatlanok felújítása, újak építése. A lelkipásztorok menedzserek, pályázatkészítők és építkezési szakemberek lettek, az egyházi ingatlanok megújultak, emiatt kevesebb idő maradt a közösségépítésre. Az építkezési munkálatokból is sok esetben kimaradtak a közösségi örömök. Ma már nem kalákában, közös munkával végzik az építkezési munkálatokat. Amíg a közösség együtt dolgozott, elkészült a munka, beszélgettek, közösen étkeztek stb. Ha az egyház újra ráismerne arra, hogy mennyire fontos a közösségépítés, nem csak megújult templomokba járnának az emberek, hanem a lelkek is erősödnének. Ott, ahol van közösség, kevesebb az egyénileg lelki beteg. A közösségben az egyén könnyebben gyógyul egy-egy traumából.

– A fiatalok keresik az egyházi közösségeket?

– Én nagyon sokat foglalkozom a fiatalokkal. Jó dolog az, hogy elterjedt a generációkutatás. Ebben az évben konfirmálom az első alfa generációs csoportot. 2010-ben születtek, ők már abszolút digitális bennszülöttek. Nem értjük őket, nagyon távol vannak tőlünk. Viszont azt kell mondjam, hogy sok mindenben okosabbak mint mi, tájékozottabbak mint mi, ugyanakkor nem tudnak alapvető dolgokat. Nincsenek elveszve a fiatalok, csak nagyon nehéz megérteni őket. Bízom abban, hogy Isten segít abban, hogy valahogy a fiatalokat is elérjük. Talán most van valami, amivel meg lehet szólítani a fiatalokat.

– Mi az?

– A hitelesség. A nagy szavak, a tekintély nem.

– Ez mind az individualizmus megerősödésével magyarázható?

– Egyre több pszichológus állítja, hogy eléggé nagy az elhidegülés, akár a házastársak, akár a szülők és a gyerekek között. Mi ennek az oka? Megint közhellyel kezdem. Piszok gyorsan telik az idő. Olyan gyorsan eltelik egy nap, hogy sokszor rácsodálkozunk. És nem tudjuk, hogy mire ment el az idő. Annyi impulzus ér bennünket, hogy folyamatos stresszben vagyunk. Ma már nagyon sok ügyet lehet online intézni, nem kell elmenni a bankba és máshová. Ezek mind arra lennének jók, hogy az időnket megspóroljuk, mégis elfolyik az időnk. A közösségi médiának megvan az a vonzata, hogy leülünk, kinyitjuk a telefonunkat és elvagyunk vele. Nem jut időnk arra, aki mellettünk ül, aki szintén a telefonjával van elfoglalva. Itt van a baj. Régen a nem fontosnak tűnő dolgokat is megbeszélték a házastársak és kerítettek egymásra időt. Találtak lehetőséget arra, hogy érzelmileg közel kerüljenek egymáshoz. Ma már sok esetben nem így van. Mivel nagyon sok házastárs nárcisztikus, önmagával van elfoglalva, nem is akarja megmenteni azt a kis közösséget, amit úgy nevezünk, hogy család. Mindig az érzi magát sértettnek, akitől a házastársa elvárja, hogy keresse a boldog pillanatokat, perceket. Ahelyett, hogy próbálna egészséges kompromisszumokat kötni, úgy érzi, hogy az ő jogai csorbulnak. Régen a házastársi kapcsolatok nem voltak elég tudatosak, ma már lehet egy házasságot tudatosan felépíteni. Még a házastársi vita is jobb mint a közömbösség.

– Éles ellentétek vannak abban a témában is, hogy ki nevelje a gyereket: a szülők, az iskola vagy az élet.

– Sokan azt mondják, hogy a szülők kell neveljék a gyerekeiket a szexuális orientációra. Vannak olyan szülők, akik naponta öt-tíz percet beszélnek a gyerekeikkel, ez idő alatt vannak fontosabb megbeszélnivalók is. A gyerek fociedzője vagy egyik-másik tanára többet tud a gyerekről mint a szülő. Ilyenkor el lehet gondolkodni azon, hogy ki van nagyobb hatással a gyerekre: a szülő vagy a kívülállók? Tudatosan kell keresni a közös alkalmakat, mert ezek a dolgok maguktól nem fognak megjavulni.

– Egy másik probléma, hogy a fiatalok nem rendelkeznek elegendő lexikális tudással. Egyesek szerint erre nincs szükség, mások szerint éppen emiatt kerülnek majd hátrányos helyzetbe.

– Vannak emberek, akik nagy tudással rendelkeznek, szerteágazóak az ismeretek, de azokat nem tudják alkalmazni a gyakorlatban. Ezt látom a fiatal nemzedéknél. Lehet, hogy nem tökéletes a tárgyi ismeretük, de tudják, hol kell keresni azt, amire szükségük van. Velük is az a baj, hogy nem tudják alkalmazni a gyakorlatban az ismereteiket. Nem tudnak köszönni. Magukba zárkóznak és nem érdeklik őket a közösség. Jó úton haladnak az elmagányosodás felé. Erkölcsileg a mai fiatalok bizonyos értelemben tisztábbak mint a tíz évvel ezelőtti fiatalok. Ez nem amiatt van, mert most lelkileg érettebb fiatalokkal találkozunk, hanem amiatt, mert inkább a telefonnal érintkeznek mint egymással. Ezzel így vannak a felnőttek is. Egyre több a negyvenes magányos. A generációkutatók mondják, hogy megnövekedett az átlagéletkor, sokan élnek hetven-nyolcvan-kilencven évig, ezt látják a mai fiatalok, úgy gondolják, van idejük később is elkezdeni az életet. Megélik otthon a második serdülőkort. Biológiailag az ember nem erre van beállítva. Addig halasztják a kapcsolatok létrehozását, a házasságot, amíg biológiailag alkalmatlanná válnak gyerekvállalásra. Ekkor találják meg a választ arra a kérdésre, hogy mitől szomorúak és mi maradt ki az életükből. Sokan a karrier miatt mondanak le a házasságról, mert az bezavar a nárcisztikus jellembe, le kell mondani dolgokról és kompromisszumokat kell kötni. Felelősséget kell vállalni. Ezért nem akarnak elköteleződni. Azok a fiatalok, akik nem kötnek házasságot, a maguk lelki deficitét készítik elő. Soha nem látszottak annyira az önfeláldozás jelei mint most.

– Milyen jövőre számíthatunk?

– Az utóbbi időszakban egyre többen beszélnek Jézus visszajöveteléről. Eddig ez neoprotestáns szokás volt. Manapság református szószékeken is szó esik erről. Az ige beszél erről, elkerülhetetlen, hogy elhallgassuk. Jézus nyugtat minket azzal, hogy sem a napot, sem az órát nem tudhatjuk meg. Máté evangéliumának 24. fejezetében azt mondja Jézus: „Az egész világon hirdetik majd az Isten királyságnak örömhírét, hogy ez tanúbizonyság legyen minden nép számára. Csak akkor jön majd el a vég.” Ehhez nagyon közel vagyunk. A gyors információáramlattal az evangélium is áramlik. A kereszténység olyan helyeken dübörög a leginkább, ahol száz évvel ezelőtt egy keresztény sem volt. Nemrég beszéltem lelkipásztoroknak arról, hogy a konteoelméletek mennyire tönkretesznek minket, lelkészeket is. Nagyon sok az összeesküvési elmélet, ami éppen azzal ijeszt, hogy vége lesz mindennek. Nagyon bátorító Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 8. fejezetének 28. verse: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.” Aki nem folyton a múltba tekint és mondja, hogy milyen jó volt régen, talán ki tudja fogni azokat a hullámokat, melyeket az új kor hoz. Csak nagyon meg kell válogatni, mi az, amivel érdemes azonosulni. Nagyon fontos a közösségépítés a családban és a társadalomban.

Ünnepelték az édesanyákat, hálát adtak a szülőkért, nagyszülőkért, dédszülőkért, keresztszülőkért és az Anyaszentegyházért Szigetlankán. Talán az ilyenkor legtöbbször emlegetett igei rész, Anna története biztatott és tanított.

Vasárnap az istentisztelet első részében került sor a gyerekek műsorára, szolgálatára. Bruno Ferrero: Az Édesanya teremtése című írása került bemutatásra. Többek között megtudhatták ebből azt is, hogy egy anyának három pár szemmel “kell” rendelkeznie: Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: “Mit csináltok?” és azt a választ hallja, hogy “semmit”. Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: “Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok.” A teremtés során előkerült valami különleges is, egy könnycsepp, azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget. Köszöntötték ugyanakkor az édesanyák mellett az apákat is, a nagyszülőket, dédszülőket és keresztszülőket is egy-egy vers formájában. Az anyák napi műsort Kocsis Leila segédlelkész állította össze és szervezte meg.

Igét Rácz Ervin lelkipásztor hirdetett. Anna hálaimájának egy része hangzott alapigeként: “Örömöt szerzett szívemnek az Úr, felemelte arcomat az Úr. Tudok már mit felelni ellenségeimnek, mert szabadításodnak örvendezhetek. Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. Ne beszéljetek oly sokat büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedés! Hiszen mindentudó Isten az Úr, és ő teszi mérlegre a tetteket. A hősök íja összetörik, de akik a földre rogytak, az erő övét kötik magukra.” (1Sám 2,1-4) Ahogyan gyönyörködik egy anya az alvó gyermekében, úgy figyelnek Isten óvó szemei is ránk. Ő örömöt szerző Isten, ezért nem csak azért ad dolgokat, hogy használjuk, hanem azért is, hogy örömforrásunk legyen. Ő a Mindenható Isten, aki akkor is megért bennünket, amikor házastársunk vagy egy másik generációban levő nem. Ugyanakkor erőt ad akkor is amikor úgy érezzük, túlnőttek bennünket a feladatok: kiemel, felemel és beemel. Ahhoz, hogy jó szülők legyünk, előszór is jó gyermeknek kell lennünk, azaz bárhányévesen is Isten gyermekei vagyunk. Ezt kell tudnunk mindenekelőtt megélni. Ennek a közegét pedig az Anyaszentegyház tudja megadni akkor is, ha sokan a benne levők miatt kritizálják. Nekünk kell tudni olyan közösséget alkotni, hogy ezt az érzést átéljük benne. Az igehirdető ugyanakkor elmondta azt is, hogy manapság mindent a szülőkre szokás hárítani, ha valakinek nem sikerült valami az életben. Természetesen különböző esetek vannak, sokmindent rosszul csinálunk szülőként. Van is lelkiismeret-furdalásuk érte, akinek van. De vigyázzunk, mert a vádló a Sátán. Isten valóban felszabadít a hamis elvárás alól. Imádságban átadhatjuk gyermekeinket Isten kezébe, aki akkor is ott lesz gyermekeinkkel, amikor mi már nem leszünk. Aggódás helyett ima. Isten ad erőt a gyermekneveléshez is. – biztatott igehirdetésében a lelkipásztor.

Építő, jó hangulatú és hasznos lelkészértekezletnek adott otthont a Szamoskóródi Református Egyházközség. A Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorait örömmel és szeretettel fogadta a gyülekezet. Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a nyugalmazott lelkipásztorok is jelen voltak és jól érezték magukat.

Csütörtökön délelőtt a kóródi templomban Jobb Domokos ombodi lelkipásztor, helyettes egyházmegyei lelkészértekezleti elnök hirdetett Igét, a bibliaolvasó kalauz aznapi Igéje alapján: “Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is. Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” (1Jn 2,1-6) Az igehirdető arra a szószólóra irányította a figyelmet, aki az egyház feje, Jézus Krisztus. Az, hogy hozzá tartozunk és szeretjük őt, abban kell, hogy meglátszódjon, ahogyan élünk és világítunk a világban. – bátorított az igehirdető.

A Harangszó múltja, jelene és jövője

A szünetet követően két előadásra is sor került. A Harangszó gyülekezeti lap létjogosultságáról tartott előadást Erdei Árva István felelős szerkesztő, felvázolva a lap múltját, jelenét és jövőjét. Több idézet is elhangzott a kezdeti időszakból, mely éreztette azt a lelkesedést, ami jellemző volt a lap indulásakor. “Bele kell harangozzuk a világba az evangélium szabadításának örömét. Kívánom, hogy ez a Harangszó ne némuljon el. Ehhez pedig szükség van arra, hogy egyházunk megújuljon. Ennek a megújulásnak egyik szócsöve és részese, fontos tényezője lehet a Harangszó című egyházi, gyülekezeti lapunk, melynek olyan meleg és mély érzéseket kell ébresztenie minden olvasóban, és ezt ki is kell vívnia magának, mint falusi harangjaink, a falu megtartó csendjében, amint belekondulnak a nép szívébe, csendes parókiák dolgozószobáiba.”  – hangzott el a részlet Farkas Antal Tőkés Lászlóval készített interjújából, még a kezdeti időszakból,  1990. január 12-én, Szilágycsehben. Aztán pár évtized elteltével a lelkesedés alábbhagy, néhány „megszállott” ember ügye lett az újság, részükről sok küzdelem, álmatlan éjszaka, törődés van egy-egy lapszám mögött. A szórványvidéken pedig, ahol alig látnak magyar lapot valóban drága kincs a Harangszó, s más írások is. “A Harangszó a megújulni készülő egyház gyülekezeti lapja lett. Szép álmokkal, tervekkel indult. Ennek köszönheti, hogy ma a nyomtatott szó válságának idején még mindig van, és állandóan jobb tartalmat keresve és mutatósabb külalakot öltve jelentkezik az olvasók között. – mondja 2010-ben Csűry István akkor frissen megválasztott püspök. A kezdetben 35000 példányszámban megjelenő lap néhány éven belül kb. 15000 példányban állandósult, ez a szám viszont fokozatosan csökkent az évek múlásával. Ma a Harangszónak mindössze 3600 megrendelője van. Okok: a nyomtatott sajtó térvesztése, az olvasóközönség elöregedése, a fiatalok nehéz elérése, az olvasás háttérbeszorulása, a társadalomban egyre növekvő közöny, egyre kevesebben vagyunk. 2022-ben a romániai magyar nyomtatott sajtó 17 újságot veszített.

„Legyen a református sajtó mindenekelőtt az egyház megelevenedésének eszköze, tudja a korunk emberének szóló friss bibliai üzenetet modern módon, átütően közvetíteni.” – idézte az előadó mintegy szerkesztői hitvallásként Dr. Csohány Jánost. Majd ezt követően betekintést engedett a szerkesztés folyamatába és a jövőről már nemcsak beszélt, hanem kérdezett is. Remélhetőleg sikerül majd a lelkészeknek tolmácsolni a felelősségtudatot a gyülekezeti tagok felé, mert a lap fennállásának a jövője rajtuk is múlik.

235 telefonbeszélgetés – a lelkészek lelki világa

A második előadást Rácz Ervin Szatmár-szigetlankai református lelkipásztor tartotta, aki 235 telefonbeszélgetésen van túl, melyett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkipásztoraival folytatott. Ebbéli tapasztalatát osztotta meg a közösséggel: “Lelkipásztor vagyok és ebben sem akartam más vagy több lenni. Nem akartam mást, csak bátorítani, buzdítani, ismerkedni, missziói terepet felmérni és hallgatni, meghallgatni. Úgy érzem ezeket a célokat nagyjából sikerült elérnem.” – mondta. A hívások alapján az előadó megállapította:  lelkipásztoroknak is szükségük van építő közegre. Érdemes megemlíteni, hogy vannak olyan lelkipásztori közösségek: kórusok, imacsoportok, baráti közösségek, együtt sportolók, akik megtalálták a feltöltődés közös alkalmait. Ezt kellene tovább folytatni és erősíteni.  „25 éves lelkészi szolgálatom legkellemesebb élményét okoztad hívásoddal.” – mondta egy lelkész, és sok hasonló reakció érkezett pusztán arra reagálva, hogy végre valaki megkérdezte tőlük, hogy vannak és a válaszokat meg is hallgatta. Aztán kifakadtak olyan mondatok is a lelkészek ajkán, amelyek a közömbösség nyomán keletkeztek: „úgy érzem, nincs szükség rám.” … „úgy érzem, nincs szükség lelki munkára.” … „Meguntam, mert hiába akarok többet adni, mint amennyit igényelnek.”

Erőtlenség, fáradtság érezhető sok lelkész életében, a konfliktusok ugyancsak bőséggel jelen vannak, van mit megoldani és van mibe belefáradni. Többen kiszolgáltatottnak érzik magukat. A konfliktusok a presbiterekkel és a politikummal is megoldandó feladatok elé állítják a lelkészt. Sokan a fennmaradásért küzdenek. Valahol a lelkész elődje visszaszól, beleszól a gyülekezetbe, ezt a jelenlegi lelkész sérelmezi, valamikor jogosan. A féltékenység és az összehasonlítás bizony itt is jelen van. Jó volna ezeket a dolgokat is átbeszélni, és normálisan kezelni. Szolgatársak vagyunk, és nem pedig versenytársak! A győzelmet nekünk megszerezte valaki, nekünk csak hozzá kell tartozni! – mondta az előadó, aki negatívumként kiemelte azt, hogy néha a lelkipásztorok is hajlamosak komolyabban venni az összeesküvéselméleteket, mint a hitet. Ez csalóka sikerélmény, de hamis magyarázat a kudarcokra. Nem adhatnak megoldást, megnyugvást és vigaszt. És a látszat ellenére nem is adnak. Rácz Ervin ugyanakkor elmondta: “Tudunk mi kedvesek is lenni…. Sugárzik a vidámság sokakból még telefonbeszélgetésen keresztül is. Vidám, nevetős, mosolygós hangokat is hallottam a telefonbeszélgetések alkalmával …. és ez jó. Érezhető szeretet.” – ezt kell terjeszteni és fokozni. “Igét hirdethetünk. A világ legszebb hivatása a mienk! Hiszen Isten szolgái vagyunk. Annak a szolgái, akié ez az egész. Aki teremtette a világot, gondot visel róla. Jó erre sokszor emlékeztetni magunkat.” – bátorította a lelkipásztor a lelkipásztorokat.

A beszélgetések aztán folytatódtak a szeretetvendégség alkalmával. A szamoskóródi közösség vendégszeretetében erősödött a lelkipásztorok közössége.

Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor presbitereknek tartott előadást Marosvásárhelyen a felszabadult, együttműködő, örömteli közösségről. A szatmáriakat szatmáriak is fogadták, hiszen a Marosvásárhely VII. Szabadság úti gyülekezet lelkipásztora Les Zoltán és főgondnoka Benedek Klára is szatmáriak.

Szombaton korareggel Farkas Róbert szigetlankai presbiter és Rácz Ervin lelkipásztor, generális direktor indult útnak, hogy Marosvásárhely tíz gyülekezetéből az egyikbe, mondhatni a “legszatmáribba” látogassanak: a gyülekezet lelkipásztora pontosabban a Szatmár megyei Halmiból származik, a főgondnok pedig szigetlankai, a pandémia idején pedig aktív tagja volt annak az IGEsziget közösségnek, mely online naponként összegyűlt az Ige köré, egymás hite által is épülni. Mint kiderült, nem csak ő volt az egyetlen marosvásárhelyi, aki a szigetlankai Facebook oldalt választotta naponkénti feltöltődéséül.

Ebben az időszakban több továbbképző alkalmat is szervez a Szabadság úti lelkipásztor és főgondnok az ottani presbiteri közösség számára. Ennek a sorozatnak egyik állomásaként hívták meg a szigetlankai lelkipásztort, aki mint már sokszor és sok helyen itt is az örömről beszélt. Arról az örömről, amit Isten ad, és amely igenis lehet önfeledt öröm. Ennek hatással kell lennie a gyülekezetre és a presbiteri közösségre is.

„Ez az igazi öröm az életben: egy általad hatalmasnak elismert cél elérésében eszköznek lenni. A természet kezében erőnek lenni, s nem lázas, önző beteges, panaszkodó kis csomónak, aki szemrehányást tesz a világnak, amiért nem az ő boldogságát tartja szem előtt” (G.B Shaw) Ha ilyen szolgálatkész emberek vannak a közösségben, akkor önkéntes és lelkes a részvétel: a közösség tagjai alig várják a legközelebbi alkalmakat és találkozókat, ott akarnak lenni, és nem valahol másutt. Az lyen közösségben általában és szinte mindenkinek alapvetően pozitív a hozzáállása a közös célokhoz és egymáshoz. Jellemző a hálaadás, egymás bátorítása, az őszinte és építő visszajelzés. Minden tag úgy érzi, hogy a többiek elfogadják, értékelik, értékesnek tartják, szívesen látják őt, bíznak benne és őszinték vele. Van egy meghatározó közös cél, és van sok közös tennivaló, ami mindenki számára ugyanannyira fontos, és amiért mindenki szívből elkötelezett. A közösségen belül minden tag nyíltan, félelmek nélkül, őszintén beszélhet a gondolatairól, érzéseiről. Olyan a légkör, amelyben bátran lehet javaslatokat tenni, akár produktív vitákat is lefolytatni. Az építően kritikus gondolkodásmód és a szabad visszajelzés jellemző. – mondta előadásában Rácz Ervin lelkipásztor. A presbiterek nyitottak voltak az elhangzottakra, jó hangulatú beszélgetés követte az előadást.

A Marosvásárhely VII Szabadság- úti Református Egyházközség legfontosabb jellemzője az életerő. Templomépítő gyülekezet volt s ez a tény rányomja bélyegét a gyülekezet életére, magatartására, lelkületére. Aránylag fiatal gyülekezet, új templommal, amelynek önállósodását 1982-ben mondják ki. A Gecse utcai és Alsóvárosi gyülekezetből leváló egyházközség megválasztja presbitériumát, lelkipásztorát, és a Vihar utca 3 szám alatti kis imaházban elkezdődik a mindenre kiterjedő gyülekezeti élet. A gyülekezet 2018-ban megválasztotta Les Zoltán, 2020-ban pedig Les Júlia lelkipásztort. Ebben az időszakban lett főgondnok Benedek Klára egyetemi tanár. A gyülekezeti szolgálatot a presbitérium segíti, istentiszteletek mellett minden korosztálynak bibliaórákat, vallásórákat tartanak, kórus működik. A mintegy kétezer lelkes gyülekezet számbeli apadás ellenére a Szabadság úti gyülekezet él és életképes. Igénye van az evangéliumra, szívén viseli a gyülekezet jövőjének ügyét.