Gyermeknapon ment férjhez Szigetlanka első megkereszteltje

1997. január 5-én tartotta az első istentiszteletét a Szatmár-szigetlankai református gyülekezet, a közösségi élet tehát ekkor indult el a Deák téri református templomban.

Nagyon sokan örültek, nagy volt a boldogság Szatmárnémeti református közösségében, hiszen gazdagodott az Anyaszentegyház egy új gyülekezettel. De talán ennék is jobban örült egy család: a szülők Sámi Zoltán és sz. Varga Annamária és a keresztszülők Varga István (jelenleg presbiter) és Koncz Edit, 1996. november 29-én született leányt, Sámi Zsuzsát tartották karjaikban, várva azt, hogy megkereszteljék a kisgyermeket. Tőkés László akkori püspök el is végezte a keresztelési szolgálatot, ezáltal Isten gyermeke lett Szigetlanka első babája.

Azóta sokminden lefolyt a Szamoson, a szigetlankai gyülekezet élete a legkevésbé se volt mondható unalmasnak és egyhangúnak. A közel három évtized sok áldást és megpróbáltatást is hozott. Közben felcseperedett a gyermek, növekedett Isten és emberek előtt való kedvességben, és a Szatmárnémeti Református Gimnázium közösségének is aktív tagja lett. Útja az egyetemi évekre Kolozsvárra vezetett, ahol aztán megismerkedett Geréd Imrével.

Idén gyermeknapon, azaz június elsején a Kolozsvári Szent Mihály templomban került sor a nagy eseményre: Geréd Imre és Sámi Zsuzsa házasságot kötöttek. Dr. Nóda Mózes szentszéki tanácsos egyetemi tanár római katolikus részről, Rácz Ervin Szatmár-szigetlankai lelkipásztor, generális direktor pedig református részről megkötöttnek nyilvánította a házasságot. Az Ige a János evangéliuma 2. részéből szólt, a kánai mennyegző történetéből, majd az Efézusi levélből: “Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef 4,26-26) és a Hóseás könyvéből: “Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” (Hós 2,21-22) Kívánunk sok sok áldást és boldogságot!

Szalonnasütéssel egybekötött évadzáró a szigetlankai nőszövetségnél

A szigetlankai parókia udvarán gyűlt össze a nyári szünet előtti utolsó nőszövetségi alkalmon a csigázó csapat.

Hétfőn délután, a szokott időben gyülekezett a szigetlankai nőszövetség csigatészta-készítő csapata. A hangulat mindig jó az alkalmakon, a közösség miatt. Ezt, mármint a közösséget, tovább építeni kell és megőrizni, éppen ezért úgy döntöttek, hogy a nyári szünet előtti utolsó alkalmat szalonnasütéssel köti egybe. Együtt énekeltek és Ige is hangzott: “Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra és napfényre, mert az Úristen lesz a világosságuk, és uralkodnak örökkön-örökké.” (Jel 22,5) ebben a világban azonban szükség van lámpásokra és világosságra. Kétségbeejtően nagy a sötétség sokfelé. Gonoszságot, álságosságot, homályt, érthetetlenséget tapasztalunk, és sokszor az a baj, hogy a saját magunk viselkedésén is. Könnyű belesüppedni a körülöttünk tapasztalt valóságba, de van más lehetőségünk is. Fentről kapott erő a ragyogás. Neked is a szükséged van rá, hogy égj, de ne égj ki, a körülötted levők számára meg egyenesen életszükséglet akkor is, ha nem köszönik meg, akkor is, ha nem veszik észre. Te csak tedd a dolgod, ragyogj, világíts! – szólt a biztatás Rácz Ervin lelkipásztortól.

Felszenteltetett, megáldatott nyolc lelkipásztor

Nyolc lelkipásztort szenteltek fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyári közgyűlésén. Az ifjú lelkészek áldást és biztatást kaptak előttük álló életútjukra.

Pénteken délelőtt kezdődött a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése, melyen az elmúlt évről szóló missziói jelentéseket fogadtak el a jelenlevők, és tárgyaltak meg aktuális témákat, többek között a soron következő presbiteri választási szabályzaton is módosítottak. Dénes István Lukács egyházkerületi főjegyző prédikált, Bogdán Szabolcs János püspök pedig beszámolt mindazokról a tevékenységekről, melyek az egyházkerület égisze alatt történtek az elmúlt időszakban.

A délutáni istentiszteletre megérkeztek a felszentelésre váró ifjú lelkészek, hozzátartozóikkal együtt. Az Igét Sándor András a Szilágysomlyói Református Egyházmegye esperese hirdette: “Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (ApCsel 1,6-8) A tanítványok, akárcsak az ifjú lelkészek tele vannak lelkesedéssel. De kell tudni, hogy mi a mi dolgunk és mi nem az. Mikor lesz gyümölcse a szolgálatomnak? Mikor lesz ébredés? Mikor változik meg valaki? Mikor láthatom meg a Szentlélek munkáját?… Egy sor olyan kérdés van, ami nem a mi dolgunk. Ellenben erőt kapnak, isteni erőt, mennyei erőt, a tanúskodásra. A tanú meg van győződve az igazságról, mert tapasztalatból szól, mert csontjába rekesztett tűz, mert személyes kapcsolat fűzi az Igazsághoz, a Szentlélek bizonyságával szólal meg. – biztatott az igehirdető.

Az egyházkerület főjegyzője vette fel az lelkipásztori esküt, majd sor került a lelkészek megáldására. Kovács Sándor nyugalmazott szatmári esperes Gáti Gábornak, Dénes István Lukács egyházkerületi főjegyző Gecse Krisztián Dánielnek, Bogdán Szabolcs János püspök Horváth Józsefnek, Sándor András somlyói esperes Juhos Ilona Reménykének, Rácz Ervin Lajos generális direktor Kocsis Leilának, Gellén Sándor nagybányai esperes Kocsis Norbert Józsefnek, dr. Király Lajos szatmári esperes Nagy Dávidnak és Bara László érmelléki esperes Veres-Fazakas Bettina-Dórának tolmácsolta Isten áldását.

A felszentelt lelkészek nevében Gáti Gábor szólt a gyülekezethez: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas az Isten országára.” (Lukács 9:62) Akire eddig is támaszkodhattunk, és ezután is vezessen bárhová minket az Isten, legyünk akár Királyhágó legdélibb vagy legészakibb részén felemelhetjük földhöz ragadt tekintetünket és kérhetjük az Ő segítségét. Mindannyian megtapasztaltuk, ki egy nagy gyülekezet rohanó lüktetésében, az irodában töltött órák csendességében, ki egyidőben több kis gyülekezetben, hogy bármilyen göröngyös is legyen az eke előtti út nem számít, a lényeg nem a hátunk mögötti sikerekben vagy kudarcokban ragadható meg, hanem az előttünk álló Krisztusban, aki szerető gondoskodásával vezérel minket, az előttünk álló keskeny úton. Mert sokszor könnyebb lett volna elengedni az eke szarvát, hátat fordítani az előttünk álló útnak és elmerengeni a múlt vakító délibábjában, könnyebb lett volna, de az Úr Isten nem úgy hívott el és helyezett be minket a pászmába, hogy könnyű legyen, nem azt kéri az Isten, hogy csak a könnyű helyzetekben hirdessük az evangéliumot, sőt tudjuk „alkalmas és alkalmatlan” időben és nem csak időben, hanem „alkalmas és alkalmatlan” helyen és élethelyzetben, akár leendő édesanyaként szívünk alatt hordva az életet, akár örömben, akár bánatban, mindig, minden körülmények között, itt a nagy város olykor durva zajában, vagy egy falu csendességében ne az eke által feltört tenyerünkre, sem a mögöttünk levő múltra, hanem a pászma végén levő Krisztusra tekintsünk, és ne feledd testvérem: bár könnyebb lenne elengedni… „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,39) – biztatott Gáti Gábor.

A nyolc felszentelt lelkipásztor közül ötnek köze van Szatmárhoz, Kocsis Leila szigetlankai-, Kocsis Norbert Szamos-negyedi-, Nagy Dávid németi-, Gáti Gábor pedig láncosi segédlelkész, Gecse Krisztián Dániel pedig habár szilágysági, varsolci származású, de a teológiai évek előtt egy ideig Szatmárnémetiben tanult, tehát innen ment a teológiára. Isten áldása kísérje őket szolgálatukban, életükben!

Fény

“Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra és napfényre, mert az Úristen lesz a világosságuk, és uralkodnak örökkön-örökké.” (Jel 22,5)

A Biblia utolsó lapján értjük meg azt, amit az első lapon fejcsóválva veszünk tudomásul. Isten az első napon teremti a fényt és a negyedik napon a Napot, azaz a világosság vélt forrását. Ebből az Igéből kiderül, hogy Isten a világosság eredeztetője. Elfogadásra érdemes.

Mi a különbség a Nap fénye és Isten fénye között? Itt a Földön azt mondjuk, hogy nincsen jó rossz nélkül, nincs boldogság szomorúság nélkül, nincsen fény árnyak nélkül. És ez vigasz is, mert amikor valami rosszat tapasztal az ember, tudja, hogy ennek vége lesz, és utána következik a jó. Amit azonban Isten ígér a fenti Igén keresztül az, hogy lesz fény árnyék nélkül, lesz jó rossz nélkül, lesz boldogság szomorúság nélkül, öröm üröm nélkül. Ez vár ránk a Mennyországban.

Addig is ebben a világban azonban szükség van lámpásokra és világosságra. Kétségbeejtően nagy a sötétség sokfelé. Gonoszságot, álságosságot, homályt, érthetetlenséget tapasztalunk, és sokszor az a baj, hogy a saját magunk viselkedésén is. Könnyű belesüppedni a körülöttünk tapasztalt valóságba, de van más lehetőségünk is. Fentről kapott erő a ragyogás. Neked is a szükséged van rá, hogy égj, de ne égj ki, a körülötted levők számára meg egyenesen életszükséglet akkor is, ha nem köszönik meg, akkor is, ha nem veszik észre. Te csak tedd a dolgod, ragyogj, világíts! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Összetartozás napja Szigetlankán

A Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség és a Kárpát-medencei Vitézi Rend a vasárnapi istentiszteleten megemlékezést tartott. A trianoni békediktátum 104. évfordulóján felelevenítésre kerültek azok a kulcsfontosságú események, amelyek az ezer éves keresztyén múlttal rendelkező Magyarország szétszakításához vezettek.

Rácz Ervin-Lajos a gyülekezet lelkipásztora hirdette az Igét: “Amit pedig szóltok, vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek általa.” (Kol. 3.1-17) Az igehirdetésben a keresztyén ember különböző életeseményekre való reakcióiról szólt: félelemkeltő vagy dühitő események,  megszégyenítés, igazságtalanság, csalás… megvan a „gyári beállítású” reakciónk minderre. A krisztusi ember nem az elvárások miatt, de mégis tud másként reagálni. Megvannak azok a kútjaink, amikből tudunk meríteni erőt. Ezek felülírják büszkeségemet, hiúságomat és értelem fölötti békességet adnak. Krisztus nevében, Krisztusból merítve van erőnk másként reagálni.

Az igehirdetés után Dr. Keresztesi Csaba-Árpád tartott tematikus történelmi előadást Gyilkosság vagy nemzeti öngyilkosság? címmel. Az előadás gerincét a Versaillesba kiutazó magyar békedelegáció vezetőjének, gróf Apponyi Albertnek a védőbeszéde alkotta, amelyet 1920. január 16-án adott elő a győztes antant hatalmak Legfelsőbb Tanácsa előtt. Idézésre kerültek Apponyi beszédének legfontosabb szövegrészei.

A történelmi megemlékezést művészeti előadás kísérte, amelyet Zágoni Szabó Mihály tárogató művész és Csorvási Mihály presbiter adott elő: Szép vagy Magyarország…, Ott, ahol zúg a négy folyó…, Nélküled.  Ezt követte egy Kovács Árpád Gábor által elszavalt verscsokor, azaz Juhász Gyula: Trianon és Sándor Kinga: Szóljatok harangok című versei.

Nyugalom!

“És adatott neki nagyokat mondó és káromlásokat szóló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapig.” (Jel 13,5)

Kampány idején vagyunk. Rengeteg olyan videó kerül a szemünk elé, ha görgetjük a telefonunkat, ami a fenti Igét juttatja eszünkbe: a nyugalom felkavarására alkalmas beszéd, nagyokat mondás, hazugságok, vádolás, dühkitörés, gyűlöletbeszéd, karaktergyilkosság… Káromkodás csak azért nem, mert azzal biztosan szavazatot veszítenének.

Mi hogyan reagáljunk erre? Nyilván, hogy elkeserítő ilyenekkel szembesülni, de a közömbösség lenne a legnagyobb hiba, amit válaszreakcióként mutatnánk.

A lehető legnagyobb nyugalomban, szeretettel, mégis szeretettel, makacsul ragaszkodva a békéhez és a nyugalomhoz tegyük a dolgunkat, akár még állampolgári kötelességünket is. Van nekünk Istenünk, aki a józanság Lelkét adja nekünk minden felkavaró szituációban. A Sátán sokféleképpen tombol a világban. Mi ne legyünk se eszközei, se áldozatai. Van nekünk Urunk, aki azt ígérte, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig. És ez nyugalmat, csordultig békét kell árasszon szívünkbe, hogy oda félelem ne kerülhessen, sőt másoknak is mi adjuk át, mi ragasszuk át a békességet. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Felkiáltott, felemeltetett

A kasza fenése nem késlelteti a munka folyamatát – ezt nagyon jól tudjuk. Van valamilyen dolgunk, amit holnapra be kell fejeznünk, de képtelenek vagyunk elvégezni. Mit csinálunk? Inkább lefekszünk és holnap korán reggel sokkal frissebben és üdébben elvégezzük a feladatot. Életfontosságú, hogy meg tudjunk állni.

Van egy történet a Bibliában, ami közel három évezrednyi távolságból nem tűnik olyan fontosnak, de mégis sok ma is megfontolandó témát érint: „Egyszer azt mondták a prófétatanítványok Elizeusnak: Nézd, szűk nekünk ez a hely itt nálad, ahol lakunk. Hadd menjünk el a Jordánhoz; ott mindegyikünk kivág egy szál fát, és készítünk magunknak egy helyet, ahol lakhatunk. Ő ezt mondta: Menjetek! De az egyik így szólt: Kérlek, jöjj el te is a szolgáiddal! Ő így felelt: Elmegyek. El is ment velük. Amikor megérkeztek a Jordánhoz, vágni kezdték a fákat. De amikor az egyik kidöntött egy szálfát, a fejsze vasa beleesett a vízbe. Akkor felkiáltott, és ezt mondta: Jaj, uram! Csak kölcsönben volt nálam! Az Isten embere megkérdezte: Hová esett? Az megmutatta neki a helyet; ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor feljött a víz tetejére. Elizeus így szólt: Emeld ki! Az pedig kinyújtotta a kezét, és kivette.” (2Kir 6,1-7)

Elizeus és tanítványai a fejlődés időszakában élnek. Ez lelkileg és fizikailag is megtapasztalható: Kinőtték a helyet, tehát többen lettek és el is kezdték az építkezést. Ez lelkesítő. Jó ezt átélni a gyülekezetben is. Azonban a folyamat igencsak drámaira fordul. Itt nem kaszáról, hanem fejszéről van szó, de az üzenet ugyanaz, mint fenn. A kölcsönkért fejsze vasa beesik a zavaros Jordánba. És akkor mi van? Veszünk másikat. – mondaná a mai ember. Nem igazán volt erre akkor lehetőség. A fejsze értéke kb. akkorára mérhető, mint most egy legújabb, legjobb okostelefoné. Nos, ha az beesne a Szamosba, nem örülnénk neki. Pláne, ha kölcsönkért telefon lenne. Nem is adna ma kölcsön se telefont nagyon senki. Pláne ilyen értékűt. A helyzet drámai, igazi tragédia. Elizeus tanítványa egyértelműen hibázik, de mégis van mit tőle tanulnunk.

  1. Megállt és felkiáltott! Ez miért említésre méltó? Természetes, hogy megállt, hiszen a fejsze feje lerepült. Hogy is nézne ki, hogy kopácsol tovább a fejsze nyelével. Márpedig ilyen a mai ember, ez a modern, rohanó ember képe. Nincs idő megállni, hajtani kell! Nincs idő megrakni a talicskát, nincs idő gólörömre, nincs idő… És, hogy lássák, dolgos emberek vagyunk, értelmetlenül izzadunk tovább. Kell tudni megállni! És nehogy lelkiismeretfurdalásunk legyen amiatt, hogy a nyári időszak egy részét erre használjuk. Nemhogy csak megérdemeljük, szükségünk van pihenésre és a töltekezésre. És nem az számít, hogy hova, milyen egzotikus helyre megyünk: többen ebből is versenyhelyzetet kreálnak és ez fárasztó, pont az ellenkezőjét érjük el vele. Merjünk felkiáltani. Fel!
  2. Elismerte a hibát. Nem önvád ez, mert ez a Sátán módszere. Ha csupán önvád lenne, dolgozott volna tovább azzal a teherrel a vállán. Nem! Itt bűnvallás van és bűnbánat. És a jajj! ez jelenti. De jó is lenne, ha mernénk ilyet tenni a házasságban, a családban. Nem a gyengeség jele, ha a gyermek hallja otthon, hogy a szülei mernek otthon bocsánatot kérni, ha hibáztak, akár egymástól, akár tőlük. Hibáztam, megpróbálom helyrehozni, ha pedig nem megy, merjek segítséget kérni. Isten nem fordul el a bűnbánótól.
  3. Mindenünk kölcsön van. A fejszét kölcsönkérték és ez felelősséget kíván. Mint említettem, hatalmas érték volt ez a vaskorszakban. De ha jobban belegondolunk mindenünk kölcsön. Mit viszünk magunkkal? A leghazugabb szavaink egyike az örökség. Inkább használnám azt a szót helyébe, hogy mulandóság. Olyan szomorú látni, amikor a testvérek nem beszélnek egymással szüleik ravatala mellett. Szívszaggató. A Sátán meg röhög a markában. Csak az az örök, ami az örök Istenhez köthető: szeretet, hűség, jóság… Igyekezzünk ilyen értékeket gyűjteni. A házunkra ki lehet írni: itthagyLAK. De a gyermekeinket is kölcsön kapjuk, felnőnek és nagyon jó, ha önállósulnak. A házastársat is kölcsön kapom, mit kezdek vele, mivé teszem őt? Rám bízott értékek.
  4. Hova esett? Hol vesztettem el? Hol veszítettem el a fonalat? Elizeus fontosnak tartja, hogy megkérdezze a teológust, hogy hol esett a vízbe a fejsze vasa. És a megoldáshoz közelebb jut azzal, hogy meg tudja mondani: itt veszítettem el. Hova lett az örömünk, a békénk, az erőnk, a szeretetünk…? Tavaly még megvolt? Mi okozta az eltűnését? Mutassunk rá bátran! Istennel való beszélgetésünkkor, imádságunkban mondjuk el neki, hogy hol segítsen. És kétség nélkül segít, de nekünk kell rájönni arra, hogy hol. Közösen akar velünk ezen dolgozni.

A Mester nélkül azonban kár próbálkozni. Vannak praktikák, de azok általában feldobnak és még mélyebbre eresztenek utána. A bűnbeesés, elsüllyedés, a gravitáció törvénye, az idő múlása ellenünk dolgozik. A megoldás egy fa, ami mentőövként értünk lett „bedobva”. A keresztfán Jézus valami olyat tett, ami ellentmond a gravitáció törvényének, a vasként ránk nehezedő bűn eloszlik és emelkedésnek indul az életünk, az örökéletbe torkolva. Mert Ő felemel és képes is megtartani. Ámen.

Rácz Ervin,

Szigetlanka