Gazdagok
„És ily módon fölötte igen meggazdagodott Jákób. Sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara volt neki.” (1Móz 30,43)
Jákób az Úr segítségével meggazdagodik. Nem is kicsit. Vagyonos ember lett, és ebben a részben egyértelművé válik, hogy Isten segíti ebben.
Rögtön fel is teheti az ember a kérdést: én is az Urat követem, neki szolgálok, nos, akkor miért nem vagyok én is gazdag? Engem miért nem segített meg az Úr? Miért nem áldott meg engem is ilyen formán?
Vannak olyan szekták, akik erre egyenesen megmondják a választ: nem imádkoztál elég jól, így jártál. Ők azt vallják, hogy mindenképpen együtt kell járjon az isteni áldással az anyagi gyarapodás. Micsoda teher ez azokra nézve, akik kínlódva élnek egyik napról a másikra! Nem elég, hogy nehéz az életük, még el is ítélik őket ezért. Távol álljon ez tőlünk!
“A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi.” (Péld 22,2) A gyülekezeteinkben is vannak tehetősebbek és vannak szegényebbek. Sokszor éppen az a tapasztalat, hogy a sanyarúbb sorsú emberek jobban ragaszkodnak Istenhez, mert olykor jobban érzik a hiányát. A gazdagabbak számára pedig nagyobb a felelősség. Őrájuk többet bízott az Isten. Isten nem mindent nekik adott, csak náluk tette le! – ez pedig a saját beismerésük kell egyen! Semmiképpen sem használhatják adakozásukat csupán lelkiismeretük megnyugtatására!
No de kik a szegények és kik a gazdagok? Nagyon relatív ez. Vannak, akik a kevéssel is hálása tudnak lenni és van, aki a sokat is kevésnek tartja és minél több került a bírtokára, annál többre vágyik. Isten adja, hogy merjünk az elégedettségünkből és a hála érzéséből kiindulni és akkor áldott lesz az életünk! Ez ad erőt a fejlődéshez is. Akár kevés, akár sok, legyünk értek hálásak! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Fellélegezve, feltöltődve – Csillagpont, szatmári fiatalokkal
Egy nagybusznyi ifjú indult útnak Szatmárnémetiből a 11. Csillagpont Református Ifjúsági Fesztiválra, Zánkára. Hitélménnyel gazdag találkozón, több mint száz programlehetőséggel, valóságos lelki feltöltődéssel élték meg a szatmári ifjak is Csillagpontot.
Hétfőtől szombatig Kárpát-medencéből több mint háromezer részvevő volt jelen a Zánkai Erzsébet Táborban. A szatmári busz nagy része Szatmár-szigetlankai volt, de voltak a Szamos-negyedről, Németiből, Szamoskóródról, Patóházáról és Ombodról is.
A Csillagpont célja nemcsak a kikapcsolódás, hanem a hitben való megerősödés és a közösségépítés is – mindez egy olyan fesztivál keretében, ahol a zene, az ima és az őszinte beszélgetések egyaránt otthonra találtak. Isten sokféleképpen üzent a Csillagponton: hit, humor, hip-hop, nevetés, kérdések, könnyek, taps…
Lélegezz fel!
A héten minden nap közös reggeli és esti áhítatokon vehettek részt a látogatók, amelyek idén a „Lélegezz fel” tematikájára épültek, a szorongásról sok üzenet szólt. Gyógyító üzenetek voltak. A szatmári fiatalok az istentiszteletek után „kiscsoportban” Rácz Ervin szigetlankai lelkész vezetésével beszélték át az istentiszteletek mondanivalóját, amit mindig imaközösséggel zártak le. A fesztiválprogramban helyet kaptak még különböző kerekasztal-beszélgetések aktuális társadalmi és lelki kérdésekről, valamint interaktív műhelyfoglalkozások, ahol a résztvevők kreatív módon dolgozhatták fel a hallottakat.
Zenei téren sem volt hiány az élményekből: hétfő este a fesztivált a Halott Pénz koncertje nyitotta meg, de a héten fellépett többek között a Bagossy Brothers Company, a Platon Karataev, Tibes, a CrossYounity és az Egyesült Királyságból az LZ7 együttes is. A napközbeni programokat sportversenyek, csendes meditációs sarkok, a lehetőségek piaca, valamint önkéntes szolgálatok tette teljessé. És természetesen, ha már ott volt a Balaton, amikor jó idő volt, a partra is kimentek.
Halott Pénzt, Platon Karataevet és Bagossy Brothers Companyt hallgatott a Csillagpont előtt Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Szerinte el kell felejteni a „bezzeg az én időmben” gondolatokat, és a fiatalokat nem kioktatni kell, hanem meghallgatni, megérteni és szeretni. Ha pedig már a bizalmi kapcsolat kiépült, akkor lehet tanácsot adni. Az alapvető kérdések a mai fiatalok életében is ugyanazok, mint régen, de a világ nagyon megváltozott, sokkal több a lehetőség, de a veszély is.
A szatmári fiatalok is megpróbáltak minél több eseményen részt venni. Képviselték a szatmáriakat a focibajnokságon, ahol jó középcsapatként sikerült bemutatkozni, ami ahhoz képest, hogy láthatóan ők voltak a legfiatalabb csapat, nem volt rossz eredmény.
Szombaton úrvacsorás istentisztelettel és személyes hangvételű üzenetekkel zárult a Csillagpont fesztivál a Zánkai Erzsébet-táborban. A lelki útravalót Mikló István Boldizsár nagyszalontai lelkipásztor hirdette, Petkes Piroska debreceni egyetemi lelkész pedig az úrvacsora liturgiájában szolgált. A nagyszalontai lelkipásztor a 27. zsoltárból kiindulva az új kezdet pillanatai fogalmazta meg a hallgatóság előtt. A Csillagpont véget ér, de a küzdelmek folytatódni fognak – hangzott el őszinte hitvallással. Nem hitegetett könnyű úttal, hanem egy tartós erőforrásra mutatott: az Úr jelenlétére. Fellélegeztek a fiatalok, és jó volt fellélegezni. Megerősödött bennük a hit, a reménység és a szeretet.
Szatmári vélemények
A szatmári ifjak utólag megfogalmazták, mit kaptak a Csillagpontról. Néhányat közülük nézzünk meg ebből, név nélkül:
„Nekem a Csillagpont egy nagyon jó élmény volt. Fejlődhettem a hitemben, választ kaptam a kérdéseimre és jó volt látni, hogy mennyire sokféleképpen lehet dicsőíteni Istent.”
„Nekem a Csillagpont Fesztivál nagyon tetszett. Örülök, hogy sok mindenkivel megismerkedtem, hálás vagyok, hogy közelebb kerültem Istenhez és hogy minden nap hallhattam az ő Igéjét.
„Önkéntes szemmel nézve számomra a Csillagpont egy hatalmas lehetőség volt, ahol használhattam egy talentumot, amivel Isten ajándékozott meg. Sok értékes embert ismertem meg e hét alatt, akiktől rengeteget sikerült tanulnom. Nagyon hálás vagyok értük! Továbbá jó volt érezni, hogy Isten ott van köztünk és hogy átölel minket az Ő szeretetével!”
„A Csillagpont számomra egy nagyon érdekes és élménydús esemény volt, amit hirtelen nem tudok jobban leírni. Új embereket ismerhettem meg és több különböző programon vehettem részt. Együtt énekelhettünk és közösséget alkothattunk másokkal, ami egy csodás tapasztalatnak bizonyult.”
„Én nagyon örülök, hogy részt vettem a Csillagponton, mert szórakoztató volt a barátaimmal beszélgetni és játszani. Emellett örülök még annak, hogy az Isten szólt hozzám a héten, és megmutatta, hogy ezentúl hogyan éljek.”
„Számomra a Csillagpont lelki feltöltődést és kikapcsolódást adott, illetve közelebb kerültem Istenhez. Egy életre szóló élmény volt.”
Vele áldott, aki él – keresztelő, emlékezés, gyülekezeti élet
Örülni az örülőkkel, sírni a sírókkal. Ezt gyakoroljuk gyülekezetünkben, Isten parancsának engedelmeskedve. Keresztelünk, esketünk, temetünk, vigasztalunk… És más eseményeken is gyakorolhatjuk ezeket.
Egy héttel ezelőtt Bíró Aliz részesült a keresztség sákramentumában. Keresztapja, többek között, Horváth József lelkipásztor. A gyülekezet most is megfogadta, hogy minden tőle telhetőt megtesz gyermekeink lelki és hitbeli nevelése érdekében.
Gyászolók jöttek Igét és vigaszt hallgatni. Emlékezők jöttek emlékharangot hallgatni. Ez is hozzátartozik, szinte minden vasárnap az istentiszteletekhez, mert az Ige vigasztal és a gyászolók a feltámadás Igéje által nyerhetnek valódi vigaszt.
Kirándulók jöttek hálát adni a tartalmas kirándulásért. Örömmel emlékeztek vissza mindarra, amit a kiránduláson tapasztaltak. Az istentiszteletet követően szeretetvendégségben építették a közösséget.
Fiatalok jöttek áldást kérni a Csillagpontra és az ottlétükre. Megtelt a templom Isten szeretetével.
Az Ige szólt, és most is ez volt a középpontban, a 127. zsoltár 2. verséből: „… akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” Kicsoda a boldog ember? Mi értelme van az életnek? A létértelmetlenségre adott választ az igehirdetés, amit munkánk, életeseményeink, közösségi és egyéni életünk kapcsán érzünk. Isten áldása az, ha tudjuk, álmunkban is ad eleget. Ő az én életem hiábavalóságát is feltette a keresztre. Terve van velem, hogy kapcsolatunk Istennel helyreálljon, és az Ő eszköze legyünk. Vele, benne van értelme az építésnek, a munkának, a családnak. Vele áldott, aki él.
Lélekszervíz – Zsolt 32,8
Befektetés
„S ekkor Jákób adott Ézsaunak kenyeret és főtt lencsét, és ő evett és ivott, majd fölkelt és elment. Így vetette meg Ézsau az elsőszülöttséget.” (1Móz 25,34)
Vannak emberek, akik a hasukkal gondolkodnak és azt is mondják: ami a kézben van, az nem hazugság. (Ce-i în mână nu-i minciună.) Kenyér legyen és lencse, étel és ital: együnk, igyunk, holnap úgy is meghalunk. Az ilyen embereknek nagyon nehéz beszélni szeretetről, üdvösségről, lelkiekről. Bár nem lehetetlen az ő megtérésük sem, mert Istennél semmi sem lehetetlen, de kemény dió.
Ézsaut nem érdekelte az elsőszülöttségi jog és a vele járó áldás. Éhezett és ő jól akart lakni. Jákób ezt könyörtelenül kihasználta. Nem akarom Jákóbot bántani. Hogy jövök én ehhez? Az ő rafináltsága akkor sem kell, hogy példa legyen. Nem feltétlenül tenném ide azt az Igét, amit Jézus mond: “legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok.” (Mt 10,16) Ettől függetlenül a keresztyén embereknek bölcsnek és óvatosnak kell lenniük, mint a kígyók, miközben ártatlanoknak kell maradniuk, mint a galambok. Ez arra ösztönöz, hogy az emberek legyenek éberek és tájékozottak a körülöttük zajló eseményekről, de ne essenek túlzásba a gyanakvásban vagy a gonoszságban. Tehát nem bántanám itt Jákóbot, de nem is ez a legnagyobb hőstette.
Itt egyértelműen Ézsau a ludas, akinek nem számítanak a lelkiek. Sokan ma is úgy vannak ezzel, hogy nem fektetnek bele a lelki munkába és mégis várják a lelki eredményeket úgy, hogy nekik mindig az anyagiak voltak a legfontosabbak. És még panaszkodnak is utána, hogy lelkileg kiüresedtek, kiégtek. Mit vártak? Ha krumplit vetsz, nem nőhet ki abból a földből paradicsom… Fontosak a támogatások, a pályázatok, a pénz, de ha nem lelki alapja van, csak egy program marad, amit ki tudunk pipálni, ám lelki növekedés nem várható. Bátran fektessünk bele a lelki munkába, mert előbb-utóbb meg fogja hozni a gyümölcsét. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Múlt
„Lót felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett.” (1Móz 19,26)
Ki hátranéz, sóbálvánnyá mered. Akit a múlt megköt, nem tud előrehaladni. Márpedig az életet előrefele éljük.
Nagyon sokan most is a múltban élnek. Megköt őket egy-egy esemény, amit traumaként éltek meg. Nem tudják feldolgozni a gyász fájdalmát, nem tudnak továbblépni egy-egy rossz döntés következményéből, vagy éppen a fiatalságukat siratják és nem hajlandóak szembenézni az idő múlásával, vagy az öregedés jeleivel. Sokféleképpen lehet a múltba rekedni. Lót felesége sajnálta a várost, ahol élt. Luxizás, jólét, bulik, szórakozás és még ki tudja milyen élmények kötötték oda. Sajnálta, hogy ott kellett hagyja, ezért nem tudott tovább haladni.
Fontos a múlt, de leginkább azért, hogy tanuljunk belőle. Visszapillantótükör nélkül nehéz haladni, de ha állandóan abba tekintünk, az veszélyes lehet ránk. Tanuljunk múltunkból, de életünk haladjon előrefelé, mert van célunk, az örökkévalóság. Van utunk, Jézus Krisztus. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Le a (szalma)kalappal! – szigetlankaiak kirándulása Somlyóújlaktól Marosvásárhelyig
Idén is kirándultak, zarándokoltak a szigetlankaiak. 2018 óta egyik évben az Anyaország, másik évben Belső-Erdély felé vezet az útjuk. Állomások: Somlyóújlak, Körösfő, Jobbágyfalva, Bözödi tó, Körispatak, Makfalva, Kibéd, Szováta, Parajd. Idén Marosvásárhely volt a célállomás, a Marásvásárhelyi Szabadság úti gyülekezetben vettek részt a vasárnapi istentiszteleten. A szigetlankai gyülekezeti tagok mellett más gyülekezetekből is kapcsolódtak a csapathoz.
Pénteken reggel a szigetlankai református templom előtt volt a gyülekező. Teljesen megtelt busz, a templomban megtartott rövid áhítat után a sofőrrel együtt 51-en indultak útnak, programfüzettel a kézben, amely 48 éneket is tartalmazott, amit legalább kétszer végigénekeltek. Zengett a busz az istendicsérő énekektől.
Az első állomás a Szilágyság különleges kincsei közé tartozó, a 13. században épült, somlyóújlak rejtekfolyosós templom volt. Szegi Máté lelkipásztor és szatmárnémeti származású felesége fogadta a csapatot. Különleges falfolyosós szerkezete miatt vált híressé a templom, amelyet a kirándulók be is jártak. Egyik dombtetőről a másik felé vették az irányt, egy szilágysági templom után egy Kolozs megyei következett. A második állomás a kalotaszegi Körösfő református temploma volt. A karcsú, négy fiatornyos, fatornácos tornyú körösfői templom a falu feletti dombtetőre épült, a korabeli építkezési szokásoknak megfelelően nyugat–keleti tájolású, keleti oldalon elhelyezkedő szentéllyel. A templom jelenlegi festett kazettás mennyezete 225 kazettából áll. A helyi harangozó mutatta be a templomot. Rövid nyárádszeredai megálló után megérkezett a csapat a bázisra, a Jobbágyfalvai Tündér Ilona Vendégházhoz. Fantasztikus környezet, csodás hely volt a csapat szállása két éjszakán át.
Szombaton áhítattal indult a nap, majd hamar elindultak, mert zsúfolt program várt a hívekre. A nap első állomása a Bözödi tó volt. Az 1975-1990 közötti időszakban épült fel a gát, ezt követően jött létre a Bözödújfalusi-víztározó, amelynek Bözödújfalu település esett áldozatul. A lakosságot kiürítették, a falut pedig elárasztotta a víz. A Bözödújfalui-tó egy egész falut temetett el örökre magába. Bözödújfalu híres falu volt a vallási felekezetek sokszínűségének köszönhetően, illetve az ott élő emberek rendkívüli összetartozásának erejével. A gyülekezet meglátogatta a Bözödújfalusi emlékparkot és az Összetartozás templomát is.
A következő megálló talán a legemlékezetesebb volt mindegyik közül. Pedig talán senki nem gondolta volna, hogy ez lesz a legmaradandóbb emlék: a Körispataki Szalmakalap Múzeum. Szőcs Lajos kőrispataki lakos, adventista lelkipásztor, akinek családja is szalmakalap-készítéssel foglalkozott, saját költségén vásárolt meg és újított fel egy hagyományos kőrispataki parasztházat, mely jelenleg a múzeumnak ad otthont. A kirándulók tátott szájjal hallgatták a házigazda előadását, amely rengeteg igei üzenetet és történetet tartalmazott. A lelki táplálék után egy finom lángost is elfogyasztottak, majd két templomot is meglátogattak: először Gábor Áron lelkipásztor fogadta őket Makfalván, majd a szatmári, pontosabban halmi származású Sipos-Vizaknai Balázs lelkész Kibéden. Volt egy kis szabadidős program Szovátán, kétórás séta után a parajdi református templom felé vették az irányt. A helyi lelkipásztor Iszlai Béla elmondta nemcsak a gyülekezet történetét, hanem azt a lelki helyzetet is vázolta, amit a helyi közösség élt át az utóbbi időben. Nem lehetett könnyek nélkül énekelni a 458. dicséretet: „… mint titkos bánya mélyében formálja terveit, de biztos kézzel hozza fel, mi most még rejtve itt.” Szomorúság és vidámság érzelmi hullámain utaztak ezen a napon a szatmáriak.
Vasárnap a reggeli áhítatot követően elbúcsúztak a Tündér Ilona Vendégháztól. Marosvásárhely Szabadság úti gyülekezete várta a csapatot. Lelkipásztora, aki feleségével a szilágysági származású Júliával együtt pásztorolja a gyülekezetet, Les Zoltán szintén szatmári (pontosabban ő is halmi) származású. A gyülekezet gondnoka is szatmári, ráadásul ő pontosan szigetlankai. Rengeteg közös szál. Fodor Lajos nyugalmazott halmi lelkipásztor, aki tagja volt a kiránduló csapatnak, két egykori tanítványával is találkozott. Isten a legjobb rendező!
A vasárnapi istentiszteleten Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor hirdetett Igét a 129. zsoltár alapján: „Zarándokének. Sokat gyötörtek ifjúságom óta – vallja meg ezt Izráel! –, sokat gyötörtek ifjúságom óta, mégsem bírtak velem. Hátamon szántók szántottak, hosszú barázdákat hasítottak. De igazságos az Úr: elvágta a bűnösök kötelét. Megszégyenülnek, meghátrálnak majd Sion gyűlölői mind. Olyanok lesznek, mint háztetőn a fű, amely elszárad, mielőtt kitépnék. Nem szedi marokra az arató, sem ölébe a kévekötő. Nem mondják az arra járók: Legyen rajtatok az Úr áldása, áldunk benneteket az Úr nevében!” A szatmári zarándokok szinte egész hétvégén az ún. grádicsénekek (Zsoltárok 120-134) alapján hallhatták az igei gondolatokat. Vándorok vagyunk, akik tudjuk honnan jövünk és merre tartunk. Van gyökerünk és tudjuk, hogy ki fog bennünket az ölébe venni. Ez az áldás.
A csapat két énekkel is szolgált az istentiszteleten: Hálát adok Uram az életért, Ott a messze földön. A házigazda lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, majd idegenvezetőként is szolgált: Marosvásárhely néhány értékes látványossága felé vették az irányt. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a vár meglátogatását követően a főtéren található Bethlen Gábor szobornál készített közös fotóval feltették a kirándulás i-jére a pontot.
A hazafelé vezető úton is szinte végig énekelt a gyülekezet. Hangrekedésig dicsérték az Urat, örömmel és gazdag emlékekkel a szívükben. Láttak szép templomokat, gyönyörű tájakat, a természet csodáit. Hallottak régi és új tragikus sorsokról, sírtak a sírókkal. Láttak szalmaszálat örömforrásként funkcionálni, örültek az örülőkkel. Le a (szalma)kalappal!
További képek: https://www.facebook.com/media/set?vanity=szigetlanka&set=a.1304352355024515
Áldás
„Ezt mondta az Úr Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked. Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel.” (1Móz 12,1-2)
Feladni a megszokottat, a rutint és a kényelmet nem egyszerű. Abrám ennek ellenére kérdés nélkül, első szóra megy. Mi olykor akkor sem mozdulunk, „ha még egyszer azt üzeni…”
Sokan elhagyják földjeiket ma is egy jobb élet reményében. Eszem ágában sincs pálcát törni a fejük fölött emiatt. Valaki marad, mert az Úr azt üzeni neki, hogy maradnia kell, valaki pedig elindul, mert Isten célt ad számára. Egyénenként változik ez, de mindenképpen az Úr akaratának és nemcsak megengedő akaratának megfelelően cselekedjünk!
Abrám egy olyan ígéretbe kapaszkodik, melynek még semmi jelét sem látja. Számomra ez a legtiszteletreméltóbb benne. Hisz abban, amit Isten mond neki. Számunkra mit jelent Isten szava? Odafigyelünk-e rá és merünk-e engedelmeskedni neki? Ez határozza meg azt, hogy jól döntünk-e akkor, hogy megyünk vagy maradunk.
Ha így cselekszünk, akkor nemcsak áldottak leszünk, hanem áldás is mások számára. Kívánom, hogy áldott és áldás légy! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Misszionáriusok Szigetlankán
Szabó Attila és Csilla, valamint fiúk Sámuel volt a szigetlankai gyülekezet meghívottja vasárnap délelőtt. Külmissziói szolgálatukról szóltak az istentiszteleten, a gyülekezet pedig imádságos szívvel hallgatta.
Vasárnap délelőtt az igehirdetés a 27. zsoltár alapján szólt: „Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?… (Zsolt 27,1) Félelemről és szorongásról beszélt a zsoltáros Dávid. A világ megoldása erre a békétlenségre az antidepresszáns, a hárítás és a tompulás. Isten nem bódít, hanem világít. Sokszor a félelemeinknek a tárgya elképzelt. A legtöbb esetben nincs is. Ez még veszélyesebb, mert elképzelt problémára csak elképzelt megoldás lehet. Azaz nincs. Életerőm az Isten: most és a jövőben is, ezt kell tudatosítani magunkban. Ezért van reményem a jövőre nézve. A reménység nem optimizmus. A reménység azt jelenti, hogy attól függetlenül, hogy éppen jónak vagy rossznak látszik valami az életemben; hogy éppen magasságban vagy mélységben vagyok, hiszem és tudom, hogy minden a javamra van.
Az igehirdetést követően a gyülekezet vendégei beszámoltak missziói munkájukról, amit más kontinensen végeznek. Sámuel furulyával dicsőítette Istent, az Érhetetlen kegyelem című ének dallamai csendültek fel. Ezentúl a szigetlankai gyülekezet imái is kísérik szolgálatukat.
