Istenbe vetjük reménységünket, generációkon át – dupla-keresztelő

Augusztus 17-én két keresztelő is volt a gyülekezetünkben. Egy kicsit hangos kislány, Amina és egy kisfiú, Noel-Ábel részesült a keresztség sákramentumában. Azért az ilyen “zajt” el tudnánk viselni minden vasárnap. 

Az Ige szólt a Lélekszervíz sorozat keretén belül, a 78 zsoltár alapján. Alapige: „Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.” (Zsolt 78,6-7) Megismerni, megérteni, megbékélni – ez a generációk megértésének kulcsa. Az Ifjúsági szolgálatának évében megállapíthatjuk, Krisztusban nincsenek generációs szakadékok. A 78. zsoltár egy nép történetéről szól. Isten dorgált és megbocsátott, mint hős harcolt népével, együtt élte a történelmet az övéivel, egészen addig, hogy Fiában, a kereszthalált szenvedett és feltámadt Jézus Krisztusban vállalta ezt a mi, szenvedésekkel is terhelt történelmünket. Isten behelyezte a Törvényt, a Tórát népének tudatába. Ez tartotta meg és tartotta egybe Izráel népét az évezredeken át. Nekünk magyaroknak egy csodálatos, különleges nyelvet adott, hogy jobban értsük az Ő Igéjét.

Amellett, hogy egy népről szól az Ige, a családokat is megerősíti. A közlés legegyenesebb módja a személyes beszélgetés, a családban főleg. Szavak hangozzanak el, amelyek szülői szeretetből, gondoskodásból fakadnak, Igévé válhatnak: ne félj fiam, kislányom, Isten eddig is megsegített, ezután sem hagy el, elég lesz a keresetem, és eltartalak titeket… meggyógyul testvéred… este ne felejts el imádkozni… menj el a vallásórára, majd megkérdezem, hogy ott mit tanultál…”

Az Ige azt is elmondja, hogy mit mondjunk ezekben a beszélgetésekben: Istenbe vessék bizodalmukat! Ne felejtsék el Isten nagy tetteit! Tartsák meg a parancsolatokat: szeress! Azt mondják, hogy a mai ember reményt-vesztett, s ez vonatkozik reánk, keresztyénekre is. Nincs így. De hogyha csupán a rossz népességi mutatókra hagyatkozunk, ha reményünk táplálója csupán egy bankszámla, ha stabil egyházszervezetünkre alapozunk, akkor a jövőnek kiszámíthatóan hamar vége lesz. Hívő keresztyénnek lenni azt jelenti: Istenbe vetjük reménységünket.

Áldó

„Ez Izráel tizenkét törzse, és ez az, amit atyjuk mondott nekik, amikor megáldotta őket. Mindegyiket a hozzá illő áldással áldotta meg.” (1Móz 49.28)

Egyszerű és megható mondattal folytatja az áldások sorát Jákób. Az előző részben József gyermekeit: Efraimot és Manassét áldja meg a keresztáldás után ezt mondja: „Én meghalok, de Isten veletek lesz!” Fontos a mondatszerkezet. Nem áldozatszerepből mondja: Isten veletek lesz, de én meghalok. Nem! Fordítva! Azt mondja utólag, amit tényleg hagyatékul akar hátrahagyni, bíztatva az ittmaradókat.

Jákób összeszorított kézzel kezdi az életét. Belekapaszkodik testvére sarkába. Ami kézben van, az nem hazugság. Saját kezébe veszi sorsát, ő intézkedik, ő teper, ő könyököl. Az őserdő törvénye működik benne. Aztán az élet megtanítja arra, hogy ne a karját tegye keresztbe, hanem a kezeit. Ezen a keresztúton rájön, mindent kegyelemből kapott. És így változik meg az élete áldó, adó és szolgáló életté. Tud adni, anélkül, hogy várja viszonzást. – ez az áldott élet jellemzője.

Fiainak hozzájuk illő áldást ad. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, – amit kétévente szerveznek meg, többezer fiatal jelenlétével, – utolsó mozzanata az áldás: különböző lelkészek állnak meg a kijárati kapu mellett és mindegyik tematikus áldást oszt. Lehet válogatni azt, ami akkor ép illik az áldást kérő életére: munkahelyre, családra, házasságra… lehet kérni az Isten áldását. Jákób tudja, hogy kinek mit kell mondani, mert ismeri őket. Nem az igényük szerint, hanem a szükségük szerint osztja az áldást, mert van miből, és mert egyszerűen csak tolmácsolja annak az áldását, aki jobban ismer minket, mint mi magunk. Ilyen áldó hetet kívánok minden olvasónak! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Generációkról Balatonszárszón

A generációk közötti viszonyok, a különbségek és kapcsolódási lehetőségek voltak Reformátusok Szárszói Konferenciájának fókuszában. Az ifjúság szolgálatának évében, az idei konferencián kiemelt hangsúlyt kaptak a fiatalokkal kapcsolatos egyházi és társadalmi feladatok is.
Ezen a hétvégén Balatonszárszón, az SDG Konferenciaközpontban elhangzott: Krisztusban nincs generációs szakadék, ha egy közösség jól működik, eltűnnek a generációs különbségekből adódó ellentétek. Előadások, a pódiumbeszélgetés megszólalói és a csoportfoglalkozások is azt a témát járták körbe, hogy milyen hatással van a gyülekezetekre, az iskolákra, a családra és az egyházra több generáció együttélése.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületet Bogdán Szabolcs János püspök (és felesége), Sándor András szilágysomlyói esperes (és felesége), Győrbíró Sándor (és felesége), valamint Rácz Ervin missziói előadó képviselte.

Bosszú

„József tehát megismerte bátyjait, de azok nem ismerték meg őt.” (1Móz 42,8)

Eljött a találkozás pillanata. Találkozás azokkal, akik kegyetlenül bedobtak a kútba és eladtak megalázóan, rabszolgaként. Most a kezemben vannak. Azt teszek velük, amit akarok. A kezemben vannak.

Mi mit tennénk ebben a helyzetben? A kezünkben vannak azok az emberek, akik megkeserítették az éltünket. Bosszú. Érdekes dolog: az első pillanatban eufóriát okoz, aztán hirtelen szomorúságot. és, vagy ürességet. A bosszú ugyanakkor trükkös dolognak tűnik, amíg forralod valaki ellen, az hajtóerő lehet, legalábbis annak érzed: az igazságérzet, bizonyítani akarás, tettrekészség mind-mind visz előre. Amikor meg sikerül, megtörtént, bosszút álltál, és egyszer csak vége… akkor jön az üresség, a célvesztettség, az apátia. Ha csak a bosszú éltet, még ha sikerrel is jársz, a harag örökké a markában tart majd. Tehát akárhonnan nézzük, ez nem megoldás. Természetesen érzelmileg megérint, de sohasem ad igazi megoldást.

A megbocsátásnál nincs édesebb bosszú. Ehhez kell a legnagyobb erő. Józsefnek volt ereje, mert már akkor látta, ez is benne volt Isten tervébe, mert Ő a legnagyobb rosszat is a javára tudta fordítani. Nem a bosszúban, hanem az egyedül igazságos Istenben bízzunk! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Érmellékiek körzeti tábora szigetlankaiakkal, Pénielnél

Akkor, amikor a Magyar Református Bibliaolvasó Kalauz szerint azt a történetet olvashattuk, hogy Jákób Pénielnek, Isten arcának nevezi el a helyet, ahol Istennel találkozik, az érszőlősi gyülekezet körzeti tábort szervezett a Jádremete melletti Péniel Keresztyén Táborban.

Elmúlt hét második felén az érszőlősiek mellett magyarkéci, margittai, monospetri és más környékbeli gyülekezeti tagok voltak jelen az intergenerációs táborban, ugyanakkor csatlakozott hozzájuk néhány szigetlankai gyülekezeti tag.

Szegedi Ella presbiter és Illyés Tamás lelkipásztor meghívására Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor, egyházkerületi missziói előadó tartotta a tábor főelőadásait. Három előadásban szólt a generációk közti különbségekről, a veterán, a bummer, az X, Y, Z és alfa, valamint a béta generációk jellemzőiről. A generációkutatás a trendek emberekre való hatását, a képességbeli változásokat figyeli. Ezt keresztyén szemmel próbálta megláttatni az előadó. A pánikkeltés helyett a megoldásokat kereste és konstatálta: „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) Nincs szupergeneráció és nincs elveszett generáció sem, mindenki annak a kegyelmére szorul, aki azt mondta magáról: „Én vagyok az alfa és az omega.” (Jel 22,13) Azaz ő az alfa generációval is tud azonosulni. Ő a reményünk.

A tábor szervezői színes programokat tártak a résztvevők elé: kirándulás, csapatjátékok, áhítatok, tábortűz… Láthatóan mindenki jól érezte magát és töltődött lelkileg. Néhány szigetlankai gyülekezeti tag is részt vett a táborban: jövőre, ha Isten is úgy akarja, a szigetlankaiak is szerveznek majd Pénielbe gyülekezeti tábort. Mindenesetre kedvet kaptak hozzá.

Név

„Letelepedett tehát Ézsau a Széír hegyén. Ézsaut pedig Edómnak is nevezik.” (1Móz 36,8)

Ézsauból Edom, bozontosból vörös. Jákób testvérének, Izsák nagyobbik fiának nemzetségét olvashatjuk ebben a részben. Lám, ő is kapott áldást, de az elsőszülöttségit „eljátszotta” egy tál ételért és ez a döntése rápecsételődött az életére.

Előfordul egy film megnézése közben, hogy az ember el kezd drukkolni a negatív hősnek. A Dallasban sokaknak volt szimpatikus Jockey, de ha mesét kell említenem, akkor a Tom es Jerryben is néha megsajnáljuk az üldöző Tomot. Izsák családjának történetében is emberileg néha sajnálom Ézsaut: dolgozik, jómunkásember és valahol érthető is, hogy amikor halálosan éhezik, nem igazán érdekli az elsőszülöttségi jog, éhes, enni akar. Őt verik át! Hát persze, hogy megsajnálja az ember, de tudjuk, hogy ennél sokkal több történik. A materialista ember bukását látjuk, azóta évezredeken át.

A mai Igéből azt látjuk, hogy ő is új nevet kap. Nem úgy, mint Jákób: őt Isten nevezi át Izraellé. A csaló sarokfogóból Isten uralkodása, világossága lesz. Jellemfejlődés a javából. Isten formálja át. A hitét gyakorlót nem a tökéletessége különbözteti meg a másik embertől, hanem a változni akarása. Ézsau azonban nem akar változni. Ő gúnynevet kap, a vöröses étel miatt kapja az Edom nevet. Bozontosból vörös. És a régi név sem tűnik el. Pecsétként kapja gúnynevét egész életére, egy rossz döntése miatt, amit akár meg is bánhatott és elhagyhatott volna, de nem tette. Döntése kihatott életére, de mivel áldást kért, a szép pályafutást, az áldás vonalát is látni véljük ebben a részben, királyok származnak ágyékából.

Legyen áldás a munkánkon, ezen a héten is. De soha ne felejtsük el Isten világosságát továbbsugározni, ez az életünk értelme, mert Ő „megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban.” (Ef 1,3a) Ámen.

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Szigetlankaiak a SZIKE táborban

Idén is megszervezték a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági táborát, a SZIKE tábort. Több mint száz fiatal töltekezett lelkileg ezen a héten.

A nyitó napon szigetlankaiak szolgáltak: Szabó Alexandra és Fodor FIona liturgusként, Rácz Ervin pedig előadóként szólt. Az Ifjúság Szolgálatának az évében a szigetlankai ifjak is szolgálhattak az egyházmegyei táborban.

Az előadás témája egyébként a magány volt. Illés története alapján a társasmagányról, a nem megértésről, a generációs különbségekről szólt a szigetlankai lelkész. Ugyanakkor a szeretet kifejezésére is bátorított, akár minőségi idő, érintés, bátorító szó, szivesség vagy ajándékozás által.