Tanítványi-, úrvacsorai közösség – igehirdetés vázlata

A tanítvány szó az Újszövetségben 259-szer szerepel – 233-szor többesszámban, ha nem, akkor is általános fogalomként – A tanítványság közösségi életforma. Nem partizánakció!

Jézus koncepciója: csapatban gondolkodott, nem personal couch: csapategység, csapat részei – ez tette mássá őket. Mennyi minden történt együtt: nevettek, vitatkoztak.

Fontosak a személyes beszélgetések. Van erre is példa: Nikodémus, samáriai asszony, szerecsen komornyik, nagypéntek magánya… Az ünnepeket leginkább közösségben élik meg: pásztorok, bölcsek, nagycsütörtökön a tanítványok (szerette őket mindvégig), húsvét – Tamás, Péter, pünkösd: együtt, egy akarattal… Ó és ott van Judás is!

“Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,42)

A gyülekezet nem a szimpatizánsok közössége, hanem a tanítványok közössége. Ezen dolgozni kell. Magától tönkremegy.

Az isteni modell: “Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3) Amielőtt a világ lett, a közösség van. Tudd, hidd, akard, hogy közösséghez tartozz!

Mi valósul meg csak a tanítványi közösségben?

“akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.” (Ef 4,16) – Őbelőle összerakva. Puzzle.

1.         Krisztusi szeretet – az Ő szeretetéhez nincs hasonló. Más minőség. Krisztusi szeretet azokban van, akikben Krisztus él. Új parancsolat: szeressétek egymást! Ahogy Krisztus szeretett.

2.        Krisztusi gondoskodás: kölcsönös. Isten más tanítványon keresztül gondoskodik rólunk.

3.        Krisztusi formálódás: növekedés. Ez csak a tanítványi közösségen belül lehetséges. Áramlás. (megmagyarázhatatlan – megélni kell – te is én is) A láb a kéznek csak akkor a testvére, ha benne áramlik a test vére. Korrekció: „Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.” (Péld 27,17) Hogy élesedj és használható legyél!

4.       Krisztusi szolgálat: Nem one man show! Az a nagyobb, aki szolgál. Lábmosás példája. (nem fejmosás)

5.       Krisztus képviselete: Együtt képviselete együtt van. Ez az egyház. Egyházkritika? A láthatatlan, de mégis látható egyház. Száj – fül – láb – kéz… együtt. Ha szeretitek egymást! A legerőteljesebben itt a gyülekezetben lehet találkozni Krisztussal. Ez nem cask eszköz, hanem cél.

“De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; 21hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,20-21)

MEGÚJÍTÓ GYÁSZ

,,Dávid király idővel megvigasztalódott, Amnón halála miatt és többé már nem haragudott Absolonra.’’ (2Sám 13,39)

Gyász. Mi jut erről a szóról eszünkbe? Lehet, hogy a félelem az első reakció, s azt gondoljuk, inkább jobb nem is beszélni róla, hisz akkor talán kevésbé lesz fájdalmas.

Pedig normális és természetes reakció, amikor valaki gyászol. Azonban talán sokaknak azt teszi nehézzé, hogy annyi egymásnak ellentmondó érzés uralkodhat, melyek kizökkentenek, felborítanak, vagy éppen kiborítanak. Igenis, a gyász során helye van a dühnek, haragnak, tehetetlenségnek, bűntudatnak, bánatnak, de ha valaki nyugodt, örömöt és hálát él meg az is természetes, helye van az Isten jelenlétében.

Hogyan viszonyulunk a saját érzéseinkhez, mit kezdünk, merünk-e szembesülni azokkal? Nem lesz könnyebb, ha nem veszünk tudomást róluk.

Csak ebben a részben mivel találkozunk? Harag, kétségbeesés, kilátástalanság, sírás, majd megkönnyebbülés, felengedés. De utóbbi, amit Dávidon is láthatunk a megvigasztalódás és lenyugvás csak akkor jön el, ha valaki bátran megéli az érzéseit és nem nyomja el magában.

S így nekünk, akik Istenhez tartozunk, megtapasztalhatjuk, hogy a legnagyobb Vigasztaló áll mellénk, Aki körbevesz és gyógyítja szívünk fájdalmát. Sőt Általa olyan örömmel, megnyugvással, békességgel lehet telve a szívünk, amely emberfeletti csoda, ajándék, kegyelem.

Igen, Isten terében elfér a mi szívünk keserűsége, felkavartsága, vagy éppen üressége, de milyen nagy csoda, hogy örömre fordulhat a nyomorúság, a veszteségeink. Ne add fel, mert idővel eljön a szabadulás is! El lehet jutni odáig, ahová Dávid király is megérkezett, a fájdalomból kivitte az Úr. A gyász folyamatában pedig Isten előtt ki lehet borulni, össze lehet omolni, szívünk mélyéből kihozni a legfájdalmasabb érzéseinket, mert Ő megtart. Igen van, hogy valaki csendes jelenléte által, van, hogy utunkba enged, olyan szakembereket, akik mellett lehetőségünk van, hogy támogassanak, kísérjenek a gyászunkba.

Ne feledd, szabadon megélheted minden érzéseidet, azok legitimek, nincs miért szégyellned magad értük, egy pillanatig sem! Bátran éld meg, merj segítséget kérni, észrevenni Isten eszközeit.

S ha valaki így átdolgozza a veszteségét, a maga részét is megtéve a gyász folyamatában, megtapasztalhatja, hogy gyászolás közben változik. Láthatjuk, hogy Dávid felhagyott a bosszúval, haraggal és a szomorúsággal, mert gyászolása alatt helyreállt, gyógyult. Mi is önmagunkat újra értelmezve, helyreállva mehetünk tovább reménnyel és örömteli szívvel. Mert bármilyen veszteség is ért téged, örök Atyád, az élet Ura veled van, hordoz és megerősít az örök élet bizonyosságában! Ámen

Törő Nikolett,

Szigetlanka gylp.

Virágvasárnap és Magyar Költészet Napja Szigetlankán

Áldott alkalommal kezdődött a nagyhét a Deák téri református templomban. Urunk Jeruzsálembe való bevonulása napjára emlékezve szólt az igehirdetés és versekkel hozsannázott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium néhány diákja.

Vasárnap délelőtt teletemplomban szólt a dicséret és a dicsőítés (a szIGET Együttes vezetésével): A Nagy Király jön Hozsánna, hozsánna…, Feladtad méltó nagy neved. – énekelték szépkorúak és ifjak – s, ha ők hallgattak volna, a kövek szólaltak volna meg.

Rácz Ervin lelkipásztor a Lukács evangéliuma 19. részének 35. verse alapján hirdetett Igét: „Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust.” Jézus mindenek ellenére, jön Jeruzsálembe. A szívünkbe vonulna be, hogy elűzze a bizonytalanságot, a félelmet és a kétségbeesést, hogy önazonossá tegyen és hogy harmóniát teremtsen benne vele, embertásainkkal és magunkkal. A mi helyes reakciónk erre a felső ruha levetése. A ruha melegit, ideglenes biztonságot ad, de hazudik is. Mögötte félelem, álca bújhat. Honore de Balzac írta: „A halál egyszer öl meg, a haláltól való félelem naponként” Jézus azért jött, hogy „megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” (Zsid 2,16) Szükségünk van rá, a vele való őszinte, leplezetlen kapcsolatra! – mondta az igehirdető.

Az igehirdetést követően a Kölcsey Ferenc Főgimnázium néhány diákja hozott egy verscsokrot, felkészítve a gyülekezetet a Magyar Költészet Napjára. Lukács Jázmin,

Nagy Boglárka, Hejer Hanni, Kása Petra és Sztankovics Alexandra ünnephez méltó istenes verseket hozott, amelyeket a gyülekezet örömmel hallgatott. Fehér Imola tanárnő, költő a tőle megszokott szeretettel és lelkesedéssel készítette fel a diákokat a szolgálatra. Lévai Zoltán fotós, diák is csatlakozott a csapathoz. Az elhangzott versek nemcsak a Magyar Költészet Napjára, hanem az ünnepre is remekül hangolták a gyülekezetet.

A gyülekezet konfirmandusai énekkel szolgáltak, végezetül pedig Pászti Edina szigetlankai ifjú mondta el élménybeszámolóját a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége által szervezett munkatársképző tanfolyamról.

Leplezetlenül és kendőzetlenül – Húsvéti pásztori üzenet és program

“Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.” (Jn 20,5-8)

Kedves Testvéreim!

Húsvétkor lehull a lepel! Érdemes az ünnepen egy picit elgondolkodnunk azon, hogy milyen érdekes a magyar nyelv. Hogyan mondjuk? Lelepleződik valaki. Azt értjük ezalatt, hogy egyszer csak látjuk őt valóságosan. Kiderül, hogy eddig színészkedés történt, vagy jobbnak mutatta magát, és kiderül minden, tehát minden kiderül, és ezért mindenki derül. Ez az őszinteség öröme. Pozitív értelemben is szoktuk mondani, amikor egy művészeti alkotásról lekerül a lepel, és egyszer csak megdöbbenünk. Ez olyan szép, olyan jó!

Nemcsak lepelről, kendőről is szó van: kendőzetlenül valamit föltárni: Na, ez már az igazság. – szoktuk erre mondani. Most már itt nincs elkenve, hanem itt kendőzetlenül van.

A húsvéti történetben a megdöbbentő az, hogy itt lehull a lepel, ott van az üres sír – ilyen értelemben – kendőzetlenül, Jézus kendőzetlenül. És Jézus nincs ott. Feltámadt! Csak, ha őszintén beszélünk, válik hitté bennünk az, hogy Krisztus föltámadt, örömmé válik bennünk a hír: Jézus él.

Húsvétkor hulljon le a hitetlenségünk leple, merjünk erről beszélni kendőzetlenül, életszerűen, őszintén. Ha nem ezt tesszük, akkor az egész csak egy kellemetlen, vallásos pótcselekvés lesz. Szinházasdi. Krisztus legyőzte a halált és ez végérvényesen megváltoztatta az ember, a krisztusi ember halálhoz való viszonyát. Jézus győzött a halál felett. Érdemes ezt komolyan venni, és engedni, hogy a mi örömhírünk legyen. Gyertek, ünnepeljük ezt meg együtt! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Szigetlankai konfisok csapatösszerázója: Erdőd – Ákos – Hadad

Szigetlankán szokássá vált az, hogy a konfirmandusok csapatösszerázó kirándulásra mennek. Kár is lenne ezt kihagyni, mert évről évre bebizonyosodik, hogy ez a két nap többet tesz, mint a két év képzés összesen.

Tizenketten, mint a tanítványok, a virágvasárnapot megelőző két napon útnak indultak, és habár esett az eső szinte végig, azzal együtt jött az áldás is, ez nem szegte kedvüket. Mivel a tarnai tábor foglalt volt, idén más utat kerestek a feltöltődésre, Hadad felé indultak. A tízparancsolat volt a két napos képzés témája.

Erdőd volt a kirándulás első állomása, ahol az ősi vár megtekintése után az erdődi református templomban Törő Nikolett gyakornoklelkész az első parancsolatról beszélt. Rácz Ervin lelkipásztor megtanította a kirándulás házihimnuszát: „Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj, és bízz benne, jó az Úr!”

Nagy élmény volt az ifjak számára az ákosi templom megtekintése, mindannyian először voltak a megye legrégebbi templomában. Itt a második parancsolatról és a féltőn szerető Istenről beszélt Rácz Ervin lelkész, és arról, hogy Jézusnak életünk trónján van egyedül helye.

Rögös úton (szószerint!) ugyan, de megérkeztek a hétvége főállomására a kirándulók. Tőtős Beáta lelkésznő fogadta őket. A Degenfeld kastély varázslatos, de ugyanakkor biztonságos helye volt a közösségépítésnek. A harmadik és a negyedik parancsolat játékos körülmények közötti megtanulása közben Papp Krisztina kántornő tanította meg az ifjakat dicsőíteni. Az este folyamán azt is megtanulhatták, hogy mi a következménye annak, ha nem Isten szerinti Igét határozzák meg életüket. Kemény és életbevágó témákat beszéltek át, meglepően őszintén és nyíltan.

Másnap a maradék hat parancsolat átbeszélése következett, és rájöttek arra, hogy Isten nem parancsolgatni akar, hanem nekünk akar jót ezekkel az Igékkel.

A gyülekezet család. A presbitérium apuka, a nőszövetség anyuka. Minden keresztelőn fogadalmat tesznek, nemcsak a szülők, hanem a gyülekezet is: ígérem és fogadom, hogy gyermekeink hitbeli nevelése érdekében minden tőlem telhetőt megteszek. Ennek mentén néhány gyülekezeti- és nőszövetségi tag, valamint presbiter ebédet készített és megláttatta a konfirmandusokkal, bárhogy is döntenek a konfirmáció után, itt egy szerető közösség fogja őket várni.

A konfirmálók már kapizsgálják miről is szól a gyülekezet. Egyre jobban ismerik a család fejét, Jézus Krisztust, éledezik a hitük. És egyre jobban ismerik egymást, barátokra leltek. Erről virágvasárnapon bizonyságot is tettek a gyülekezet előtt, elénekelve: „Erőt adsz minden helyzetben.”

Vége.?

„De most, hogy meghalt, vajon miért böjtölnék? Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jön ide vissza hozzám.” (2Sám 12,23)

Dávidnak meghal a házasságtörésből származó gyermeke. Inkább csak annyit mondjunk: meghal a gyereke. Szörnyű még belegondolni is, nemhogy átélni. A társadalom furán nézi Dávid halálhoz való viszonyát. Az őt körülvevő közösség szinte sérelmezi, hogy a halál bekövetkezte után nem böjtöl, nem gyászol. Addig harcol, de szinte azonnal megtörténik az elfogadás.

A Kübler-Ross-féle modell szerint a gyásznak öt szakasza van: a tagadás, a dühösség, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás. Dávid szinte átrepül ezen, és jön is az elfogadás. Ez nem hit a hitben, hanem hit a mindenható Istenben. Meggyőződésem, hogy Isten az, aki kijózanítja Dávidot és segíti abban, hogy eljusson az elfogadásig. Ezért tudja kimondani: az én fiam meghalt. Vége. Vége?

Vége. Nincs visszaút. Nem lehet a halottat visszahozni. Gyászolók nyugodtan feltehetik maguknak ezt a kérdést: vissza tudom én hozni elhunyt hozzátartozómat azzal, hogy gyötröm magam? Ha igen, akkor mondjátok, hogy kell csinálni, mert azt fogom tenni. Nem lehet. Akkor meg mit vártok tőlem? Sajnálkozva néznek Dávidra. Ne szánakozzatok! Ne nyomjatok vissza a gyászba! Nem tudom visszahozni. Csak előre van út! Nincs vége!

Vége? Nincs vége. Van út előre. Nem lehet nem észrevenni Dávid feltámadásban való hitét. Halottam már nem jön ide vissza. Én megyek majd oda, ahol ő van. Nem tudom mikor, de találkozni fogunk. Nekem addig itt van dolgom. Azt tudom, hogy neki jó, reménykedem ebben. Abban biztos vagyok, hogy ő nem akarná, hogy most itt én lefagyjak. Megyek előre, fölfelé.

Dávid aktivizálja a hitét. Használja a hitét. Nem tudja, talán csak prófétikusan tekint előre, és látja, hogy utódja le fogja győzni a halált. Nagypénteken lendülettel ment neki, áttörte a halál falát, húsvétkor győzött, feltámadott. Ha Dávidnak ezer évvel azelőtt sikerült ebbe vetnie a hitét, akkor nekünk kétezer évvel a biztos infó után is menni fog! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Nemzete

„Mert melyik nép olyan a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, hogy megváltsa magának, és nevet szerezzen magának azzal, hogy nagy dolgokat cselekszik érte és csodálatos dolgokat országodért a te néped szeme láttára, akiket megszabadítottál Egyiptomból, az idegen népektől és isteneiktől?” (2Sám 7,23)

A jó értelembe vett nemzeti büszkeség biztos alapja ez a mondat. Nem mosom össze a dolgokat, de tegnap este (választás után) én is megfogalmaztam ezt a kérdést, anélkül hogy tudnám, hogy ez a mai Ige: melyik olyan nemzet, mint a mienk? Inkább hála volt ebben a mondatban, nem mellveregetés. De, ha ilyen ellenszélben, viharban sikerült megtartani a hitet, és ragaszkodni az értékekhez, az mindenképpen hálára indít. És van mire szerénynek lenni.

Szinből vagy szívből, nem tudom, (bár azért lehet azt érezni) jól esik hallani, hogy közéleti vezetők is hálát tudnak adni az imáért, és a győzelmet fel tudják ajánlani szerényen Istennek. Kívánom, hogy a mi nemzetünk legyen egyre inkább Isten népe és valóban ez ne csak a múlt legyen, hanem a jelen és a jövő is! A fenti Ige szerint ennek a következő feltételei vannak:

  1. Isten nevet szerez magának népe által. Úgy éljen ez a közösség, hogy valóban érezhető legyen rajta, hogy az Úr dolgozik, szeret, mosolyog, világit… általuk.
  2. Szabadságot egyedül Isten ad. Ezt el kell ismerni, ugyanakkor élni kell a felájánlott lehetőséggel. Ki kell jönni a bűn fogságából! A szabadság illatozzon!
  3. Mindenért, de tényleg mindenért Övé a dicsőség! SDG! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka