Gyermekbibliahét és új igehirdetés-sorozat Szigetlankán

Velünk mindig történik valami – vallhatja a szigetlankai gyülekezet, de ez volt az idei gyermekbibliahét témája is. Közben új igehirdetés-sorozat indult a délelőtti istentiszteleteken, Pál apostol rómaiakhoz írott levelét kezdték el tanulmányozni.  

Örömmel és vágyakozással érkeztek a gyermekek az elmúlt héten, minden délelőtt a szigetlankai gyülekezet Emmaus Házába, hogy tanuljanak Illésről, Pál apostolról, Dánielről, Péter apostolról és Jónásról, de legfőképpen Istenről. Teológusok (Veréb Nikolett, Csatári Leila, Pop Titus) és ifjak lelkesen tanították őket, a tanultakról pedig énekben tettek bizonyságot a vasárnap délelőtti istentiszteleten, énekekkel, történetek elmesélésével és aranymondások felmondásával.

Rácz Ervin lelkipásztor egy ötven részes prédikáció-sorozat első felvonását tárta a gyülekezet elé. A Rómabeliekhez írt levél ma is aktuális üzeneteket tartalmaz, ezért érdemes érdeklődéssel várni. Első részben három kérdésre kaptak választ a gyülekezeti tagok. Ki vagyok én? – szolga, kiválasztott „valamire”, valaki, akit Isten értelemmel és céllal teremtett. Kicsoda Krisztus? Testben, valóságosan született, meghalt és feltámadt, azaz élő Urunk van. Hogyan válaszolunk erre? Hittel és engedelmességgel. Ez az utóbbi bizonyitéka az előbbinek.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3692909624268964&type=3

Tápláló, élő kenyér

,,Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (1Kor 11,23-24)

Sütöttél már otthon kenyeret, zsemlét vagy kiflit? Ha még nem, akkor feltétlen ki kell próbálnod. Nem olyan rég, nem volt otthon kenyerem. A boltba vásárlás helyett, úgy döntöttem sütök kiflit, keresek valami gyors receptet. Meg is történt és körülbelül fél óra múlva, már hűlt a házi kiflim. Egy darabbal sokkal jobban jóllaktam, finomabb volt, mint a bolti.

Drága Testvérem!
Te milyen szívvel ülsz nap, mint nap az étkező asztalunkhoz?
Ha végig mész egy ilyen folyamaton, akár mint elkészítő, vagy csak segédszakács, de kóstolóként is beállhatsz a sorba. Szóval, ha látod, konkrétan pár alapanyagból, hogyan lesz finom tápláló étel, az olyan örömmel és rácsodálkozó érzéssel tud betölteni.
Isten örömmel hív ma minket: Jöjjetek, vegyetek és egyetek!
Az Úr Jézus a mennyei kenyér és akinek Ő a lelki tápláléka Igéje által, azt ígéri örök életre táplál. Aki pedig hallgat Isten hívására és vesz átélheti.
Így te is, hogy belőled is áradhat a hálás szív és öröm a mennyei Atya felé, aki naponként ad elég ételt. Belőled is áradhat a szeretet, hogy ebből a kenyérből, testi, lelki ételünkből, jut másnak is. Krisztus bennünk élhet, az Ő Szava által ma is erősítsen, formáljon, gazdagítson, elevenítsen meg és tápláljon igazi életre, örök életre mindannyiunkat! Ámen!

Veréb Nikolett,

Szigetlanka

Békéről az Egyházmegyei Nőszövetségi Találkozón, Szigetlankán

Szigetlankán tartották meg az idei egyházmegyei nőszövetségi találkozót vasárnap délután. Az egyházkerületi konferencia mellett ez a másik nagy közös nyári megmozdulása a nőszövetségnek.

Mintegy százötvenen voltak jelen, tizennyolc gyülekezet képviselte magát az eseményen: Láncos, Németi, Szamos-negyed, Kültelek, Szigetlanka, Apa, Patóháza, Szatmárgörbed, Sárközújlak, Kisbábony, Samoskrassó, Pettyén, Amac, Hirip, Szatmárhegy, Szamoskóród, Pusztadaróc és Batiz.

A nőszövetségi találkozó főtémája a békesség volt. Aktuális téma, sokszor beszélünk róla, éppen ezért egy hiteles személyt kerestek és találtak arra vonatkozóan, hogy ki hirdesse az Igét. Keresztúri Sándorné Gábor Erzsébet amaci lelkésznő kárpátaljai származású. Szíve köti oda, ahol elhatalmasodott a félelem, a rettegés, a bizonytalanság és mindaz a rossz, amitől menekülni szeretnénk. Zsoltárok könyve 85 része alapján szólt az igehirdetés: „Megkegyelmeztél, Uram, országodnak, jóra fordítottad Jákób sorsát. Megbocsátottad néped bűnét, elengedted minden vétkét. Elfojtottad felindulásodat, megfékezted izzó haragodat. Fordulj felénk, szabadító Istenünk, ne haragudj ránk többé! Örökké akarsz haragudni ránk? Nemzedékről nemzedékre tart haragod? Nem akarsz új életet adni nekünk, és örömöt szerezni népednek? Mutasd meg, Uram, hogy szeretsz minket, és adj nekünk szabadulást! Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok. Mert közel van a szabadulás az istenfélőkhöz, hogy dicsősége lakozzék földünkön. Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből. Az Úr is megad minden jót, földünk is meghozza termését. Igazság jár előtte, az készít utat lépteinek.” Amikor odalesz a béke, akkor lesz sokak számára nagy kincs. A zsoltárossal együtt sokan megkérdezik háború árnyékában: miért kell ennek így lennie? Isten népeként újra és újra meg kell állapítsuk: az Úrnál van a megnyugvás, ő tudja mi miért van. Az igehirdető a békesség mellett a megbocsátásra hívta fel a figyelmet. Ezt jó lenne mindenkinek megtanulni, sok könnyet és fájdalmat megspórolnánk vele. Legyünk Isten békekövetei azon a helyen, ahova helyezett bennünket, hogy legyen nyoma annak, hogy nekünk Isten megbocsátott, ezért mi is megbocsátunk a másik embernek.

Nagy Erika újraválasztott egyházmegyei missziói előadó, -nőszövetségi elnök, köszöntött minden jelenlevőt, szervezőtársa Szilágyi Noémi nevében is. Bogya Kis Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök a Zsidókhoz írott levél 11. részének 1 versét olvasta: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Ezt követően bemutatta azt a Hinni taníts Uram, kérni taníts című imádságos könyvet, amit ebben az évben adtak ki imádságos lelkületű testvérekkel egyetemben. Dr. Király Lajos köszöntőjében elmondta, hogy a ruha hat ránk, főleg ha mindenek felé a szeretet öltjük magunkra, de erről nem beszélni kell, hanem cselekedni.

Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor az énektanulást vezette, a 380-as éneket tanulhatták együtt: „Jézus vigaszságom esdekelve várom áldó szavadat…”

Póti Eduárd a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója és történelemtanára tartott érdekes előadást Teleki Blankáról. Mindamellett, hogy érdekes előadást volt, a humort sem mellőzve, aktuális, biztató üzeneteket is megfogalmazott az előadó: ameddig azt az utat járjuk, amelyre Isten helyezett minket, lehet, hogy megjárjuk a lélek mélységeit, de mindig van tovább, mert egy háborúnak mindig egyetlenegy vége van: a béke. Hankovszkiné Gergely Ilonka saját versének elszavalását követően Kovács József szatmárhegyi lelkipásztor szólt a gyülekezethez Krüzselyi Erzsébet költőről. Néhány versét osztott meg tőle a jelenlevőkkel. Az első fogyatékkal élő, siketnéma, később látását vesztő személy a magyar irodalomban. Az ő istenessége, az ő bizonyságtétele minden nehéz élethelyzetben, akár háborúságban is, ma is hatással lehet ránk, ma is erőt tudunk meríteni abból, hogy ha ő fel tudta emelni a szívét-lelkét, és gondolatban tekintetét a Mindenható Isten felé, akkor nekünk is sikerülhet.

A találkozó szeretetvendégséggel ért véget a szigetlankai parókia udvarán.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3687252681501325&type=3

Gyakornoki staféta átadása és újkenyér ünnepe Szigetlankán

Egy év gyakornoki szolgálat után adta át a stafétabotot Veréb Nikolett gyakornoklelkész Csatári Leilának újkenyér ünnepén Szigetlankán. Egyik úgy búcsúzott, hogy el sem megy, másik úgy érkezett, hogy voltaképpen már ott volt.

Újkenyér ünnepére készülve, a helyi szokásoknak megfelelően, teológiai hallgatók hirdették az Igét a bűnbánati alkalmakon: Varga Tamás, Vajda Szabolcs (ők már segédlelkészekként) Veréb Nikolett, Pop Titus, Csatári Leila és Kocsis Norbert.

Vasárnap, új kenyér ünnepének úrvacsorás istentiszteletén Csatári Leila új gyakornok úgy hirdetett Igét Szigetlankán, hogy az utóbbi években teológusként többször is megtette már azon a helyen, tehát csak gyakornoki minőségében volt ez debütálás. A leköszönő gyakornok pedig még egy ideig gyülekezeti tagként gazdagítja a szolgálók sorát.

Csatári Leila új gyakornoklelkész a Lukács evangéliuma 14. észének 15. verse alapján prédikált: „Boldogok azok, akik Isten országának vendégei.” Mi is ezzel az érzéssel ülhetünk a templompadokban, ezzel a boldogsággal, hogy Isten országának, Istennek magának a vendégei vagyunk. Nyilván ez különböző területekre vonatkozik, különféle körökben gondolhatunk ennek a mondatnak az igazára. Érvényes ez a mostani istentiszteletre és minden másikra. Ilyenkor az Úristen az Ige asztalát is és az Úr asztalát is sajátos alkalmakkor és vendégül lát lelkünket megelégíti olyan táplálékkal, ami erősít, ami feltarisznyáz, ami kell, hogy az életben hűségesen tovább tudjunk haladni.  Másfelől pedig igaz ez a mondat akkor, amikor az élet egészére gondolunk, a világban megmutatkozik Isten országa, jelen van a Gazda és ő mindennap táplál bennünket. Mindennap elhelyezi élet utunkra az ő áldásait. Amikor ez tudatos a mi számunkra és így tudunk feltekinteni a gazdára és elvenni a javait, sáfárkodni azokkal, akkor ennek a boldogsága járhat át, hogy a mennyei Atya gyermekei és eltartottjai, jól tartottjai vagyunk a földön. Harmadszor érvényes ez a mondat, amikor a mennyeknek országára gondolunk, arra a túlsó világra, amit remélhetjük, hogy egyszer befogad bennünket a Krisztus kegyelméből és örökkévalóságig örvendezhetünk a mennynek kincseiben, boldogságában, a mennyei lakomában. Boldog az, aki Isten országának, magának Istennek vendége. Ezt a tanítást, hogy: aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, aki pedig megalázza magát, az felmagasztaltatik, zárja az Úr ezzel. Jézus ara tanít, hogy el kell jutni abba a magaslatba is, amikor úgy tudok adni, hogy a földön nem terül vissza, emberektől nem terül vissza, csakis Istentől. Úgy, hogy boldog leszek cselekedetemben és úgy, hogy az igazak feltámadásakor érzem magamon az Istennek jóváhagyó és jótetsző tekintetét és megtapasztalhatom a mennyek országa teljességét. Ennek az országnak lehetünk boldog vendégei ezen a napon is, és jöjjünk ezeket a tanulságokat megszívlelve ehhez az asztalhoz. – mondta az igehirdető, ezzel készítve a híveket az úrvacsorára is.

Az igehirdetést követően Rácz Ervin lelkipásztor a Rómabeliekhez írott levél 1. részének 15. versével köszöntötte a leköszönő és a beköszönő gyakornoklelkipásztort: „szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek.”

Veréb Nikolett úrvacsorai ágendásbeszédét követően éltek a gyülekezet jelenlevő tagjai a szent jegyekkel. Isten gazdag áldása maradjon mindkét gyakornok és a gyülekezet életén.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3686839864875940&type=3

A bibliai családmodellről a kismajtényi gyülekezeti napon

Gyülekezeti nappal ért véget a vakációs gyermekbibliahét Kismajtényban, melynek záróakkordjaként a bibliai családmodellről hallhatott a gyülekezet.

Augusztus első vasárnapján Sólyom Szabina Brigitta lelkipásztornő immáron második alkalommal tartott gyülekezeti napot, melyen igyekezett megmozgatni minden korosztályt. A gyermekeket a délelőtti istentisztelet után ugrálóvár fogadta, amely a templom udvarán volt felállítva. A felnőttek is megtalálták a közösségépítő programokat. A délelőtti istentiszteleten keresztelőre is sor került.

Rövid szünet után a gyülekezet visszament a templomba, ahol Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor a bibliai családmodellről szólt a gyülekezetnek.

Sokféle családmodell létezik: a nyugati, a szivárványos, muzulmán… és van a bibliai, azaz a keresztyén. Ennek az az ismérve, hogy: „az Úr a jó bort a végére tartogatja” Azaz a keretyén alapokon nyugvó házasság egyre jobb, egyre letisztultabb. A házasság azért jó és egyre jobb, mert Isten ötlete és az az ajándék, amit az Édenkertből hoztunk magunkkal. A házasság megkötésénél érdemes megnézni az arra vonatkozó használati utasítást, ami a Biblia első lapjain van megírva. Eszerint a férfi, azaz a férj akkor tudja betölteni tisztét, ha Édenben, azaz az Úr jelenlétében van, máskülönben hobó, azaz hajléktalan. Emellett gondviselő, művel, dolgozik, ragaszkodik, azaz tud formálni, cserkészik, udvarol a feleségének(!) Mindenekelőtt azonban Krisztus a fő példaképe, ahogy Krisztus viszonyul az egyházhoz, úgy viszonyul ő is a feleségéhez. A bibliai nő segítőtárs, engedelmes, ha van kinek, támogató és meg tudja dicsérni a férjét, bátorit, van hozzá mindennap jó szava. Ebben a szeretethálóban tud felnőni egy gyermek. Minél közelebb van a férfi és a nő, azaz a férj és a felség Istenhez, annál közelebb vannak egymáshoz, minél távolabb vannak Istentől, annál távolabb vannak egymástól. A csúcs tehát Isten. Minden elrontott házasság javítható, gyógyítható Istennel. Vele újat lehet kezdeni! – bátorított a lelkipásztor.

SZIKE

Őrült vagyok! – mondtam a múlt héten tartott SZIKE tábor megnyitóján. Valóban őrültség volt háromszáz fiatalt fogadni, egy hétig figyelni, lelkileg és testileg táplálni és eziránt felelősséggel lenni. Nyilván kitűnő szervezőcsapatom, közösségem volt, akik segítettek a szervezésben, hálás is vagyok nekik…

Ez volt az utolsó tábor, amit ifjúsági előadóként szerveztem. Ezután is szívesen szolgálok fiatalok felé, de már nem ez lesz az elsőrendű megbízatásom. A hogyan tovább Isten kezében van, és nála van a legjobb helyen. Legyen meg az Ő akarata!

Egy kicsit ilyen szemmel is nézek vissza erre a táborra. Bár már a beszámolót, a cikket, megírtam, három jelenet, gondolat itt motoszkál bennem: nem tudom nem kiírni.

  1. Sokan voltunk. Ez igaz. Nem kritikaként veszem, de többen is mondják, többen voltunk a kelleténél. Kívánok hasonló gondokat templomaikba! Erről az jutott eszembe, hogy van egy lelkészbarátom, akinek nyolc gyermeke van. Többen rákérdeztek már, hogy miért vállalt be ennyi gyermeket. Ő válaszul elő szokta venni családi fotót, és azt a kérdező felé nyújtva, csak ennyit kérdez: melyiknek nem kellett volna megszületni? Nos, én sem tudom megmondani, hogy a háromszáz táborozóból melyiknek nem kellett volna ott lennie. Ennek az évnek az elején az Úr Igéje ezt üzente: „Aki hozzám jön, azt én nem küldöm el.” (Jn 6,37)
  2. Sokat fotóztam a táborban. Ahogy szoktam, mert én vagyok a fotós pap. Egyik este odajött hozzám egy fiú(!) és megkért arra, hogy a róla készült fotókat ne tegyem fel. Jóképű fickó, ezért is döbbentett meg a miértemre adott válasza: mert csúnya vagyok. Akkor ez a válasz szó nélkül hagyott. Remélem, de nagyon remélem, hogy a többi táborozóval együtt ő is elmondta utolsó estén: Isten csodálatos alkotása vagyok. Jézus Krisztus tulajdona vagyok.
  3. Mit keresnek a táborban olyanok, akik rosszak, csintalanok? Miért engedjük őket be? Egyik szervezőtársam azonnal válaszolt a felmerülő kérdésre: Hogy változzanak!!! Ha egy valakinek sikerült változnia ebben a táborban, jó irányba, már megérte. Isten kezébe vette SZIKÉJÉT és kivágta belőle a rosszat. Ezért Övé legyen minden dicsőség!

Tündérhonért Szigetlankán

Tünderhon létrejöttéért adakoztak a szigetlankaiak elmúlt vasárnapon. Szólt az Ige, a dicsőítés, valamint a vendégelőadók jóvoltából a szebbnél szebb versek által is üzent Isten.

Vasárnap délelőtt Rácz Ervin lelkipásztor a Királyok Második Könyve 6. fejezetének 15-től 17-ig terjedő versei alapján hirdetett Igét:Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” Hogyan reagálunk a minket körülvevő problémákra? Gratulálok! Túlélted a világjárványt, és eddig egyelőre megúsztad a harmadik világháborút! Most jöhet a 40 éve nem látott gazdasági válság. – volt olvasható nemrégiben egy közösösségi oldalon. Természetes reakció erre a „jajj”. Jobb, mint a képmutatás, hogy minden rendben van, és jobb, mint a cinizmus, vagy szarkazmus, amivel szintén sokan próbálnak operálni a bajokat tapasztalva. A félelem érzés, az Ige azonban arra kér, hogy ne a félelem vezessen! A pánik lehet a barátunk, mert elvezet egy realitásba, amit hittel kell megélni. Kivezet a komfortzónából, nem engedi, hogy biztonsági játékosok legyünk. Két féle ember létezik, az egyik hisz Istenben, a másik azt hiszi, hogy hisz Istenben. A pánik az utóbbiból az előbbibe vezet. Az evangélium nem az, hogy nem lesznek bajok, hanem az, hogy többen vannak velünk, mint ellenünk, mert az Isten van velünk, és ez önmagában többség. – mondta a lelkipásztor.

Az igehirdetés előtt és után Papp Krisztina kántornő vezetésével a gyülekezet ifjai, azaz a szIGEt együttes tagjai szolgáltak énekkel: „Meghajlok Keresztednél, itt folyt ki a drága vér/ Nincs mi ennél többet ér!/ Értem győzted le a sírt, megnyitottad a Szentélyt,/ Semmi el nem választ már!”

Az istentisztelet végén a Szeretetközpont Egyesület jóvoltából egy rövid irodalmi előadást tartott Kovács Éva, Poór Lili díjas művésznő és Bándi Johanna színművésznő. Pilinszky: “Apokrif”, Reményik Sándor: “Akarom” valamint Ady Endre: “Misztérium” című költeményeit mutatták be.

A szigetlankai gyülekezet perselyes adományát ajánlotta fel támogatásként “Tündérhon” létrejöttéért. A nemrégiben elhunyt Löchli Tünde egyik legnagyobb tervének a befejezéséhez kérték az istentiszteleten megjelenők segítségét. A mikolai Mosolyház társépületét szeretnék befejezni, s a bárkaotthont az ő tiszteletére Tündérhonnak fogják elnevezni. A Szatmár megyei Mikolában a Noé Partium Egyesület hat éve működtet egy speciális nappali foglalkoztatót fogyatékkal élő felnőttek számára, a tervezett szolgáltatásuk viszont akkor lesz teljes, ha a gondozottjaik végre beköltözhetnének a készülő otthonba.

A gyülekezet szépen adományozott, de aki nem lehetett jelen az alkalmon, az alábbi számlaszámon támogathatja e nemes ügyet: RO11INGB0000999911618015