Igazság, békesség, öröm – pünkösd Szigetlankán

Tizenhat konfirmandus először vett úrvacsorát Szigetlankán. Legátus igehirdetése, énekkar és Lanka trió szolgálata gazdagította pünkösd ünnepét.

Vasárnap délelőtt úrvacsorai közösségben a gyülekezet énekcsapata egy bűnvalló és egy Szentlelket kérő énekkel hangolt, majd szólt az Ige: „Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben, mert aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és megbízható az emberek előtt.” (Róma 14,16-18) Erőt kell meríteni a jóból és nem káromolni azt! Isten országa elérhető közelségben van, ma még „schengeni övezet”-en belül van, és ez nem ijesztő, hanem vigasztaló. Az Isten országa igazság. Boldogok vagyunk, ha rá szomjazunk. Három a magyar igazság, és egy a ráaadás, Isten kegyelme az a plusz, ami biztonságot ad életünknek, megigazulás amely által üdvbizonyosságban élhetem életemet, egyedül Krisztus érdeméért. Isten országa békesség, mely egyensúlyba hoz. A fül az egyensúlyért felelős szerv, még jó, hogy a hit hallásból van. A körülmények ellenére belül működhet a békesség, mely minden értelmet felül halad. Isten országa öröm Szentlélekben. Nemcsak örömforrás ez, hanem örömtenger, de csak akkor érvényes ez, ha nem én vagyok a kör közepén, hanem Isten. – mondta igehirdetésében Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor. Erre tökéletesen válaszolt a Lanka Trió éneke is (Papp Krisztina, Csorvási Mihály, Antal Mátyás): “Nem akarsz félszívű követőt. Lényem tiéd. Jöjj, légy karomra tett örök pecsét, pecsét a szívemen… Légy tűz, mely lelkem mélyén ég! Légy bennem folyton izzó láng! Légy tűz, mely lelkem mélyén ég! Amíg egybeolvadnánk.”

Az egy héttel azelőtt konfirmálók először járulhattak az úrasztalához, hat lány és tíz fiú csatlakozott az úrvacsorai közösséghez. Több olyan család is volt, akik már így teljes létszámban járulhattak a kegyelem asztalához, és ebbéli örömük kifejeződött.

Ünnepi legátus is szolgált Szigetlankán az ünnepen. Domokos Attila Zsolt Szilágysámsonból érkezett, Kolozsváron negyedéves teológus. Ünnep másodnapján a 2 Timótheus 1:6-7 alapján szólt az igehirdetés: “Ezért emlékeztetlek téged, hogy éleszd fel magadban Isten kegyelmi ajándékának tüzét, amely kézrátételem által van benned. Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” Az Isten kegyelmi ajándékát elnyert ember erős ember, mert nem a maga erejére kell támaszkodnia, hanem a benne és általa munkálkodó Lélek erejére. A szeretet lelkét is kaptuk. Önmagunktól csak önzésre, szeretetlenségre, személyválogatásra vagyunk képesek. De ha Isten Lelke kiárad szívünkbe, képessé tesz az Isten akarata szerinti életre, akinek a többiek üdvössége fontosabb lesz, mint a saját élete. Nem a mindenkinek mindig mindenben igazat adó szeretet ez, hanem a másokért felelősséget érző szeretet. A Lélek tüzét felgerjeszteni elsősorban azt jelenti, ne engedjük, hogy a nagy Tűzoltó, a Kísértő kioltsa azzal, hogy elhiteti velünk, hogy nincs erőnk, hogy gyengék vagyunk. Felgerjeszteni a lélek tüzét továbbá azt jelenti, hogy élni kell az ajándékkal, használni kell. Engedelmeskedni kell, igent kell mondani az indításnak, amit a Lélek ébreszt a szívünkben. Ezt az indítást nagyon sokféle módon adhatja a Lélek. – mondta a légátus.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.735747781884978&type=3

Okos istentisztelet – konfirmáció Szigetlankán

Amolyan vadócnak tűnő, de életrevaló csapat konfirmált Szigetlankán, hat lány és tíz fiú bátran tett bizonyságot hitéről tele templomban.

Vasárnap reggel a Deák Ferenc téri parkból vonultak be az ifjak, énekelve: „Vezess Jézusunk, véled indulunk…” Rácz Ervin lelkipásztor köszöntötte a híveket és a Rómabeliekhez írott levél magyarázatáról szóló igehirdetés-sorozat 34. részéhez érkezett, mely személyre szabottan szólt a konfirmandusokhoz : „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12,1-2) Az Ige úgy kezdődik, hogy „kérlek”. Nincs is más eszköz, de nem is kell más, mint a kérés Isten szolgája részéről. Kérés arra, hogy odaszánt életűek legyünk, és ne csak félszivel kövessük Krisztust. Annak úgy nincs értelme. Az okos istentisztelet erről a teljes odaszánásról szól, mely a hétköznapokban is ugyanúgy működik, mint az ünnepnapokban, a templomküszöbön túl éppúgy, mint a templomban. Nem butaság odaadni azt, amit úgy sem tarthatunk meg azért, amit nem veszíthetünk el. Isten élő áldozatot akar. Ezt krimikben szoktuk hallani: az áldozatot élve akarom! Jézus azért jött, hogy életünk legyen és neki tetsző életet éljünk. Vajon a konfirmációi istentisztelet tetszett neki? A tele templom tetszik neki? Ő a szívünkbe lát, a valóságot látja egyen-egyenként, ezekre a kérdésekre ezt is figyelembevéve válaszol. Nem Istennek teszünk szívességet azzal, hogy konfirmálunk, hiszünk és neki tetsző életet élünk. Változnunk kell és erre csak az Ő erőterében vagyunk képesek, tőle el nem szakadva. Az Ige, az élet most még szépen kér erre a változásra. Most még. Egyszer majd előtte is meg kell állni színről színre. Az sokkal izgalmasabb lesz mind a konfirmáció – bátorított és figyelmeztetett a lelkész.

Kocsis Leila gyakornoklelkész az áldásról szólt néhány bátoritó szót, majd következett a konfirmandusok bátor bizonyságtétele. Konfirmáltak: Csikos Alexandra, Fodor Fiona, Ilyés Jázmin, Katócz Ingrid, Képes Boglárka, Polner Kíra, Ambrus Dávid, Cretu Kevin, Kállay Nimród, Kocsis Erik, Musilla Kristóf, Puskás Ábel, Schupler Adrián, Tamba Dániel, Turóczy Roland és Turos Lehel.

Négy fordulóban először a kiskátéból, majd a Heidelbergi kátéból kaptak kérdéseket, egy Ó- és egy Újszövetségi Igét mondtak, majd énekeltek, többen külön is. Jóhangú gyerekek is szép számmal vannak közöttük. „Újszövetéged elfogadom” – kezdetű ének eléneklése után elmondták: „Református magyar vagyok, amig élek az maradok, megígérem, megfogadom, hogy hitemet holtig vallom. Ámen!”

A konfirmandusok nevében Ambrus Dávid szólt, az ifjúsági bibliaórára Pászti Edina hívogatott, Csorvási Béla főgondnok, Veréb Nikolett volt gyakornoklelkész és Balogh Csongor legfiatalabb presbiter pedig bátoritó szavakat intézett az ifjak felé, akik jövő vasárnapon már a gyülekezettel együtt fognak úrvacsorázni. Az egyik konfirmandus elmondta, már nagyon várja, hogy az úrvacsorai közösségben ő is ott lehessen.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.730602315732858&type=3

Hétköznapok

“Amikor a tanítványok a közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, és írástudókat is, akik vitatkoztak velük.” (Mk 9,14)

Olyan jó volna a megdicsőülés hegyén maradni! Ott nincsenek gondok, ott olyan békés minden. Péter meg is fogalmazza: építsünk házat! Maradnék. Olyan jó volna a templom csendjében és békéjében maradni és nem egy olyan világban élni az életünket, ahol sztrájkolni kell, ahol háború hírei vannak, ahol idegesek az emberek!

Tegnap olyan jó volt konfirmáltatni. Még a vadócabb ifjak is megszelídültek. Többen megfogalmazták, hogy olyan gyorsan eltelt az idő benn a templomban, hogy nem is észlelték. No, de mi lesz ezekkel az ifjakkal konfirmálás után? Ugye ez már nem annyira kellemes kérdése. Természetesen minden tőlünk telhetőt nekünk is meg kell tenni, hogy maradjanak.

Tegnap istentisztelet után a városban sétáltam és jött velem szemben egy agresszív részeg ember. Én előrefelé néztem (nem hátra) Ő közben fogát csikorgatva mérgesen és hangosan beszélt, egy pillanatra néztünk csak egymásra, mert előttem volt, és azonnal rámkiáltott, hogy mit nézek (ce te uiti) Én a bennem levő békességgel egyszerűen csak kikerültem és mentem tovább. Nincs mást mit tenni. Nincs az ilyennel mit beszélni. Meg is oldódott a dolog.

Viták és veszekedések lesznek a hétköznapokban, nekünk pedig mindig úgy kell reagálni, hogy lássák: éppen most jöttünk az Istentől, sőt még most is velünk van, Lelke által. Ámen.

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Látáspánik

Hat évvel ezelőtt estem át egy szemműtéten, aminek köszönhetően megszabadultam a szemüvegtől. Hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogy szemüveg nélkül is látok, ám erősen megijedtem a szemműtétem után, amikor az orvos arra kért, hogy csukjam be a szemem. Kissé vékony, ijedt hangon kérdeztem vissza: miért, nyitva van? Aztán megnyugtatott, hogy hamarosan visszanyerem a látásom, de ez szokott így lenni, hogy nem látok azonnal a műtét után. Látáspánik.

Mennybemenetel ünnepén a tanítványok égre emelt tekintete talán méginkább kétségbeesett volt. Az eget fürkészve, azaz fölfelé nézve aztán látást kaptak, Lélekkel telit. Ezen a héten talán leginkább a konfirmandusainkért imádkozunk, hogy kapjanak ilyen látást.

Elizeus, amikor arámok vették őket körül, ezért imádkozik, hogy szolgája, lásson: „Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Kir 6,15-17)

A jajkiáltás jogos, amikor a gondok hullámai vesznek körül, teljesen érthető, hogy megijedünk. Nem is akarok pálcát törni azok fölött, akik hirtelen pánikba esnek. Én is jogosan ijedtem meg, amikor nem láttam a műtétem után. Rendben van a jaj! Nem az a megoldás a pánikra, hogy megpróbálunk tudomást sem venni róla. Sokan ezt teszik, maszkot öltenek és férfinak akarnak látszani, ezért cinikusan reagálnak, belül meg félnek. Egy-egy poén is elhangzik ilyenkor, hogy lássák, milyen erősek, keménylegények.

Elizeus Isten naprakész szavait tolmácsolja, megnyugtatóan: Ne félj! Ez nem azt jelenti, hogy tilos félelmet érezni, mert ezt nem tudjuk megtenni. „Ha félek is, benned bízom!” (Zsolt 56,4) – fogalmaz nagyon őszintén a zsoltáros és nekünk is jó példát mutat erre. Nyissuk rá a pánikra a hitet, a félelemre a bizalmat. Ehhez persze ott kell legyen mélyen a hit és mindig ezek a helyzetek mutatják meg azt, hogy mennyire vagyunk mélyen meggyökerezve a hitben. Eddzünk rá, tudatosan! Ige és ima, istentisztelet és dicsőítés, nyitvatartás: non stop.

A pánik amellett, hogy helyzetbe hoz, ki is mozdít a komfortzónából. A hit nem biztonsági játékosoknak van. Természetesen nem kell kisérteni Istent, a kockáztatásnak erre a szintjére nem kell eljutni, de ha helyzet van, akkor abból kell dolgozni, és lehetőséggé válik az adott szituáció. Ez nem hit a hitben, hanem hit az Istenben, aki segít azt gyakorlatba ültetni.

Ez adja a többletet, amit látnunk lehet. Olyan nagyszerű Igéink vannak erre, amiket sokan kívülről tudunk, belülről is kéne: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk.” (Róma 8,31), „…nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” (1Jn 4,4b) és a fenti Ige: „…többen vannak velünk, mint ővelük.” (2Kir 6, 16) Látjuk-e ezt a többletet, amit Isten tud adni nekünk. Merjünk ráállni erre, és tapasztalni fogjuk, hogy vele, benne, általa másként fogjuk látni a világot, egyre inkább az Ő szemszögéből. Imádkozzunk, hogy Isten nyissa meg a mi szemünket is, hogy a látáspánikból hitben látás legyen, és így necsak a láthatókkal, hanem a láthatatlanokkal is számoljunk.

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Hallásból hit – Anyák napja Szigetlankán

„Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, sőt becsesebb, mint a jóság. Van egy fajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen, íztelen, és mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, vírusos vidéken a forralt víz, amely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember… Az a tapintat, ami nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.” – írja Márai Sándor nem csak az édesanyákról, de talán rájuk jellemző a leginkább.

Szatmárnémeti-Szigetlanka református templomában május első vasárnapján az édesanyákat köszöntötték versekkel-énekekkel és természetesen a nagymamákat, dédnagymamákat, keresztanyákat… sem hagyták ki a köszöntések sorából. Sőt azokat is köszöntötték, akiket nem ért gyermekáldás, de a gyülekezetben úgy lehetnek jelen, mint édesanyák, hiszen ők is ígéretet tettek arra, hogy a gyülekezet gyermekeinek hitbeli fejlődése érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek.

“A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róma 10,17) – szólt az Ige sorozatban 32. alkalommal Pál apostolnak rómabeliekhez írott levele alapján. Hallomásból hiszékenység, hallásból hit származik, fontos tehát, hogy hiteles hitet tudjunk átadni. Mit érzékelünk, mit hallunk meg, hogyan tudunk különbséget tenni a hiteltelen és nem hiteles között? Az előbbi olyan, mint a pióca, energiavámpír, az utóbbi erőforrás, megmagyarázhatatlanul jó ott lenni. Fontos, hogy a szülők részéről hitelesen szóljon a Krisztus beszéde, melynek a szívünkben kell laknia, hogy természetesen áradjon. – szólt a prédikáció üzenete.

Enni

“De ő szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja, majd azt mondta, hogy adjanak a leánykának enni.” (Mk 5,43)

Ahhoz képest, hogy Jézus megparancsolta, senkinek ne mondják el, hogy Jairus lánya feltámadt, az elmúlt kétezer évben többmilliárd ember megtudta. Nem is ezzel van baj. A mára kijelölt igerésznek köszönhetően talán ma is sokan megismerkedhettek a történettel. És ez jó.

A csodatörténetek nem csupán a csodáról szólnak, hanem arról, hogy kicsoda Jézus. Amikor felébreszti a halál álmából a kislányt, azok azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Magukon kívül vannak, mert ami történt, minden eddigi ismeretet felborít. Kicsoda Jézus? Az ezekben a részekben olvasott csodatörténete a következő választ adják: Jézusnak hatalma van a természet erői felett, Jézusnak hatalma van a démoni erők felett, Jézusnak hatalma van a betegség felett, és Jézusnak hatalma van a halál felett – azaz Jézusnak hatalma van az élet minden területe felett. Ezt a mindent kell együtt látni, nem a részletekben elveszni és akkor szólhat a róla szóló bizonyságtétel.

Addig azonban feladatunk van. Ne a szánk járjon, hanem a kezünk! Ne kezdjük el magyarázni a csodák mivoltát, hanem adjunk enni, akár testi akár lelki értelemben: ha megszólalunk, az sem a szenzáció, sem az okoskodás oltárán kell elvesszen, hanem bátoritás és lelki etetés kell, hogy legyen. Ma kinek adsz enni? Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka