A szeretetről

Szeretet. Sokat beszélünk róla, vagy nem eleget? Igaz, nem beszélni, hanem tenni kell, de emlékeztetni, bátoritani rá egy olyan világban, ahol a szeretet egyre inkább meghidegül, szükséges.

A Szeretet himnusza sokunk számára ismerős. (1Kor 13) Érdekes, hogy a Rómabeliekhez írott levélben, amikor a kegyelmi ajándékokról szól Pál, ahogy a korinthusi első levélben is teszi, rögtön azután szól a legkiválóbb útról: „A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők.” (Róma 12,9-10) Lehetsz te a legkiválóbb prédikátor, a legügyesebb vigasztaló, nyelveken beszélő, de ha szeretet nincs benned, mindaz nem ér semmit. Milyen is ez a szeretet a fenn idézett Ige szerint?

Őszinte. Olyan visszatetsző az, amikor mímelni próbálják a szeretetet. Ótépés. ábécés művigyor, műmáz, de érezni lehet, hogy hazug, érdekközpontú. A szeretetet ki kell tudni fejezni, de ne képmutatással tegyük. A színészkedés, paposkodás, szerepjáték a szeretet kifejezésére nem alkalmas. Egyszerűen csak megélni kell, ami belül van és kérni, hogy a belső változzon.

Diszkriminatív. A szeretet bizony diszkriminál. Az elfogadásnak a modern formája becsapós és nem igeszerű. A rossztól iszonyodni kell! Mindenkit szeretnünk kell, de nem mindent! Alexander Pope angol költő írta, hogy „a rossz az a szörnyeteg, amit ha gyűlölni akarunk, látnunk kell, amikor azonban arcot adunk neki, familiarizáljuk, lassan családtaggá fogadjuk.” Megszokjuk és aztán megszeretjük. Ezért kell tudni mindig különbséget tenni a bűn és a bűnös között. Isten gyűlöli a bűnt és szereti a bűnöst. Mi pedig sokszor pont fordítva: szeretjük a bűnt, de gyűlöljük a bűnöst. Legtöbbször azért, mert magunkat véljük felfedezni benne és ez idegesítő. Iszonyodjunk csak bátran a rossztól, de a jóhoz teljes szívvel ragaszkodjunk, akkor is, ha az nem divatos.

Erős-gyengéd. A szeretet egyszerre erős és gyenge, azaz gyöngéd. Nem tudok más eszközt a bűn legyőzésére, csak a szeretetet: jobban szeretem Istent, mint a bűnt és ez sokkal hatékonyabb, mint bármilyen fenyítés. Nem szirupos, szentimentális szeretetre gondolok, amit valóban émelyitő, és joggal nem vonzó sokak számára. Arra a szeretetre gondolok, amelynek van ereje megbocsátani, újrakezdeni a körülmények ellenére is. És ez azért gyöngéd, mert úgy él és mozog, hogy nem borit fel maga körül mindent.

Agapé. Ez az a szeretet, amiről beszélünk. A görög nyelv nagyon gazdag a szeretet kifejezését illetően. Az erósz a szerelem megfelelője, a filia a baráti szeretet kifejezése, a storge a szülő gyermek közötti szereteté, a mania a birtokló szerelemé, a pragma az elfogadó szerelemé, a ludus a játékos szerelemé, a philautia az önszereteté, míg az agapé önzetlen, akaraton alapuló önfeláldozó szeretet megnyilvánulása. Az agapé az a szeretet, amivel Krisztus szeretetett és szeret minket. És az a nagyszerű hírem van, ez nem csupán egy érzés, ami vagy van, vagy nincs, hanem ez tanulható, ésszerű, tudatos, gyakorolható, sőt kell gyakorolni, éltetni. A kor egyik legnagyobb ellenségét is legyőzhetjük vele, és ez a közömbösség. Belülről mozgat meg.

Előzékeny. Egymást megelőző és erről ismerszik meg a keresztyén. A keresztyénségnek sok szimbóluma van: a kereszt, a csillag, a hal… Jézus azonban azt mondja, hogy a tanítványok ismertető jegye, hogy szeretik egymást. A kölcsönös megbecsülés a házasságban, az idősebbek tisztelete a családban és minden közösségben alap. Minden nap vizsga van szeretet tantárgyból.

Megmarad. A szeretethimnusz záradéka azt mondja, hogy megmarad a hit, a remény és a szeretetet. Életük utolsó pillanataiban, a keresztyén embereknek tehát biztosan lesz három barátja. Aztán az egyik egyszercsak búcsút int: ott már nem lesz szükséged rám, mert ott színről színre fogsz látni! – mondja majd a hit. A második is csomagolni fog, mert a remény is meghal utoljára, de az utolsó pillanatig ott kell legyen és gyakorolni kell azt is. De lesz valaki, aki azt mondja, hogy: gyere, mert oda együtt fogunk menni! – ez a szeretet. Soha nem múlik el, soha el nem fogy, de akkor, abban a pillanatban derül ki, hogy mennyire voltál vele szoros kapcsolatban életed folyamán. Ha megismerted Őt, akkor átmenni is vele fogsz. A legnagyobb, a legkirályabb, a leghatalmasabb a szeretet. Ismerd, tanuld, gyakorold életed minden pillanatában! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Csúcstámadás – Ez az a nap Debrecenben, partiumiakkal

Számos szatmári volt jelen az Ez az a nap idei rendezvényén a Debreceni Nagyerdei Stadionban. A mintegy húszezer fős rendezvényen nem túlzás azt mondani, hogy túlnyomó részt erdélyiek, partiumiak vettek részt, rengeteg szatmári és szilágysági rendszámú autót lehetett látni a stadion környékén. Az fő igehirdető is partiumi volt.

Szombaton délután az ima és a dicsőítés folyamatos volt.  A rendezvény külföldi vendégei között ott volt az ausztrál Hillsong United, valamint Amerikából Matt Maher. Az Anyaországi fellépők között énekelt az Új Forrás, Oláh Gergő és Pajor Tamás, Tibes, a Dics-Suli Band és Pintér Béla. A határon túli magyarságot a felvidéki Crux és az erdélyi CrossYounity, a románokat pedig az El Shaddai, valamint Adi Kovaci & Emma Repede képviselte.

Szatmárnémetiből és környékéről sokan gondoltál úgy, hogy Debrecenben kéne menni, a szigetlankai református gyülekezet külön buszt is indított az eseményre.

Mike Pál magyarkéci lelkipásztor, a Romániai Református Egyház Zsinatának missziói bizottsági tagja hirdetett Igét, melyet teljes egészében közlünk:

„Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével (a Lélek erejének a bemutatásával),hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (1Kor 2,1-5) “Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére. ” (Róm 1,16)

Hozom az erdélyi és partiumi részek köszöntését! És református lelkészként nagy szeretettel üdvözlök minden más felekezetű testvért a kálvinisták Rómájában.

Nagy szeretettel és alázattal köszöntelek Benneteket! Hozom az erdélyi és partiumi részek köszöntését! És református lelkészként nagy szeretettel üdvözlök minden más felekezetű testvért a kálvinisták Rómájában.

Nem a bölcsesség és ékesszólás fölényével érkeztem közétek! Nem jó tanácsokat akarok osztogatni nektek! Nem motivációs beszédet akarok tartani, nem a saját életbölcsességeimmel akarlak untatni benneteket. Nem azt akarom mondani, hogy szedjétek össze magatokat! Nem azt akarom mondani, hogy legyetek rendes emberek! Erősek! Hisz én magam is gyengeként érkeztem közétek. Folyamatosan imádkoztak értem sokan, az üzenetért, azért, hogy én itt ne félrebeszéljek. Én ma arra akarlak buzdítani, hogy legyetek gyengék, kicsik, erőtelenek. Merjetek azok lenni. Vagyis legyetek őszinték. Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, s ne a magatokén, hanem az Isten erején nyugodjék.

Ezért én ma nem akarok másról tudni közöttetek mint a megfeszített Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról. És ez nem jó tanács, nem önsegítő tréning, hanem JÓ HÍR. Erről a JÓ HÍRRŐL, a megfeszített Jézus Krisztus jó híréről szeretnék beszélni ma nektek. Csak erről akarok tudni!

Ez tehát nem emberi bölcselkedés, véleménynyilvánítás, okoskodás szeretne lenni. Én magam erőtelenül jöttem közétek. Nem azzal a gondolattal, hogy én majd megmondom. Hanem azzal a gondolattal készültem közétek, hogy a LÉLEK, az életet irányító, vigasztaló, árvaságból kiváltó Lélek bizonyító ereje itt lesz közöttünk, hogy miközben én szinte senkinek nem tudok a szemébe nézni, aközben Ő személyesen odaáll mellétek, és meggyőz Benneteket az igazságot illetően. Azt az igazságot illetően, amelyik szabaddá tud tenni Benneteket.

Tele van a nemzet szíve jelenleg gyásszal egy nagyszerű hegymászó, Suhajda Szilárd halála miatt. Sokan el is ítélik. Holott ő csak egy dolgot akart. Egy nagyszerű dolgot. GYŐZNI! Valami nagyon nagyszerű dolgot tenni! Felérni a világ tetejére.

Hát nem ezt akarjuk mindnyájan? És nem helyes ez? Vajon ösztönlényünk legmélyén miért van ott a siker, eredményesség, hatékonyság, győzelem iránti éhség? Azért, mert mi nem vereségre, kudarcra, halálra születtünk, hanem győzelemre. Mindenki a maga csúcsát szeretné megtámadni. És felérni rá.

Ma ezt a kérdést hoztam közétek: hogyan lehet feljutni a csúcsra? Hogyan lehet nem elveszni a csúcstámadás közben? Hogyan lehet épségben felérni életünk hegyére? Hogyan lehet legyőzni azokat a csúcsokat, ahol már nagyon megritkul a levegő, és nagyon elgyengülünk? Ahol rövid távok megtétele is iszonyú küzdelembe kerül?

Ma a sikeres csúcstámadás technikájára nézve sok igazság kelleti magát. Ezek közül azok a legveszélyesebbek, amelyek nagyon közel állnak az Igazsághoz.

Én viszont  ma nem akarok tudni másról köztetek, csak az érettünk megfeszített Úr Jézus Krisztusról! Mert az igazságnak nincs sok arca. Csak egyetlen arca van, számomra legalábbis. És ez Jézus.

A legdivatosabb és leglelkibbnek tűnő áligazságokat világnézeti sémába is helyezték már. Úgy nevezik ezt a rendszert nem hivatalosan, hogy Morális Terápiás Deizmus. Magyarítsuk: Erkölcsi Terápiás Istenhit.

És tudjátok, hogy ezzel mi a probléma? Az, hogy ez majdnem igaz.

Ettől a hitrendszertől van ma annyi fáradt, tévelygő, lelkileg ödémás ember ott a csúcstámadás közelében. És ezért van ma annyi tragédiába torkolló “győzelem.” Mind olyan emberek, akik szépen és nagyszerűen akarják élni az életüket. Mert nagyon kevés olyan ember van a világon, aki rosszul akarná élni az életét.

És ezeknek a nagyon jószándékú embereknek ez az Erkölcsi Terápiás Deizmus a következőket mondja. Így szól a csúcstámadásra készülőknek:

  • Létezik egy Isten, aki teremtette  és felügyeli az emberiséget a földön.

Nem. Ez nem az evangélium. Ez nem fog feljuttatni téged a csúcsra. Mert eszerint Isten csak szemléli az életedet, s ha baj van, rákoppint a körmödre. Ez maximum nyomkövetővel figyeli a pozíciódat, s ha elbuktál, max. lehozza testedet a hegyről. Ez az az Isten, aki nyűgös és állandóan baja van veled, mert nem ügyelsz a rendre, a tisztaságra, nem látod át a tervet, nem tudod logikailag összerakni az életet. Ennek az Istennek te egy nyűg vagy a nyakán.

De annak az Istennek, aki a történelem sodrában, a szíved rezdüléséiben és a Biblia lapjai között bizonyságot tesz magáról, annak az Istennek atyai szíve van. És így fordul feléd. Ő nemcsak felügyel, de gondot is visel rólad. Ez az evangélium! Ő nemcsak felküld a csúcsra, hogy meggebedj, hanem előtted megy! És nem, semmiképp nem hagy meghalni a bűnök, sikertelenségek egyre vékonyodó levegőjében, hanem Jézus Krisztusban magához ölel téged, és a menny levegőjével tölti fel a tüdődet.

Én azért jöttem, hogy megkeressem és megtartsam azt, ami elveszett – mondja Jézus.

Azt is mondja ez a morális terápiás deizmus, hogy

  • Isten azt akarja, hogy az emberek jók legyenek, jól bánjanak egymással, ahogy ezt a Biblia és más világvallás tanítja.

Nem. Ez nem az evangélium. Isten azt akarja, hogy kapcsolatban legyünk vele. Hogy szeressük őt. Istennek nem az igyekezetünkre van szüksége, hanem a szeretetünkre. Szeresd az Istent és tégy, amit akarsz.

Isten számára nem az a kérdés, hogy mit teszel, hanem az, hogy kié vagy.

Huszonöt éve vagyok lelkész. Sokszor kérdeztem már meg emberektől: keresztyén vagy? És sokan mondták már nekem: IGYEKSZEM.

Kedveseim, ez nem jó válasz. Keresztyénnek lenni ezt jelenti: kapcsolatban lenni.

Keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy mit tettem én, hanem mit tett értem Jézus.

Ha már a hegymászásnál tartunk, Sterczer Hilda, Erőss Zsolt mélyen istenhívő felesége mondta: “ma már tudom, hogy nem kell minden csúcsot megmászni.” Nem kell mindig sikeresnek lenni. Csak Jézussal kell maradni. Az a jó, ha Jézus lábánál ülve éljük le az életünket. Maradjatok énbennem és én tibennetek. Mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.

Azt tán mindenki tudja, hogy bűnösök vagyunk. De vajon tudjuk-e, hogy mit jelent bűnösnek lenni? Bűnösnek lenni azt jelenti, hogy kificamodottnak lenni. Céltévesztettnek lenni. Eltorzultnak lenni. Magyarán folyamatosan mellélőni. Még a legjobb szándékkal is. Nagyszerű életet élni eltorzult vágyak, célok és indítékok mentén. Bűnösnek lenni nem feltétlenül azt jelenti, hogy erköcstelen életet élsz. Sőt, sokszor azt  jelenti, hogy nagyon erkölcsös életet élsz, de eltorzult vágyakkal, célokkal, hitekkel, tévhitekkel, és Istentől távol. Isten nélkül. Isten nem azt mondja, hogy éljetek jó életet, hanem azt mondja, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan. Nem azt mondja, hogy teremjetek jó gyümölcsöket, hanem azt, hogy maradjatok énbennem, mert nálam nélkül semmit sem  cselekedhettek. Ha aztán bennem maradtok, akkor aztán teremhettek jó gyümölcsöket.

És aztán majd Ő visz magával. Úgy van ez, ahogy a Casting Crowns nagyszerű dala mondja:

Nem azért, aki vagyok,

de azért, amit tettél,

nem azért, amit teszek,

de azért, Aki Te vagy!

Hát nem?

Azt is mondja ez a hitrendszer, hogy

  • Istent nem kell feltétlenül bevonni az életünkbe, csak akkor, amikor elakadunk, s a problémát meg kell oldani.

Vagyis görgetjük, húzzuk, vonszoljuk életünk bútorzatát, teljes felszereléssel araszolunk a hóban, jégben, ritkuló levegőben. Hajt a szenvedély, az élet nagyszerű vágya, és mire észrevennénk, hogy segítségre szorulunk, lehet, hogy már késő.

Rengeteg nagyszerű embert veszítettünk el már a gyülekezetünkben csak azért, mert nem tudott lemondani annak a szégyenéről, hogy nem tudta kibogozni a saját életét. Vagy sokan abba a büszkeségükbe halnak bele, hogy ők márpedig mindenre képesek. S mondják, mint Háry János a csata előtt: Isten, most ne segíts, csak csodálkozz.

Holott nagyon egyszerűen a világ szövete úgy működik, hogy nem mi vonjuk be Istent a terveinkbe, hanem Isten használ minket, vagy így, vagy úgy az Ő tervei megvalósítására. Mert az evangélium, a világ működésének örömhíre az az Isten hatalma minden hívőnek üdvösségére. Vagyis mindenkinek, akik hittel belesimul az Isten örökké gondviselő tenyerébe.

És végül, azzal is áltat ez az áligazság, álevangélium, hogy

  • a jó emberek a mennybe mennek, a rossz emberek pedig a pokolba.

Hogy is van ez? Van egyáltalán jó ember? Jézus kérdezi ezt egy jómódú fiatalembertől, aki Jó Mesternek szólítja: miért mondasz engem jónak? Nincsen senki sem jó, csak egy: az Isten.

Nem a jó emberek mennek a mennybe. Oda is a rosszak mennek.

De akkor mi lesz? Feljuthat-e egyáltalán valaki a csúcsra? Célba ér-e egyáltalán valaki? Mondja is Jézus, hogy ez nagyon, de nagyon nehéz. Sakkor mi lesz hát, kérdezik a tanítványok? Ki fog itt üdvözülni?

Na, s itt jön a lényeg. Jézus így szól. Ami lehetetlen az embernek, az LEHETSÉGES AZ ISTENNEK.

Ha elfáradtál, vagy ha túlzottan magabiztos vagy, halld meg: nem fog egyedül menni!

Ha szorongva várod, hogy mi lesz ebből az egész hajszolt küzdelemből, lehet, hogy ma valamit nagyon meg kell hallanod.

Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el nektek egy rettentő izgalmas történetet.

Egy ősi legenda szerint, amit Herodotosz történetíró lejegyzett, amikor a perzsák az athéni görögökkel véres csatába fogtak marathonnál, ebben a csúnya csetepatéban görög győzelem született, annak ellenére, hogy a perzsák erőfölényben voltak. Amikor a perzsák látták a csata kimenetelét, a legenda szerint, megmaradó megtépázott flottájukból néhány Athén felé irányítottak, hogy az ottani lakosságot demoralizálják, elhitessék velük azt, hogy a csatát elveszítették. Vagyis ők, a perzsák győztek. Ezt látva a görögök, gyorsan útnak indították a fiatal katonát, Pheidippidészt, hogy elvigye Athénba a győzelem bátorító, megnyugtató örömhírét. Vagyis az evangéliumot.

A történet szerint a lélekszakadva futó fiú ennek a 42,15 km-es távnak a végén, Athén piacterén már csak ennyit tudott mondani: GYŐZTÜNK! És holtan esett össze.

Ez egy legenda. Az is lehet, hogy nem igaz. Az élet sokszor azt mutatja, hogy a rossz hírek a fénysebességnél is gyorsabban terjednek, miközben a jó hírek csak vánszorognak. Magyar embernél különösen is, mert a magyar szív búval és bánattal bélelt. Mi nagyon szeretjük a rosszat látni és láttatni. És lehet, hogy már sok rossz hírrel érkező flotta kötött ki az életedben. Hamis hírekkel. Egy hamis győzelem hírével. Merthogy az is egy győzelem híre.

Ilyen hamis győzelmek mentén vonszolgatjuk az életünket. Jó, erkölcsös, szépen élő emberek akarunk lenni. Szembe akarunk nézni az élet nagy kihívásaival. És meg akarjuk mutatni a világnak, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Egyedül. Feljutni a csúcsra. És ez teljesen jogos. Mert győzelemre születtünk.

Kollár Lajos mondta nagyon óvatosan és megfontoltan Suhajda Szilárd tragédiája kapcsán: jó lett volna valakit felvinni a hegyre. Aki megveregette volna Szilárd vállát, amikor már saját ereje végére ért. Mert jobb a kettőnek mint az egynek.

Én pedig azt mondom: jó lenne, ha valaki felvinne téged arra a hegyre. Én nem akarok és nem is tudok közöttetek másról beszélni, mint Jézusról, és Róla is, mint megfeszítettről. Vagyis arról a Jézusról, aki a tehetetlenséged, bűneid vékony levegőjét magába szívta a golgotai kereszten. És a mennyei kegyelem jó illatát árasztja rád.

Van, aki megveregesse a vállad és azt mondja neked: Győztem? Én felviszlek téged a csúcsra. Nem kell már erőből, izomból élned. Élhetsz elfogadásból. Reménységből. Hitből. KEGYELEMBŐL.  Neked nem fog ez menni. De nekem igen. Én GYŐZTEM.

Nagy szeretettel arra kérlek most, hogy ha nagyon fáradtnak és nagyon gyengének érzed magad, halld meg az evangéliumot: halld meg az éretted megfeszített Jézus hívását: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg vagytok fáradva és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

Mert én ma másról nem akarok és nem is tudok beszélni, csak Jézusról, róla is mint megfeszítettről. Ő az A GYŐZTES, aki a golgotai kereszten kimondta értem és érted: ELVÉGEZTETETT. Vagyis GYŐZTEM.

Ritka a levegő körülötted? Fáradt vagy? A vágyaid, küzdelmeid dermesztő viharában vagy? Vagy elszédítenek téged a sikereid, azt hiszed, egyedül menni fog?

Nem, nem fog. Életed csúcsára csak Jézus tud felvinni téged. Egyedül nem fog menni. És nem is kell. Mindent átadhatsz neki. Ne menj tovább nélküle!

Ha most úgy érzed, hogy nem akarsz innen egyedül elmenni, hanem a Győztes oldalán akarod folytatni az életedet, akkor emeld fel a kezedet és ezzel együtt az szívedet hozzá. Ha nem tudod felemelni láthatóan, akkor tedd meg a magad csendjében. Hiszem, hogy az Ő drága Szentlelke meg tud győzni téged, hogy Jézusba kapaszkodj. Ne az én szavamra hallgass. Én nem az emberi bölcsesség megejtő szavaival akarok szólni hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével. S ha most megmozdult valami Benned, akkor gyere, és mondd velem a következő imát. Ha tudod, mondd hangosan. Ha nem, mond el szíved belső, legmélyebb szobájában. Próbáljunk meg csendben maradni, s együtt mondani. 

Uram, köszönöm, hogy te itt vagy most mellettem. Köszönöm, hogy győztél az én bűneim és tehetetlenségem fölött. Köszönöm, hogy szeretsz és meghaltál értem. Köszönöm, hogy azért tetted ezt, hogy nekem életem legyen. Szeretném megragadni a te kegyelmedet. Szeretném átadni neked az életemet. A te segítséged nélkül ezt nem tudom megtenni. De ha te megragadsz és magadhoz ölelsz, akkor bátran indulok. Hiszek, Uram, könyörülj az én hitetlenségemen! Köszönöm, hogy meghallgatsz, és felviszel engem a hegyre. Ámen.

Tűznél

„Péter távolról követte őt, be egészen a főpap udvaráig, ott leült a szolgákkal, és melegedett a tűznél.” (Mk 14,54)

Régi magyar szólások és közmondások között szerepel: „Aki közelebb van a tűzhöz, jobban melegszik.” És ennek különböző verzióit is meg lehet találni: „Ki a füstöt nem szenvedi, meg nem melegszik.” „Könnyű melegedni, ki a tűz mellett ül.” „Kutya is melegedne a tűznél, ha orrát nem féltené.” De azt is tudjuk, hogy a tűznél nem csak melegedni, hanem megégni is lehet. Pro és kontra érvek vannak a tűznél való melegedésről. Nyilván a tűztől való távolság avagy közelség és ezeknek tapsztalata határozza meg a szólás-mondást továbbmondó egyén véleményét. Valaki éppen azt tapasztalja, hogy jól járt a tűznél, valaki pedig éppen megégeti magát.

Nos Péter égése közeleg. De tudjuk a végét, nem ég meg. Volt visszaút. Tagadásra készül, mert ott annál a tűznél az a trendi, ott azt érzi, hogy az ottani légkörnek kell megfelelni.

Nem mindig lehet Isten szolgáival együtt melegedni tűznél, tábortűznél, Szentlélek tűzénél. Valamikor együtt kell melegedni más szolgákkal is, mert nem élhetünk búra alatt. Ott vagyunk munkaszünet alatt kollegákkal együtt a tűznél. Ott vagyunk a parkban, az iskolában… szülőtársakkal egy tűznél. És sorolhatnám a tűzhelyeket. A kérdés az, hogy abban a helyzetben meg tudjuk vallani Krisztust, vagy megtagadjuk? Krisztuskövetésünk nagy próbái ezek. Erőt hozzá! Jelzem: távolról nem lehet Őt követni. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Bizonyságtétel hatvan évvel konfirmáció után Atyában

Hatvan évvel ezelőtt konfirmáltak, most újra találkoztak az atyai református templomban, hálatelt, áldásos, szeretetteljes közösségben. Különleges alkalom volt.

Szentháromság vasárnapján, nemzeti összetartozás napján a délelőtti istentiszteleten az Atya Református Egyházközség 1963-ban konfirmált tagjai találkoztak. Az akkori 17 konfirmandusból tízen élnek, s jelen volt hat: Kovács Bertalnné Tóth Erzsébet, Bernát Vilmosné Végh Anna, Debreceni Józsefné Zaj Mária, Szilágyi András, Bányai Dániel és Papp András.

Versényi István házigazda lelkész köszöntötte a gyülekezetet, ifj. Kovács Zsolt kántorizált, majd Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor, generális direktor a Róma 8.28 alapján hirdetett Igét: „Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, minden javukra szolgál.” A körülményeink fogsága Isten számára lehetőség. Miért van az, hogy ugyanazon körülményekben egyik ember élete megroppan, összecsuklik, a másiknak pedig fejlődik a jelleme, Istennel való kapcsolata? Mert valaki csak az emberi szempontokat látja, valaki meg az isteni perspektívát is figyelembe veszi. A Sátán célja a lázitás mellett az, hogy elérje azt, hogy Isten szeretete és a körülményeink közé egyenlőségjelet tegyünk. Istenszeretetünk eredője Krisztus szeretete, melynek nagyságát a Szentháromságon keresztül érthetjük meg igazán. Az Atya gondviselése nekünk türelmet, hálát és reményt ad, Krisztus áldozata belső békét, a Szentlélek pedig erőt, hogy tudjunk menni mindig előre fölfelé. – mondta lelkipásztor.

Gaman Mihály polgármester és Illés Jenő egyházmegyei presbiteri szövetségi elnök szeretettel köszöntötte a gyülekezetet. Ügyes gyermekek szavalata mellett Versényi Eszter csodálatos népdalénekét is hallhatta a hálaadó közösség, majd Versényi István lelkipásztor emléklapokat osztott a hatvan évvel ezelőtt konfirmáltaknak, az igehirdető pedig Isten áldását tolmácsolta számukra. Az esemény egyik legfelemelőbb pillanata a közös, megismételt fogadalomtétel volt: „Református magyar vagyok, amig élek az maradok, megígérem, megfogadom, hogy hitemet holtig vallom. Ámen!” Jó volt hallani, hogy kinek hogyan alakult az élete a hatvan esztendő alatt, csordultig hála, őszinte bizonyosság volt ajkukon.

A Pusztadaróci Ember Géza-kúrián tartották az ünnepi ebédet, melyet a községből származó szigetlankai hívekkel kiegészülve sikerült megszervezni a házigazdáknak. Ott dr. Király Lajos szatmári esperes és Kiss József egyházmegyei főjegyző is köszöntötte a konfirmálásra emlékezőket, hozzátartozóikat és a gyülekezetet.

Nemzeti összetartozásról Szigetlankán

Szentháromság vasárnapján és a Nemzeti Összetartozás Napján, 2023. június 4-én, a szigetlankai református templomban istentiszteletet és megemlékezést tartottak.

Az alkalmon igét hirdetett Veréb Nikolett tiszteletbeli gyakornok lelkész, aki Ézsaiás próféta könyve 57. fejezetének 15. verse alapján hirdetett Igét: „Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.”  Olyan Istenünk van, aki felettünk, mellettünk és bennünk él. A legteljesebb, szétszakíthatatlan, örökkévaló összetartozás csakis az egy igaz, élő Isten, a Szentháromság kapcsolatában valósul meg. S ezt kinyilvánította felénk is, abban a közösségvállalásban, melyet a Fiú, az Úr Jézus Krisztus életre-halálra vállalt. Ma is vállalja, mellénk áll, mikor ott van a keserűség vagy a fájdalom a szívünkben, hogy mi magyarok elszakítva élünk az Anyaországtól. A szolidaritás, közösség vállalás egyre nagyobb hiánya, melyért imádkozhatunk, hogy a Szentháromság Isten tanítson, formáljon, könyörüljön meg magyar nemzetünkön is. Felfoghatatlan, mégis csodálatos, hogy ő megközelíthetetlen és mégis Szentlelke által egyre bensőségesebb életközösségben van velünk. Egy képpel élve, hasonlóan, ahogy a mérhetetlen távolságban ragyogó Nap, a maga sugaraival eléri a Földet és ragyogó világosságával és életadó melegségével betölti a teret, a szobádat. – biztatott a prédikált Ige.

Igehirdetés után Kupán Erzsébet örvendeztette meg a gyülekezetet Petőfi Sándor “Magyarok Istene” című versének az elszavalásával. Énekelt a szIGEt Dicsőítő Együttes.

Dr. Keresztesi Csaba-Árpád tartott történelmi előadást “Consummatum est-Bevégeztetett” címmel, amelyben felvázolásra kerültek a trianoni békediktátum geopolitikai és katonai-stratégiai hátterei, valamint a magyar nemzetet sújtó politikai következményei. De a gyászon túl, június 4-e a nemzeti összetartozást is szimbolizálja… ez a reményt a jövőre és az újjáépítésre. Mint ismeretes, a Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Ez a nap tehát nem csak a nemzeti gyász, hanem a Nemzeti Összetartozás Napja is! A történelmi előadás keretében ez különösen kiemelésre került… mert “Magyarországnak lehetnek határai, de a magyar nemzetnek nem!” Az istentiszteletet és a megemlékezést nemzeti imánk, a Himnusz eléneklése zárta.

Fillér

„Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak, ez pedig az ő szegénységéből beledobta mindazt, amije csak volt, az egész vagyonát.” (Mk 12,44)

Jézus megtanit látni a kicsiben a nagyot, a kevésben a sokat. Az özvegyasszony két fillére felértékelődik. Ugyanakkor a nagy dolgokban is meglátjuk a kicsit, a sokban is keveset, minden, amit a fölöslegből adunk elértéktelenül.

Nagyon kétségbeejtő, hogy sokmindent csak a fölöslegből vagyunk hajlandóak adni annak, akitől végső soron mindent kaptunk. Megyünk istentiszteleti alkalmakra, ha időnk engedi, szolgálunk, ha jut arra is energiánk… és folytathatjuk a sort. A közömbösség nagy úr. De lehetünk-e közömbösek azzal szemben, aki mindent odaadott nekünk. Jézus teljes egészében odaadta életét érted és értem. Csak akkor lehetsz ezzel szemben közömbös, ha nem hiszed el, hogy áldozata érted is történt. Közöd van hozzá. Ő pedig nem akar felszívű követőt.

Nem adhatunk mindent, de amink van, azt igen. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Fügefa

„És meglátva messziről egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál valamit rajta, de odaérve levélen kívül mást nem talált rajta, mert még nem volt itt a fügeérés ideje.” (Mk 11,13)

A keresztyének gyümölcstermésének nincs megszabott ideje. „A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22) Ez vagy van, vagy nincs.

Nincs olyan, hogy ünnepnapokon kihozom, kierőltetem, kipréselem magamból, hétköznapokon pedig elfelejtem. Jézus nem színészkedésre hív, amikor követésre serkent, hanem teljesen átadott életre. Hamarosan itt az ünneptelen félév, akkor is van gyümölcstermésnek ideje. Ebből nem lehet szabadságra menni.

A fügefa nem a leveléért van, hanem a gyümölcséért. Egyébként a levél is szép zöld. Az ember nem azért van, hogy jól nézzen ki az instán, hanem amikor Jézusnak szüksége van, legyen neki meghosszabbított keze. Légy készen és abban a helyzetben, amiben vagy, ott, ahol vagy, teremj megtéréshez illő gyümölcsöt. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka