Szigetlankai nagykonfirmandusok hétvégéje, húsvétváró
Csapatösszerázó kiránduláson vettek részt a szigetlankai református gyülekezet nagykonfirmandusai. Virágvasárnap hétvégéje hagyományosan a konfirmandusok hétvégéje Szigetlankán. Ugyanakkor a vallásórás gyermekeknek is szerveztek húsvétváró alkalmat, és az ifjak is megtalálták a közös program lehetőségét.
Pénteken délelőtt szinte télies időben indult útnak a tanítványi sereg. A tizenkét konfirmandus Ugocsába indult, és első állomásként Túrterebesen álltak meg, ahol Varga Tamás helyi lelkipásztor beszélt nekik a gyülekezetről és a templomról. A Nagytarnai Ecosunhomeban hamar repült az idő. Szabadidős programok és csapatépítő játékok közben azért az Ige volt végig a középpontban. Az ifisek is segítettek, Stan Viktória és Rácz Máté az imasétát készítették elő, Papp Krisztina kántornő a dicsőítést vezette. Bibliaórák, mély beszélgetések, filmnézés, egyéni és csapatban történő feladatok várták a kátésokat. Szombaton néhány szigetlankai presbiter látogatott ki Nagytarnára, finom dolgok kerültek az asztalra kezük munkáka nyomán. Szombaton Halmiba is sikerült eljutni, ahol Gáti Gábor a templomban szólt hozzájuk, Juhász Róbert pedig a gyermekotthon igazgatójaként fogadta a konfisokat, akik az ott lakó gyermekeket ajándékozták meg és énekeltek nekik, Istent dicsőítve. Vasárnap a szigetlankai templomban a gyülekezet előtt tettek bizonyságot az ott tanultakról, Pop Titus teológiai hallgató hirdette az Igét.
Kürti Boglárka és Kocsis Leila, miközben a konfirmandusok Nagytarnán voltak, a vallásórás gyermekek számára szerveztek húsvétváró alkalmat. Az ifisek pedig önállóan tartották meg a virágvasárnap előtti ifit palacsintázással.
Életláncról, apákról és fiakról az idei első Lankadatlanulon
Bolyki László Apák és fiak című könyvének bemutatásával szervezték meg az idei első Lankadatlanult, a Szatmár-szigetlankai református gyülekezet nyitott bibliaóráját. A szokásoknak megfelelően a Lanka Duó (Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter) dicsőitett, ráadásul Bolyki László is csatlakozott hozzájuk, így a duóból trió lett.
Csütörtökön 18 órától Rácz Ervin helyi lelkipásztor köszöntött az Öszövetség utolsó versével: „Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.” (Mal 3,24)
Bolyki László zenész, leligondozó, író és igehirdető egy részletet olvasott fel a könyvéből, – ezzel kezdődött a könyvbemutató. Milyen hatással van a fiakra, ha az apa fizikailag vagy lelkileg eltűnik az életükből? Miként válhat a férfitársadalom teljes értékű tagjává az a fiú, akit nincs, aki beavasson? És mi lesz a generációról generációra szálló értékekkel, ha ez az életlánc megszakad? A kérdéseket Rácz Ervin lelkipásztor tette fel, a szerző pedig készséggel válaszolt. Ma a társadalomban és az egyházakban válságban vannak a férfias értékek, úgy mint az erő, a kitartás vagy a tekintély. Ennek egyik oka, hogy az apák lélekben vagy fizikailag is eltűnnek a családokból, nem adják át a generációról generációra szálló szellemi örökséget, így az életlánc megszakad, a fiúk magukra maradnak, elmarad a beavatásuk, nem válnak érett férfivá. A bibliai példákra épülő gondolatmenetet a személyes élmények mellett történelmi kitekintés is gazdagítja. A szerző és előadó felrázza és küzdésre motiválja a férfiakat, apákat és fiúkat egyaránt, ha komolyan veszik a küldetésüket. Az életlánc tehát helyreállítható. „Aki küzd, győzhet és el is bukhat. De aki nem vállal kockázatot, az eleve elbukott” A szerző ír saját küzdelmeiről, bukásairól és győzelmei mellett a férfias értékek és az apa-fiú kapcsolat napjainkban tapasztalható válsága is inspirálta. A gyülekezet tagjai is tettek fel életkérdéseket. Nemcsak a jelenlevő férfiak, hanem a nők is sokat tanulhattak az elhagzottakból és ezenetúl igyekeznek majd nem a sarkukra, hanem a helyükre állni.
Helyettem
„…és elbocsátotta nekik azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.” (Lk 23,25)
Nagy volt a nyomás Pilátuson. Mosta kezeit. Állítólag övé az ország, a hatalom és a dicsőség, de most becsvágya, jóhírneve is veszélyben van. Enged, mert fél. Fél attól, hogy a nép rázúdul és ijesztő hulláma őt is befedi. Jobb a békesség, ezt a Jézus-ügyet, a vele járó lelkiismeretfurdalást meg a szőnyeg alá lehet seperni. Feláldozható a békesség oltárán.
Szimpatikusabb mindenkinek Barabbás. A lázadó, a gyilkos hozzájuk képest sötétebb, tehát hozzá lehet mérni magukat, mert ahhoz képest még ők is tisztának és fehérnek látszanak. Jézus azonban idegesítően tiszta és világos, el kell takarítani az útból.
Jézust kiszolgáltatták, Jézus pedig szolgált. A valaha volt legnagyobb szolgálatot végezte el. Ez a lázadó Barabbás pedig, érdekes módon először érezhette magáénak az egyszeri és megismételhetetlen helyettes áldozatot. A kérdés, te magadénak érzed-e?
„Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki ő? Mit véthetett?
Valaki szól: „A názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabbás helyett.”
Oly hosszú út vezet a Golgotára…
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.
És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye… az a szent ajak…
a hulló vér… Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.
A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!
Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
— S ölbe vettem… egy síró gyermeket.
Megsimogattam… lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabbás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.
Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota útján a kereszt alatt.
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át az életem.
Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.
„Ki az? Ki zörget?” — kérdik majd. „Barabbás,
aki helyett a Krisztus vérezett.”
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.
(Túrmezei Erzsébet)
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Virágvasárnap 2025 – Pop Titus igehirdetése
Felemelt
„Amikor pedig mindezek elkezdődnek, álljatok fel, és emeljétek fel fejeteket, mert közeledik a ti váltságotok.” (Lk 21,28)
Meglehetősen ijesztő képeket vázol fel az Úr Jézus ezekben a versekben: „Dermesztő félelem lesz úrrá az embereken annak várása miatt, amik e földre következnek, mert az egek erősségei megrendülnek.” (26v) Ha a mi reakciónk erre a félelem és a rettegés lenne, nem lenne mit felróni. Jézus mégis felemeli a tekintetet.
„… minden háborúságom és üldöztetésem közepette fölemelt fővel várom a mennyből azt a bírót, aki azelőtt értem Isten ítélőszéke előtt állt, és rólam minden kárhoztatást elvett…” (HK 52) – mondja a káténk. A helyes testtartás tehát Jézus visszavárásával kapcsolatosan nem a félrefordított-, nem a lehorgasztott fej, hanem a felemelt fő. Ragyog a felfelenéző ember. Csillog a szeme. Tudja kit vár. Fizikailag ezt akkor látom, amikor a gyülekezet a kivetítőről nézi az énekszöveget. Ez nem az alázat hiánya, hanem megjelenítése annak az élethelyzetnek, amikor fentről várom a segítséget és dicsérem a Fennvalót.
Amikor elcsüggedünk, elvesztjük a reményt, a célt, jusson eszünkbe, amit Jézus mond, emeljük fel tekintetünk és amit az egyik ének mond válaszul erre a felhívásra:
„Felemelhetem újra tekintetem,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Felemelhetem újra a kezeimet,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Megint tágas téren állok, újra tűz lobban bennem,
és csak áldom, áldom, áldom azt, aki lehajolt értem.
Hangod, ha hallom és arcod, ha látom,
szívem tudja, Te itt vagy, s rám vársz.” (Pintér Béla)
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Szőlőmunkások(k)
„Elmegy, elpusztítja azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Meg ne történjen ez!” (Lk 20,16)
A főpapok és írástudók nem mondanak áment a hallott példázatra, mert tudták, hogy róluk szól, ők a gonosz szőlőmunkások, és felfogták, hogy ítélet van benne. Látom, hogy ámeneznek sokan a közösségi oldalakon, anélkül, hogy tudnák, mire mondják: úgy legyen, úgy van.
Mi áment mondunk például arra, hogy e földön minden Istené! Úgy élünk, hogy ezt tudjuk, vagy titokban reménykedünk abban, hogy a szemfedélen lesz egy legalább kicsi zseb, amivel átvihetünk valamit a túlpartra? Kölcsön kaptunk Istentől mindent. Ránk bízta, volt bizalma felénk. Élünk vagy visszaélünk vele?
A szőlő ugyanakkor az egyházat szimbolizálja. Munkálkodni az Úr szőlőjében annyit jelent, mint tenni az Egyházért, az Isten Országát építeni. Ez a példázat egyértelműen azt üzeni, hogy valakik rosszul gazdálkodtak az Úr szőlőjében, és elvétetik tőlük ez. Akár tetszik, akár nem, ez megtörtént. Ha az Egyházban áldozatkészen tevékenykedünk, mert lehetőségünk van rá, akkor tegyük ezt hűségesen, kitartóan, szelíden és alázatosan. Nagy kiváltság az Úr szőlőjében dolgozni. Tegyük úgy a dolgunkat, hogy ne adassák a szőlő másoknak, sőt inkább több bizattassék ezután ránk. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
Mondd!
„Az elől menők csitították, hogy hallgasson, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Lk 18,39)
Jézus elől menői csitítottak. Már akkor is és most is. A templomban, az egyházban csend legyen, rend legyen, megszokott legyen, nehogy valaki szokatlant tegyen, pláne ne nevessen, ne mosolyogjon, ne érezzen, mert akkor még történni fog valami csoda. Jerikó közelében a kiáltás következtében jön el a csoda: több mint ezer évvel azelőtt falak omlanak le, ekkor pedig pikkelyek a vak szeme előtt. Ha valami fáj, mondd el, mert néma gyereknek anyja se érti a szavát. Lesznek „rendes” emberek, akik csittegnek, de te ne hallgass, mondd ami fáj.
A vak Jézust úgy szólítja meg, hogy a hivatalosok megbotránkozzanak. Veszélyes dolog volt Dávid fiának nevezni Jézust. Botrányos volt ez a megszólítás. Ettől féltek az elöljárók, a félelemvezérelt emberek.
Könyörülj rajtam! – szól a szívszaggató, feltartóztathatatlan felkiáltás. Jézus pedig ma is könyörül, akinek könyörül, akinek megbocsát, annak valóban megbocsát: élj ennek a kegyelemnek a valódi békességében és ne a visszafojtott, szőnyeg alá sepert álnyugalomban. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
