Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?  Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által. Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül. (Jakab 2,14-26)

Jakab testvér testvérnek szólít. Valami fontosat akar mondani. Eddig is minden lényeges volt, de most koncentrálni kell. Mintha tudta volna, hogy valami olyan téma jön, amin kétezer év múlva is vitatkozni fognak. Figyelemre van szükség és nem elfogultságra.

Két kérdést tesz fel nekünk is, 21. századi keresztyéneknek: 1. Van-e haszna a cselekedetek nélküli hitnek? 2. Ez a halott hit üdvözít? Mind a két kérdésre egyértelmű a válasz: Nem. Nem. Ha ennyire egyértelmű a válasz, lehet is tenni a prédikáció végére az áment, és hamar megúsztuk az istentiszteletet. De nem ennyire egyértelmű az egyértelműnek tűnő.

Pál apostol azonban azt mondja: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. (Ef 2,8) Igazat adunk, mert később azzal érvel Pál, hogy senki ne dicsekedjék. És természetesen el tud bennünket vinni, repíteni saját dicsőségünk. Erre jön Jakab és ezzel kezdi a témát: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit?” (Jak 2,14) Neki is igaza van. De nem lehet mind a kettőnek igaza. Vagy mégis? Ráadásul Luther Márton, másfél évezreddel később egyenesen lebecsmérli e kijelentése miatt Jakabot: szalmalevélnek nevezi Jakab levelét, mert szerinte semmi nem emlékeztet benne az evangélium természetére.

Hárman ülnek a templomban: Pál apostol, Jakab testvér és Luther Márton. Nem veszekednek ők egymással, de érdemes megnézni, hogy ki honnan jött. Mint ahogy a ma templomba járókat is sokban befolyásolja, hogy ki honnan jött. Pál Gamáliel lábától jött. Farizeus környezetből. Elege van a 614 mózesi törvényből, amit senki sem tudott betartani, de sokan úgy tettek, hogy ők mégis betartják. A színjátékból elege lett, ezért felüdül a gondolattól: hit által van üdvösségünk. De azért ő is elmondja későbbi szolgálatában valakikről Titusnak: „Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok.” (Tit 1,16) Jakab pásztor teljesen más szituból érkezik. Ő lelkészként sokszor hallotta már: hiszek én tiszteletes úr! Tudok én otthon is imádkozni, nem kell én ahhoz az összejövetelre jöjjek. Nem foglalkozok én az örvegyekkel, az árvákkal, de hiszek. Azt hiszem, hiszek. A cselekedetek azonban elmaradnak. Luther Márton Pálhoz hasonló életsztorit él meg. Mellette csap le a villám, vele egykorú barátja meghal. Megijed. Onnantól kezdve mindent megpróbál megtenni. Rómába is elmegy. Vezekel. Kínozza magát. Közben látja Róma színészeit, a papokat. Undort érez és nem kap nyugalmat lelke, egész addig míg nem olvassa: „„Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róma 1,17) És békességet kap. Nemcsoda tehát, hogy kicsit orrol Jakabra.

Jakab három példát hoz arra, hogy a cselekedetek fontosságát igazolja.

1. Ördögök. Hisznek ők. Sőt még mondhatni imádkoznak is: egy helyen Jézust kérik, hogy mehessenek a disznókba. (Mt 5,12) Rettegnek is rendesen, mert tudják, Jézus Úr, élet és halál felett. De nem az Ő Urunk. Nem engedelmeskednek neki. Cselekedeteik nem követik hitüket… Lehet, hogy itt kikérjük magunknak, az ördögökhöz mégse hasonlítson Jakab. Na jó. Rendben, akkor jöjjön egy ősatya!
2. Ábrahám. Egy éjszaka egy későközépkorú ember számolgatja a csillagokat, de nem tudja megszámolni. Erre azt mondja neki az Úr, hogy a te utódaidat sem fogja tudni megszámolni senki. Erre ő elindul, s bár sok mélypont és bukás következik az életében, amikor az Úr arra kéri, hogy áldozza fel régen várt fiát, hajlandó ezt megtenni, bár sejti, hogy szerető Istene nem fogja ezt engedni. Isten megállítja, hogy mi azt is lássuk itt, hogy Ő, az Atya, ott a Golgotán nem állt meg, Fiát értünk adta, hogy nekünk életünk legyen… Na jó, de nem vagyok én pátriáka, ősatya, hithős. Rendben, mondja Jakab, akkor menjünk mélyebbre! Ott van egy éjjeli lepke.
3. Ráháb. A korabeli jerikói piroslámpás ház dolgozója hallani vél egy népről. Egy nemzetről, akit az Úr vezet, és csodák történnek. Hisz, akkor is, amikor mások gúnyolódnak körülötte. És amikor jönnek a kémek, elbújtatja őket és cselekedete igazolja hitét, majd később kiderül, Megváltónk nemzetségtáblázatába kerül be. Mert Isten a legmélyebbre is utána tud nyúlni az embernek.

Heidelbergi káténk is tanít. Tisztán és érthetően. Melyek a jó cselekedetek? Csak azok, amelyek igaz hitből fakadnak Isten törvényének megfelelnek és az ő dicsőségére történnek; nem pedig azok, amiket mi tartunk jónak, vagy amelyek emberi meghagyáson alapulnak. (HK 91) Itt minden szó a helyén van. Hitből fakadó cselekedetekre van szükség, melyek Istennek felelnek meg és nem embernek.

Miért van szükség akkor arra, hogy a templomba jöjjünk? Odakinn kell cselekedni, miért kell itt gyakorolni a hitet? Három dolgot említenék. Azért jövünk istentiszteletre, hogy:

1. Felfegyverkezzünk, inspirálódjunk, motiválódjunk a mindennapokra – Megvannak a harcaink és lelki fegyverzetet fel kell ölteni. Ugyanakkor a Szentlélek tud jó ötleteket is adni, ehhez kell a csendem. És természetesen a bátorításra is szükség van, erőt kapunk tőle.
2. Eljussunk a megszentelődés magasabb fokára – Nem lehetünk ettől hitnácik, meg magasabb rendű lények. Sokan ezt félreértelmezik és ez borzasztóan visszataszító.
3. Nagyobb hatással legyünk a világra – Gonosz a világ, sötétség van. Ezt könnyű megállapítani, de változtatni rajta nagyon nehéz. Mégis ehhez kapunk erőt, hogy világítsunk, hogy fényt vigyünk a sötétségbe.
4. Érdemes őszintén tesztelni is magunkat – Ezt már Pál apostol mondja: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.” (2Kor 13,5) – Olykor torz képet őrzünk magunkról, vagy leértékeljük, vagy túlértékeljük magunkat. Ne essünk kétségbe, de merjünk az igazsággal szembenézni, és az Úr erejével változni.

Nem lehetünk kirakatkeresztyének! A hit gyakorlása nem lehet színészi feladat. Nagyon visszatetsző és visszataszító tud ez lenni. Pláne, ha belegondolunk abba, hogy olyan Istenünk van, aki mindent lát, még a gondolatunk legmélyét is.

Gyermekkoromban, kb. 12 éves lehettem, amikor nagymamáméknál, Börvelyben nyaraltam. Szerettem időt tölteni a falu központjában levő tv-javító műhelyben. Több meccset is megnéztem ott, főleg akkor, amikor kinn meleg volt, benn meg viszonylag hűvös. Megpihenni is jártam oda, egy-egy kinti játék után. Egy alkalommal cserenadrágot is vittem magammal és úgy gondoltam, hogy ott majd benn átöltözök. Úgy is tettem. Bementem, láttam egy függönyt, azt széthúztam és elkezdtem a függöny mögött átöltözni. Amikor megtörtént a nadrágcsere, akkor vettem észre, hogy a függöny mögött a kirakat volt. Azt vettem észre, hogy szégyenszemre az út másik oldalán éppen rajtam röhögnek. Én azt gondoltam függöny mögött vagyok, nem lát senki, takarni akartam. De valójában a kirakatban öltöztem át. Nos, olykor pont ilyen a kirakatkeresztyénségünk. Nevetséges és szánalmas. A hit belülről formál és árad kifelé a cselekedeteinken.

Nemrég fociztunk a fiatalokkal. Szeretek focizni, bár nem vagyok egy Szoboszlai. A meccs hevében mondtam valami ilyesmi, hogy: azt hittem, hogy be tudom rúgni, azért lőttem rá. Mire az egyik fiatal némi gúnnyal megspékelve csak ennyit mondott: Tiszteletes úr, hinni a templomban kell! Hát nem! Éppen, hogy nem ott kell hinni, hanem odakinn, a tettek mezején kell hitből fakadó jócselekedeteket tenni. Isten segítsen bennünket ebben! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek? Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek. De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket. Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezik. Mert aki ezt mondta: „Ne paráználkodj!”, ezt is mondta: „Ne ölj!” Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt. Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak 2,1-13)

Személyválogatás, kivételezés, favoritizmus: ez a téma mindig érzékeny, ha érintve vagyunk. Mély sebeket tud elhelyezni, pláne egy gyermek szívébe, amit aztán hordozhat akár egy életen át is, de tehet ez ellen.

Mielőtt az Ige alapján beszélnénk erről, érdemes azt leszögezni, hogy mi nem személyválogatás. Mert nagyon sokan benézik, szándékosan vagy tévedésből. Nem személyválogatás például az identitásom megélése. A családomat, a hozzám közel állókat, a nemzetemet jobban szeretem mind másét. Ezzel nincs semmi baj, mert értük vagyok először is felelős. Nem szeretem azonban a bennük levő bűnt, azt talán méginkább ki kell szeressem belőlük. A témával ugyanakkor nem bátorítunk tiszteletlenségre és irigységre! Egy tisztség hordozóját az igazság elmondásával lehet tisztelni, de szeretettel és jót akarva, nem pedig megalázva. Ki mint élne, úgy ítél. Nem kritizálhatunk úgy egy magasabb beosztásban levőt, hogy legszívesebben mi csinálnánk azokat a hibákat, amit ő követ el. Éppen ezért, mindenekelőtt vizsgáld meg magad, nem-e az zavar a legjobban, amilyen vagy, vagy lennél a másik helyzetében! Ez a prédikáció is neked szól, és nem a szomszédnak.

Érdekes olvasni Jakab levelét úgy, hogy tudjuk, Jézus testvérér írja le. Már többször említettük ezt, de ennél a témánál ez még hangsúlyosabb. Csak úgy érdekességként belegondolhatunk abba, hogy Mária, az édesanyjuk hogyan viszonyult a Megváltóhoz, és hogyan a kis Jakabhoz. Ez utóbbi vajon tapasztalt-e kivételezést? No és József? Hogyan viszonyult nevelt fiához, Jézushoz és hogyan édesfiához, Jakabhoz? A személyválogatás emberi oldalát biztos megtapasztalta Jakab, nem volt idegen tőle a téma. Azt tudjuk, hogy hogyan kezelték Jézus népszerűségét: féltek, bolondnak hitték, el akartak határolódni tőle, tehát nagyon is emberi érzések uralkodtak olykor a szent családban is. Jakab Jézus feltámadása után csatlakozott igazán a közösséghez: hogyan kezelhették az apostolok, biztos nem várt külön elbánást, mert szolgált, és meg is volt szolgálatának a gyümölcse.

Mi a helyzet ma a családokban? Éreznek-e kivételezést a gyermekek. Van-e okuk rá. Ha másra nem jó ez az igehirdetés, legalább ebbe gondoljanak bele a szülők és ha baj van, változtassanak jó irányba! Mi van a házasságban? Többet várok el a házastársamtól, mint amennyit én adok neki? Egyáltalán kell-e ezt mérni? A társadalomlomban, a munkahelyen, az utakon tapasztalok kivételezést? Ha az Egyházban is ez van, miért csodálkozunk, ha ürülnek a templomok? Kivételezés, megbélyegzés. kategorizálás – vizsgáljuk meg magunkat, nem-e minket érintenek ezek, elkövetőként.

Jakab példája éppen egy templomi jelenetet mutat be nekünk. Egy gazdag és egy szegény ember áll előttünk. Ki a gazdag? Az, aki tőlem gazdagabb, vagy én is az vagyok? Ki a szegény? Én, amikor áldozati pózba bújok. Ez is olyakor relatív. Jakab törvényszéki példát hoz. A korabeli törvényszéki eljárások szabadtéren, közönség előtt zajlottak. Ha egy gazdag ember megjelent, vastag gyűrűvel az ujján, a népnek szimpatikus volt és tudni lehetett, ő nyerte meg a tárgyalást. Szimpátiaszavazások, like-vadászat, sznobizmus ma is igazságtalan megítéléseket eredményez. Aki nagyobb akar lenni, szolgáljon! – ezt üzeni ma is Jézus a gyülekezeteknek.

A favoritizmus a gyűlölet üzemanyaga. Szeresd felebarátodat! – ez ellen a parancsolat ellen vétel akkor, amikor nem látod azt, akinek szüksége van szeretetedre és nem adod meg neki. Márpedig ez éppen olyan bűn, mint a többi. További spekulációk következnek ebből és lövészárkokat ásunk egymás közé, sebeket sebekre halmozva. Valljuk meg őszintén, sokszor annak megfelelően ítélünk, ahogy mi látni véljük a világot, ami a mi érdekünk. Vitákat megnyerünk, de embereket ezáltal el is veszítünk.

Mi a megoldás a személyválogatásra, mint a társadalomban terjedő daganatos betegségre? Két orvosságot ajánl az Ige:

1, Ne ítélj a megjelenés alapján!

„Isten nem személyválogató.” (Róma 2,11) – mondja ezt Pál apostol. De Isten is azokat tudja szeretni, akik engedik magukat szeretni. A lelkész is azt tudja szeretni, aki hallgatja az igehirdetést, aki felé alkalma van szeretetet adni. Csak azok felé tudunk felelősséggel lenni, akik felelősséget vállalnak magukért.

„Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7) – hangzott el egy királyválasztás előtt. Amikor mi döntünk, ezt mi is vegyük figyelembe! Jól csak a szívünkkel látunk.

2. Gyakorolj szeretetet azok felé, akiktől nem vársz viszonzást.

Özvegyek és árvák példája jelenik meg az előző rész végén, ők tényleg azok, akiktől nem várhatott viszonzást az, aki jót tett feléjük. Ugyanakkor mégis nekik volt szükségük a szeretet megnyilvánulására. Ítélkezel vagy irgalmas vagy? Ha itélkezel, akkor olyan mértékkel mérnek téged is. Biztos, hogy érdemes ebbe az utcába bemenni? Irgalmas vagy, azt azt jelenti, hogy te is tapasztaltad az irgalmat. Ha nem gyakorolsz irgalmat, félő, hogy nem is fogadtad el Isten irgalmát.

Válaszolj őszintén erre a kérdésre: neked szükséged van Isten irgalmára? Nekem igen. Nagyon. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.” (Jak 1,19-27)

Mit kezdjek egy igehirdetéssel? A próbák és kísértések után Jakab ezt a kérdést válaszolja meg. Teszi ezt azért, mert az istentiszteletek, keresztyén életünk középpontjában az igehirdetés áll. Az igehirdetők sokat tanulnak arról, hogyan kell Igét hirdetni, és ezt folyamatos okulás. De vajon tudjuk, hogyan hallgassuk? Ha röviden válaszolhatok rá, és ma szükség van a rövid válaszokra is, ezt mondanám: fogadd el és cselekedd! Ha egy cipőt gyártó cég jelszavát hozhatom válaszként, ezt mondanám: Just do it – meg tudod csinálni.

Mielőtt azonban ezt elmondaná, azt is felvázolja jó példával elöljárva, hogyan kell hangoznia az igehirdetésnek. Először is SZERETETTEL. A megszólítás hogyanja nem mindegy: szeretett testvéreim. Kedves Testvérem, szeretve vagy! Innen indulunk ki, hogy Isten szeretett gyermekeinek szól az igehirdetés. Ez az identitásunk része. A másik alapdolog, hogy KONKRÉTAN beszél, nem mellébeszélve, nem tompítva, nem félreérthetően. Elmondja, hogy mit ne tegyünk és mit tegyünk egy igehirdetéssel. Legalább két dolgot említ arra nézve, hogy mit ne. És hármat, hogy mit igen. Lássuk!

1. Hallgasd meg!

Sok beszéd, szegénység! Ma sokan mindhez is értenek. A konyhapszichológia mindenkit megfertőz. Egy-két cikk elolvasása, vagy csak egy-egy cím elolvasása manapság sokakat feljogosít arra, legalábbis ezt gondolják, hogy hozzáértőként szóljon hozzá lelki dolgokhoz. Az ilyen ember előbb-utóbb Istennel szemben is így fog viselkedni. Pedig Isten nem véletlenül teremtett két fület és egy nyelvet. Azért, hogy legalább kétannyit hallgassunk, mint amennyit beszélünk. És az az egy nyelv és szépen az ajkaink és a fogaink rácsa mögé vannak szorítva, fékgyanánt vannak ott. A rossz hallgató vagy az emlékeiben él, vagy a jövőben és siet, vagy pedig mindent megkritizál, élő fába is beleköt.

2. Ne haragudj!

A harag, a lobbanás, a düh mindig akadálya a jó igehallgatásnak. Van olyan, hogy az ember haragszik, nem tudja elkerülni ezt az érzést, de az Ige is azt mondja: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon.” (Ef 4,26) Az Úr Jézussal pedig végképp ne takaródzunk, amikor haragszunk! Jézus a bűnre haragszik és nem az emberre. Azt javaslom, hogy amikor haragszunk, nézzünk tükörbe. Az Ige is az igazság tükrét ajánlja és kérdezi tőled is, ahogy Jónástól: igazad van, amikor haragszol? (Jón 4,10) A hirtelen felindulásból sok rossz származik. A börtönök is szinte teljesen kiürülnének, ha ez nem lenne. Ha pedig Igét hallgatunk, a harag abszolút akadály. Sokszor az igehirdetőre, vagy a templomba levő másik emberre is tudunk haragudni. Ne tegyük, mert nem járunk jól vele.

Hogyan fogadjuk hát az Igét?

1. Szelíden

Ezt a tulajdonságot Jézustól sajátíthatjuk el a leginkább. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,28-30) Miért kell szelíden fogadni az Igét? Azért, mert ez megtartja az életünket. Ha ennek tényleg tudatában lennénk, soha nem panaszkodnánk az igehirdetés hosszúságára, sőt kérnénk még, még, még… Akik pedig már tapasztalták, hogy életmegtartó ereje van az Igének, jól értik. Megtart az Ige koporsó mellett, beteg ágyban, próbában… Az Ige olt, de nem leolt, és vegképp nem elolt. Az Ige beol, oltalmaz. Növénytani példa is ez, a beoltás itt mindenképpen pozitív. De mit kezdünk azzal, hogy benézünk az Ige tükrébe? Elfelejtjük, mintha ott se lettünk volna? Mit kezdünk azzal, ha tükröt tartanak nekünk? Betörjük a tükröt? Ne sértődjünk, ha esetleg építő kritika ér bennünket!

2. Tettre készen

Aki ki is próbálja az Igét, látja, hogy működik. És nagy boldogság éri. Attól boldog, hogy működésbe hozta. Attól, hogy hallott egy szép beszédet, még nem biztos, hogy boldog lesz tőle. Egyszer egy családban, ahol általában a feleség szokott templomba járni, a férj pedig otthon pihenni, egy vasárnapra megfordult a szerep. Mészárszékjük volt, mészáros volt a férj, mindig a fáradságra hivatkozott, ezért otthon maradt. Ezen a vasárnapon azonban ő ment el a templomba és a feleség maradt otthon. Amikor hazaért, az ebédlőasztalánál csak úgy zúdultak felé a kérdések a felesége részéről: Mi volt a templomban? Ki volt a templomban? A Mariska milyen ruhát vett fel? A pap mit mondott? Miről prédikált? Honnan vette fel az Igét? Minden kérdésre csak a vállát húzta a férj. Az ebéd végén sóhajtva csak ennyit mondott: Nem tudom már, hogy pontosan miről prédikált a pap. Egyet tudok, holnap megyek és visszaállítom a mérleget. Eddig mindenkit becsaptunk, 1000 gramm hús helyett mindig 900 grammot adtunk, hogy nyerészkedjünk rajtuk, de mostantól igazságosan fogok cselekedni. Azt hiszem a férj megértette a prédikációt és boldog volt, hogy cselekedhette. Ültesd te is gyakorlatba a beléd oltott Igét!

3. Élet istentisztelete

Mikor lesz már vége az istentiszteletnek? – kérdezik sokan az istentisztelet végefelé. Az istentisztelet után az élet istentisztelete jön. Az applikáció letöltése után következik az applikáció használata. A legigazabb istentisztelet pedig az, ahogyan a társadalom leginkább kivetettjei felé szeretettel viszonyulunk. Az árvák és az özvegyek voltak ezek Jakab korában. Ma kiket látsz a mindennapokban, akiknek szüksége van, nem érdeme a szeretetedre? A leginkább az jellemzi az embert, ahogyan bánik azokkal, akiktől nem vár semmit viszonzásul és azokkal, akik nem tudnak visszavágni. Szeresd hát azokat, akiknek szükségük van rá! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka