Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Jákób Lábán házában

Jákób azután útnak indult, és elment a keleten élő népek földjére. És látta, hogy egy kút van a mezőn, és három juhnyáj heverészik mellette. Abból a kútból szokták ugyanis itatni a nyájakat. A kút száján egy nagy kő volt: amikor minden nyájat összetereltek, akkor szokták elgördíteni a követ a kút szájáról, hogy megitassák a juhokat, azután vissza szokták tenni a követ a kút szájára. Jákób megszólította őket: Hova valók vagytok, barátaim? Azok ezt felelték: Hárániak vagyunk. Akkor megkérdezte tőlük: Ismeritek-e Lábánt, Náhór fiát? Azt felelték: Ismerjük. Majd ezt kérdezte: Jól van-e? Azok így feleltek: Jól. Nézd, a leánya, Ráhel éppen itt jön a juhokkal. Ekkor így szólt: Hosszú még a nap, nincs itt az ideje, hogy betereljék a jószágot. Itassátok meg a juhokat, azután menjetek, legeltessetek! De azok ezt felelték: Nem tehetjük, amíg minden nyájat össze nem terelnek, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat. Még beszélgetett velük, amikor megérkezett Ráhel az apja juhaival, mert ő legeltette azokat. Amikor Jákób meglátta Ráhelt, anyja bátyjának, Lábánnak a leányát és anyja bátyjának, Lábánnak a juhait, odalépett Jákób, elgördítette a követ a kút szájáról, és megitatta anyja bátyjának, Lábánnak a juhait. Jákób azután megcsókolta Ráhelt, és hangos sírásra fakadt. ¹²Jákób elmondta Ráhelnek, hogy ő rokona az apjának, mert Rebekának a fia. A leány ekkor elszaladt, és elbeszélte ezt az apjának. Amikor Lábán meghallotta a hírt Jákóbról, húgának a fiáról, eléje futott, megölelte, megcsókolta, és bevezette a házába. Ő pedig beszámolt mindenről Lábánnak. Lábán ezt mondta neki: Bizony, az én csontom és húsom vagy te! Jákób aztán ott lakott nála egy hónapig. Akkor Lábán ezt mondta Jákóbnak: Ha rokonom vagy is, nem kell ingyen szolgálnod nekem. Mondd meg nekem: mi legyen a béred? Volt pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak a neve Lea, a kisebbiknek a neve Ráhel. Leának kedves szemei voltak, Ráhel azonban szép termetű és szép arcú volt. Jákób Ráhelt szerette meg, ezért ezt mondta: Szolgálok neked hét esztendeig a kisebbik leányodért, Ráhelért. Lábán azt felelte: Jobb, ha hozzád adom, mintha más emberhez adnám. Maradj nálam! Így szolgált Jákób hét esztendeig Ráhelért, de ez csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerette őt.

Jákób házassága Leával és Ráhellel

Utána Jákób ezt mondta Lábánnak: Add hozzám a feleségemet, mert letelt az időm! Hadd menjek be hozzá! Lábán össze is gyűjtötte annak a helynek valamennyi lakóját, és lakodalmat rendezett. De amikor este lett, fogta a leányát, Leát, és őt vitte be hozzá. Jákób be is ment hozzá. Lábán a szolgálóleányát, Zilpát leányának, Leának adta szolgálóleányul. Jákób csak reggel vette észre, hogy Lea van vele. Akkor ezt mondta Lábánnak: Mit tettél velem? Hát nem Ráhelért szolgáltam nálad? Miért csaptál be engem? Lábán így felelt: Nem szokás nálunk férjhez adni a kisebbik leányt a nagyobbik előtt. Töltsd el ezt a lakodalmi hetet, aztán neked adjuk amazt is a szolgálatodért, ha másik hét esztendeig szolgálsz nálam. Jákób úgy is tett, eltöltötte azt a hetet. Azután Lábán hozzáadta Ráhelt, a leányát feleségül.  Lábán a szolgálóleányát, Bilhát leányának, Ráhelnek adta szolgálóul. Jákób bement Ráhelhez is, és Ráhelt jobban szerette, mint Leát. Így szolgált még Lábánnál másik hét esztendeig.” (1Móz 29,1-30)

Bibliavasárnap van. Március első vasárnapján azért adunk hálát, mert olvashatjuk Isten Igéjét érthető anyanyelvünkön. Mi vasárnapról vasárnapra nem olyan Igét választunk, ami szimpatikus, hanem sorba veszünk egy-egy történetet, ezesetben Jákób élettörténetét. Javasoljuk a bibliaolvasást minden korosztálynak. Nem lehet elég korán kezdeni. Az én tapasztalatom az, hogy életünk különböző szakaszaiban újabb és újabb üzeneteket lelhetünk fel a Szentírásban, kár kihagyni egy életszakaszban is az olvasását, mert az Ige él és élő üzenete van.

Szükségünk van áthidalásra, mert mégiscsak több mint háromezer év választ el az akkori történésektől bennünket. Ezért jó igehirdetéseket hallgatni, mert az Ige megértetése az egyik legfőbb feladata, nem az elhomályosítás, hanem a tisztán láttatás. És azt is észre kell venni, hogy vannak a Bibliában követendő és elrettentő példák. Akár egy személy is tehet olyat, amit érdemes követni és olyat, amit nem. Erre is rá kell világítani. A Biblia tehát mindennapi kenyér és nem ünnepi torta és nemcsak informált, hanem transzformál.

Jábóbbal legutóbb az égig érő lajtorjánál voltunk. Felemelő érzés volt ez számára, egy igazi istenélmény. Ahogy Jézus tanítványainak is le kellett jönniük a Tábor hegyéről (Lk 9,28-35), úgy Jákóbnak is tovább kellett mennie a mindennapokba, és nekünk is a hétköznapokban kell megmutatnunk leginkább, hogy keresztyének vagyunk. Jönnek Jákób számára is a valóság ébresztő pofonjai, de Isten ott akar lenni azokban a szituációkban is. A mindennapok kifogásai tehát nem érvek Isten házában való menetel ellen, mert Ő ott is ott akar lenni veled, és te így jársz a legjobban. Isten jelenléte, békessége hatással kell legyen a hétköznapjaidra, nem lehet istenmentes egy életszakaszunk sem.

A szerelmünk sem lehet tabu. A Szentírás több modellt is ad elénk, beszél a szerelemről. Izsák házasság Rebekával a mi kultúránkban elképzelhetetlen, de vannak olyan helyek, ahol ma is úgy kötnek házasságot, hogy az esküvő napján ismerkednek meg a házastárssal. Azt mondják, hogy van idejük megszeretni egymást, több évtized. A házasság mindenképpen Isten ötlete, de nekünk is felelősséggel kell viseltessünk iránta. Isten nem akarja, hogy házasságunk értelmetlen szenvedések színhelye legyen. Jákób szerelembeesése már közelebb áll hozzánk, szerelem első látásra. Ilyen már van ma is. Jákób meglátja Ráhelt, és egyből elkezdi fitogtatni erejét, bölcselkedik, vagánykodik, tetszeleg. Külső olvasóként is elmosolyogtató az, amit tesz. Udvarol és a jó arcát mutatja. „Love is in the air.”

Az igazi szerelem ismérvei találhatóak meg ebben a történetben:

• türelem és kitartás – Jákób képes kétszer hét esztendőt várni szerelmére. Micsoda példa ez a mai ember számára is. Ami értékes, arra érdemes felkészülni, várni.
• kötelezőből lehetőségre formálni a feladatokat – Nem a muszájt látja meg benne, hanem azt a lehetőséget, amit Isten adott számára. Látja azt, amire vár.
• kicsi, de folyamatos áldozatokra épül – Ezek az áldozatok egyáltalán nem tragikusak, sőt egymásra figyelőek, amelyet még több értelmet adnak az életnek.
• az idő jobban telik – a szerelmesekkel csak úgy repül az idő. Éppen ez a helyzet akkor is, amikor Isten szeretetében van. Nem az órát nézed, mert megszűnik az idő.

Jákób ugyanakkor emberére lelt. A szerelem rózsaszín ködje mellett ott van a valóság kijózanító füstje is: az após. Megtalálta a zsák a foltját. „Vassal formálják a vasat és egyik ember formálja a másikat.” (Péld 27,17) Lábán személyében mindent visszakap, amit adott másnak.

• elsőszülöttség – Jákób kicselezte elsőszülött testvérét, Lábán erre emlékezteti, amikor elsőszülött lányát adja elébb oda szerelme helyett.
• homály – Jákób kihasználta apja Izsák gyengénlátását, ez esetben ő téved el a sötétben, becsapják, mint ahogy ő is becsapta apját.
• lepel – Jákób annak idején szőrrel borította be kezét, hogy becsapja apját, Lea is leplezi lepellel magát, hogy Ráhelnek tűnjön.
• menü – a gasztronómia minden bizonnyal szerepet játszik, ehetett és ihatott annyit, hogy a valóság elferdüljön emlékeztetve arra, hogy annak idején az apját is a gyomrán keresztül vette meg.
• szerepcsere – Lea Ráhel akar lenni, mint ahogy Jákób Ézsau. Mi lenne, ha nem szerepeket játszanánk. Legyünk önmagunk, mindenki más már foglalt!

Az autentikus kapcsolatok őszinteségen alapulnak, a hazugság később visszaköszön és az fáj a legjobban, amit én is elkövettem mások ellen, mert keményen tükröt tart minden ilyen eset.

Jákób „alakul, mint púpos gyerek a prés alatt.” Tud már szeretni és várakozni. Ez mindenképpen jellemfejlődés nála. Jegyezzük meg: Jákób lábujjhegyre áll, hogy elérje Isten áldásait, de Isten az áldásokat a padlóra teszi. Amikor padlón vagy, megkapod. Ő kapcsolatba hoz a padlóval, de ott is ott lesz veled. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

„Ekkor Izsák hívatta Jákóbot, megáldotta, és ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül! Indulj, eredj el Paddan-Arámba, anyád apjának, Betúélnek a házához, és ott végy feleséget anyád bátyjának, Lábánnak a leányai közül! A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokasága támadjon belőled! Adja neked Ábrahám áldását, neked és utódaidnak veled együtt, hogy birtokba vedd ezt az országot, ahol jövevény vagy, amelyet Ábrahámnak adott az Isten. Így küldte el Izsák Jákóbot, hogy Paddan-Arámba menjen Lábánhoz, az arám Betúél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának a bátyjához. Ézsau látta, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elküldte Paddan-Arámba, hogy ott vegyen feleséget, és amikor megáldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül, és Jákób engedelmeskedett apjának és anyjának, és elment Paddan-Arámba. Látta tehát Ézsau, hogy apja, Izsák a kánaáni leányokat rosszaknak tartja. Elment ezért Ézsau Izmaelhez, és feleségül vette addigi feleségei mellé Mahalatot, Ábrahám fiának, Izmaelnek a leányát, Nebájótnak a húgát. Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek – azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Móz 28)

A kiszolgáltatottság érzése lett úrrá Jákóbon. Anyuci kedvencének először kellett elmennie a háztól, és máris azt érezhette, nincs semmije, csak egy kő csupán, amire lehajthatja a fejét. Az ember ilyenkor úgy érzi, nincs lejjebb. Ilyen a kiúttalanság érzése is, amit pályája elején érezhet akár egy fiatal, de élete derekán is érezhet egy problémákkal küzdő ember. Rengeteg olyan élettörténetet hallottam már, és én is átmentem már ilyeneken, amelyek ezt vázolják fel: egyik ezek közül egy gyerekkori barátom bizonyságtétele, aki elmondta nekem, hogy érettségi után vette nyakába a világot, a nagy Budapestre költözött, és voltak napok, amikor enni sem volt mit. Eltelt egy pár év, és egy igencsak menő és jól jövedelmező állást kapott, és a mai napig is sikeresnek és áldottnak mondható. De a mai napig is úgy emlékszik vissza azokra a nehéz napokra, hogy Isten vele volt és kisegítette a bajból.

Jákób talán egy kicsit hamarabb várta volna az áldás hatásait. Ez lenne az atyai áldás, hogy itt fekszem a semmi közepén? Ugyanakkor terhelhette a bűntudat is. Álnok módon verte át az apját és a testvérét. Bosszankodhatott, de ami akkor este történte, arra még ő sem számított. Isten meglátogatta őt. Ha volt valaki, aki nem érdemelte meg ezt a találkozót, az ő volt, a fenn említett dolgok miatt. De ott akkor, váratlanul bejelentkezett Isten az életébe. Már nem csak az apukája Istene volt, hanem az övé volt. Igaz, ez még a változásának a kezdete volt. Messze még az út vége.

Amit Jákób látott ott az álmában, azaz az égig érő létra, az sok akkori ember elképzelése is volt a transzcendensről. A zikkurat (vagy zikkuratu) egy ókori, mezopotámiai lépcsős templomtorony, amely egymásra rakott, csökkenő teraszokból állt, tetején szentéllyel. A pap ment fel a lépcső legfelsőbb fokáig, és végezte közvetítői szerepét. Ezt egy kapunak, vagy egy kapocsnak tartották az égiekkel. Egy lépcsőfokot alkottak, amin keresztül elérhetik az Istent. Természetesen ez egy vágy, egy álom maradt. Amit Jákób álmodik, az valamiben mégis más: nem lentről felfelé épült a lépcső, hanem fentről lefelé. Az angyalok fentről lefelé jöttek. És ez az újdonság a történetben, ugyanakkor az egyetlen esélyünket jelképezi. Isten utat ad és felemel. Ez az üzenete Jákób álmának. De hogy mégjobban megértsünk azt, hogy mi történik itt, három újszövetségi történetet is ide kell hozzak. Az ó- és újszövetség egymástól nem elválasztható.

1. Nátánáel elhívása

Egy férfi sétál a maga gondjaiba burkolódzva, kb. kétezer évvel ezelőtt Izraelben. Jézus is arra jár. (Jn 1) Hirtelen megszólítja: Íme egy igazi ember! (nem pont szószerint, de így is lehet fordítani) Mire a megszólított kihúzza magát, mert végre valaki pozitívan lájkolja őt. Erre Jézus azt mondja neki, hogy látta őt a fügefa alatt… Nem lehet tudni, mit csinált ott, csak találgatni tudunk. De egy biztos, Jézus ezzel szíven találja őt és rátapint a lényegre. Erre a szeretetteljes ismeretre hittel válaszol, mire Jézus ezt mondja: “Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni. És hozzátette: Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” (Jn 1,50-51) Jézus visszautal Jákób álmára és elmondja Nátánáelnek, hogy az a lépcső, amit Jákób álmodott, az nem más, mint maga Jézus. Ő nem azért szeret, mert mi erőlködünk a lépcsőn felfelé, hanem megteszi azt, amiért szeret, és felemel. Ez a mi egyetlen lehetőségünk.

2. Tékozló fiú

Ézsau és Jákób több tekintetben is hasonlít a jézusi példázatra. Jákób a kisebbik megyek el otthonról, az apját átverve, a nagyobbik pedig nem tudja értékelni azt, hogy otthon van. Ézsau úgy tesz, mintha engedelmeskedne, próbál olyan feleségeket venni már, ami az otthoniaknak is tetszik, de ezt csak megfelelési kényszer hatására teszi. Jákób még nem látja a visszautat, habár a disznók vályújának szaga megcsapja már az orrát. Jézus ma az ilyenek számára lépcső. Van-e olyan a mi gyülekezetünk, hogy befogadja az ilyeneket? Fiam, gyermekem, örülök, hogy hazaérkeztél! – fogadja-e őket ilyen köszöntés? Amig Ézsauk vannak a gyülekezetben, addig mi magunk állunk az ajtóba, elrekesztve az utat. A gyülekezet nyitott ajtó kell legyen azok számára, akik a disznók vályújától tartanak hazafelé. A gyülekezet, a templom az a hely, ahol nem a magunk hősködésére figyelünk, hanem állandóan rácsodálkozunk azokra a cselekedetekre, amit Isten tesz, akár még általunk is.

3. István vértanú

Az első keresztyén vértanú élete utolsó pillanatában lát valami hasonlót, mint Jákób: “Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” (ApCsel 7,55-56) Nem kell addig várni, míg utolsót dobban a szíved. Már most hiheted, hogy ha letelik az életed, valahol szeretettel fognak várni. Ott nem fog számítani az, hogy hányszor voltál mélyponton. Nem lesz a fejedre olvasva az, amit akkor gondoltál vagy tettél, ha Isten elé vitted. Megérkezel, hazaérkezel.

Nézz fel, lásd meg, hogy Jézus a lépcsőd. Az esélyed, aki felemel a legnehezebb helyzetekben is. Ha ezt látod, akkor a hála fog motiválni, és ez a hála fog erőt adni, hogy jót cselekedj. A vele való találkozás egyetlen esélyét se szalaszd el. Egyik dicsőítő ének így fogalmaz ezekről a jákóbi találkozásokról:

„Amikor körülvesznek egyhangú hétköznapok, van egy vágy, egy vágy a szívemben:
Egy égig érő lajtorjáról álmodom, amiről az eget elérhetem.
Néha éjszakánként egy kis dallamot dúdolok, olyan jó a csend, olyan jó a békesség.
Szívem megnyitom és egy találkozásra készülök, azzal, akit sohasem láttam még.

Refr.: S hirtelen megnyílik az ég, közel jön hozzám a mindenség,
A szívemben olthatatlan tűz lobog, amely magával ragad és visz feléd!

Szívem szárnyaid rejtekében megpihen, innen kint reked a lárma a sötétség.
Arcod tiszta fénye a végtelen csendben, a láncokat ócska rongyként tépi szét.
A tiszta fényben gyönyörködöm benned, mindent elfelejtett ez a közelség,
Végtelen dallá formálódik bennem, a kis dallam mellyel indultam feléd.
Refr.:
//: Közben éjfél elmúlt rég, lassan szűnik a sötétség,
De a Te szereteted nem múlik el sosem, Jézus Te itt maradsz velem! ://”

Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka