Talán soha, de legalábbis nagyon régóta nem voltak ilyen sokan Szigetlanka református templomában. A lényeg azonban az, hogy akiről szólt az ének, érezhetően ott volt.
Vasárnap koraeste 6 órától Rácz Ervin házigazda lelkipásztor és egyházmegyei ifjúsági előadó köszöntötte a soron következő SZIKE-istentisztelet résztvevőit, a Deák téri templomban, a napi Igével: „Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” (Mt 18,11-14)
Szükségem van rád! – kezdte az első énekével Pintér Béla, aki elmondta ezzel kapcsolatosan, hogy Jézus ma is kopogtat a szívek ajtaján, és nekünk van arra szükségünk, hogy beengedjük. Egyébként mindegyik ének előtt elhangzott egy-egy miniprédikáció, hatalmas üzenetekkel, hamisíthatatlan, tiszta evangéliummal. Hazamegy a vándor – szólt a vigasz a gyászolóknak. A szeretet nem fogy el sosem – hangzott a már húsz éves keresztyén „sláger”. Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj – buzdított az előadó a megbocsátásra. De megtalálta a hangot a kicsi gyerekekkel, akik kívülről, örömmel énekelték a dalokat. Idősek, középkorúak, fiatalok, gyerekek, nők, férfiak, felekezettől függetlenül mindenek átszellemülve, örömkönnyekkel, mosollyal dicsérték az Istent.
Pintér elmondta, hogy gyermekkorától énekes akart lenni. Érezte, hogy ez a talentum adatott neki, azonban kamaszkorában eltanácsolták ettől a pályától. Az emberi vélemény azt mondta: alkalmatlan a zenei pályára. Teremtője azonban mást mondott, s elhívása után háromszáz saját éneket szerzett. Bizonyságtétele bátorító mindannyiunk számára, akiket az emberek véleménye elcsüggeszt. Nem az emberek, hanem Isten mondja meg azt, hogy kik vagyunk mi igazán. A másoknak megfelelés hegye helyett a Jézus útját járhatjuk. Ez pedig felszabadító.
Hogy kik vagyunk mi igazán? Pintér dala így fogalmaz: „Az vagyok, aki megbámul éjen az égen egy tündöklő csillagot, Nézi, hogy hogy ragyog. Az vagyok, kinek szemében most is egy őszinte, kócos kis srác vagyok, Épp azt mondja: jó vagyok. Néha álmodom, hogy rohanok, futok és szárnyalok, Boldogan táncolok, nevetek, Elhiszem azt, hogy én lehetek. Ki vagyok én igazán, Hol az igazi hazám, Szimplán, pőrén, meztelen Mennyit ér az életem? Teszem csak a dolgomat, Cipelem a sorsomat, A lelkem mélyén legbelül Isten-alakú az űr.” – micsoda felismerés!
Az ifjúsági istentisztelet hangulata, nemcsak a színültig megtelt, sőt túlcsorduló templom miatt volt felejthetetlen, hanem azért mert kézzelfogható volt az a feltöltő jelenlét, mely által, akik ott voltak képesek lettek felfogni: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység, azaz Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretete. Köszönet érte Isten eszközeinek, Pintér Bélának és a szervezőknek!
