Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Sándorhomoki származású, végzős hallgató érkezik gyülekezetünkbe a pünkösdi ünnepkör során. Karikás Orsolya hatodéves kolozsvári teológus pénteken és szombaton a bűnbánati istentiszteleteken, valamint vasárnap délután a szabadtéri alkalmon és hétfőn a délelőtt istentiszteleten szolgál. Az alábbiakban az ő bemutatkozását olvashatjuk:

Az idő játszik a lelkemmel. Pillanatokat dobál bele, a múltból és a jelenből. Szinte tegnap volt az, amikor szívemben félelemmel és izgalommal nyitottam be a teológia kapuját és jelentkeztem a felvételi vizsgára. Az egyik pillanat kérdő- és felkiáltójelekkel árasztotta el az elmém, hogy egyetlen gondolat se szabaduljon belőle kételkedés, vagy aggodalmaskodás nélkül; de a következő pillanat már magával hozta a Lélek szelét, ami szétrebbentette ezeket és valós, értelmes tartalommal töltötte meg az életemet. Gyorsan elszállt a perc a falak között, ott ahol megtanulhattam mindent, ami igazán fontos Istennek, értékes és az Ő dicsőségét szolgálja. Ennek köszönhetően fordult az életem, ennek köszönhetően lett látható a hivatástudatom, ennek köszönhetően kezdődött el valami, ami azóta meghatároz testileg, lelkileg, járásomban, kelésemben, beszédemben és gondolatomban. Az idő játszik a lelkemmel és pillanatokat dobál bele. Azért, hogy soha el ne feledjem, hogy csak a most van. Meg a pillanatok állandó lüktetése. A most, ami úgy lesz érték, ha teljes lélekjelenléttel és odaadással veszek részt benne. A pillanat, ami mindig hálaadásra késztet, hiszen „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.   

Nyolc lány és három fiú tett bizonyságot hitéről Szatmár-Szigetlanka református gyülekezetében. A felszabadult hangulatú konfirmációs istentiszteleten jelen volt a komolyság és a határozottság is.

Vasárnap délelőtt 10 órakor érkeztek be a templomba a fiatalok, énekelve és kérve: „Vezess Jézusunk, s véled indulunk, küzdelemre hív az élet, had kövessünk benne téged.”

Rácz Ervin lelkipásztor alapigeként Jób hitvallását olvasta fel: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent.” (Jób 19,25-26) Egy kis szójátékkal élve, a konfirmáció nem „kínformáció” és nem „kámformáció”, azaz nem lehet szenvedés és nem az eltünés előtti utolsó momentum, hanem örömteli hitvallás az élő Krisztusról és a vele való út kezdete. Személyes kapcsolatra van szükség az élő Megváltóval, aki a legnagyobb mélységeben is megtart a hit által, a feltámadásban való hit fénye pedig ebben az életben is vezet.

A konfirmáció előtt közvetlenül elhangzott az ézsaiási Ige: „Ne  félj mert megváltottalak…” A félelem el is tűnt, s ezt követően az ún. kiskátéból és Heidelbergi Kátéból feltett kérdésekre válaszoltak a konfirmandusok, majd aranymondásokat és énekeskönyvi szövegeket is mondtak: Csorvási Panna, Domnita Barbara, Erdődi Petra, Kiss Eszter, Pászti Edina, Széles Anna, Vajda Zsanett, Varga Tifanni, Csorvási Csongor, Kocsis András és Virág Zoltán. Hittel és könnyel a szemükben vallották meg énekben: „Új szövetséged elfogadom, Magam egészen odaadom, Nem tartok semmit, legyen tiéd, Félelmeimtől irgalmad véd! Áttört kezedbe kezem teszem, Ne engedd kérlek, ha elveszem. Láncolj magadhoz örökre már, Nincsen itt részem, nincs, ami vár. Hű lenni nékem, tudom, nehéz, De szívem lássad, hű lenni kész. Járva az útat, ha botlanék, Emelj magadhoz, keresztedért.”

A Krisztus katonáihoz méltó határozott fogadalomtétel után a konfirmandusok nevében Varga Tifanni köszönte meg kátés éveket, majd Csorvási Bianka gyülekezeti ifjúsági elnök és Csorvási Béla főgondnok is azt hangsúlyozta, visszavárják őket, hogy a gyülekezetben épüljön tovább hitük. Most tudják: megváltójuk él.

Képek: Lovas István

Az édesanyákért és nagymamákért adtak hálát Istennek Szatmárnémeti-Szigetlanka református gyülekezetében az ifjak és gyermekek szolgálatával.

Vasárnap délelőtt 10 órától Rácz Ervin helyi lelkész hirdette az Igét Jób könyve 14. részének 1. verse alapján: „Az asszonytól született ember élete rövid, tele nyugtalansággal.” Ötödik alkalommal szólt az Ige, sorozatként, Jób könyve alapján, a szenvedés témájában. A szenvedés Isten módszere arra, hogy felszínre hozza azokat a fontos dolgokat az életünkben, amiről felszínesen gondolkodunk. Jób barátaival ellentétben az édesanyák sokszor a legkitűnőbb lelkigondozók, nem tanultak, de bölcsességük Istentől származik. Sokat szenvednek ők is, gyermekeikért, ezért is kijelenthető: Isten munkatársai ők.

Az ifjak az igehirdetés előtt tettek bizonyságot arról, akiről még mit sem tudtak, de már akkor szerette őket. Az igehirdetést követően a gyülekezet gyermekcsoportja örvendeztette meg az édesanyákat és nagymamákat. Rácz Enikő tiszteletes asszony és Papp Krisztina kántornő készítette fel a kicsiket, akik így kérték Isten áldását: “Mit is adjak ma te néked édes, jó anyám, tiéd ez ének és e szép virág. A jó Isten keze védjen minden napon, áldása áradjon rád gazdagon.”