Fáradtnak tűnsz – hol van a tűz?

„Csigabiga gyere ki, ég a házad ideki!” – tudtuk, eddig talán rosszul az ismert mondókát. A helyes változat ez: „Csigabiga gyere ki, az ég a házad ideki.” Tehát tűzről szó sincs ebben a mondatban… és sokszor az életünkben sem. Pedig ha az éggel, pontosabban Istennel kerülünk kapcsolatba, akkor jön a tűz: “Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.” (ApCsel 2,3)

Presser Gáborral együtt gyakran tudnánk szívből együtt magunknak énekelni: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, Hol van a tűz?” Ilyenkor nyáron nem mindig a tüzet keressük, de a lelki tüzet annál inkább. Ezt onnan tudjuk, hogy fáradtak, enerváltak, üresek vagyunk, sőt kedvetlenek, bánatosak, aggódók, haragosak, kiégettek, kritikusak, ítélkezők. Még nyaralás után is. Isten Szentlelkének a tüze örömtelivé, bátorrá, céltudatossá, szolgálatkésszé tesz minket. Kell-e ez nekünk? Ha igen, nézzük meg melyek az akadályai és melyek a táplálói ennek a tűznek, amire szükségünk van. Előbb öt olyan dolgot nézzünk meg, amely lohasztja a tüzet, majd öt olyat, amelytől lángra kap életünk.

  1. Gondok

Az élet gondjai mindenképpen lefárasztanak bennünket. Kitöltik gondolatainkat, leterhelnek. Ilyenek az anyagi gondok is, vagy éppen a konfliktusaink, melyek megterhelik a lelkünket. Korunknak is megvannak a terhei, melyek megfojtják bennünk a növekedést. Gondolom eddig ez nem meglepő.

  1. Bőség

Első látszatra ez jobban meglep bennünket, mert az anyagi biztonságtól fejlődést, és nem leépülést várunk. Egyszer valaki azt mondta nekem: miért imádkozzak, hisz megvan mindenem? Ebben az esetben az a kegyelem, ha minél hamarabb rájönnek arra, hogy az istenalakú űrt az ő szívükben is csak Isten tudja betölteni. Sok mindennel meg lehet tölteni a lelkünket, de úgy járunk, mint a tengerész a tengervízzel, akármennyit iszunk, nem oltja a szomjunkat, azaz lankad a tűz.

  1. Bűn

A bűn céltévesztést, eltévelygést jelent. Naponta szükségünk van korrigálásra, azonban ha ezt huzamosabb ideig tesszük, úgy járunk, ahogy Pál apostol mondja:  „Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük.” (Ef 4,18) Illés Kármel-hegyi tüze égesse ki belőlünk a bűnt, hogy meg nem keményedjen a szívünk!

  1. Csalódások

Sokszor csalódunk, nemcsak másokban, hanem Istenről kialakított képünkben, sőt saját magunkban is. Akárcsak Péter a húsvéti történetben, amikor azt mondja: Menjünk halászni! – voltaképpen azt mondja, hagyjuk ezt az egészet, csalódtam Jézusban, a „feszítsd meg”-et kiáltó népemben, de leginkább istentagadó magamban. De a csalódás soha nem lehet a történet vége, ez biztasson minket!

  1. Eredménytelenség

Gyakran úgy járunk, mint az az ismerősöm, aki elmondása szerint, gyermekkorában segített zöldséget ültetni az édesanyjának, és csodálkozott, hogy hetek múlva sem nőtt az ő sora, pedig minden nap kihúzta és visszadugta egyenként, hogy megnézze, minden rendben van-e. “A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,9) Nem mindig koronázza azonnal siker a munkánkat, de Isten ad türelmet.

Most pedig nézzük meg, hogy mi az, ami táplálja a tüzet bennünk.

  1. Kapcsolat

Kapcsolat Istennel és kapcsolat egymással. A sorrend ez. Szánjunk arra időt, hogy megszólítsuk Istent imáinkban, ne spóroljuk meg ezt a mozzanatot életünkből, s akkor lesz erő, lesz tűz.

  1. Kegyelem

Én egy kegyelemre szorult, de kegyelmet kapott ember vagyok. És ez jó, mert nem a saját erőlködésem izzadságszagában élem életem, hanem a kegyelem alatt, azaz tudhatom, Isten minden bűnömet elengedte. Mindent azért kapunk, mert Isten jó, és nem azért, mert mi vagyunk jók. Ez pedig felszabadit. Tüzet, felszabadult, fellobbanó lángot ad.

  1. Igazság

Az Isten Igéje igazság. Azt nem mi birtokoljuk, Ő birtokol minket. Amikor átadjuk magunkat ennek, akkor a zsoltárossal együtt láthatjuk, hogy milyen tágas is az a tér, melyre állít bennünket Isten. Döbbenjünk rá naponként erre az igazságra!

  1. Úticél

Mi nem csavargók vagyunk ezen a világon, hanem vándorok. Azaz tudjuk, hogy megyünk, merre tart életünk. Ez olyan erőt ad, mely a legnagyobb mélységből is ki tud húzni. Megvan a helyem a mennyben, Jézus elkészítette nekem, ezért neki élek, céltudatosan, soha el nem lankadva.

  1. Küldetés

Addig is, míg ezt biztos célt elérem, tudom, kit képviselek ebben a világban. Isten feladatot bízott ránk, hogy világítsunk, azaz az ő fényét adjuk tovább. A gyertyának nem az ágy alatt van a helye, mert akkor felgyullad az ágy. A gyertyának nem a polcon a helye, hogy feszítsen láng nélkül. A gyertyánk csonkig égnek, és akkor kerülnek át Isten egyik kezéből a másikban. Ámen!

Rácz Ervin

Felemelő kiránduláson a szigetlankaiak

Dél-Erdélybe tett látogatást a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség nagybusznyi csapata. Magas Déva vára volt az úticél, de addig is festői tájakon vezetett az út.

Pénteken délelőtt indult a közel ötven főt számláló közösség, és még be se melegedett a motor, meg is álltak. Nem kényszermegálló volt, az első útjukba eső várnál, a magyar reformáció egyik bölcsőjében, Erdődön volt az első állomás, Petőfivel, Drágffyékkal, Kopácsi Istvánnal meg Bakócz Tamással ismerkedtek. Azt követően az erdődi református templomban kérték Isten segítségét az útra.

A következő megálló cifra Kalotaszegen, Kolozsvártól 14 km-re eső Méra volt. A szatmáriak ámulva hallgatták Mezei Tünde tiszteletes asszony által mesélt történeteket a közösségről, az egyházról, a népszokásokról, az ülésrendről, a helyi öltözködésről… Igaz, olyan lelkesen is volt ez elmagyarázva, hogy az embernek kedve lett volna abba a helybe Mérára költözni, pedig pár órácska elteltével menni kellett tovább, otthagyva a tisztaszobát, a csűrt, meg a Nádasba folyó édesvízű patakot. Várt a kincsesváros.

Kolozsvárt pár óra alatt nem lehet belátogatni, de még péntek este, aki bírt felment a Fellegvárba. Szállást a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben falai között kaptak. Kurta József szatmári születésű lelkipásztor, az intézmény könyvtárosa vezette végig látogatókat a könyvtáron, Sógor Árpád lelkipásztor pedig másnap reggel a nemrégiben teljesen megújult épületről beszélt, az egyszerűen nagyszerű diszteremben. A Házsongárdi temetőben a szigetlankaiak meglátogatták a szigetlankait, azaz Dsida Jenő sirboltjánál olvasták: „Megtettem mindent, amit megtehettem…”

A Botanikus kerti és a központi séta után indultak is tovább Vajdahunyadra. A kastély szépségét és kivételesen gazda történelmét Zsargó János a Hunyadi Református Egyházmegye esperese mutatta meg szűk három óra alatt. Ott, helyben le tudtak volna érettségizni magyarságtörténelemből sokan, olyan tömény és értékes információt kaptak. A múlt szépségét talán a régi kínzóeszközök látványa árnyékolta be: régen talán még kegyetlenebb volt az ember. A református templom szépsége azonban helyrehozott a sokkból, vigyáznak ott az értékekre.

Szombat este a Dévai Református Egyházközség lelkipásztora Rátoni Csaba fogadta szeretettel a közösséget a Melite gyülekezeti házban. Másnap délelőtt a szintén szemet gyönyörködtető református templomban a dévai és a szigetlankai református gyülekezet együtt hallgatta a hitről, szeretetről, reménységről és igazságról szóló Igét, melyet Rácz Ervin a kiránduló csapat vezetője, szigetlankai lelkipásztor hirdetetett: „Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.” (Kol 1,3-5) A vendég gyülekezet néhány énekkel is megajándékozta a helybelieket: Nem tudok nélküled élni, Áldott légy Istenem, Nagy Istenem, ha nézem a világot… Az istentisztelet, azaz a lelki emelkedő után indultak a csúcsra, azaz Kőmíves Kelemen munkáját közelebbről megtekinteni, de onnan fentről lefelé nézni is érdemes volt, megtekintve Isten alkotásait.

Egy-egy ilyen emelkedő a mindennapok malomkerekéből kiszabadulva új látásmódot, de lelki erőt is ad. A fáradság mellett ezzel az érzéssel indultak hazafelé a szigetlankaiak, kiváló sofőrrel, de Krisztust követve és végig őt dicsőítve.

Mégis

„Ti mégis elhagytatok engem…” (Bir 10,13a)

Mégis… Kétféle „mégis”-sel találkozhatunk a Bírák könyvében és az életben: van egy emberi, és van egy isteni.

Isten jó, az ember ezt gonoszsággal viszonozza. Az emberi mégis elképesztően gonosz tud lenni. Annyira, hogy megdöbbenésünkben azt mondjuk, talán soha nem volt ilyen gonosz még az ember. Régi várak kínzókamrai bizonyítják, hogy az ember mindig is az volt, tehát az Úr kegyelme, hogy nincs még végünk.

Ez lázadás Isten ellen! De van lázadás a világ normái ellen is, Isten mellett.

Gyökössy Endre ír sokat erről a mégis-szeretetről. Amióta Jézus itt járt a földön, tudjuk: mit jelent igazán szeretni. Addig is szerettek az emberek és nélküle is szeretnek, ma is, de mindig csak megokolva: szeretlek, mert… Mindig csak kiméricskélve – szeretlek addig, amíg… De Jézus óta lehet próbálgatni azt az egészen másféle szeretetet, amivel Ő szeretett itt ezen a földön: a MÉGIS-szeretetet. Szeretlek mégis! Szeretem őt annak ellenére, hogy a másik nem szeretetreméltó, annak ellenére, hogy nem viszonozza a szeretetet – sőt! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka