Szatmár-Szigetlanka református gyülekezete adott otthont a Szatmári Református Egyházmegye 28. Presbiteri Konferenciájának. A szervezés mögött egy nagyon jó csapat állt, több mint százötven elöljáró érkezett a konferenciára és a házigazda közösséggel együtt fontos és maradandó üzeneteket hallottak.
Szombaton 10 órára szinte megtelt a szatmári Deák téri református templom. A szigetlankai gyülekezet már napokkal előtte egy családként készült az eseményre. Nőszövetség, presbiterek, ifjak és gyülekezeti tagok közül sokan összefogva, jó hangulatban várták a konferenciát.
Igehirdetés, dicsőités, köszöntések
Az alkalmon Igét hirdetetett Jobb Domokos a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadó tanácsosa a Jeremiás siralmai 5. részének 14. verse alapján: „Nincsenek már vének a kapuban, nem muzsikálnak az ifjak.” A Siralmak könyve olyan élethelyzetben íródott, mely távol áll a mi jóléti társadalmunktól, mégis ébresztő üzenete van. A presbiter szó vént, aggastyánt vagy más szóval bölcset jelent. Az igehirdető a vének ifjúsági misszióban való tevékeny jelenlétére buzdított.
Az igehirdetésre válaszként Szabó Aliz a Szatmárnémeti Filharmónia hegedűse segített az üzenet elmélyítésében. Az előadás előtt és után pedig az ifjak gyönyörű énekekkel üzentek: Fiad vagyok Atyám, Átadom magam, Lesz egy nap…
Király Lajos esperes a Zsoltárok könyve 10. részének 16. versével köszöntötte a gyülekezetet: „Az Úr király mindenha és mindörökké”. Az elöljáró elmondta, hogy nagyon fontos az, hogy mit képzelünk, illetve hiszünk az életünkről és önmagunkról, ugyanis a gyógyuláshoz és a változáshoz elsősorban hitre, fantáziára és képzelőerőre van szükség. Hogyan növekedhet egy olyan keresztyén ember élete, aki azt el sem tudja képzelni és hinni? Az elképzelés és a hit hiánya félelmeket és akadályokat gördíthet utunkba, ugyanis ha nincsenek körülöttünk olyan ismerősök, család- és gyülekezeti tagok, akik elégedetten élnek, akkor azt a legtöbb esetben mi is elképzelhetetlennek fogjuk tartani. Az esperes egy példán keresztül elmondta, hogy „a képzeletnek nincs határa” örök igazságnak vélt gondolat is több esetben nem állja meg a helyét: Richard Rohr, börtönlelkész életellenes bűncselekményt elkövetett fogvatartottakat kért meg arra, hogy rajzolják le a „jó királyt”. Döbbenten tapasztalta, hogy a foglyok többsége nem tudta teljesíteni a feladatot, mert, – ahogy ő fogalmazott -, „legtöbbjük nem tudták elképzelni azt, hogy milyen egy jó király.” Sajnos olyan kultúrában élünk, amelyben azt tarjuk lehetségesnek, amit látunk, ami a realitásnak megfelel, azaz ami kézzel fogható. Az elöljáró elmondta, hogy elképzeli és hiszi, hogy nekünk olyan Királyunk van, aki a romokat is újjá építi (Ézs 58,12), akivel újra tervezheti az ember az életét, hiszen még a „harci zajnak közepette is oldalunkon áll”. Az esperes végül azt kérte, hogy legyen a presbiteri konferencia a képzelőerő és a hit növekedésének alkalma és lehetősége.
Rácz Ervin házigazda lelkész köszöntőjében röviden bemutatta a szigetlankai gyülekezetet, amely valóban családként működik és benne az élet jelelei sokmindenben megmutatkoznak. Az előadást felvezetve a lelkész elmondta, sokaknak jogos kérdése: hogyan lehet behozni a fiatalokat az egyházi életbe. A lemondó válaszok nem nyújtanak megoldást, ugyanakkor tisztázni kell: a fiatalok nemcsak az egyház jövője, hanem a jelene is. Éppen ezért létfontosságú ez a téma.
Ragályos hit – Az ifjúsági misszió lehetőségei napjaink református valóságában
Az előadást két részben ifj. Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense tartotta, aki több mint egy évtizede aktívan foglalkozik az ifjúsági misszióval, nem mellesleg a sárospataki teológián missziológiát tanit.
Az elődás elején az alkalom alapigéje mellett az előadó C.S. Lewist is idézte: „Isten az örömünkön keresztül suttog nekünk, lelkiismeretünkön keresztül beszél hozzánk, fájdalmunkon keresztül pedig kiált. Isten a fájdalmat használja fel egy süket világ felkeltésére.” Az a helyzet, ami az ifjúsággal kapcsolatosan van az egyházban, nem a véletlen műve, hanem valaminek a következménye. Isten ezt a helyzetet felhasználhatja arra, hogy felébresszen bennünket.
A misszió nem más, mint Isten azon terve a világban, hogy az ember újra a helyére kerüljön, vissza a szeretetteljes Isten-ember és ember-ember kapcsolatba. A misszió ennek a tervnek a nyilvánvalóvá tétele, amit Isten Krisztusban véghez is vitt. Az evangélium az, hogy a világ Krisztussal jobb hely, mint nélküle és az emberi élet Krisztussal reményteljes, míg nélküle reménytelen. Ez az üzenet, de mi a kontextus, azaz mi az életkörnyezet? Úgy kell mindezt elmondani, hogy megértsék azok, akinek éppen mondjuk. Ha ifjaknak mondjuk, akkor fiatalosan.
Gyülekezethez tartozni egy tanulási folyamat. A szenvedély ragályos, de az unalom is. Meg tudjuk-e élni, és tudjuk-e hitelesen láttatni, hogy mindez nekem jó és ezért jó a környezetemnek is? Ez az út vezet az ifjak felé, melyben tevőlegesen és aktívan kell részt vegyenek a lelkészek, presbiterek, elöljárók és gyülekezeti tagok is az egyetemes papság elvének mentén. Ami fontos számunkra, arra áldozunk pénzt, energiát, időt, figyelmet… Ha fontosak számunkra az ifjak, akkor rájövünk, már tegnap késő volt elkezdeni a velük való törődést, hisz a fiatalok az egyház jelene.
Illés Jenő a Szatmári Presbiteri Szövetség elnöke köszöntött és köszönte meg mindenkinek, aki részt vett a szervezésben. Lendülete, lelkesedése példaadó minden elöljáró számára.
A nemzeti imádságunk eléneklését követően a szigetlankai parókia udvarán szeretetvendégségre került sor, ahol a szeretetből készült ételek tálalása során a lehetőségekhez mérten a környezetvédelemre is odafigyeltek.
