Szerző archív bejegyzése:Ervin
MARADANDÓ FÉNYFORRÁS
,,A gyülekezet fölé nappal felhőt és ködöt teremt az Úr, éjjel pedig lángoló tűz fényét. Mindezek fölött az Úr dicsősége lesz majd az oltalom.” (Ézsaiás 4,5) Égősorok, elektromos díszek, mesterséges fényű dekorációk, sőt ezen belül még okos ledes fényfüzér is elérhető már. Karácsony felé haladva, amikor egyre hamarabb sötétedik, ezek a fényforrások bevilágítják a közösségi […]
Életformáló sem-ről advent negyedik vasárnapján
Szokás a szigetlankai református gyülekezetben az, hogy advent egyik vasárnapján vendég-prédikátort hívnak. Így történt ez folyó év adventjének negyedik vasárnapján is, amikor a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági elnöke Telegdi István érkezett a gyülekezetbe. A délelőtti istentiszteleten a kántori szolgálatot Vajas Gréta a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti […]
Igaz
“Mondjátok az igaznak, hogy jó dolga lesz, mert cselekedetei gyümölcsével élhet.” (Ézs 3,11) Mindent kegyelemből kaptam. Ezt tudom. De mégis jó érzéssel tölt el, ha valami olyannak a gyümölcsét szedhetem le, amiért én dolgoztam meg. Az a jó, ha elismerem, hogy mindent Istentől kaptam, vagy az a helyes, ha a saját munkám eredményeként élhetek? De […]
Jel 21,4 – Advent 4. vasárnapja
Feliz navidad! – Koncert Szigetlankán
Ünnepre hangoló koncertet tartottak az Aurel Pop Művészeti Iskola diákjai a szigetlankai református templomban. Az ifjú tehetségek jó hangulatú koncertjére a gyülekezet tagjai és a szülők is elérkeztek. Vasárnap délután Varga Tifanni szigetlankai ifjú és művészetis diák közreműködésével szerveződött meg az alkalom. Dragos Teodóra tanár vezetésével és Mészáros Gergely zongorakíséretével ügyesebbnél ügyesebb ifjak léptek a […]
Boldog öröm – Szatmáriak Krisztusra Hangolva Pelbárthidán és Nagyváradon
Minden korosztály igyekszik hangolódni az ünnepre, az Eljövendőre, Krisztusra. Ifjaknak is sok helyen szerveznek adventi alkalmat, a Krisztusra Hangolva Adventi Ifjúsági Találkozó Nagyváradon 12 éve biztosit teret a lelki felkészülésre. Szatmár-Szigetlanka református gyülekezetéből egy mikrobusznyi fiatal indult útnak szombaton délelőtt, hogy elérkezzen a Nagyvárad-rogériuszi református templomhoz, ahol közösségben dicsőíthették a Mindenhatót. A szigetlankaiak útba ejtették […]
15. rész – Róma 5,1-4
Esély
„Az Úr szava másodszor is szólt Jónáshoz:” (Jón 3,1) Van második esély Jónás számára. Van második esély a számodra is. Ennek a hétnek a kezdete is ezt szimbolizálja. Nem kértél bocsánatot múlt héten? Van rá alkalmad ma. Nem tettél meg valami jót? Ma megteheted. Nem fejezted ki háládat valaki felé? Ma még szabad. Isten terve […]
Kedves angyalok – a szigetlankai nőszövetség adventje
A nőszövetség szerepe egy gyülekezet életében olyan, mint az anya szerepe a család életében. Így van ez advent idejében is, az előkészületek rendjén a gyülekezetek életében is a nőtestvérek járnak élen. A Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközségben hétfőnként csigakészítő csapat ül össze, egyrészt azért, hogy ezzel is segítsen a gyülekezeten, de legfőképpen azért, hogy testvéri közösségben legyenek, […]
