Püspökként első igehirdetését mondta el Szatmárnémetiben Bogdán Szabolcs János. Találkozott néhány közéleti személyiséggel is, de legfontosabb az, hogy testvéri szeretetben és léleképítő alkalmon lehetett jelen gyülekezeti közösségben. Kedden a Szatmár-szigetlankai református gyülekezet ökumenikus imahetének harmadik napján hirdette az Igét. “Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős […]
Szerző archív bejegyzése:Ervin
Visszamerengés
“Ne emlékezzetek a régiekről, ne gondolkodjatok a korábbi dolgokról!” (Ézs 43,18) Nagyon szeretem a történelmet. 9 éven át egyháztörténeti vetélkedőt szerveztem, jó volt a régi dolgokból tanulni. Éppen ezért a fenti Ige kicsit olyan, hogy átugranám, de ehelyett inkább helyén kell értelmezni, és a helyén kell mondani, mert csak a helyén mondott Ige aranyalma ezüsttányéron (Péld […]
Kezében
“Ezeknek az országoknak az összes istene közül kicsoda az, aki meg tudta szabadítani országát az én kezemből? Hát az ÚR megszabadíthatja-e kezemből Jeruzsálemet?” (Ézs 36,20) A gúny, a keserű, epés megjegyzés az istentelen emberek sajátja, de sokszor mi is hajlamosak vagyunk megmondó emberekké válni, nem törődve azzal, hogy megbántjuk a másikat. Akkor, amikor beszólnak nekünk […]
19. rész – Róma 6.23
REJTŐZŐ SEBEK
,,Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. …az Úr bekötözi népe sérülését, és meggyógyítja a rajta ejtett sebet.” (Ézs 30, 19; 26b) Mit éreznél, ha azt mondaná az orvosod, hogy egy nehezen gyógyítható betegséggel kell ezentúl együtt élned? Ott lehet első reakcióként a nagy kérdés, mennyi van még hátra? Az orvos azonban elmondja, hogy nem […]
Üzentek a jeges pokolból – doni megemlékezés Szigetlankán
A Szatmár-szigetlankai református templomban a vasárnap délelőtti istentiszteleten a Kárpát-medencei Vitézi Rend képviselői történelmi előadással rótták le tiszteletüket a 80 évvel ezelőtt, a Don-kanyarban hősiesen küzdő katonáink emléke előtt. Tizennyolcadik alkalommal szólt sorozatban a vasárnap délelőtti istentiszteleteken az igehirdetés Pál apostolnak rómabeliekhez írott levele alapján, ez alkalommal a 6. fejezett 11. versének textusa: „Így azt […]
Számonkér
“Akik ezt mondják a látóknak: „Ne lássatok”, és a prófétáknak: „Ne prófétáljatok nekünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat!” (Ézs 30,10) Óriási felelősség Igét hirdetni. A vasárnapi istentiszteletek utáni fél óra, amikor sikerül egy kicsit elcsendesedni, általában gyötrődés a számomra. Nagyon szeretek az igehirdetésre készülni, jó az Úrral beszélgetni, amikor elmondja nekem, hogy mit […]
18. rész – Róma 6,11
Biztató adatok – Visszatekintés az elmúlt évre
Személyes életemben gazdag, sok hálára okot adó esemény történt az elmúlt esztendőben. Úgy gondolom, hogy a gyülekezetnek is van miért hálát adni, rengeteg olyan dolog történt, ami előremenetelről tanúskodik és nyilván veszteségek is vannak. Eseményekről évvégi videónkban (https://szigetlanka.refszatmar.eu/a-szigetlankai-gyulekezet-elete-2022-ben/) és a már szokásos Szigetlankai kalendárium (https://szigetlanka.refszatmar.eu/megjelent-a-2023-as-szigetlankai-kalendarium/) megjelentetésében beszámoltunk: Csodálatos imaheteink vannak, a Lankadatlanulra minőségi előadókat hívtunk […]
Vízen
„… akik a nagy vízen átkeltek.” (Ézs 23,3) Egyre több embert és sorsot ismerek meg, annál inkább látom, hogy nincs olyan, akire ne várnának nagy vizek. Mindenkinek a maga medre a saját nehéz küzdőtere. Nem tudok a másik cipőjébe beleilleszkedni, nyilván a magam harcaiból vett tapasztalatokkal tudok tanácsokat adni, de itélkezni nincs jogom, akkor sem, […]
