„Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.” (Jak 5,19-20)
Jakab utolsó szavai levelében az evangelizációról szólnak. Az egyik legfontosabb témát a levél zárásaként mondja el: az igazság, a megtérés, a megtérítés, a bűnbánat, a bűn elfedezése még olyan, amit mindenképpen meg kell említeni, mert örökéletkérdések.
Mi az evangelizáció? Valaki egyszer így fogalmazta meg: az egyik koldus elmondja a másiknak, hogy hol lehet kenyeret kapni, ez az evangelizáció. Természetesen ez lelki értelemben igaz. Egy szomorkodó, savanyú, lelki anorexiás nem hiteles hírvivő. Annak fogják elhinni, hogy lehet lelki eledelt kapni, aki maga is él vele. Átvilágít rajta Isten fénye, és ez teszi igazán hitelessé, vonzóvá és érthetővé. Életmentővé válni azok számára, akik még nem érzik a veszélyt, csak így lehet. Márpedig itt arról beszél Jakab, hogy az evangelizátor életmentő, az eltévelygő lelkét menti meg a haláltól. Az evangélium tolmácsa is fontos, de csupán a közvetítő szerep jut számára. Természetesen fontos, hogy azt tolmácsolja, amit kell, mert sokszor félrefordít, mint ahogy azt teszik néha a felkészületlenebb tolmácsok. Volt erre is példa nemrég. Tehát, ha jól akarunk tolmácsolni, kell ismerjük az üzenetet, legfőképpen pedig az üzenőt.
Mi az igazság? Mitől tér el a tévelygő. Van-e egyáltalán objektív igazság? A modern világ azóta, amióta elfogadja alaptételnek azt, hogy minden relatív, megtagadja az objektív igazság tényét. Pláne, hogy sokan az igazság nevében erőszakoskodtak, bántottak, likvidáltak másokat, veszélyes elfogadniuk az igazságot, mint tényt. Nekem van igazam! – hajtogatják sokan, fröcsögve, kétségbeesetten, és éppen ettől válnak hiteltelenné. A te igazad nem biztos, hogy az ovjektiv igazságnak felel meg. Az igazság ugyanis nem egy tény, nem egy dolog, hanem egy személy: Jézus Krisztus. A vele való élő, személyes kapcsolat vezet az igazság útján.
Mi fedez el valójában sok bűnt? Az, hogy én valakit odaviszek az Úrhoz? Nem, nem én vagyok itt a hős. A valódi megmentő már elérkezett. És csak hozzá kell, hogy vigyük az embereket, a tévelygőket. Péter apostol azt mondja: „a szeretet sok bűnt elfedez.” (1Pt 4,8) Mintha rímelne a fenti Igére és magyarázná Jakab gondolatát. Csak szeretve lehet odavinni valakit oda, akitől a szeretetet is kaptuk, az igazi agapét.
Mi a feladatunk? Nemcsak mint egyén, hanem mint közösség is. Legyünk szeretet és irgalomközösség. Nem okoskodók gyülevészete, hanem irgalmasok gyülekezete. Hogyan lehetséges ez?
Egy jámbor, de kissé ijedt asszony áll a Mennyország kapujában. Szent Péter szívélyesen fogadja, de közli a feltételt: 100 pont szükséges a bejutáshoz! El is kezdi sorolni az érdemeit: hűség, jó nevelés, hitoktatás, önkéntes munka, diakónia, … de mindez csak 2,5 pontot ér! Hiába a további próbálkozások – idős szülők segítése, megbocsátás, misék, lelki gyakorlatok… –, a pontok lassan gyűlnek. Az asszony kétségbeesik: Itt már csak Isten irgalma segíthet! Mire megszólal Péter ujjongva: ez az, mehet! Ez a lényeg!
Ha egyénként és gyülekezetként erre rákapcsolódunk, akkor leszünk egyre inkább szeretet- és irgalomközösség. Ez pedig nagyon sok lelket megmenthet, sőt sok bűnünket el is fedezi. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka