Saját kalendáriuma van a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközségnek, mely hivatott visszatekinteni az elmúlt évre, hálát adva érte Istennek.  

Rácz Ervin lelkipásztor a következő szavakkal ajánlja a könyvet: „Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy egy olyan korban élünk, amelyben bátran, és mindenféle nagyobb akadályoztatás nélkül tehetjük a hit cselekedeteit. Nem volt ez minden korban igy. A hála érzése bennem van akkor is, amikor ez elmúlt évre gondolok vissza. Isten szólt Szigetlankán az Ő Igéjén keresztül igehirdetés-sorozatokban, bibliaórákon és különböző alkalmakon, arra válaszként pedig, annak erejéből sikerült fejlődni, haladni. Érdemes visszatekinteni arra, hogy miket mondott nekünk az Úr az elmúlt évben, mert azok az Igék ma is megszolíthatnak. Éppen ezért a szigetlanka.eu honlapunkon megjelenő, általam írott áhítatokat, igemagyarázatokat olvashatják az évkönyvünk első részében. A könyv hátralevő lapjain pedig azokat a cselekedeteket, eseményeket eleveníthetik fel, melyre, hiszem, Isten Szentlelke késztetett bennünket, és amelyekért valóban Egyedül Istené a Dicsőség. SDG. Nyoma van az életnek a Szigetlankai Református Egyházközségben. Az áhítatok és a cikkek is 2018 adventjétől 2019 adventjéig íródtak, keletkeztek. Végül pedig az egyházközség rövid történetéről olvashatnak. Ajánlom szeretettel.”

Megvásárolható a Szigetlankai Lelkészi Hivatalban, ára 20 lej.

 

Egy jó hozzászólás jó lenne