Emberként élt – Karácsony Szigetlankán

Gyermekek mosolya, ünnepi énekek, evangélium fogadta az adventi út végén a gyülekezetet Szigetlankán karácsony ünnepében.

Szenteste teljesen megtelt templomba érkezett a betlehemi láng a 44. Dsida Jenő Cserkészcsapat jóvoltából, majd boldogságra sarkalt az ének: „Örvendj világ, mert jő az Úr!”  Rácz Ervin lelkipásztor igehirdetésében a csodálat felett krisztuskövetésre szólította a híveket: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt;” (Fil 2,5-7) Jézusi indulatra, megbocsátásra, átöltözésre buzdított. Sören Kierkegaard meséje beszél erről a megüresedésről, emberré lételről: a Király koldusnak öltözik, lemond a trónjáról azért, hogy elnyerje a lány kezét. Jézus megtestesülése, élete és halála erről szól. Jézus emberré lett, hogy magukat isteneknek képzelő embereket emberré tegye. Karácsonyi és hétköznapi program: Krisztust követő emberek legyünk.

A gyermek versei, az ifjak, valamint a Lanka duó énekei, közben a kiskátésok köztes szövegei, a nagykátésok pásztorjátéka mélyítette el az üzenetet.

Karácsony első napján Gecse Krisztián-Dániel Szilágyságból származó kolozsvári teológus hirdette az Igét: „Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1,20-21) Sokszor ezt az érzést keressük a karácsonykor: azt a régi, igazi és hiteles karácsonyt, amikor minden úgy igazán megragadott bennünket, és minden gondolkozás nélkül éreztük, hogy Isten közel kerül hozzánk. A külsőségek vagy a hétköznapok gondjai azonban nagyon sokszor távolra vetik tőlünk a karácsony igazi lényegét, elfedik a megváltás csodáját. Annyira vártuk ezt az ünnepet, és Isten is várt ránk. Isten is várta, hogy ezen az ünnepen a legtöbbel ajándékozzon meg bennünket: önmagával, a Krisztusban adott élettel. Hogy mindez ne legyen hiábavaló, hogy minden valósággá váljon az életünkben, nem kell egyebet tennünk, mint újból és újból imádságban és hitvallásban, cselekedetben bizonyságát adott hitben nevezzük őt Jézusnak, azaz Üdvözítőnek. Imádkozzunk azért, hogy ez megvalósuljon az életünkben.

A kórus, az ifjak és Papp Krisztina kántornő, valamit Csorvási Mihály presbiter énekei készítettek az úrvacsorára, majd ünnep másodnapján rövid és frappáns üzenet érkezett kérdéseinkre a legátustól: Jézus a válasz.

Élsz?

“A szárdiszi gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.” (Jel 3,1)

Egyszerű az üzenet: akiben él a Krisztus, az él, akiből pedig hiányzik, az hiába szuszog, jár-kel, csak a neve él, valójában halott.

Kemény mondat ez így az ünnep varázsa előtt. A szeressük egymást gyerekek jobban illene ide, talán. Vagy mégsem? Nem ítélkezni akar ma az Ige, hanem a lehetőséget felmutatni: megszülethet bennünk a Krisztus.

Az, hogy a világ tele van érthetetlen, gonosz dolgokkal, cselekedetekkel. Az, hogy a hiányunkat méregdrága ajándékokkal sem lehet betölteni. Az, hogy az emberek érzelmi intelligenciája drasztikusan csökken… mind mind annak a jele, hogy vannak halott élők.

Nem volt ez máshogy az első karácsonykor sem. Józsefnek nem kellett volna magával vinnie az állapotos Máriát Názáretből Betlehembe. De félt attól, hogy ott megölik. Mert nem hitték el, hogy a Szentlélektől van. Később Heródes akarja őt megöletni, menekülniük kell. Nincs hely a vendégfogadó házban… Csak egy néhány példa arra, hogy mekkora a sötétség, és hogy uralkodik a halál. És ebbe a világba tör be a világosság és az élet.

És ma is képes erre. Ha még nem kezdődött el, legyen ez a karácsony a te életed kezdete! Szüless meg! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

A világosság a sötétségben fénylik – Ég a negyedik gyertya Szigetlankán

Közeledik az ünnep. Ég a negyedik gyertya. A rohanás közepette azért az emberek megpróbálnak a szeretet cselekedeteivel szolgálni. Még azok is, akik nem feltétlenül értik, mi történik valójában. A szigetlankai református gyülekezet ünnep előtt, pénteken, ételosztással, vasárnap pedig templomi szolgálattal hangoltak az eljövendőre.

Elmúlt pénteken a gyülekezet kisebb csoportja az ún. „Gosztát-blokkokhoz” vonult, hogy a már hagyományossá váló ételosztást elvégezze. 500 töltöttkáposztát osztottak ki szeretettel fűszerezve. Az akciót a református diakónia támogatásával valósították meg.

Vasárnap a negyedik gyertya is meggyúlt a Deák téri református templomban. Délelőtt 10 órától a szigetlankai presbiterek énekszolgálata, igeolvasása és imádsága készített az igehirdetésre és hívogatott az ünnepre: „Küldé az Úr Isten (MRÉ 186)”, „Gyere el a jászolhoz!”

Rácz Ervin lelkipásztor a János evangéliuma 1. részének 4. és 5. verse alapján hirdette az Igét: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” A világosságot nem tudja feltartóztatni a sötétség. Életünknek vannak sötét időszakai, sőt Krisztus nélkül minden éjszaka, de a fény be tud törni az életünkbe és át tudja ragyogni azt, a legreménytelenebb helyzetben is. A hit nem az, hogy állandóan nappalt kérünk, hagyjuk csak a maga rendjén lemenni a Napot, ha kell. A hit az, amikor az éjszakában sem félünk, mert ragyogó fény előttünk, sőt bennünk van.

Igehirdetés után a gyülekezet kórusa válaszolt az elmondottakra: „Eldőlt a szívemben, követem Jézust.”

Bemutatkozik Gecse Krisztián-Dániel legátus

Karácsony elsőnapján délelőtt és délután, valamint másodnapján délelőtt Gecse Krisztián Dániel legátus, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója fogja hirdetni közöttünk az Igét. Az alábbiakban az ő bemutatkozását olvashatják:

„A nevem Gecse Krisztián-Dániel. Első keresztnevem jelentése fogalmazza meg legtömörebben, hogy ki vagyok: Krisztushoz tartozó. Ebben pedig szilágysági magyar családból származom, két testvérem van, akikkel szerető, református szülök közösségében nőttünk fel. Már mindenki elérte a varázslatos 18. életévét. Van egy barátnőm, Szidi, hozzám hasonlóan Krisztus tartozik, szintén teológiát hallgat. Érdekesség rólam, hogy teológia előtt éltem Szatmáron másfél évet, amikor műszakin hallgattam. Az alkalmazott informatika és automatizálás megtanított rendszerben gondolkodni, aminek nagy hasznát veszem a teológián is. Szeretek olvasni, őszintén beszélgetni, tervezni, szervezni, mozogni, emberek közt lenni és Istent kutatni, átadni és dicsérni. Ez életem célja tanítvány és majd lelkészként.”

Lelki otthon – A szigetlankai nőszövetség adventje

Egyre nagyobb a fény az adventi koszorúkon, öröm vasárnapján és az azt követő hétfőn ebben a növekvő világosságban, Isten otthona körül szorgoskodtak a szigetlankai református gyülekezet nőszövetségi tagjai.  

Advent harmadik vasárnapján, a délelőtt istentiszteleten, a Szigetlankai Református Egyházközség Károlyi Zsuzsanna Nőszövetsége szolgált énekkel, majd a liturgusi szolgálatban is segédkeztek bibliaolvasással és imádsággal. Maskulik Klára nőszövetségi elnök az Igét (lekciót) olvasta, Péterfi Teréz pedig imádkozott.

Rácz Ervin lelkipásztor csendre és gondolkodásra,  meggondolásra buzdította igehirdetésében a gyülekezetet: „Így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Menjetek a hegyekbe, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az Úr. Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? – így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok.” (Hagg 1,7-9) Harminc év telt el a forradalom óta, érdemes elgondolkodni azon, hogy mi minden változott azóta, érdemben, lelkiekben. Habár látható és tagadhatatlan a fejlődés, az emberek mégis elégedetlenekés hála nélküliek. Mi a lelki deficit oka? Az, ha úgy gondoljuk, hogy a mi életünknek csupán egy része Isten. Amig nem fordítjuk meg ezt a gondolkodást, és nem leszünk Isten tüzében egy darab parázs, addig ez az elégedetlenség meg is marad. Kössük meg a számunkra előnyös szerződést Istennel: foglalkozzunk az Ő házával, közösségével, Ő pedig akkor foglalkozni fog a mi otthonunkkal.

Hétfőnként, ebben az évben is, minden délután imaközösségben voltak együtt a szigetlankai nőszövetség csigázói. A csigatészták sodrása, elkészítése közben a tagok valóban otthon érezték magukat. Ők várták ebben az évben is a hétfőket. Közben elmondták panaszaikat, fájdalmaikat, de hálát adtak az örömökért és jó értelemben büszkén meséltek szeretteikről, gyermekeikről, unokáikról, dédunokáikról… Az Emmaus Gyülekezeti Ház szeretetteljes otthonná vált ilyenkor. Ez év utolsó ilyen hétfőjén a lelkipásztor a napi Igével bátorított: „megszabadultam az oroszlán szájából.” (2Tim 4,b) Többen elmondhatták ebben az évben, a betegség mélységéből, a gyász fájdalmából visszajőve, hogy valóban Isten szabadította meg őket.

Egy kis ajándékkal, figyelmességgel térhettek haza az ügyeskezű asszonytestvérek, kérve Istent, hogy a következő évben is adjon erőt arra a szolgálatra, az Isten háza körül való szorgoskodásra.

Uralkodó fény – Láncosiak Szigetlankán

Már hagyománnyá vált a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközségben, hogy advent egyik vasárnapján vendéglelkészeket és szolgálókat hívnak a hirdetni az ünnepi üzenetet. Két éve Szamos-negyedről, tavaly Vetésről, ez alkalommal pedig Szatmár-Láncosból érkezett igehirdető és kórus.

Advent második vasárnapján délelőtt 10 órától a Deák téri református templomban Korda Zoltán lelkipásztor hirdetett Igét János evangéliuma 9. részének első 3 verse alapján: „És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.” Isten fénye, világossága érkezett a sötét világba, ezt hivatott hirdetni ez az időszak, melyben az adventi koszorún láthatóak a bűnbánat és a bűnbocsánat színei. Jézus nem ítélkezni jön, hanem kegyelmet hirdetni. Ő gyógyulást hoz, van tehát kiút a sötétségből. A lelkipásztor igehirdetésében még arra biztatott, hogy ne csak egy rövid ideig engedjük be a fényt az életünkbe, hanem hagyjuk, hogy uralkodjon bennünk Isten világossága. Az emberek kell, hogy lássák a meggyógyult ember szemében a csillogást, a fényt.

Az igehirdetést követően Rácz Ervin házigazda lelkész köszöntötte a gyülekezeteket. Szomszédos gyülekezetek találkozója volt ez, melyben megélhették a testvériséget egy Atya gyermekeiként. – ezt hangsúlyozta a lelkipásztor. Jó érzést tudni azt, hogy egy adott időpontban, a város különböző gyülekezeteiben egyszerre dobbannak a szívek, és érezhetik azt, hogy: „Az Úr közel” (Fil 4,5b)

Mészáros Gergely karnagy vezényletével a Láncos templom kórusa három gyönyörű éneket adott elő, az énekek között pedig saját, időszerű versekkel érkezezett Gellért Ágnes valamint Hankovszki Ilona. A házigazda gyülekezet részéről Kupán Erzsébet mondta el vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben című versét.

Advent második vasárnapja tehát a jószomszédi viszony éltetése és a testvériség jegyében zajlott, kérve Istentől, hogy az Ő fénye legyen uralkodóvá a gyülekezeteken.

Vitéz

“Vállald velem együtt a szenvedést, mint Jézus Krisztus jó vitéze!” (2Tim 2,3)

Különös kérése van Pál apostolnak Timóteus felé. A jó vitéz a szenvedést is vállalja, nem a szenvedésért magáért, hanem azért mert elkötelezett Krisztus iránt.

Krisztus  előtt  néhány  évszázaddal  Nagy  Sándor  majdnem  az  egész  akkor  ismert  világot meghódította haderejével, okosságával és diplomáciai képességével. Egy napon Nagy Sándor egy  kisebb  sereg  kíséretében  egy  erősen  védett,  kőfallal  körülvett városhoz közeledett. A hadvezér a  falak előtt megállva nagy hangon követelte, hogy  láthassa a királyt.  A  király  az  ostromló  hadsereg  feletti  lőállásokhoz  közelítve  beleegyezett,  hogy
meghallgatja Sándor követeléseit.
–  Add meg magad azonnal! – parancsolta Nagy Sándor.
A király nevetésben tört ki.
–  Ugyan, miért  adnám meg magam?  –  kiáltotta  le.  –  Mi  sokkal  többen  vagyunk, mint  ti. Semmi veszélyt nem jelentetek számunkra!
Nagy Sándor kész volt válaszolni a kihívásra.
–  Engedd meg, hogy bebizonyítsam, miért kell megadnod magadat – válaszolta.
Azzal elrendelte embereinek, hogy sorakozzanak  fel  libasorba, és kezdjenek el menetelni. A sort  egy meredek  szirtfalra  vezényelte,  amely mintegy  száz méternyire magasodott  az  alatta elterülő sziklás talaj fölé.
A  király  és  katonái megütközve  nézték,  amint  Nagy  Sándor  katonái  egyenként,  tétovázás nélkül,  fegyelmezetten  meneteltek  a  halálba.  Tíz  katona  halála  után  Nagy  Sándor  megálljt parancsolt a többieknek, és azt, hogy menjenek vissza hozzá.
A király és a katonái azon nyomban megadták magukat Nagy Sándornak.

Nem olyan helyen élünk, ahol meg kell halnunk Krisztus ügyéért, de  vajon Jézus Krisztus jóvitézeinek (van olyan helye a világnak ahol igen) van-e ekkora elköteleződése? Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Adventi túlélőcsomag

Nagy utazás az élet, s valamikor csúszik is a talaj. Lám meg is jött az első hó…

Ha most döntenünk kellene arról, hogy mi az a dolog, amit a meglevő dolgain közül tovább vihetnénk magunkkal, mi lenne az? Egy valamit válasszunk! A jó fésült keresztyén azt mondaná erre, hogy a Bibliát. No, de ha már itt tartunk, sokaknak az olvasószemüveg nélkül az sem érne sokat… Na jó! – könnyítünk a választáson, most megengedek választani öt dolgot, mielőtt leírnám, hogy mi legyen az…

S míg gondolkodunk még ezen, keressünk egy utazótáskát, vagy ha tetszik, és melegítsünk a helyzeten, egy nyári képet is hozok: hűtőtáskát… Tudjuk! Azt, amit nyáron meg szoktunk sétáltatni fel a hegyre, vagy a strandra, a tópartra és megpakoljuk többezer kalóriával, nehogy az egynapos utazáson éhenhaljunk!

Túlélőcsomagra ebben az időszakban is szükségünk van. Akkor, amikor már csak úgy félmosollyal mondjuk: nyakunkon a karácsony, pedig a szívünkben kellene, hogy legyen. Nos, melyik az az öt dolog, amivel érdemes advent időszakában felszerelkezni? Egyáltalán melyek az élethez szükséges fontos dolgaink? Hát, akkor pakoljunk!

  1. Bűnbocsánat

“Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám.” (Zsolt 38,5)

A bűntudat, bármennyire is próbáljuk takarni, önkezűleg törölni, egy létező dolog. Nem lehet a szőnyeg alá seperni, mert az ott is ott van, s előbb utóbb kifejti hatását.

A kriminalisztikában van egy ilyen kifejezés, hogy önfeljelentés. Azaz van úgy, hogy több mint tíz év után jelentik fel magukat gyilkosok, tolvajok, bűnözők, mert nem tudnak élni tovább azzal a tudattal, hogy ők tettek valamit feldolgozatlanul.

Valóban úgy érezzük, hogy összecsapnak a hullámok fejünk felett. És ebben mások sem tudnak sokszor segíteni. Jó, ha van valaki, aki gondozza a lelkünket, de olykor megrendül a bizalom.

És ami a legszörnyűbb, vannak magukat lelki vezetőknek mondók, akik éppen ezt próbálják kijátszani. Olyat is láttam már, hogy valakik erre való megoldásként magukat nevezik meg egyedülinek a Jézushoz vezető úton, társmegváltóként. És aztán ezt ki is használják, hogy a bűntudatban kesergő ember ki ne szabaduljon karmai közül, mert addig kezes bárány marad, azaz úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.

Nincs tehát szabadulás sem a saját eszközeimmel, sem mások praktikáival ebből. De megoldás van. János apostol ezt tárja elénk, és olvassuk ezt szépen lassan, hogy ivódjon belénk: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,8-9) Isten megbocsát! Fia érdeméért mindent, csak fordulj hozzá! De tényleg mindent! Igen, még azt is.

  1. Szeretetkapcsolat

“Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.” (Zsolt 63,4)

Tényleg nem jó az embernek egyedül lennie. Szüksége van kapcsolatokra, melyek talán éppen ebben a korban, amikor a kommunikáció legszélesebb spektruma áll rendelkezésünkre, a legveszélyeztetettebbek. Csalódik az ember a szerelemben, ha eltűnik a rózsaszín köd. A barát olykor testvérül születik a nyomorúságban, de hatalmas csalódást is tud okozni. Szülőt bánt meg gyermek, gyermek döfi kicsi tőrét jelképesen a szülő szívébe.

Kapcsolatgyilkosaink közül talán hármat érdemes kiemelni: önzés, sértődés, ítélkezés. Az önző embernek mindenről saját maga jut az eszébe. Neki véleménye van, s azt mindenképpen fontosnak tartja hangoztatni. Azt hiszi, körülötte forog a világ. Az önbecsülés nagyon fontos, de éppen ennek a hiánya az egoizmus. A sértődés és a sértés egyformán öli a kapcsolatokat. De a krisztusi ember nem sértődik, és ezt jó megjegyezni. Ám haragudhat, kicsit duzzoghat, de idővel visszaváratik a közösségbe, neki van szüksége erre, bárhogy is tagadja. Az ítélkezés, moralizálás pedig tipikusan a vallásoskodók (nem a vallásosak) fegyvere. Aki tőlem rosszabb, vagy ha éppen a saját bűneimre emlékeztet, ki tud hozni a sodromból, ezért mégjobban besározom, hogy mellette villogjak szürkeségemmel.

A kapcsolataink gyógyulásának gyökerek Jézus. Ő imádkozik az Atyához ezért: „És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.” (Jn 17, 26) Ahogy az Atya szereti a Fiút, a Fiú az Atyát, és ahogy a Szentlélek is ugyanezt teszik az Atyával és a Fiúval, és ez a szeretet felénk is árad, úgy szerethetjük mi is egymást.

Kapcsolatgyilkosságok áldozatainak feltámasztása, szeretetkapcsolataink újjáéledése Isten kezében van. Ne restelljük elkérni! És aztán ápoljuk is szeretetkapcsolatainkat!

  1. Útmutatás

“Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs 48,17b)

Honnan tudhatom, hogy az az irány, amifelé haladok, jó. Megyek a magam feje után? Nem szóljon bele senki abba, hogy mit csináljak? Vannak, akik ezt mondják. Mások tanácsa sem mindig használható, mert ők nem azt az életet élik, kívülről okoskodnak, könnyelműen ítélkeznek, moralizálnak…

Isten olyan tanácsot ad, ami valóban a javunkra válik. Ha Őt szeretjük, még a rossz is javunkra van. Ő tényleg a javunkat akarja és nem a javainkat, mint mások. S talán nem tűnik „politikailag korrektnek” az a felhívás, hogy ezen az úton kell járnod, de tényleg nincs más út, csak Jézus.

A tévelygésre talán még sohasem volt annyi esélyünk, mint éppen a modern korban. A csilivili fények sokaságában talán még elveszettebbnek érezheti magát, mint sötétségben. S valóban igaza volt Napóleonnak, amikor azt mondta, hogy: „az emberek mindent elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában.” Sokkal vonzóbb útnak tűnik a jóga, rejki, prána nadi, misztika… s ha valaki ettől világosan elzárkózik, még támadásokra is számíthat. Ha Isten azt is mondja, hogy melyik úton kell nekünk járni, akkor azt is elmondja, hogy melyiken ne járjunk.

Hol találunk isteni útmutatást? Hogyan tanácsol Isten bennünket? Ige, bölcsesség, Szentlélek… Isten az Ő útját lábunk elé tett mécsessel mutatja meg, azaz az Igével, amire alázatosan koncetrálnunk kell. Olvasunk Bibliát? Sajnos a válasz, ha őszinték vagyunk, sokak esetében nemleges, semleges. Bölcsességet is Istentől kapunk, és ennek az elnyerésére meg kell tanulnunk nemcsak tenni, hanem lenni is. A Szentlélek vezetése által pedig tudom, hogy van egy fülem a mennyben, kémhasonlattal szólva, az Atya tervét másodkézből megkapom attól, aki számomra Isten magyarhangja.

Így kapunk útmutatást, kapunk otthont itt és így érünk majd célba, haza.

  1. Erő

“Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél.” (Zsolt 138,3)

Nincs már erőm. – panaszkodunk sokszor, mert ezt érezzük. Idősebb testvéreink tapasztalják ezt leginkább, habár vannak olyanok, akiknek korukat meghazudtoló energiája van. Munkásemberek este nemcsak fáradtak, de szinte beájulnak az ágyba. És még a fiatalok is elfáradnak.

Önmagamtól nincs erőm, nem tudom a saját hajamtól felemelni magam, Mások erőt adhatnak, de ugyanakkor le is szívhatják energiavámpírként erőnket. A közösség is lehet jó megoldás, de valamikor az is fárasztó. Mi tehát a megoldás? Honnan van erőm, amikor nincs? Ige, csend, próbák.

Megint az Igét szeretném elsőrendben említeni, naponta jut buzdító, helyreállitó Ige számukra. A zsoltáros azt mondja, hogy ő önti a bátorságot, de ehhez azonban meg kell állnunk. Próbálj vizet önteni egy össze-vissza mozgó pohárba, nem fog sikerülni. Ha te is állandóan izegsz-mozogsz, Isten hogyan töltsön meg téged erővel? És a harmadik erőforrás a legkellemetlenebb, mert Isten úgy ad erőt, hogy megpróbálja azt. Hinni nemcsak a templomban kell, meg a csendben, hanem az élet viharaiban is. Ott derül ki: egy szerettünk koporsója mellett, a betegágyon, stresszhelyzetben…, hogy összeroppanunk, vagy erősödünk általa. Isten nem megnyomorítani akar a próbákkal, hanem erősíteni, mint ahogy a sportolónak is fáj ugyan az edzés, izomláza is lehet, sőt be is görcsölhet, de erős lesz.

  1. Reménység

“Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre. arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pét 1,3)

Fábry Sándor humorista mondja azt egy eszmefuttatásában, hogy a barnuló banánt sokszor másnap is látja a bolt polcán. Mi a koncepció ilyenkor? Mit várnak, hogy visszasárgul? Miben reménykednek? Romlik a szívunk, szívcserére van szükségünk, Isten ajánlja az új szívet, de mi még mindig a régit foltoznánk.

Remény. Vannak szituációk, amikor húsbavágó kérdés, miben, vagy kiben reménykedem. Honnan kap reménységet az, aki megkapja a diagnózist: nem sok van számára a földi létből. Hogyan ad reménységet az, aki megtudja ezt egy hozzátartozójáról, de nem mondja el neki, hogy még reménykedjen? Hogyan kap reménységet az a gyermek, akinek pokol az otthoni lét, és ilyen fiatallal is beszéltem már, akit bántalmaznak, s alig várja, hogy betöltse a 18-at. Honnan van reménysége a fagyban maradt hajléktalannak este, megéli-e még a reggelt?

Vágyódunk az élő reménységre. És éppen ez a vágy súgja, hogy kell legyen, hiszen ha éhesek vagyunk, azt jelenti van étel, ha szomjasak vagyunk, azt jelenti, hogy van víz. Ha olyasmire vágyunk, ami ezen a világon nem elérhető, azt jelenti, kell legyen egy másvilág, ahol viszont megkapjuk. Isten nélkül a reménytelen vég, Istennel a végtelen remény vár ránk. Olyan világosan hangzik ez minden temetésen: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19) Van tehát reménységünk, ami a feltámadás felől hat vissza ránk a földi életünkre is. Hogyan?

Ha színházba, vagy előadásra megyek és tudom azt, hogy teltházas lesz, sőt még talán annál is többen lesznek, olyan jó tudni azt, hogy van már ott valaki, aki foglal nekem helyet. Ráteszi a mellette levő székre a kabátját és számomra lefoglalja azt a helyet. És én jövök és leülök, nyugodtan.

Egy orvos barátom mondta el, hogy egyszer egy páciense sírva mondta el neki, férjének nem sok van hátra. A doki óvatosan megkérdezte, hogy milyen kapcsolata van a férjének az Istennel, az egyházzal. A válasz kapásból érkezett: meg van váltva a sirhely, ki van fizetve az egyházadó… Sajnos ez nem elég, mert Isten nemcsak két méterrel a föld alatt, hanem odafenn is akar készíteni számukra helyet. A kérdés az, hogy te akarod-e? Van-e helyfoglalásod? Ha igen, akkor van élő reménységed is.

Nos, itt van hát az adventi túlélőcsomag. Ebben az időszakban szeretünk elpakolni, erről szól a disznóvágási szezon. Szépen, gondosan bespájzoljuk a sonkát, szalonnát, hurkát, kolbászt…, hogy legyen később, az ünnepen és az után is. A lelki csomagban mi van? Először pakoljunk ki minden kacatot és bátran kérjük el Istentől a belevalót, mert ő készségesen adja mindenkinek, aki szívből kéri: bűnbocsánat, szeretetkapcsolat, útmutatás, erő, reménység. Ezzel a batyuval elfog az érzés: Ő, aki gyermekként jött el, megváltóként ment el, és királyként jön vissza újra, az úgy ment el, hogy még itt van, és úgy jön vissza, hogy már gazdagítja életem azzal, amire szükségem van. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka