Kegyelem

“Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” (Ef 1,2)

Pál apostol gyakori köszönésének egy részét mi reformátusok is előszeretettel használjuk. Ennél sűrűbb mondatot és mégis tartalmas köszöntést nem nagyon tudnék elképzelni, mégis hajlamosak vagyunk közhelyként kezelni gyakran használt szavainkat. Közéletben talán soha nem használták ennyire gyakran a kegyelem és a békesség szavunkat, mint az utóbbi időszakban.

Márcsak azt akarom, amit megérdemlek, mert már mindent elviseltem, amit nem érdemeltem meg. – mondta egyszer valaki, aki úgy gondolta, hogy ő mindent is megérdemel. Keserű szavak ezek, pont az ellentétje annak, amit egy keresztyén megélhet. Mit gondoltok, nektek van szükségetek kegyelemre? Igen, nektek, akik olvassátok. Meg nekem, aki írom. Aki azt gondolja, hogy olyan erkölcsi nívón van, hogy erre nincs szüksége, mert az ő vezetéknevét nem a kezdőbetűvel használják, nagyon téved. R. Ervinnek szüksége van kegyelemre, naponként. Ez békességem és nyugalmam alapja, mert hiába a békés környezetem, ha belül háborgok és nincs tisztázva valami. Próbálhatom takarni, a világtól jövő békeajánlat nem elégséges. Tőle van belső lelki békém.

Tőle, aki még meg is halt azért, hogy nekem kegyelmem és békém legyen. Ára van. Ámen.

Rácz Ervin,

Szigetlanka