A feltámadott Jézus Krisztusban való reménységben őszinte részvétünket fejezzük ki
Kovács Andrea
36 évesen elhunyt testvérünk szerettei felé
A Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség nevében
„Mert nálad van az élet forrása…” (Zsolt 36,10)
Kovács Tiborné született Cosma Andrea Szatmárnémetiben született két gyermekes családban, elsőszülöttként. Az élet hatalmas megpróbáltatásai gyermekkorban elérték, édesanyja 35 esztendős volt, amikor elhunyt. 16 évvel ezelőtt kötött házasságot férjével, gyülekezetünk gondnokával, akivel ezután együtt harcoltak az élet több szegmensében. Elsőszülött gyermeküket három hetesen kisérték utolsó földi útjára, de hatalmas hitben és szeretetben nevelték együtt Krisztián fiúkat erre a hitre, és küzdeni tudásra, ami őket is elvezette eddig és ezután?…
A daganatos betegséggel szemben, a látszat szerint, a küzdelmet elveszítette, de aki öt esztendőn keresztül így harcolt, nem nevezhető vesztesnek. Pláne, hogy a legnagyobb győztest szolgálta férje mellett, Urát, Krisztusát a Szatmárnémeti-Szigetlankai gyülekezetben. Mosolya, Jézus benne visszatükröződő fénye volt.
Hitünk szerint, amikor istentiszteletet tartunk, angyalok és idvezült lelkek társaságában is vagyunk. Lelkipásztoként ha a templom egyes helyére tekintek, idővel egyre több megüresedett helyet látok, de ha lelki szemeimmel fentebb nézek, a mennyei karzat egyre inkább megtelik. Adjon erőt gyülekezetünknek az, aki elment, hogy helyet készítsen ott nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus.
Virrasztója december 5-én 18 órakor, temetése december 6-án 14 órától lesz a Mátyás király utcai temető ravatalozójából. Isten adjon erőt, vigasztalódást! A boldog feltámadás és a viszontlátás reményében.
Rácz Ervin lp.
