“Azt mondtam a szívemben: rajta, próbálkozz a vigassággal, hogy lásd meg, mi a jó! És íme, az is hiábavalóság!” (Préd 2,2)
Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk. Erre számtalan igeidézetet hozhatnék. Ez a vers azonban mégis azt mondja, hogy még a szívben elhatározott vigasság is hiábavaló. Mi lehet a baj?
Nem kell mindennel próbálkozni! És nem kell mindent kipróbálni. Ezt azoknak is ajánlom, akik annyit és annyi mindenkiben csalódtak, mindamellett még magukat is sajnáltatják. Ez nem elégedettséget, telítettséget, hanem sokszor bizony undort eredményez. Megcsömölni a vigasságtól is lehet. Az undornak az oka az, hogy habzsoltuk a jót, de elfelejtettünk érte hálát adni. Csak az a rinya! (Nem Azariah)
A vigasság nem öncélú, hanem valaminek a következménye. Valamitől megvigasztalódom, valami, amit csinálok, örömöt okoz. Önmagában az öröm nem gerjeszt örömöt. Örülj az Úrban! Az Úr örömöt ad a szívembe, és rettenetesen hiányzik, ha nincs ott. Nem lehet semmivel sem pótolni.
Nem elég csak a jót látni. És nem elég csak a rosszat észrevenni. Ezt a kettőt együtt kell menedzselni az életünkben. Rosszat látok? Kétségbe eshetek vagy segítek, hogy jobb legyen, esetleg hálát adok, hogy nem engem ér az a rossz. Jót látok? Irigykedhetek, vagy töltődök belőle és elfogadom mint Isten ajándékát. Ha jól csináljuk, semmiképpen sem lesz ez hiábavalóság. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka