Garancia

„Hála legyen Istennek, aki ugyanazt a buzgóságot adta irántatok Titusz szívébe.” (2Kor 8,16)

Adománykérés. Semmiképpen sem koldulás. Ebben a részben a hívek egyik, hanem a legérzékenyebb pontját érinti Pál, a zsebüket. Ma már sokan nem is mernek erről beszélni, valaki kihagyja a liturgiából is, mert nem akarja „megsérteni” a híveket, pedig igen fontos része, a szeretet egyik látható jele ez a gyülekezetben.

Ehhez természetesen szükséges a garancia és a bizalom. Ezért beszél ebben az Igében Pál Tituszról. Egy olyan emberről, akiben meg lehet bízni. Isten ad neki buzgóságot és szeretetet a hívek iránt. Ő az, aki valóban elviszi a célhoz az adományt, ami így nem tűnik el útközben.

A garancia tehát valójában Isten, aki a buzgóságot adja a Titusz szívébe. Aki hiteles, azaz hívő, biztos pont tud lenni, ebben a zűrzavaros világban is, ahol most élünk. A döntésünket a kevésbé rossz mellett hozzuk meg. Érezzük, hogy ez nem elég. Nem bízunk senkiben, mert látjuk, mindenkinek van vaj a füle mögött, akik meg is magyarázzák, hogy ebben a világban nem lehet másképpen.

A kérdésem a végén nem az, hogy te kiben bízol meg, hanem az, hogy benned meg lehet-e bízni. Te megbíznál saját magadban? Isten ma bizalmat szavazott neked azzal, hogy felköltött. Engedd, hogy dolgozzon benned, munkálkodjon benned. Ne az emberek véleménye befolyásoljon, hanem Isten Szentlelke vezessen, hogy általad is építse ezt a bizalmatlanságtól megremegő világot. Megéri, valójában csak ez éri meg. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka