“Ezért Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, és így nevezte el: Az Úr a békesség. Még ma is ott van ez Ofrában, az Abíezer nemzetség földjén.” (Bír 6,24)
Az utóbbi részt azzal a kérdéssel fejeztük be, hogy miért ne éljünk békében, miért csak nyugodjunk békében? Ha győzünk a viszály felett, akkor tudunk békességben élni. Ez a kérdés annál is inkább aktuális, amikor ez elhangzik, mert egy temetői istentiszteleten szól, ahol halottak napja alkalmából sokan kilátogatnak szeretteik sírjához és lehetőségük van arra, hogy Igét hallgassanak: „Az Úr a békesség.” Nemcsak egy a békesség közül, hanem maga a békesség és rajta kívül tartalmas, mély, őszinte békességet sem keresni nem kell, sem kapni nem lehet.
A múlt alkalommal bekapcsolódtunk Gedeon életébe. Egy félelemmel teli, de korántsem izgalmas élet volt az övé. Tele rettegéssel, görccsel, morgással, kisebbségi komplexussal, istenvádolással… Egyetlen célja a túlélés volt. Valahogy túlélni ezt a pár évtizedet, amit kapott, anélkül, hogy kérje. Dolgozzon, hogy egyen és egyen, hogy dolgozhasson tovább. Nagyon sok ember él ma is így, mert ez az ördögi kör elhasználja, leamortizálja az életét. Mindegy, csak valahogy éljem túl ezt az egészet, és ne jöjjön Midián elrabolni azt a kevesemet is, amim van.
Amikor belép Isten az életébe ott van benne az életfélelem és a halálfélelem is. Amikor teret enged Istennek, az istenfélelem kiűzi belőle az összes többi félelmet. Nagyon hamar megtalálja vele a szót. Feltűnő, hogy mennyire bátran beszél az Istennel, a kételkedés és a csodák kérése nem feltétlenül jó példa, de mindenképpen megemlítésre méltó az, hogy nem kertel, és kihasználja azt a helyzetet, hogy találkozhat Istennel és beszélhet vele. Milyen jó lenne, ha mi is így tudnánk megragadni az istentisztelet lehetőségeit és nemcsak túlélni akarnánk azt is, jajj legyen már vége.
Onnan is tudjuk, hogy jelen volt az istentiszteleten, hogy az igehallgatást cselekedet követte. Lerombolta a bálványokat, megszabadult a hihedelmektől, és rájött, hogy valójában ezek okozzák a félelmet az életében. Lerombolja apja bálványait. Meg meri ezt tenni, akkor is, ha tudja, ellenállásba ütközhet. Perel Baállal és elkezd józanul gondolkodni. Ha valóban isten ez a bálvány, akkor hatása kell, hogy legyen, ellene tud fordulni. És mindenki rádöbben, hogy ez egy élettelen szobor, aki nem tud bosszút állni a lerombolásért. Amikor buta hagyományokhoz, babonás hiedelmekhez ragaszkodunk, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy megéri ezeket megtartani az életünkben? Nem inkább rombolnak, mint használnak? Mi a hatékonyságuk? Semmi, vagy káros? Akkor mit keresnek az életünkben? Kifele!
Gedeon csodákat kér Istentől. Szenzációra vágyik. Élményre vágyik. És megkapja. Sok hasonlóság van Gedeon és az újszövetségi Tamás között. Hisznek, ha látnak. Ott van bennük a kétely és ennek hangot is adnak. Isten mindkettőjüknek válaszol, de mindkét esetben kijelenti, hogy nem ez a lényeg. Tamás, boldogok, akik nem látnak és hisznek, te is boldog vagy, de van ennél sokkal nagyon öröm. Gedeon, ha azt akarod, hogy harmatos legyen a gyapjú, legyen harmatos, ha száraz, akkor legyen száraz! Eljátszhatunk itt még egy darabig, de nem ez a fajta csoda a lényeg. Az életedet, az életeket akarom megváltoztatni, mert ez az igazi csoda. A túlélni vágyó életeket akarom értelmessé tenni, mert ez a csoda, nem pedig a gyapjú harmatossága. Ehhez pedig hit kell, bátor hit, ami Isten ajándéka. Merjünk erre a láthatatlanra támaszkodni, mert a hit hat.
És van a hitben való járásnak egy drága bónusza, amit nem érdemes kihagyni. És ez a közösség és a csapat. Mert az ember közösségi lény. Legyen az extravertált vagy introvertált, szüksége van a közösségre. Erre a szükségre tapintott rá az egyik szatmári pszichológus, amikor alábbi szöveggel tett ki hirdetést a Facebookra: „Már sok ideje észlelem, hogy nagyon sok ember magányos, nincs lehetőségük baráti kapcsolatokat kialakítani, eljárnának rendezvényekre, színházba, utaznának, de egyedül nem mennek. Nincs kivel kiülni meginni egy kávét. Emellett, a kutatások azt igazolják, hogy a magány, az elszigetelődés, károsabb hatással van az ember szervezetére, mint a dohányzás. Régi tervem már, hogy kisebb csoportokat alakítsak ki, amelyek tagjai esetleg hasonló érdeklődésű vagy korú emberek, de leginkább olyanok, akik kíváncsisággal és szeretettel fordulnának egymás felé. Ez viszont kötelező és elengedhetetlen. Szóval, ha magányos vagy, de tennél ellene, akkor írj nekem egy privát üzenetet, informálni foglak a következő lépésekről.” Nos ennek a hiánynak a betöltésére adta Isten a gyülekezeteket. Nem az online gyülekezeteket, hanem az élő közösségeket. Merj tartozni valahova!
A hit amikor gyakorlati terepre lép, csapatban gondolkodik. Épüljünk egymás hite által! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka