Szolgálattevőink – nőszövetségi elnök, harangozónő, kántornő, ifi-elnök

Maskulik Klára nőszövetségi elnök 2014 óta vagyok a Szatmár-Szigetlankai Károlyi Zsuzsanna Nőszövetség elnöke. A szigetlankai templom a második otthonom. A drága családom az első helyen van, utána következik a gyülekezet, a nagy család. Szívből és lélekből igyekszem mindkét helyen, tőlem telhetően eleget tenni. Úgy érzem, hogy a Jó Isten nagyon szeret, mert szépkorom ellenére mindenre […]

Élménnyel és áldással gazdagodtak – 14. Bibliaismereti vetélkedő Magyarkécen

2007-ben rendeztek először ifjak számára gyülekezetek közötti bibliaismereti vetélkedőt egyházkerületi szinten a Királyhágómelléken. Az érmelléki egyházmegye szervezte meg azóta is mindegyik alkalommal a döntőt, várva az egyházmegyei megmérettetések győzteseit. Így történt ez most is, és akárcsak az első alkalommal, most is Magyarkéc adott otthont a nívós eseménynek. Az idei téma Márk evangéliuma volt. Csakhogy a […]

Nyomoz

“Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, nyomozva, hogy melyik vagy milyen időre jelentette azt ki Krisztus bennük levő Lelke, aki előre bizonyságot tett Krisztus szenvedéseiről és az utána következő dicsőségről.” (1Pét 1,10-11) Történet szerint a két híres nyomozó, Sherlock Holmes és dr. Watson túrázni mentek. Felállítják a […]

Adventi gondolatok

Isten útjai kifürkészhetetlenek. Mégis, ha fürkésző, kereső- kutató szemekkel nézzük, tisztán és világosan megnyilatkozik akarata. Nem tudni kell, se nem érteni. Hinni és érezni. Minden ami mérhető, tapintható, látható ide köt, e földi léthez. Minden ami lélekből születik, láthatatlan szállal köt a Mennyországhoz. Advent időszakában gyújtsuk hát meg a lelki mécseseinket és világítsunk. Ebben a […]

A birodalmak bukása – Dániel könyve (13) – A parton innen és túl

Lekció: Dániel 12 Alapige: “Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dán 12,2-3) Igehirdetés Egy nagyon szép és hosszú sorozat végén vagyunk itt a vasárnap délelőtti istentiszteleteken. […]

Maradjunk! – Trianonról Szigetlankán

A „100 éve – másként” rendezvénysorozat soron következő eseményét a szigetlankai református templomban és az Emmaus gyülekezeti házban tartották Krakkó Rudolf, a Szatmári Híd Egyesület vezetője szervezésében.   Vasárnap 17 órakor a rendezvény istentisztelettel kezdődött a templomban, ahol Rácz Ervin házigazda lelkipásztor a 103. zsoltár első 5 verse alapján hirdette az Igét: „Áldjad, lelkem, az […]

Jézus győztesnek nevez – Szigetlanka nyerte az egyházmegyei bibliaismereti vetélkedőt

Márk evangéliumát tanulhatták meg a 14. alkalommal megrendezett egyházmegyei bibliaismereti vetélkedőre mindazok az ifjak, aki idejüket nem sajnálták arra, hogy felkészüljenek a megmérettetésre. Szombaton a Pusztadaróci Református Egyházközség gyülekezeti termében gyűltek össze a négy gyülekezetből érkező ifjak. Rácz Ervin egyházmegyei ifjúsági előadó köszöntötte a csapatokat, majd Varga Tamás Szatmár-szamos-negyedi gyakornok lelkipásztor hirdetett Igét a Márk […]

Úrörvendezés

„Az Úré legyen a dicsőség örökké, örvendezzen teremtményeiben az ÚR!” (Zsolt 104,31) Isten fölöttünk is van. Ez is helytálló gondolat. Imádattal és minden dicsőséget neki adva emeljük fel tekintetünket felé. Fodor Ákos: VICE/VERSA című versében azonban ezt fogalmazza meg: „az ég a földig/ ér – így mi, földiek: mind/ az égig érünk.” Adjon az Isten […]