Belátó

„Az Úr azonban azt mondta Sámuelnek: Ne nézd külsejét, se termetes növését, mert én megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7) Az egy fejjel mindenkinél magasabb Saullal befürödtek az izraeliek. […]

Debóra – Bírák (7)

“Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.” (Zsolt 33.17-18) Egy osztály egyszer kirándulásra ment, aminek során megálltak egy várat megnézni. Idegenvezetőjük egy hölgy, akin látszott, hogy unja munkáját, csak megszokásból mondja el újból és újból a történelmi információkat. Egy szellemesebb lelkületű […]

Gyászfeldolgozásról Nyírbátorban

A Nyírbátori Református Egyházközség meghívottjaként tartott előadást gyászfeldolgozás témában Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor, akit Farkas Róbert presbiter is elkísért. November első hetén, halottak napja környékén sokakban felerősödik a gyász érzése, sokszor meg nem gyógyított sebek tépődnek fel ezekben a napokban. Fazakas Ferenc szilágysági származású nyírbátori lelkipásztor meghívására a helyi gyülekezet által működtetett Forrás Vendégház és […]

Mindenre van erőm a Krisztusban – Hit és sport, Lankadatlanul

Hit és sport viszonya, sportolók bizonyságtétele került középpontba a novemberi Lankadatlanulon, a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség nyitott bibliaóráján. A gyülekezet örömmel és érdeklődve hallhatta a sportolókat, a Lankadatlanul hétéves történetében a hit megélési területének egy újabb szegmensét sikerült felvázolni, feltárni. Csütörtökön 18 órától a Lanka Duó már első énekében leszögezte: „Mindent kegyelemből kaptam.” A tehetség Isten […]

Ragyogás éneke – Bírák (6)

“Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében! És béke lett az országban negyven esztendeig.” (Bír 5,31) Debóra éneke győzelmi ének. Jól is jön ennyi durva történet után egy kis éneklés. Bár nem tudom, milyen lehetett a dallama, a ritmusa ennek a dalnak, de azt gondolom, […]

Reformáció, vigasztalás, új presbitérium Szigetlankán

Reformáció ünnepe hetén minden nap istentiszteleten gyűltek össze a szigetlankaiak, szólt az evangélium a Mátyás király utcai temetőnél, vasárnap pedig úrvacsorai közösségben tettek fogadalmat az újonnan megválasztott presbiterek. Egész héten szép számban vettek részt a bűnbánati alkalmakon és ünnepi istentiszteletek a szigetlankaiak. Bűnbánati istentiszteleteken fontosabb kátékérdések és feleletek képezték az istentisztelet alaptémáit, az ünnepi istentiszteleteken […]