Lábán csak harmadnap értesült arról, hogy Jákób elment.
„Akkor maga mellé vette hozzátartozóit, és hétnapi járóföldön át üldözte, míg utol nem érte Gileád hegyvidékén. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz álmában azon az éjszakán, és ezt mondta neki: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! Amikor Lábán utolérte Jákóbot, Jákób már sátrat vert a hegyen. Lábán is Gileád hegyvidékén vert sátrat hozzátartozóival együtt. Lábán ezt mondta Jákóbnak: Mit tettél?! Engem rászedtél, leányaimat meg elhajtottad, mint a hadifoglyokat! Miért titokban szöktél el, és miért szedtél rá engem? Miért nem szóltál nekem? Akkor örömmel és énekszóval, dobbal és citerával bocsátottalak volna el! Még azt sem engedted meg, hogy megcsókoljam unokáimat és leányaimat. Ostoba dolgot tettél! Volna erőm hozzá, hogy elbánjak veletek, de atyátok Istene a múlt éjjel ezt mondta nekem: Vigyázz, ne mondj Jákóbnak se jót, se rosszat! De ha már mindenáron el akartál menni, mert nagyon kívánkoztál apád házába, miért loptad el a házibálványomat? Jákób erre így felelt Lábánnak: Mert féltem, és azt gondoltam, hogy elveszed tőlem erőszakkal a leányaidat. De akinél megtalálod a háziistenedet, az ne maradjon életben! Hozzátartozóink előtt vizsgáld meg, mi van nálam, és vidd a magadét! Jákób ugyanis nem tudta, hogy Ráhel ellopta azt. Bement tehát Lábán Jákób sátrába, Lea sátrába és a két szolgálóleány sátrába, de nem találta. Azután kijött Lea sátrából, és bement Ráhel sátrába. Ráhel közben fogta a házibálványt, egy teve nyergébe tette, és ráült. Lábán pedig fölforgatta az egész sátrat, de nem találta. Ráhel ugyanis ezt mondta az apjának: Ne haragudjék az én uram, hogy nem tudok fölkelni előtte, mert asszonyok baja van rajtam. Kutatott tehát utána, de nem találta a házibálványt. Ekkor Jákób haragra lobbant, és perlekedni kezdett Lábánnal. Azt mondta Jákób Lábánnak: Mi a bűnöm, és mi a vétkem, hogy üldözőbe vettél? Hiszen fölforgattad minden holmimat! Találtál-e valamit, ami a te házadból való? Tedd ide az én hozzátartozóim és a te hozzátartozóid elé, döntsenek ők kettőnk ügyében! Már húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, nyájad kosait nem ettem meg. Amit a vad széttépett, nem vittem hozzád, magam térítettem meg, tőlem kérted számon; meg azt is, amit elloptak tőlem nappal vagy éjjel. Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, szememet kerülte az álom. Ilyen húsz esztendőm volt a házadnál: tizennégy évig szolgáltalak két leányodért, hat évig meg juhaidért. Te pedig tízszer is megváltoztattad a béremet. Ha atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelmetes Istene velem nem lett volna, akkor most üres kézzel bocsátanál el. Isten azonban látta nyomorúságomat és kezem munkáját, ezért figyelmeztetett téged a múlt éjjel.
Lábán kibékül Jákóbbal
Lábán azt felelte Jákóbnak: A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim, a nyáj az én nyájam, minden az enyém, amit látsz. De tehetnék-e most már bármit is a magam leányai ellen vagy fiaik ellen, akiket szültek?! Jöjj hát, kössünk szövetséget egymással, az legyen a tanú köztünk! Ekkor fogott Jákób egy követ, és fölállította azt szent oszlopként. Majd ezt mondta Jákób a hozzátartozóinak: Gyűjtsetek köveket! Azok köveket szedtek, csináltak egy kőrakást, és ettek a kőrakásnál. Azután elnevezte azt Lábán Jegar-Száhadútának, Jákób pedig elnevezte Gal-Édnek. Lábán ugyanis ezt mondta: Ez a kőrakás a tanú köztünk! Ezért nevezik Gal-Édnek, de Micpának is, mert ezt mondta: Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymást! Ha leányaimmal rosszul bánsz, ha leányaimon kívül más feleségeket is veszel, azt közülünk ugyan senki nem fogja látni, de Isten lesz a tanú köztünk. Majd ezt mondta Lábán Jákóbnak: Itt van ez a kőrakás és a szent oszlop, amelyet közém és teközéd emeltem. Tanú ez a kőrakás, és tanú ez a szent oszlop, hogy sem én nem megyek át e kőrakás mellett tehozzád, sem te nem jössz át e kőrakás és e szent oszlop mellett énhozzám ártó szándékkal. Ábrahám Istene és Náhór Istene, az atyák Istene ítéljen fölöttünk. Akkor megesküdött Jákób Izsáknak, atyjának félelmetes Istenére, majd áldozatot mutatott be Jákób a hegyen, és meghívta hozzátartozóit az áldozati lakomára. És miután ettek, a hegyen töltötték az éjszakát.” (1Móz 31,22-54)
A szökés
Lehetne talán egy ilyen címet is adni ennek a résznek, ha nagyon hollywoodi módon akarnánk leírni a történetet. Jákób se szó, se beszéd eltűnik Lábán házából. Volt oka annak, hogy bizalmatlanul ekképpen cselekedjen. Apósa sokszor becsapta, és csak ezt a módját látta alkalmasnak cselekedni a szétválásnak. Isten kihívta őt és a harapófogó helyzetből egyelőre igy próbál kimenekülni, de érzi, hogy hamarosan meg kell oldja kapcsolatait. Nem maradhat ez így! – gondolta. Azt, hogy így oldotta meg és lelécelt, ne ítéljük el. Ne törjünk pálcát a feje felett.
A védelem
Bátornak tűnik Jákób, de a védelem és a biztonság az nem a vakmerőségének köszönhető, hanem annak, hogy van valaki, aki tesz róla és ne legyen bántódása. A védője maga az Isten, aki rászól Lábánra, el a kezekkel az Ő emberétől. Valahogy úgy, ahogy később is fogalmaz: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zakariás 2,8) Te is szeretnél ilyen védelmet, ugye?
A bálvány
A Bibliában először itt találkozunk a bálvány fogalmával. Igazából szabály sincs leírva ezzel kapcsolatosan, mégha sejthetjük is azt, hogy aki a láthatatlan Istent imádja, nem szorul rá bálványimádásra. Szatirikusan írja le a bálványt, mint jelenséget, ez az első történet. Milyen isten az, aki a fenekem alá tudok tenni? Milyen bálvány az, amit meg tudok szentségteleníteni azzal, hogy tisztáltalanul magam alá tudom gyűrni? Vicces a történet, de mégis ragaszkodik bálványaihoz a kedvenc feleség, Ráhel.
„Az ember szíve egy bálványgyár.” – mondta Kálvin. A szívem trónján a pozíció kiadó, a státusz nem szűnik meg: ha nem Isten foglalja el, akkor majd más. Ma, ha szó szerint nem is térdelünk le egy szobor, mondjuk Afrodíté szobra előtt, de mégis vannak olyan nők, nem is kevesen, akik depresszióban szenvednek és étkezési zavarokban, mert megszállottan a külsejükkel vannak elfoglalva. Talán nem gyűjtünk tüzet Artemisz templomában vagy oltárán, de azok, akik a meggazdagodás és a megbecsülés reményében törtetnek előre az életben, szeretteiket és barátaikat elhanyagolva, mégis áldozatot mutatnak be. Minden kultúra felépíti a maga oltárait, és valamennyinek megvannak a saját papjai és úgymond szertartásai. Tehát a bálvány ma is égető probléma.
Bálvány az, amiről az gondolom, meg fog menteni, meg fog váltani, ami biztosítja nekem a jövőt és amiért érdemesnek tartom élni. Minden bálvány, melyet méltóbbnak tartunk imádni az Istennél, vagy másként megfogalmazva, mindaz, amely az Atya és az ember közé befurakodik. Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam. Egyszer azonban minden bálvány ledől! És akkor hova fogunk kapkodni?
A különbség
Mi a különbség a bálvány és az Isten között? Az előbbiről azt gondolom, hogy meg fog menteni, az utóbbi pedig valóban megment. Mi a különbség a bálványimádó és az Isten imádó között? Láthatjuk Lábán és Jákób között a szemmel látható differenciát. Mind a kettő hasonló karakter, de:
Lábán csaló, agresszív, képes megváltoztatni a szavát, de nem magát, amikor csak akarja. Mindent a maga kedvéért cselekszik, másokat átver, nem lehet benne megbízni. És aztán csodálkozik, hogy menekülnek tőle.
Jákób is csalóként indul. Az Istennel való kapcsolat lassanként megváltoztatja. Becsületesebb lesz, felelősséget vállal, egyre inkább tisztességesen jár el. Nem saját bölcsességéből merít, Isten hűsége vezeti a megszentelődés útján.
A különbség tehát nem az, hogy a bálványimádó hibás és az istenhívő hibátlan, hanem az, hogy a hívő ember elindul a változás útján. Nem tökéletes, de a megszentelődés folyamata látszik.
A batyu
Ráhelnek a bálványai voltaképpen egy batyuba beleférnek. Mindenki egy batyuval indul el, és sokszor észrevétlenül viszi magával az otthon látott, tanult mintákat, élethelyzet-megoldásokat. A családi minták, a megoldási stratégiák vannak ott minden házasulandó fél láthatatlan batyujában. Akár ennek tudatában, akár tudtán kívül, de ezek hatással vannak rá.
Mit visz magával Ráhel? Az idegenbe az otthon szimbólumát. Külső szemlélőként mások számára értéktelen tárgyakat, azonban mélyebb üzenetként: azt, ami eddig meghatározta az életét. Viszi: a békét, az áldást, a védelmet és oltalmat, a szokásokat, a hagyományokat, az értékrendet. Neked mi van a batyudban?
A szerződés
Lábán végül utoléri Jákóbot, de mivel Isten inti őt, nem tesz rosszat Jákóbbal. A saját lánya átveri, hogy eldugja előle bálványait. Lábán és Jákób békét kötnek egymással, azaz pontosabban megnemtámadási szerződést. És ennek a hazug, csaló, bálványimádó Lábánnak a szájából olyan mondat érkezik meg, ami aranymondásként is használható: „Az Úr álljon őrt köztem és közted, amikor mi nem látjuk egymás!” (1Móz 31,49) Milyen nagyszerű esketési Ige ez! Micpa neve ezt jelenti: őrtorony. Gyakoriak voltak akkor a névadások, akkor még nem volt falinaptár. ???? No, de komolyra fordítva a szót, tényleg igaza van Lábánnak, gyakran nem látjuk egymást. Lelkileg vakok vagyunk látni azt, ami valójába a másik emberben zajlik. Ennek az is oka, hogy próbáljuk takargatni érzéseinket. Nem látjuk egymást a házasságban, a családban. Nem látja férj a feleségét, feleség a férjét, szülő a gyermekét, gyermek a szüleit. Gyakran széttárjuk csak a karjainkat, és nem tudjuk, hogy mi miért történik, mi miért robban fel a családban. Nem tudjuk, visszatérve egy előző gondolatra, mit hozott a másik ember a batyujában, gyakran még azt sem tudja, aki hozta. Még magunkat sem látjuk igazán. Nem látjuk a barátunkat, valójában. Nem tudhatjuk mi lesz az a vicc, amit ért, és min sértődik meg, mert nem tudjuk milyen élethelyzetből érkezik meg találkozási színhelyünkre. A sajtó sokszor tesz arról, hogy ne lássuk valóságában a közéleti eseményeket, vagyis kiemeli az egyik oldal erényeit, a másikét pedig földbe tiporja. Nem tudjuk, kinek hihetünk már igazán, mert úgy érezzük, hogy saját igazságukat porként hintették a szemünkbe. Elvakult követőket látunk, akik hatalmasat csalódnak, ha nem úgy alakul egy-egy választás, ahogy ők gondolták. Nem látnak, nem látunk igazán.
Lábán érzi, hogy még saját magában sem bízhat igazán. Ezért hívja segítségül az Urat: az Úr legyen közted és köztem! Az Úr álljon őrt ma is családi kapcsolatainkon, házasságunkban, baráti közösségeinkben, gyülekezeteinkben, nemzetünkön, a népek között, mert mi magunk még magunkat sem látjuk igazán! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka