„De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, az apánkéból szerezte minden gazdagságát. Lábán arcán is látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. Akkor ezt mondta az Úr Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! Üzent tehát Jákób, és kihívatta magához Ráhelt és Leát a mezőre a nyájhoz, és ezt mondta nekik: Látom apátok arcán, hogy nem olyan hozzám, mint azelőtt, pedig az én atyám Istene volt velem. Ti tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. De apátok becsapott engem, és tízszer is megváltoztatta a béremet. Isten azonban nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. Ha így szólt: A pettyesek lesznek a béred! – az egész nyáj pettyeseket ellett. Ha pedig így szólt: A csíkos lábúak lesznek a béred! – az egész nyáj csíkos lábúakat ellett. Így vette el Isten apátok jószágát, és nekem adta. Mert a nyáj párzása idején álmomban föltekintettem, és azt láttam, hogy a nyájban párzó bakok csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! Én azt feleltem: Itt vagyok. Azt mondta: Tekints föl, és lásd meg, hogy a nyájban párzó bakok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled. Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most indulj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! Ekkor Ráhel és Lea ezt válaszolta neki: Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában? Nem számítunk-e neki idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte. Különben is a mienk és a fiainké mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett. Tégy hát mindent úgy, ahogyan Isten megmondta neked! Ekkor Jákób fölkelt, föltette gyermekeit és feleségeit a tevékre. Elhajtotta minden jószágát és minden szerzeményét, amit szerzett – a Paddan-Arámban szerzett jószágát és vagyonát –, hogy elmenjen apjához, Izsákhoz Kánaán földjére. Amikor Lábán elment a juhait nyírni, Ráhel ellopta apja házibálványát. Így szedte rá Jákób az arám Lábánt: nem mondta meg neki, hogy el akar menni, hanem elszökött mindenével. Fölkerekedett, átkelt a folyamon, és Gileád hegyvidéke felé tartott.” (1Móz 31,1-21)
Ifjúkoromból emlékszem arra a reklámra, ami egy ifjúsági fesztivált promovált a következő szöveggel: „Anya! Leviszem a szemetet… egy hét múlva jövök.” Jákóbnál eltelt húsz év. Nem így tervezte, de egyszerűen elpörögtek az évek: két feleség, két szolgálóleány, 12 gyermek, rengeteg juh, kecske, gazdagság… Nem telt értelmetlenül ez a húsz év, összességében áldás volt, de mégsincs a helyén. Isten döntésre hívja őt, hogy induljon haza, rendezze a konfliktusait. Jákób életének ezen szakaszából négy dolgot tanulhatunk meg.
- Ne áldozd fel életedet a Mammon oltárán!
Ma is vannak olyan emberek, akik mindent feláldoznak a pénz oltárán. Az anyagiasságra, a materiális javak (pénz, tulajdon) előtérbe helyezésére, illetve az önzőbb, kézzelfogható dolgokra fókuszáló életmódra helyezkedett be Jákób, akarva akaratlanul. A pénzt csak eszköz, nem lehet életcél, nem adhatja az élet értelmét, mert egyre nagyobb űrt tapasztal az ember, aki ezt hajszolja. Emberi tragédiákat látunk olyanok életében is, akik ezt még talán magukon nem veszik észre, sőt meg vannak sértődve, ha figyelmeztetünk rá.
Hadd kérdezzem: Neked mi van a szíved közepén? A pénz, az anyagiak? A harácsolásba egyszerűen belebolondulsz, tönkre mész bele. Csak ezen a héten két példát is láttam erre. Egyik egy gyülekezeti tagunk, aki abba ment tönkre szellemileg, hogy valaki anyagilag átverte. A körülményei meg lennének arra, hogy normálisan éljen tovább, de az átverés annyira megérintette, hogy idegösszeroppanást kapott, pszichiátriai kezelésre szorul, nem lehet beszélni vele, támad, mindenki az ellenesége. Mindennek a fő oka az, hogy élete értelmét tette rá a pénzre, és amikor valamit elveszített belőle, nem tudta mindmáig feldolgozni. Nem tudta elmondani Jóbbal együtt: az Úr adta, az Úr vette, áldott legyen az Úr neve. A másik találkozásom Budapesten egy aluljáróban volt, egy hajléktalannal. Sok hajléktalannal beszélgettem már, és újból visszahallottam azt a tipikus történetet, mely szerint családtagjai forgatták ki a vagyonából, és tették ki a szűrét. Persze tudom, vagy igaza volt, vagy nem, mert mindig meg kellene hallgatni a másik felet is, de sok ilyen családi tragédia van. Tönkrement családok fizetnek eszméletlenül sok pénzt ügyvédre, ahelyett, hogy békességben, szeretetben megbeszélnék dolgaikat. Miért? Azért, mert a pénz az istenük és teljesen kiforgatja őket.
- Isten nem kényszerít arra, hogy toxikus környezetben élj.
Nem mindenki képes elviselni mások ragyogását. Nem mindenki örül a sikerednek. Sokan szeretnének inkább a sajnálóid és az együttérzőid lenni, mint az elismerőid és gratulálóid. Lábán és fiai gonosz tekintettel tekintenek Jákóbra. A toxikus légkörre jellenző: az irigység, az ítélkezés, a pesszimizmus, a nárcizmus, a manipulálás, a felszínesség, a pletyka, az állandó figyelem követelése, az áldozati pózok versenye… Ha te nem ilyen vagy, áldás lehet egy ilyen környezetben is, akár a munkahelyen, más másr életteredben.
De fel kell tegyek ma neked egy kérdést, amit magadat alaposan megvizsgálva válaszolhatsz csak meg. Te okozója vagy elszenvedője vagy ennek a légkörnek? Ha okozója vagy, változtass rajta minél hamarabb és ne keresd a kifogásokat, miszerint minden ember ilyen és csak így lehet érvényesülni! Ha elszenvedője vagy, tudnod kell azt is, hogy Isten nem várja el minden esetben azt, hogy tűrj, tűrj és mindig csak tűrj. Jákóbot kihívja ebből a toxikus környezetből. Ez nem mindig jelent menekülést vagy gyávaságot, de jelentheti azt, hogy önbecsülésemnek van alapja: Isten csodálatos alkotására, azaz magamra is ügyelnem kell.
- Indulj el, vagy gyere vissza!
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9) Az Egyház a kihívottak közössége. Az Eklézsia szavunk, ami az Egyházat jelöli, erre utal, ezt jelenti: kihívottak. A sötétségből a világosságra hívattunk ki, a halálból az életbe, a bizonytalanságból a biztosra, háborúból a békébe, a gyűlöletből a szeretetbe…
Indulj el! – szól a kihívás Ábrámnak. És szól ma is több konfirmandusnak, tévelygőnek és mindazoknak, akik nem az Isten által kijelölt úton járnak.
Gyere vissza! – szól az újbóli hívás Jákóbnak. És szól ma is azoknak, aki valamikor elindultak az Isten útján, de jobbnak látták azt, hogy eltérjenek attól, eltévelyedtek. Ne tékozold el az életedet egy Isten nélküli életre!
- Isten ki tud hozni harapófogó helyzeteidből.
Két hegy áll Jákób mellett, egyik jobbra, másik balra. Vagy egyiknek, vagy másiknak neki kell indulnia. A konfliktusokat meg kell oldania, de nem mindig könnyű szembenézni problémákkal. A harapófogó egyik foga Lábán, a másik Ézsau.
Lábán: egy ideig ez tűnik kényelmesebbnek. Kellemetlen a környezet, de elvan az ember a langyos sárban is. Komfortzónáját kialakítja, de mindig is érezni fogja, nem ez az otthona. Ézsau: egyre nehezebb elkerülni. Az idő mégsem old meg mindent. Gondolta elfelejti, de emlékeiben, álmaiban elő-előjön. Nem tudja kiverni a fejéből, mind a cipőben a kavics, minden lépésnél fáj.
Változás, vagy beleragadni a nyomorúságba? – ez a kérdés voltaképpen. Isten útja gyakran a konfliktusok felvállalásán keresztül vezet. Néha tovább kell lépnünk, határt kell húznunk, a másik szemébe kell néznünk, kimondva az igazat vagy bevallva a vétket.
Nagyhét közelében látnunk kell azt, hogy Jézus bevállalta a legnehezebb utat, a Via Dolorosát. Nem könnyű út a keresztút. Aki tudja, aki tapasztalta a szenvedések útját, tudja. Jézus nem egy könnyű útra hív el bennünket, nem a wellness-keresztyénséget ajánlja ma sem. „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (Mk 10,38) Ezen az úton Ő velünk lesz: ahova hív, ott nem hagy magunkra. Ha érzed Isten távol van tőled, te gyere közelebb. Ma is azt ígéri: én veled leszek, de te kövess engem! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka