„Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre! Add ki a feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked! Hadd menjek el, hiszen te tudod, hogy mennyit dolgoztam nálad! Lábán azt felelte neki: Bárcsak elnyerném jóindulatodat! Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az Úr. És hozzátette: Szabd meg a béredet, amit szeretnél tőlem, és én megadom neked! Jákób azt felelte neki: Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett nálam a jószágod. Az a kevés, amid érkezésem előtt volt, sokra szaporodott, mert megáldott téged az Úr a lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is? Ekkor Lábán azt kérdezte: Mit adjak hát neked? Jákób így felelt: Nem kell adnod nekem semmit, ha megteszed ezt az egyet: Tovább legeltetem és őrzöm a nyájadat. De ma végigjárom egész nyájadat. Különíts el abból minden pettyest és tarkát, meg minden feketét a juhok közül, és a kecskék közül is a tarkát és a pettyest: ez legyen a bérem. Az mutatja meg, hogy igaz ember vagyok-e, hogy majd amikor eljössz megnézni a béremet, lopott jószág lesz nálam mindaz, ami nem pettyes vagy tarka a kecskék között, és nem fekete a juhok között. Lábán ezt mondta: Jó, legyen úgy, ahogy mondod! És elkülönítette még azon a napon a csíkos lábú és tarka bakokat, minden pettyes és tarka kecskét, mindazt, amelyiken valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és a fiaira bízta. Majd háromnapi járóföldet hagyott maga és Jákób között. Jákób pedig tovább legeltette Lábán többi juhait. Jákób ekkor gyenge nyárfa-, mandulafa- és platánfavesszőket vágott, majd fehér csíkokat faragott beléjük úgy, hogy lecsupaszította a vesszőket a fehér részig, és odarakta a kecskenyáj elé a csíkos vesszőket a vályúkba és itatókba, ahová inni járt a nyáj. Mert akkor szoktak párzani, amikor inni jártak. Ott párzott a nyáj a vesszők előtt, és ezért csíkos lábúakat, pettyeseket és tarkákat ellett a nyáj. Azután különválasztotta Jákób a juhokat, és szembefordította a nyájat Lábán csíkos lábú és fekete nyájával. Így szerzett magának külön nyájakat, amelyeket nem eresztett Lábán juhai közé. Valahányszor a nyáj fejlettebb állatai pároztak, odarakta Jákób a vesszőket a vályúkba a nyáj elé, hogy a vesszőket látva pározzanak. De amikor satnya volt a nyáj, nem rakta oda, úgyhogy Lábánnak jutottak a satnyák, Jákóbnak pedig a fejlettebbek. Így ez az ember egyre jobban gyarapodott: lett neki sok nyája, szolgálóleánya, szolgája, tevéje és szamara.” (1Móz 30,25-43)
Hiszem azt, hogy a teljes írás Istentől ihletett és azt is, hogy minden a javunkra és tanulságunkra íródott meg. Március idusán is kifejezhetjük és megbizonyosodhatunk arról, hogy a Szentírás identitásunk adója és erősítője. Még az anyagi dolgokhoz való hozzáállásunkat is meghatározhatja: Jákób meggazdagodási története is ezt mutatja. A juhok, mint a kor bitcoinjai jelképezik ezt az anyagi növekedést.
Ebből a fölöttébb fura történetből négy olyan üzenetet szeretnék átadni, amit hiszem, hogy fel tudunk használni ma is hitéletünkben:
- Ne élj csak túlélés üzemmódban! Élj!
A túlélési üzemmód egy olyan állapot, amiben felörlődnek a tartalékaid. A túlélési üzemmód az, hogy “csak ezt a napot éljem túl”, vagy csak ezt a hetet, csak ezt az évet. De utána mi lesz? Meddig mehet ez így? Hosszú távon a végkimerülés határára jutsz. Tulajdonképpen mit is akarsz túlélni? Túlélni egy-egy vészes helyzetet, vészes időszakot lehet, de az életet nem. Nem élhetsz állandóan túlélési üzemmódban, mert azt nem éled túl.
Jákób túlélési üzemmódban él. Végre szül szeretett felesége is, Ráhel. És itt, ezen a pontos elgondolkodik. Néha az ünnepeink adnak alkalmat arra, hogy ezen elgondolkodjunk, vagy életünk fontos állomásai. Több az élet, mint az evés-ivás, bár éppen az ünnepeken akarnak rácáfolni erre sokan. Tartozom valahova, haza akarok menni, ez a messzi idegen nekem csak ideiglenes lakóhely, itt csak vándor vagyok. Átélheti ezt a valóságot az, aki nyugatra vagy messzeföldre települt, és hiányzik az otthona. De átéli ezt minden keresztyén ezt akkor, amikor a Mennyi Hazára gondol, mert érzi, itt csak vándor, de a vándor tudja honnan jön, és hova tart. Te tudod?
- Ne csak az áldás keljen, hanem az áldó is!
Jákób megtalálja az emberét. Megtalálta a zsák a foltját. Igazi edzésmunka ez Jákób számára, megvan az edzésterve. Lábán számára a veje csak eszköz. Áldás származik belőle és általa. Az áldás kell, de Isten nem. Ha a keresztyénség elmúlt két évezredét nézzük, akkor éppen ezt látjuk megvalósulni időről időre. A keresztyén közösségek áldott közösségek, és jó odatartozni, odadörgölőzni hozzájuk, mert sokaknak érdeke fűződik ahhoz, hogy ezeket kihasználják. Politikai közösségek, hatalom, érdekek – mindig belülről bomlasztották, rohasztották az ilyen közegeket.
Jákóbot nem lehet kilóra megvenni. Úgy dönt, hogy a maga családjáért is tenni akar valamit. És az Isten ebben segíti őt egy nagyon nehéz terepen, ahol az após mindent elkövet ellene. Ravasz, okos, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb. Nagyon nehéz ilyen helyzetben lavírozni, de Isten ad napról napra bölcsességet, hogy a megfelelő és jó döntéseket hozzuk.
- Az Istennel való kapcsolat hoz áldást. A rítus eszköz.
Egy budapesti turista csoport megindultan szemléli a idilli Hargitát. A távolból egy juhnyáj közeledik, pásztoruk János bácsi, akit a turisták könnybe lábadó szemmel csodálnak, minthogy ez valószínuleg teljes harmóniában él a természettel. Az egyik turista megszólítja az öreget:
– Aztán adnak-e tejet ezek a juhok?
– A fehérek adnak – feleli János bácsi.
– És a feketék?
– Hát, azok is.
– És gyapjút adnak-e ezek a juhok?
– A fehérek adnak.
– És a feketék?
– Hát, azok is.
– De hát János bácsi, miért tesz mindig különbséget a fehér és a fekete juhok között?
– Mert a fehérek mind az enyémek.
– És a feketék?
– Hát, azok is.
A fekete és a fehér is Jákóbé lesz. Hozhat Lábán bármilyen döntést, Isten mindig úgy igazítja a dolgokat, hogy Jákób jöjjön ki jól belőle. Lehet fehér vagy fekete, vagy éppen csíkos és tarka, amit Jákób választ, ő jön ki győztesen belőle. Nem ajánlom, hogy ebből a részből állattenyésztési tanácsokat olvassunk ki. A korabeli hiedelem szerint az állatra hatással volt az, hogy mire néz ellés közben. Babonásnak tűnik ez az egész jelenet, de Isten még ezt a helyzetet is kihasználja. Jegyezzük meg jól: Az Istennel való kapcsolat hoz áldást. A rítus eszköz. Jézus sarat ken a vak szemére, de sár csak eszköz Jézus kezében, mi nem tudunk mit kezdeni egy darab sárral, de a teremtő igen. Szólhatunk mi az ötvösnek, hogy alkosson egy rézkígyót, de ha ez nincs Isten tervébe, nézhetünk mi rá, nem fogunk meggyógyulni. Jézus ruháját, akár a torinói lepelt is megfoghatjuk, nem lesz belőle gyógyulás, csak ha Jézus is úgy akarja. A rítus, az istentiszteleti liturgia csak eszköz, de imádkozzunk, hogy ez Isten kezébe legyen, és nem a mienkbe, hogy legyen áldásunkra. Legyen élő kapcsolatunk Vele!
- Te mit teszel nemzetedért, egyházadért, családodért?
Jákób tenni akar a családjáért. Nem önmegvalósításban gondolkodik, mint ahogy teszik azt ma sokan, hanem a közösségéért akar tenni.
Nemzeti ünnepünk van (március 15) és talán nem véletlen, hogy pontosan mára esik ez a történet, ami megkérdezi tőlünk: te mit teszel a magyarságodért? Érte és nem mások ellen! Kisebbségi létünkben ez a kérdés mindennap feltevődik: értékes színei leszünk annak a közegnek, ahol élünk, vagy beolvadunk és elolvadunk? Van-e olyan vágy bennünk, mint Jákóbban, hogy tenni is akarunk a közösségünkért?
Mit teszel az egyházadért? Nem az egyházadóra vagy az adakozásra akarok itt feltétlenül rátérni. De szeretném, ha éreznéd, hogy amit a saját közösségednek adsz, azt nem valami rajtad kívül eső ügyre adod, hanem mivel te is benne vagy, magadnak is adod. Ha az egyház Ura benned van, akkor amikor adsz, akkor magadnak adsz, ha nincs, akkor mindig morogni fogsz, hogy valamivel megrövidítettek. Szeretetközösségedért mit teszel, hogy az befogadó és növekedő legyen?
Mit teszel a családodért? Ahhoz, hogy a nemzetünk és a gyülekezetünk erős legyen, ahhoz erős családokra van szükségünk. Tudom, hogy sokszor azért kerül háttérbe az egyház ügye, mert a családi dolgaink előbbrevalók. De kérem, hogy ne játsszuk ki ezeket egymás ellen, mert egymás megerősödésére és nem egymás gyengítésére valók. Erősítsük közösségeinket, és ne csak túlélési üzemmódban éljünk, hanem a feltámadás fényében, hogy mindig megújuló erővel építsük közösségeinket és majd egykor vándorként hazaérhessünk! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka