“Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét. Békesség, békesség a távol- és közellévőknek! Így szól az ÚR: Meggyógyítom őt!” (Ézs 57,19)
Olykor egész egyszerűen képtelenek vagyunk megköszönni valamit. Valamiért vagy elfelejtünk hálát adni, vagy elfelejtjük megköszönni Istennek ajándékait. Pedig Istentől vannak ajándékaink: időnk, erőnk, intelligenciánk, lehetőségeink, kapcsolataink, erőforrásaink…
Érdekes, mert a hála itt gyümölcsként jelenik meg. Valami olyan gyümölcseként, ami belül teremtődik. Azaz mondjuk mi sokszor, csak úgy a szánkkal, hogy hál’ Istennek, de belül nem érzünk semmi, csak a szánk mondja. Ugyanolyan keserűen vagyunk, szúrósak, mogorvák… Lehet így is hálát mondani, de ez nem hálaadás. Ne csodálkozzunk, ha hatástalan. Ha erőltetjük, akkor van legfeljebb álvigyor, műmájerkedés, szirup…
Ami belül teremtődik békességet áraszt távol- és közellévőnek. Ellenállhatatlan hatása van. Ezt csak Isten teremtheti meg bennünk, kérjük ma Őt erre!
De az Ige azt mondja, hogy nemcsak mások felé van ez hatással, hanem magam felé is. Gyógyító. Ha engedem Istent, hogy képessé tegyen hálát adni, ezáltal meggyógyulok. Fantasztikus erőforrás ez, ami rendelkezésemre áll. Magam erejéből nincs tehát igazi hála, de van teremtő Istenem, aki a semmiből valamit, a kőszívből hússzívet teremt. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka