Szigetlankai nagykonfirmandusok hétvégéje, húsvétváró

Csapatösszerázó kiránduláson vettek részt a szigetlankai református gyülekezet nagykonfirmandusai. Virágvasárnap hétvégéje hagyományosan a konfirmandusok hétvégéje Szigetlankán. Ugyanakkor a vallásórás gyermekeknek is szerveztek húsvétváró alkalmat, és az ifjak is megtalálták a közös program lehetőségét.

Pénteken délelőtt szinte télies időben indult útnak a tanítványi sereg. A tizenkét konfirmandus Ugocsába indult, és első állomásként Túrterebesen álltak meg, ahol Varga Tamás helyi lelkipásztor beszélt nekik a gyülekezetről és a templomról. A Nagytarnai Ecosunhomeban hamar repült az idő. Szabadidős programok és csapatépítő játékok közben azért az Ige volt végig a középpontban. Az ifisek is segítettek, Stan Viktória és Rácz Máté az imasétát készítették elő, Papp Krisztina kántornő a dicsőítést vezette. Bibliaórák, mély beszélgetések, filmnézés, egyéni és csapatban történő feladatok várták a kátésokat. Szombaton néhány szigetlankai presbiter látogatott ki Nagytarnára, finom dolgok kerültek az asztalra kezük munkáka nyomán. Szombaton Halmiba is sikerült eljutni, ahol Gáti Gábor a templomban szólt hozzájuk, Juhász Róbert pedig a gyermekotthon igazgatójaként fogadta a konfisokat, akik az ott lakó gyermekeket ajándékozták meg és énekeltek nekik, Istent dicsőítve. Vasárnap a szigetlankai templomban a gyülekezet előtt tettek bizonyságot az ott tanultakról, Pop Titus teológiai hallgató hirdette az Igét.

Kürti Boglárka és Kocsis Leila, miközben a konfirmandusok Nagytarnán voltak, a vallásórás gyermekek számára szerveztek húsvétváró alkalmat. Az ifisek pedig önállóan tartották meg a virágvasárnap előtti ifit palacsintázással.

Vélemény, hozzászólás?