Amikor Izsák megöregedett, és annyira meggyengült már a szeme, hogy nem is látott, behívta a nagyobbik fiát, Ézsaut, és így szólt hozzá: Fiam! Ő felelt neki: Itt vagyok. Izsák ezt mondta: Lásd, én megöregedtem, bármikor meghalhatok. Most hát fogd a fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre, és lőj nekem valami vadat! Azután készíts nekem finom falatokat, ahogyan én szeretem, és hozd be nekem, hogy egyem, és megáldjalak, mielőtt meghalok! Rebeka azonban hallgatózott, amikor Izsák a fiával, Ézsauval beszélt. Amint elment Ézsau a mezőre, hogy vadat lőjön, és elhozza, Rebeka ezt mondta fiának, Jákóbnak: Hallottam, hogy apád a bátyáddal, Ézsauval beszélt, és ezt mondta: Hozz nekem vadat, és készíts finom falatokat, hogy egyem, és megáldjalak az Úr színe előtt, mielőtt meghalok! Most azért, fiam, hallgass a szavamra, amit most megparancsolok neked! Menj el a nyájhoz, és hozz onnan két kecskegidát a javából, hadd készítsek abból apádnak finom falatokat, ahogyan ő szereti! Azután vidd be apádnak, hogy egyék, és téged áldjon meg, mielőtt meghal! De Jákób ezt mondta anyjának, Rebekának: Igen, de Ézsau bátyám szőrös, én pedig simabőrű vagyok. Hátha megtapogat az apám, és akkor azt hiszi, hogy csúfot űzök belőle, és áldás helyett átkot szerzek magamnak. De az anyja ezt mondta neki: Engem sújtson az az átok, fiam! Te csak hallgass a szavamra, eredj, és hozd, amit mondtam! Elment tehát, elhozta a gidákat, és bevitte anyjának. Anyja pedig elkészítette a finom falatokat, ahogyan az apja szerette. Akkor fogta Rebeka nagyobbik fiának, Ézsaunak a legszebb ruháját, amely nála volt otthon, és felöltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát, a kecskegidák bőrével pedig beborította a kezét és a sima nyakát. Azután kezébe adta fiának, Jákóbnak a finom falatokat és a kenyeret, amelyet készített.Akkor Jákób bement az apjához, és így szólt: Apám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. Ki vagy te, fiam? Jákób ezt felelte apjának: Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Gyere, ülj hát fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem! Izsák azt kérdezte a fiától: Hogy találtál vadat ilyen hamar, fiam? Ő erre így felelt: Mert Istened, az Úr elém vezette. (1Móz 27,1-20)
Kissé logikátlanul választottam szét ezt a részt. Egységesen is lehetne tárgyalni ezt a történetet, egy hosszabb prédikáció lenne belőle. Ma inkább az áldásról szeretnék szólni, illetve arról, hogy miért volt ez akkor annyira fontos, és miért kellene nekünk is központi részt elfoglalnia életünkben.
Farsangi időszak van. Az emberek játsszák a szerepeiket. A gyerekeknél még ez aranyos, a felnőtteknél pedig szánalmas. Ma a gyerekek focisták, influenszerek, sztárok akarnak lenni, Jákób pedig Ézsau akar lenni a korabeli farsangon. A történelem egyik legnagyobb átverésére készül. Meg akarja szerezni az áldást, de eljátssza a bizalmat. Azt pedig piszkosul nehéz visszaszerezni.
Sokszor elolvastam már ezt a történetet, természetesen először gyermekkoromban. Mindig mást is megértettem belőle. Most, amikor figyelmesebben megtekintettem, azt tűnt fel leginkább, hogy Izsák családját soha nem látom együtt. Nincsenek négyesben: mindig maximum ketten beszélgetnek, és valamikor a másik kettő ellen. A közösségépítésre szánni kell időt. Múlt héten volt az imehetünk, és az volt az egyik legjobb benne, hogy utána presbiterekkel és vendég lelkészekkel még sikerült beszélgetni, tapasztalatot cserélni. Hálát kell adni az ilyen alkalmakért.
A közösség egyik tagja sem tökéletes. Egy gyülekezet sem tökéletesek közössége, már csak azért sem, mert én vagy te benne vagyunk. Izsák családja sem tökéletes. Mindegyik tagjának van előnye és hátránya, pozitív és negatív jellemvonása. Izsák a családfő a legnagyobb felelősséget viseli családban, mint mindenhol az apa. Gyerekkori traumákat hordozhat, hiszen kamaszkorában azt kellett látnia, hogy apja kész őt feláldozni. Nem lehetett könnyű ezt átvészelni, ma sok pszichológus találna mentséget minden hibájára. Rebeka erős és számító asszony. Cselez, manipulál, de mindenképpen fontos számára az áldás, és figyel arra, hogy mit mondott az Isten neki akkor, amikor még a gyermekek a méhében voltak: a nagyobb szolgálja a kicsit. Ézsau egyszerű ember, lényegre törő, realista. Nem nagyon érdekli őt a dolgok lelki vonatkozása: ami a kézben van, az nem hazugság. Jákób sunyi, de céltudatos. Hősünk anyja szoknyája mögé bújik, elkényeztetett gyermek, de érzi, hogy szüksége van az áldásra. Ebben a családban csak egy jó van, az Isten! Ő az, aki fel tudja használni a rosszat is terve végrehajtására. Egy szereplőt sem érdemes tehát túldicsérni, legfeljebb azért megy nekik jól, mert figyelnek az Istenre.
No, de mi is az az áldás, amiért itt annyira megy a harc? Az áldás testi és lelki jó, vagy még annál is több! Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen” – hangzik a közismert, népies házi áldás. Ez azt jelenti, hogy amikor áldatlannak tűnő állapotok is vannak, a körülmények ellenére is lehet áldott életünk. Az áldás tehát a körülmények mellett vagy ellen is tapasztalható, felülről jövő többlet.
Érdekes, amit Rebeka felvállalt ebben a történetben. Magára vállalja azt, hogy ha a történet rosszul sikerül, az átok rá szálljon. Minket keresztyéneket emlékeztet ez valamire. Arra, amit Jézus tett, aki átokká lett értünk: Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” (Gal 3,13) Rebeka Jákób garanciája, fedezete, biztosítéka. Jézus pedig a mi garanciánk, fedezetünk, biztosítékunk, no nem azért, hogy sunyiságokat kövessünk el, hanem azért, hogy békés életünk legyen. Ő az üdvösségünk, örök életünk garanciája. Ne bizonygasd tehát az igazadat! – Jézus a garancia.
Miért emeltem ki a 20. verset ebből a fél történetből? Azért, hogy lássuk meg azt, hogy Jákób még nem érti mi az áldás. Először is Istent használja fel igaza bizonygatására. Azaz belerángatja Istent a hazugságába. De sokszor tették ezt az elmúlt évezredekben! Ugyanakkor érdemes megnézni azt, hogy úgy beszél Istenről, mint aki nem az Ő Istene, hanem az apja Istene. Tehát ebből az elszólásból is kiderül: Isten még csak az apja Isten, nem az övé. Nincs kapcsolata vele. Annak, aki az Atya gyermeke, nem kell szerepet játszania. Áldott ás áldás mások számára is. De ehhez kapcsolódnia kell és állandó kapcsolatot kell tartson az Atyával. Az áldás tehát nem más, mint állandó kapcsolat Istennel. Légy áldott! Rekonektálódj! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka