„Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4)
Van abban valami sorszerű, hogy nekem kell magyarázatot írni az életigémről. De nem csak kell, hanem lehet és ez jó. Ismét írhatok arról, hogy milyen fontos az öröm.
Nemrég hallottam egy szörnyű gondolatmenetet, mely szerint a szónok azt mondta, hogy Isten parancsa az, hogy örüljünk, s ha nem engedelmeskedünk, az bűn. Pffff…. jajjj… És ilyenkor eltűnődöm azon, hogy mégis mit gondolunk mi arról az Istenről, aki akarta, hogy legyünk, aki teremtett és aki Fiát adta értünk? Még az örömben is parancsolgatást látunk? Isten azt akarja, hogy mi boldogok legyünk. Ő mindent megtett ezért, de nem parancsolgat, hanem elhív egy olyan életre, melyben az öröm az alapérzelmünk. Ez hozzáállás kérdése, szemléletváltás, vagy ha úgy tetszik: megtérés kell hozzá!
Nem lehet mindig vigyorogni! Lehetetlen elvárás, de a mindig örülni azt jelenti, hogy ez a természetes. A fent említett torz elvárás másik véglete, hogy a templomban nem lehet mosolyogni, ott komolynak kell lenni, mint a vakbélgyulladás. Van, ahol rá is szólnak a másikra, ha mosolyogni mer. És ki akar ilyen helyre jönni? Miért is várjuk el, hogy templomba jöjjenek, ha ott nem lehet örömünket kifejezni?
Annyira örülök, hogy egy olyan gyülekezet lelkipásztora lehetek, ahol nem akkor szólnak egymásra, ha valaki mosolyog, hanem akkor kérdezünk egymásra, ha szomorúak vagyunk. Szeretettel! Ha örülünk, az kell legyen a természetes. Ha elszomorodunk, azt is meg kell élni, mert legtöbbször ez vési karakterünket, de jó, ha olyan testvéri közösségben élünk, ahol megkérdezik: miért vagy szomorú? Szeretnél beszélni róla? (Ez olyan pszichológusos volt, de értjük.)
Sokszor nincs szükségünk nagy dologra, különleges okra ahhoz, hogy örüljünk, csak az életet kellene átélni, megélni, és máris okot kapunk az örömre. Emeljük fel fejünket és szelíden mások tekintetét is: Nézz fel és nézz körül, merj örülni, mert az öröm teszi az életet élni érdemessé! Legyen örömteli életed! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka