,,Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem.” (Róm. 10,5-6)
Gondolj most egy családtagodra, vagy barátodra, rokonodra, szomszédodra, aki még nem ismeri Istent. Sőt nem is akar hallani Róla, s azt látod, hiába minden próbálkozásod, kemény a szíve az Úr felé. Jogosan fájhat a szíved értük, s érezheted azt, hogy belefáradtál már az értük való könyörgésbe. Nincs változás, vagy lehet csak egyre rosszabb, szeretetlenebb a feléd való viszonyulásuk is. Újabb és újabb veszekedések, melyeknek a tárgy lehet épp a hited. Értetlenül, kérdőre vonva és bántva lehetnek melletted az Istennel való kapcsolatod miatt, mert neked fontos a gyülekezeti közösség, az imádság, Igeolvasás.
Mégis mit tehetnél, hisz te már annyiszor próbálkoztál. Lehet már dühöt és keserűséget is éreztél, mikor azokra a számodra fontos emberekre gondoltál, akik elutasítják az Isten közeledését.
Először is ne vádold magad, ne hidd, hogy miattad nincs változás, mert nem elég ,,jól” imádkozol, vagy nem vagy elég kitartó, türelmes, szeretetteljes. Nehéz és fájó neked, amikor bántanak, lenéznek vagy elzárkóznak előled a hited miatt, azért mert Istenhez tartozol és ezt nem hallgatod el. Azonban ne feledd, együttérző mennyei Édesatyád van, aki látja a szíved fájdalmát! Menj Őhozzá újból és újból, bátran tárd ki minden érzéseseidet. Igen, mindent, még a haragodat, dühödet is, nem kell azt sem letagadnod vagy elzárnod mélyen magadban!
Inkább minden egyes nap engedd meg, hogy hűségesen szerető mennyei Atyád átöleljen. Erősödj meg jelenlétében, a neked adott ígéreteiben! Ne félj, hanem bízd Rá azt a személyt, akiért fáj a szíved. Tedd le Isten kezében, Nála van a legjobb helyen! S kapaszkodj a Veled kötött szövetségébe, melyben biztos lehetsz, valóban senki és semmi nem választhat el már Tőle! Ennyire féltőn szeret, ennyire fontos és becses vagy Uradnak, Szabadítódnak! Nem azért, mert te különb lennél a másiknál, csak mert rajtad már megkönyörült. Bízz Istenben, gondja van az Övéire, s munkálkodik a szívekben, az Ő időzítése szerint.
Ma is bátorít, öleld magadhoz, állj szilárdan az Ő ígéreteiben bízva: ,,Bízzál, Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem és bőséges Nála a szabadítás!” (Zsoltárok 130,7) Ámen!
Törő Nikolett,
Szigetlanka
