“Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.” (Jn 20,5-8)
Kedves Testvéreim!
Húsvétkor lehull a lepel! Érdemes az ünnepen egy picit elgondolkodnunk azon, hogy milyen érdekes a magyar nyelv. Hogyan mondjuk? Lelepleződik valaki. Azt értjük ezalatt, hogy egyszer csak látjuk őt valóságosan. Kiderül, hogy eddig színészkedés történt, vagy jobbnak mutatta magát, és kiderül minden, tehát minden kiderül, és ezért mindenki derül. Ez az őszinteség öröme. Pozitív értelemben is szoktuk mondani, amikor egy művészeti alkotásról lekerül a lepel, és egyszer csak megdöbbenünk. Ez olyan szép, olyan jó!
Nemcsak lepelről, kendőről is szó van: kendőzetlenül valamit föltárni: Na, ez már az igazság. – szoktuk erre mondani. Most már itt nincs elkenve, hanem itt kendőzetlenül van.
A húsvéti történetben a megdöbbentő az, hogy itt lehull a lepel, ott van az üres sír – ilyen értelemben – kendőzetlenül, Jézus kendőzetlenül. És Jézus nincs ott. Feltámadt! Csak, ha őszintén beszélünk, válik hitté bennünk az, hogy Krisztus föltámadt, örömmé válik bennünk a hír: Jézus él.
Húsvétkor hulljon le a hitetlenségünk leple, merjünk erről beszélni kendőzetlenül, életszerűen, őszintén. Ha nem ezt tesszük, akkor az egész csak egy kellemetlen, vallásos pótcselekvés lesz. Szinházasdi. Krisztus legyőzte a halált és ez végérvényesen megváltoztatta az ember, a krisztusi ember halálhoz való viszonyát. Jézus győzött a halál felett. Érdemes ezt komolyan venni, és engedni, hogy a mi örömhírünk legyen. Gyertek, ünnepeljük ezt meg együtt! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
