“A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása.” (Jn 9,15)
Talán mindannyian voltunk már látásvizsgálaton. Egy tábla áll előttünk, betűkkel vagy fel-, le-, jobbra-, balra ágazó E-betűkkel. Fent nagyobb, lent kisebb formátumú karakterek vannak. A lenti sort már nagyon kevesen látják. Ebben a történetben csak Jézus megy át a látásvizsgálaton, a többieket valami megakadályozza a látásban.
Jézus meglátja a vak koldust. Nem csak egy embert lát ott, hanem látja azt is, hogy mire van szüksége. Mi sokszor a mellettünk levőt nem látjuk, pedig szüksége lenne arra, hogy meglássuk és segítsünk rajta, akár annyival, hogy meghallgatjuk.
A tanítványok látása már romlott és ítélkező. Ferde szemmel néznek a vak koldusra, és azt silabizálják ki, hogy biztos bűnös, vagy a szülei bűnösek, mert vakon született. Ítélkeznek. És lehet, hogy önmagukat akarják igazolni ezzel.
A szomszédok látása elbizonytalanodott. Tudják, hogy volt ott egy vak koldus, de már így, hogy meggyógyult, nem biztosak benne. Lehet nem is volt vak? Eddig annyira egybeolvadt a térrel, hogy nem képesek arra, hogy visszajátsszák magukban a valós eseményeket, pláne így, hogy tétje lett tanúságuknak. Félnek is.
A farizeusok látását a gyűlölet jellemzi. Nemhogy örülni nem tudnak a vak meggyógyulásának, de egyenesen idegesek lesznek emiatt. Be kellene látni, hogy ők tehetetlenek, és sárral dobálják azokat, aki látnak. A gyűlölet elvakít, a szeretet láttat.
A szülők látása talán a legérthetetlenebb. Félelemvezérelt látásmód ez. Örülniük kellene fiúk gyógyulásának, ehelyett szégyenkeznek. Ma is sokakat megfélemlít a média, a hatalom, saját maguk érdekei miatt. Minket ne a félelem vezéreljen! Legyen szívünk tiszta, és meglátjuk az Istent. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka