A lelkipásztor befejezi a mondanivalóját, bejelenti az éneket, a kántor pedig még lapoz a korálkönyvben, készíti elő az éneket… pár másodperc csend is kínos lehet ilyenkor. Szigetlankán is valami hasonló történt, de a csend egyáltalán nem volt kínos, pláne, hogy tisztán hallatszott három kisbaba gügyögése: mintha megköszönték volna, hogy megkeresztelték őket. Akik ezt észrevették, sokáig hálásak maradnak ezért a pillanatért.
Az Egyház életében az egyik legnagyszerűbb és leglélekemelőbb esemény a keresztelő. Ha egy vasárnapi istentiszteleten három keresztelő is van, az meg kimondhatatlanul boldogító. A Szatmár-szigetlankai gyülekezet közel három évtizedes történetében nem fordult még elő ilyen, hogy három család egyszerre hozza el gyermekét az Úr templomába.
Rácz Ervin a délelőtti istentiszteleten a Bírák könyve igehirdetés-sorozat negyedik részeként a 2. rész 22. verse alapján prédikált: „Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: vajon ragaszkodnak-e az Úr útjához, ahogyan ragaszkodtak őseik, és azon járnak-e, vagy pedig nem.” A nekünk rosszat akaró emberek a mi lelkiismeretünk fizetés nélküli felvigyázói. Isten őket is fel tudja használni arra, hogy alázatosak és szelídek maradjunk. A türelmünk próbái ők. – mondta az igehirdető.
A keresztelés az istentisztelet része. Nem egy másik istentisztelet az istentisztelet után. Fontos, hogy a közösség is kifejezhesse: „gyermekeink hitbeli nevelése érdekében minden tőlünk telhetőt megteszünk.” Ennek tudatában Szigetlankán a gyülekezet benn marad a templomban és együtt örült az örülőkkel. Egy lány és két fiú kereszteltetett meg: Nóra, Noel és Erik-Kristóf. Mindhárom elsőszülött gyermekek. Isten áldja őket és a családokat!
