Kleofás

„És egyikük, akinek Kleofás volt a neve, azt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, hogy mi történt ezekben a napokban?” (Lk 24,18)

Bevallom, az emmausi tanítványok története a kedvenc húsvéti Igém. Van egy kedves humora és bája annak a jelenetnek, amikor a lemenő nap felé bandukoló férfiak elmondják Jézusnak, hogy mi történt Jézussal. A mi Urunk pedig olyan kedvesen, türelmesen végighallgatja őket, mint ahogy minket is. Csodálatos!

Idén az tűnt fel nekem ebből a történetből, hogy csak az egyik tanítványt nevesíti Lukács, a másik nevét nem említi. Vajon miért? Én úgy gondolom, hogy azért, mert így alkalmunk nyílik arra, hogy saját magunkat tegyük bele a történetbe. Ekképpen sétáltak ott akkor húsvét első napján Emmaus felé Kleofás és Sándor, Kleofás és Mária, Kleofás és Dominik, Kleofás és Hanna… Tedd oda bátran a te nevedet! Mert sétálunk-bandukolunk vagy rohanunk-kapkodunk mi is az elmúlás felé a feltámadás hite nélkül, és nem vesszük észre, hogy maga a feltámadott akarnak csatlakozni hozzánk az úton.

Még kérdezhetjük is Őt. Kiönthetjük neki bánatos, sebzett szívünket. Meghallgatja! De hallgassuk meg mi is őt. Lépjünk ki az önsajnálat egyre mélyülő csapdájából, az áldozatszerepbe bújás semmire sem megoldás. Csatlakozzunk a feltámadotthoz, győzelme a mi győzelmünk is. Ahogy első karácsonykor a bölcsek, úgy első húsvétkor az emmausi tanítványok is más úton tértek vissza, megtérve, más életszemlélettel. Tegyük így mi is az ünnep után! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka