Káröröm

“Mert így szól az én Uram, az ÚR: Mivel tapsoltál kezeddel, dobbantottál lábaddal, és örültél, teljes megvetéssel a lelkedben Izráel földje fölött, ezért íme, kinyújtom ellened a kezemet, és zsákmányul adlak a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és elveszítlek az országok közül. Eltöröllek, hogy megtudd, hogy én vagyok az ÚR.” (Ez 25,6-7)

A humornak, a tréfáknak, a vicceknek és az összes többi olyan dolognak, amin nevetni szoktunk, elég gyakran kiindulópontja a káröröm. Talán ez az oka annak, hogy sokan idegenkednek a templomi örömtől? Komolytalannak, sőt sértőnek találják?

Jó tisztázni magunkban, hogy el tudjuk választani a kettőt egymástól, helyesen megítélve azt:

Aki Istenben örül, öröme teljes, és bármilyen vihar is jön az életébe, tele van, csordultig van örömmel. Empatikus a sanyarú sorsú emberrel szemben, de nem attól függően határozza meg örömét, hogy másokhoz képest hol van. Nem méricsgéli az örömet és a szeretetet. Az ilyen öröm békés, boldog, elragadtatott, energikus, hálás, nyitott, jókedvű…

Aki mások kárán örvendez, nagyokat tapsol, de kifullad, kipukkan és egy nagy üresség marad utána. A kárörvendés sajnos sokkal alapvetőbb emberi tulajdonság, mintsem azt elgondolhatnánk. A mögötte levő büntetés egyenes következmény: békétlenség, boldogtalanság, fásultság, erőtlenség, hálátlanság, zárkózottság, szomorúság…  Már csak magunk miatt is óvakodjunk ettől a fajta örömtől, mert nemcsak másokra, hanem önmagunkra is káros. Tudatosan óvakodjuk ettől! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük